Agorafóbia
Mirjam!
Olvastam a linket.. az én viszonyom anyámmal majdnem ilyen mint a leírtak.. sőt amikor ez az egész kijött én kb könyörögtem anyunak hogy legyen mellettem... Sőt elötte költözés is szóbajött.. a párom 80kmre lakik innen.. és szeretnénk több időt együtt tölteni.. és volt egy időszak amikor az járt a fejembe hogy ez mennyire messze van.. holott itthonról is "menekülnék". Ott hagytam a munkahelyem, tehát megtettem az első lépést hogy elinduljak itthonról.. és ez lett belőle.. felnőtté kéne válnom és leszakadnom anyámról.. de amíg ez a vacak uralkodik felettem gyámoltalannak érzem magam.. de legalább 2 hét után ismét sikerült kimozdulnom.. 🙂 autóval és kb 2kmert de ilyenkor úgy érzem a világ végère is el tudnék menni.. ebbe mondjuk nagy segítség a párom makacs viselkedése... mert ha a fejébe veszi hogy márpedig megyünk a boltba akkor megyünk a boltba.. a fura az egészbe hogy amennyire rettegtem az autóba most annyira jól/biztonságba érzem magam ott..érdekes.. 🙂
Sajnálom hogy nem segítenek a kezelések sem a gyógyszerek.. én még nem voltam ilyesmin de úgy érzem rajtam sem segítene... de hátha..lehet csak idő kell neked! A gyógyszerek... én úgy gondolom mit tudna az segíteni?! Nem megfázva vagyok én. De aztán lehet hogy segítene.. Kíváncsi lettem a te történetedre! Lejjebb olvasok ma, bár olvastam már de a figyelmem kuka.. 😀 Te el mersz menni otthonról? 🙂
Idézet tőle: KrsztnAnzseliq!
Gondolkoztam rajta de pestig eljutni elég érdekes lenne.. bár már itthon sok olyan dolgot igyekszem csinálni amitől eddig tartottam.. valamivel jobban vagyok ha még a gondolata sem merül fel annak hogy mennem kellene valahova.. akkor jó akkor nyugi van meg némi bőgős önsajnálat... másrészt a családom sem támogatná.. egyre többször megy az ordítás hogy az ő életük is szar mégsem "döglenek itthon hónapok óta".. Viszont ez annyira lehúzza a kedvem hogy olyankor nem féltem a tyúkszros életem.. 🙂 bár még nem próbáltam ilyenkor útnak indulni.. de társasággal is beszari vagyok nem hogy egyedül. 😀
Mirjam!
Az mit jelent hogy az elején?! Végülis lehet hülyeség, de a terápiának is az lenne a lényege hogy nézzek szembe.. akkor azt megtehetném magam is.. néha úgy érzem hogy bringára ülnék és mennék egy kisebb kört.. csak ja.. a hülye agyam tele van felesleges gondolatokkal meg képekkel ahogy látom magam összecsuklani itt ott.. bár már ez is kevésbé.. A gyógyszertől még mindig óckodom egy picit..
Krisztin. Szendi Gábor mondja, hogy amikor mérges az ember, akkor nem szorong (annyira). Ezt már vettem észre. Egyszer például már pont leértünk a Balatonra, amikor összevesztem a szüleimmel, annyira azért voltak rendesek, hogy elvittek Veszprémbe, felszálltam a buszra és simán hazajöttem (Budapestre). Ez elképzelhetetlen lett volna, ha nem lettem volna iszonyú dühös. Lehet, hogy amikor ordítanak veled, akkor nem magadba kéne omlani, hanem átélni más érzést is, amit meg tudsz engedni magadnak. Például a dühöt. ("Miért ordítanak velem, semmi rosszat nem csináltam, bezzeg ha tüdőgyulladásom/lábtörésem lenne, akkor itt ugrálnának körülöttem. Azért, mert nem látszik, hogy bajom van, sajnos tényleg bajom van.")
A terápia nekem sajnos mit sem használt és eddig a gyógyszerek sem. Azért nem adtam ám még fel teljesen. Szerintem (hangsúlyozom, szerintem) az agorafóbiának egészen korai időszakra tehető eredete van, tehát azt feltárni, azzal szembenézni... hát ha nem is reménytelen, de nagyon nehéz. Ha lejjebb mész a topikban, akkor belinkeltem Horgász Csaba cikkét (Szkizoid mechizmusok...), olvasd el, nagyon érdekes.
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia mirjam,
Tetszenek a nickneveid. 🙂 A kreativitásnak ez a formája igazi talentumod. 😉 Nekem jó hosszú időt vett igénybe, mire ezt az egy nevet kitaláltam. 😀 Mivel foglalkozol szabadidődben amúgy? (Bár a szabadidő fogalma elég szubjektív). 🙂 🙂 Írással? Festészettel? Nos, mert a bejegyzéseidből erre következtetnék; kifinomult, kreatív. Vagy van olyan ágazat, amiben ki tudod vagy szeretnéd fejezni magadat? Én például az elmúlt időszakban sokat kacérkodtam már a gondolattal, hogy belevetem magam a művészetekbe ismét, mint régen. Mert a monotonabb munkában ezt nem éppen tudom kiélni. S az képes lehúzni, ha hagyom. Na és ugye erre még rájön az is, hogy ha belegondolok a helyzetembe vagy a jövőmbe, akkor az aztán be tudja árnyékolni a napjaimat. És keresem a kiutat.
Szia! Nekem meg a te nick-ed tetszett meg. 🙂 Jó kis intuiciód van, hallod, megélhetnél belőle. 🙂 Nem foglalkozom sajnos egyikkel sem, de mindkettő vonz. Inkább passzív módon, tehát nagyon sokat olvastam - de nem írtam, és nagyon szerettem festményeket nézegetni (akár albumban, akár kiállításokon) - de tulkélppen csak egy képem van, az viszont elég sokaknak tetszik. Amit még nagyon szerettem, az a szövés (igazi, nagy szövőszéken).
Jó lenne most valamit csinálni, de nem bírom rávenni magam.
Anzseliq!
Gondolkoztam rajta de pestig eljutni elég érdekes lenne.. bár már itthon sok olyan dolgot igyekszem csinálni amitől eddig tartottam.. valamivel jobban vagyok ha még a gondolata sem merül fel annak hogy mennem kellene valahova.. akkor jó akkor nyugi van meg némi bőgős önsajnálat... másrészt a családom sem támogatná.. egyre többször megy az ordítás hogy az ő életük is szar mégsem "döglenek itthon hónapok óta".. Viszont ez annyira lehúzza a kedvem hogy olyankor nem féltem a tyúkszros életem.. 🙂 bár még nem próbáltam ilyenkor útnak indulni.. de társasággal is beszari vagyok nem hogy egyedül. 😀
Mirjam!
Az mit jelent hogy az elején?! Végülis lehet hülyeség, de a terápiának is az lenne a lényege hogy nézzek szembe.. akkor azt megtehetném magam is.. néha úgy érzem hogy bringára ülnék és mennék egy kisebb kört.. csak ja.. a hülye agyam tele van felesleges gondolatokkal meg képekkel ahogy látom magam összecsuklani itt ott.. bár már ez is kevésbé.. A gyógyszertől még mindig óckodom egy picit..
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia mirjam,
Tetszenek a nickneveid. 🙂 A kreativitásnak ez a formája igazi talentumod. 😉 Nekem jó hosszú időt vett igénybe, mire ezt az egy nevet kitaláltam. 😀 Mivel foglalkozol szabadidődben amúgy? (Bár a szabadidő fogalma elég szubjektív). 🙂 🙂 Írással? Festészettel? Nos, mert a bejegyzéseidből erre következtetnék; kifinomult, kreatív. Vagy van olyan ágazat, amiben ki tudod vagy szeretnéd fejezni magadat? Én például az elmúlt időszakban sokat kacérkodtam már a gondolattal, hogy belevetem magam a művészetekbe ismét, mint régen. Mert a monotonabb munkában ezt nem éppen tudom kiélni. S az képes lehúzni, ha hagyom. Na és ugye erre még rájön az is, hogy ha belegondolok a helyzetembe vagy a jövőmbe, akkor az aztán be tudja árnyékolni a napjaimat. És keresem a kiutat.
És te mit szerettél csinálni és továbbra is azt szeretnéd vagy inkább kipróbálnál valami újat?
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: KrsztnSzia Anzseliq!
Hát.. eléggé elszomorít a történeted.. én nagyon szeretném ha vissza tudnék állni a "csatasorba" 🙂 Terápiára nem jártam.. nagyon orvos sem látott még.. egyelőre a háziorvosommal beszéltem csak. Ő egy recept kíséretében köszönte szépen.. 🙂 De nem igazán szeretném beszedni... Autóval a város túlvége.. az egyelőre a max... ami olyan 5-6 km.. 🙂 Gyalogosan a " szomszéd utca kör" megy.. ahoz képest hogy dec óta 3x voltam "házon kívül" Viszont ha elindulok, akkor még egy kicsit élvezni is tudom, hogy végre kint vagyok és jéé semmi bajom sem történik. Én nem akarom hogy ez így legyen.. borzalmas.. Bár én még mondhatni kezdő vagyok a témában.. Visszatérve a terápiára, vagy bármire.. kisvárosban élek.. elég izzasztó lenne pestig elautókázni.. viszont ha már ilyesmire adnám a fejem.. egy éve jártam akupunktúrára.. de a rendesre nem arra a tapaszos megoldásra.. ott szerettem, bár nem pszihés problémával kerültem oda (nnics kizárva hogy már esetleg akkor is ez bújt meg a háttérben, mivel szervi problémát nem találtak). De ez sem a szomszédban van. Nem akarom hogy megbélyegezzenek, nem akarok gyógyszert sem szedni.. ezért is tartok elmenni orvoshoz.. tudom hogy ott az esély hogy segíthet.. Perpill el vagyok keseredve.. aztán a fene tudja mi lesz..
A közös vállalkozás által nem lettél kicsit jobban?!
Szia Krsztn!
A kisebb sétákat én is kedvelem, itt a környékünkön. Sokszor sétálok ki a párom elé a vonatállomásra, főként esténként. Ezt az időszakot kedvelem a leginkább sétára. Ilyenkor már nincsenek kinn sokan az utcán, főként a mi városkánkban; itt mindneki korán fekvő, én meg az éjjeli bagoly. 🙂 A közös vállalkozásunk végett sokat utazunk, olyankor elég korán kelünk. Ez az a napszak, amit pedig vezetéskor kedvelek. Alig vannak az utakon, még minden csendes és a napfelkeltét végignézni egyszerűen lenyűgöző.
A vállakozás sokat segített lelki szinten, viszont ugyanakkor a számos ügyintézés miatt való berohangálás Pestre - nem hogy javított volna - rosszabbította a helyzetemet. Az utazás, a tömeg, a stressz helyzetek. Mind mind. Igazából, vannak jobb napjaim, amikor úgy érzem erősebb vagyok, és váratlanul elérkezik a hullámvölgy...
A pszichológusok egész sok tanácsot tudtak adni ezena téren. Bár az igazat megvallva, itt most feltenném a kérdést, hogy a pszichoterápiák alkalmazásával teljesen kigyógyulni lehetséges-e az agorafóbiából? Nos, ez egy filozófiai kérdés, amit úgy gondolom, mindneki a saját tapasztalata alapján tud majd csak megválaszolni.
Krsztn, és egy pszichológus vagy terapeuta felkeresésén nem gondolkodtál még?
Szerintem ha az elején "elkapják" az agorafóbiát, akkor elég jól gyógyítható. Szerintem inkább terápiával, de azért a gyógyszer is szóba jön.
Idézet tőle: mirjamIdézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia mirjam,
Tetszenek a nickneveid. 🙂 A kreativitásnak ez a formája igazi talentumod. 😉 Nekem jó hosszú időt vett igénybe, mire ezt az egy nevet kitaláltam. 😀 Mivel foglalkozol szabadidődben amúgy? (Bár a szabadidő fogalma elég szubjektív). 🙂 🙂 Írással? Festészettel? Nos, mert a bejegyzéseidből erre következtetnék; kifinomult, kreatív. Vagy van olyan ágazat, amiben ki tudod vagy szeretnéd fejezni magadat? Én például az elmúlt időszakban sokat kacérkodtam már a gondolattal, hogy belevetem magam a művészetekbe ismét, mint régen. Mert a monotonabb munkában ezt nem éppen tudom kiélni. S az képes lehúzni, ha hagyom. Na és ugye erre még rájön az is, hogy ha belegondolok a helyzetembe vagy a jövőmbe, akkor az aztán be tudja árnyékolni a napjaimat. És keresem a kiutat.
Idézet tőle: KrsztnSzia Anzseliq!
Hát.. eléggé elszomorít a történeted.. én nagyon szeretném ha vissza tudnék állni a "csatasorba" 🙂 Terápiára nem jártam.. nagyon orvos sem látott még.. egyelőre a háziorvosommal beszéltem csak. Ő egy recept kíséretében köszönte szépen.. 🙂 De nem igazán szeretném beszedni... Autóval a város túlvége.. az egyelőre a max... ami olyan 5-6 km.. 🙂 Gyalogosan a " szomszéd utca kör" megy.. ahoz képest hogy dec óta 3x voltam "házon kívül" Viszont ha elindulok, akkor még egy kicsit élvezni is tudom, hogy végre kint vagyok és jéé semmi bajom sem történik. Én nem akarom hogy ez így legyen.. borzalmas.. Bár én még mondhatni kezdő vagyok a témában.. Visszatérve a terápiára, vagy bármire.. kisvárosban élek.. elég izzasztó lenne pestig elautókázni.. viszont ha már ilyesmire adnám a fejem.. egy éve jártam akupunktúrára.. de a rendesre nem arra a tapaszos megoldásra.. ott szerettem, bár nem pszihés problémával kerültem oda (nnics kizárva hogy már esetleg akkor is ez bújt meg a háttérben, mivel szervi problémát nem találtak). De ez sem a szomszédban van. Nem akarom hogy megbélyegezzenek, nem akarok gyógyszert sem szedni.. ezért is tartok elmenni orvoshoz.. tudom hogy ott az esély hogy segíthet.. Perpill el vagyok keseredve.. aztán a fene tudja mi lesz..
A közös vállalkozás által nem lettél kicsit jobban?!
Szia Krsztn!
A kisebb sétákat én is kedvelem, itt a környékünkön. Sokszor sétálok ki a párom elé a vonatállomásra, főként esténként. Ezt az időszakot kedvelem a leginkább sétára. Ilyenkor már nincsenek kinn sokan az utcán, főként a mi városkánkban; itt mindneki korán fekvő, én meg az éjjeli bagoly. 🙂 A közös vállalkozásunk végett sokat utazunk, olyankor elég korán kelünk. Ez az a napszak, amit pedig vezetéskor kedvelek. Alig vannak az utakon, még minden csendes és a napfelkeltét végignézni egyszerűen lenyűgöző.
A vállakozás sokat segített lelki szinten, viszont ugyanakkor a számos ügyintézés miatt való berohangálás Pestre - nem hogy javított volna - rosszabbította a helyzetemet. Az utazás, a tömeg, a stressz helyzetek. Mind mind. Igazából, vannak jobb napjaim, amikor úgy érzem erősebb vagyok, és váratlanul elérkezik a hullámvölgy...
A pszichológusok egész sok tanácsot tudtak adni ezena téren. Bár az igazat megvallva, itt most feltenném a kérdést, hogy a pszichoterápiák alkalmazásával teljesen kigyógyulni lehetséges-e az agorafóbiából? Nos, ez egy filozófiai kérdés, amit úgy gondolom, mindneki a saját tapasztalata alapján tud majd csak megválaszolni.
Krsztn, és egy pszichológus vagy terapeuta felkeresésén nem gondolkodtál még?
Idézet tőle: AnzseliqIdézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Szia. 🙂 Megint új nicken. (Bocsánat.) Köszi, de lassan ott tartok, hogy a hajamra kenhetem a kitartásomat, ELEGEM VAN, de nagyon.
A szüleimmel most nem tartom a kapcsolatot, a testvéremmel tartanám (és valamennyire tartom is), de ő nagyon elfoglalt.
Szia Anzseliq!
Hát.. eléggé elszomorít a történeted.. én nagyon szeretném ha vissza tudnék állni a "csatasorba" 🙂 Terápiára nem jártam.. nagyon orvos sem látott még.. egyelőre a háziorvosommal beszéltem csak. Ő egy recept kíséretében köszönte szépen.. 🙂 De nem igazán szeretném beszedni... Autóval a város túlvége.. az egyelőre a max... ami olyan 5-6 km.. 🙂 Gyalogosan a " szomszéd utca kör" megy.. ahoz képest hogy dec óta 3x voltam "házon kívül" Viszont ha elindulok, akkor még egy kicsit élvezni is tudom, hogy végre kint vagyok és jéé semmi bajom sem történik. Én nem akarom hogy ez így legyen.. borzalmas.. Bár én még mondhatni kezdő vagyok a témában.. Visszatérve a terápiára, vagy bármire.. kisvárosban élek.. elég izzasztó lenne pestig elautókázni.. viszont ha már ilyesmire adnám a fejem.. egy éve jártam akupunktúrára.. de a rendesre nem arra a tapaszos megoldásra.. ott szerettem, bár nem pszihés problémával kerültem oda (nnics kizárva hogy már esetleg akkor is ez bújt meg a háttérben, mivel szervi problémát nem találtak). De ez sem a szomszédban van. Nem akarom hogy megbélyegezzenek, nem akarok gyógyszert sem szedni.. ezért is tartok elmenni orvoshoz.. tudom hogy ott az esély hogy segíthet.. Perpill el vagyok keseredve.. aztán a fene tudja mi lesz..
A közös vállalkozás által nem lettél kicsit jobban?!
Idézet tőle: KrsztnSziasztok!
Jó olvasni hogy mások is vannak ilyen helyzetben amiben én.. én októberben ott hagytam a munkahelyem, mert jött a "bogár" hogy az nekem nem jó.. pedig 2évet töltöttem ott és imádtam.. szerettek az emberek (kereskedelmi pálya) és nagyrészüket én is.. ahogy otthagytam rövidesen újra munkába álltam.. egy gyárba ahol rengeteg rossz indulatú ember volt. Azt decemberben otthagytam.. és innentől jött a lavina.. annyira elkapott a félelem mindentől és mindenkitől, volt hogy már ha összejött a család is szorongtam... ők úgy állnak hozzá hogy ez csak hiszti.. nos.. február van azóta 3x voltam a lakàson kívűl de pár kmes körzetben.. hála a páromnak aki felül tud kerekedni a "hisztimen" ( már már így gondolom én is.. és akarom is így gondolni hogy le tudjam győzni!!!) bevág a kocsiba és akárhogy is kérlelem és érzem hogy mentem elájulok sem áll meg és visz tovább.. ez többnyire akkor jellemző ha valami hivatalos ügyet kell elintézni.. mára eljutottam oda hogy "szeretett" munkahelyem vezetőjét fogom hamarosan felkeresni és vissza akarok menni dolgozni.. hátha kicsit kibillent az önsajnálatból..borzalmasan félek már felhívni is őt, de annál inkább akarom hogy menjen.. újra az a vidám társaságkedvelő ember akarok lenni aki voltam.. mert ami most van az nem én vagyok... nyugtatókat nem szedek, sok értelmét nem látom sajnos.. lehet másnak segít de láttam/látok testközelből gyógyszerfüggő pszihés beteget... én hiszem hogy le lehet ezt győzni.. csak borzalmasan nehéz.. de az élet szép.. még ha nem is tűnik annak. Renélem nem fulladok kudarcba.. az utóbbi alkalmakkor magamtól ültem be az autóba.. izgulva de beültem.. sajnos elég lassan halad ez mert a párom 80kmre lakik innen és nemzetközis sofőr.. így nekem a "terápia" hétvégekre szűkül. De kell hogy menjen.. élni akarok!
jó nagy összevisszaság lett.. de remélem érthető! A hiszti résszel magamra értem, nem akarok vele senkit megbántani.. tudom/átérzem hogy ez borzalmas érzés, de hiszem hogy van kiút.
Szép napot Nektek! Jól esett leírni! 🙂
Szia Krsztn,
Elég hasonló volt a munkahelyi pályafutásom a tiédhez. Volt egy igazán szuper munkám korábban, amit sokszor visszasírok. Bár tudom, már nem lennék képes beutazni oda. Aztán jöttek sorra a rövidebbnél rövidebb időtartamű munkahelyek, ahova csupán csak küzeldmek és sorozatos "megpróbáltatások" árán voltam képes bejutni tömegközlekedéssel vagy éppen gyalogosan. Míg végül pont az agorafóbiám miatt mondtak fel nekem. Az tette fel az "I"-re a pontot. A hullámvölgy legaljára kerültem akkor.
A párom segített eljutni kognitív terápiára. Aztán odáig jutottunk, hogy saját vállalkozást hoztunk létre, így most itthon dolgozom.
A gyógyszerek valóban nem segítenek. Legalább is nálam nem váltak be.
Krsztn, az igazán szuper, hogy a párod melletted áll. Jársz/ jártál terpápiára? Autóval milyen távokat teszel meg?
Idézet tőle: RoxánaIdézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Szia Roxána,
Ahogy írtad, ez valóban nem könnyű helyzet, és érthető is, főként a gyerekek miatt. Csodálom is a kitartásodat! 🙂 Az én családom nagy része is Budapesten lakik, és persze sokszor hiányolnak. Szerencsére, egyre több az ismerősöm az agglomerációban és a környező megyékben. Csak azt sajnálom, hogy egymagam nem éppen tudom látogatni őket. Sajnos, nem egyszerű.
Roxána, Te hogy oldod meg a családi látogatásokat?
Sziasztok!
Jó olvasni hogy mások is vannak ilyen helyzetben amiben én.. én októberben ott hagytam a munkahelyem, mert jött a "bogár" hogy az nekem nem jó.. pedig 2évet töltöttem ott és imádtam.. szerettek az emberek (kereskedelmi pálya) és nagyrészüket én is.. ahogy otthagytam rövidesen újra munkába álltam.. egy gyárba ahol rengeteg rossz indulatú ember volt. Azt decemberben otthagytam.. és innentől jött a lavina.. annyira elkapott a félelem mindentől és mindenkitől, volt hogy már ha összejött a család is szorongtam... ők úgy állnak hozzá hogy ez csak hiszti.. nos.. február van azóta 3x voltam a lakàson kívűl de pár kmes körzetben.. hála a páromnak aki felül tud kerekedni a "hisztimen" ( már már így gondolom én is.. és akarom is így gondolni hogy le tudjam győzni!!!) bevág a kocsiba és akárhogy is kérlelem és érzem hogy mentem elájulok sem áll meg és visz tovább.. ez többnyire akkor jellemző ha valami hivatalos ügyet kell elintézni.. mára eljutottam oda hogy "szeretett" munkahelyem vezetőjét fogom hamarosan felkeresni és vissza akarok menni dolgozni.. hátha kicsit kibillent az önsajnálatból..borzalmasan félek már felhívni is őt, de annál inkább akarom hogy menjen.. újra az a vidám társaságkedvelő ember akarok lenni aki voltam.. mert ami most van az nem én vagyok... nyugtatókat nem szedek, sok értelmét nem látom sajnos.. lehet másnak segít de láttam/látok testközelből gyógyszerfüggő pszihés beteget... én hiszem hogy le lehet ezt győzni.. csak borzalmasan nehéz.. de az élet szép.. még ha nem is tűnik annak. Renélem nem fulladok kudarcba.. az utóbbi alkalmakkor magamtól ültem be az autóba.. izgulva de beültem.. sajnos elég lassan halad ez mert a párom 80kmre lakik innen és nemzetközis sofőr.. így nekem a "terápia" hétvégekre szűkül. De kell hogy menjen.. élni akarok!
jó nagy összevisszaság lett.. de remélem érthető! A hiszti résszel magamra értem, nem akarok vele senkit megbántani.. tudom/átérzem hogy ez borzalmas érzés, de hiszem hogy van kiút.
Szép napot Nektek! Jól esett leírni! 🙂
Idézet tőle: AnzseliqTetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
Én vagyok mandula, új nicken. Budapesten lakom. De jó neked, hogy elkerültél innen. Bár én mindig is itt éltem, szüleim is, nagyszüleim is. Szóval generációk óta.
Gondolkozom azon, hogy elköltöznék, de nincs támpontom, hogy hova, hiszen nincsenek rokonaim vidéken. Illetve van egy közeli rokonom, de ő egy nagyon pici faluban él (igaz, a Balatonhoz közel).
Szóval fogalmam sincs, merre indulhatnék. És a gyerekek iskolája is egy-két évig még ide köt.
Tetszenek a bejegyzések. Jó olvasni a sorstársak sorait. Igazából minden hozzászólást érdekesnek és értékesnek találtam itt a fórumban.
A számos küzdelem és harc az agorafóbiával elsősorban a fővárosban tör felszínre, de ott aztán hatványozottan, elviselhetetlenül. Bár ezt szerintem, nem is kell ecsetlnem itt senkinek. Egy katasztrófa sújtotta övezet Budapest, egy agorafóbiásnak. Nekem legalábbis az. A nagy szerencsém, hogy az élet elsodort onnan. Persze, ettől még nem lett minden más. De egy-két fokkal jobb, nyugodtabb az életem. A környezetváltozás nekem sokat segített.
Mandula, ha szabad tudnom, Te merre laksz? Kíváncsi vagyok, milyen környezetben élsz?
A vitalitas.hu-n olvasható cikkre gondoltam. Hasznos kis olvasmány. Főként annak, aki meg szeretné érteni az agorafóbiásokat. Bár úgy gondolom ezt megérteni csak az tudja igazán, aki meg is tapasztalta/tapasztalja. 🙂
Szia mandula,
De igen. Sorstárs.
A legjobb ez: http://web.axelero.hu/horgasz3/cikkek/fobia.htm
De nem egy könnyű olvasmány.
Idézet tőle: AnzseliqKöszönet érte. Igen hasznos infó olvasható ezen a linken.
Melyikre gondolsz? Én linkeltem be őket. Csak nem sorstárs?
Köszönet érte. Igen hasznos infó olvasható ezen a linken.
Köszönöm, hogy kifejtetted, le a kalappal előtted, hogy képes voltál ezt végigcsinálni, hogy kitartottál, nem adtad fel, addig küzdöttél, amíg egyre jobb lett. Szerencsés vagy, hogy tudod leplezni az érzelmeidet, én nem, rajtam rögtön meglátszik minden, pirulós is vagyok, meg ha bepánikolok, akkor az egyéb tüneteken kívül nálam még az is jellemző, hogy elsírom magam, nem tudom visszatartani, kitör belőlem a sírás és muszáj valamerre menekülnöm a helyzetből. Szóval nehezen tudnám leplezni, hogy nem vagyok jól.
Nagyon jó, hogy ezeket leírtad, bár azt gondolom, ezek a szocfób témához tartoznak tényleg.
Nekem sajnos az agorafóbia egyfajta vészkiáltás volt a családom felé, hogy "halihó, segítsetek, nem vagyok elég erős egy/két gyerek felneveléséhez egyedül". De nem hallották meg. Így az agorafóbia egyre rosszabb lett, önálló életre kelt. Egy francia pszichiáternő könyvében olvastam, hogy az agorafóbiás személy életében nagyon sokszor kimutatható valamiféle elhagyás élmény. És nekem volt ilyen, 3 éves koromban anyám elment (nélkülem) egy pár hónapra. Aztán visszajött.
Most ott tartok, hogy 40 elmúltam és egyedül csak a környéken (nagyon kis körzetben) tudok közlekedni. De az agorafóbiások egészen változatos tüneteket mutatnak. Van, aki gyalog, van, aki autóval például tök messzire el tud menni. Nekem ez úgy van, hogy gyalog nagyon kicsit, biciklivel kicsit többet, autóval még egy kicsit többet tudok menni. De ezek bébi távolságok. 🙂
Idézet tőle: layudaSzia Nemadomfel!
Írnál erről kicsit bővebben, hogy a mindennapokban hogyan zajlott ez nálad a munkahelyen, hogyan bírkóztál meg napról-napra a félelmeiddel, hogyan élted túl a napokat a munkában, volt valami technikád vagy bármi, ami segített túlélni? A környezeted, a munkatársak, főnököd hogyan reagáltak rád, mennyit vettek észre a küzdelmeidből, abból, hogy szorongsz és hogyan viszonyultak ehhez, mennyire tolerálták, mennyire értettek meg, mennyire segítették a dolgodat? Milyen munkát végeztél akkor?
Szia Layuda!
Nagyon kemény volt, amiket átéltem, keresztülmentem.10 évvel ezelőtt, apám becsajozott, élte az életét, pénzt onnantól fogva nem adott haza, pedig egész jól keresett.Anyámat váratlanul elküldték a munkahelyéről, és van gy hugom, aki akkor iskolban járt, szóvál dolgoznom kellett, nem volt mese. Ha ezek a kényszerítő körülmények nincsenek, nem bírtam volna ki, az tuti, 1 hónapot nem dolgoztam volna.Akkoriban már a munkába járás hatalmas szorongással indult.7-en jártunk egy kocsival, menetidő kb 20-25 perc.Már azt végig szorongtam, imádkoztam, csak ne szóljanak hozzám, ne kelljen beszélni.Bent a melóba, további megpróbáltatások jöttek.Nem túlzok, az első hónapok extrém szorongásban teltek bent.Ez az idő csökkent utána, nagyrészt csak helyzetektől, emberektől szituációktól tartottam, amiket előre levetítettem magamnak gondolatban.Az elején az étkezésnél, ebédnél is voltak gondok.Eleinte mindig egyedül ebédeltem egy asztalnál, mert szégyeltem ahogy eszem.Egy idő után az kezdett kínos lenni, hogy már itt dolgozok egy ideje, de mindig egyedül étkezem.Körbenéztem mindig, és csak én ebedéltem egyedül, volt kint kb. 150-200 ember, és ezeek közül csak én kajálok egyedül, és ezért nagyon szégyeltem magam, de közbe imádkoztam is, nehogy ideüljön valaki, mert a beszélgetés, társalgás, nkem nem megy, nem tudnék mit mondani.Összeszedtem a bátorságom, leültem a munkatársakhoz.De ami eddig nem volt, jött egy hatalmas kézremegés, étkezés közben, főleg levesnél volt gáz.Úgy ettem, hogy közben figyeltem az asztálnál levőket, ki néz engem, vajon ki veszi észre a remegésemet.Amikor a többiek abbahagyták az étkezést, én is abbahagytam, hiába volt még nekem, és hiába voltam éhes, mert ugye akkor néztek volna.Teltek múltak a hónapok, évek, mindig voltak helyzetek, szituációk, amik extrém, vagy sima szorongást váltottak ki, de már nem volt non-stop.Pl. volt egy időszak, amikor beszámolót kellett tartanom, vezetők előtt.Kaptam egy párszor pánikrohamot közben, szapora szívverés, úgy érzem összeesek stb, de mindig túléltem. Hogy észrevettek e valamit rajtam? Nemtudom, a hangom elcsuklott az tuti, nagyon rosszul voltam, akkoriiba azt hittem, tuti észrevették, és rajtam röhögnek, utólag azt mondom, nem biztos.2 éve, már egész jól voltam, amikor előléptettek, nem volt kötelező elvállani, de elvállaltam.Az új munkakörben, elkövettem egyből egy hatalmas hibát, aztán mégeeggyet.Amit akkor éreztem hetekig, az nagyon kemény volt.Amit ekkor elkövettem hibákat, súlyos anyagi veszteség volt a cégnek, de megfizetni nem kellett, nem is tudtam volna.Öngyilkossági gondolataim is voltak, totál semminek, nagy csődnek, aki semmire se almasnak éreztem magam. Szégyeltem magam, a munkatársaiim előtt is, a főnök találkozásaitól, rendesen rettegtem, remegtem. Vissza akartam lépni, de nem lehetett, nem volt visszaút.Másik munkahelyeket is nézegettem, de olyan állapotban voltam, egy interjúra sem tudtam volna elmenni, ez hetekig így volt.Azóta volt még egy rosszabb peiródus, de most ebben az évben, egész jól elvagyok.Szeretek bejárni, sok haverom van bent, ha kimegyek a dohányzóba, sose kussolok egyedül, mindig jókat bszélgetek, vagyis majdnem mindig.Milyen technikám van? Az évek alatt folyamatosan próbálkoztam mindennel.Kognitív terápia, sokszor direkt beleugrottam a helyzetekbe, amiket félelmet okoztam. Azon kívül, rengeteg könyvet kiolvastam, Byron Katie, Echkart tolle, stb, és sok más technikát kipróbáltam.Szinte azonnal semmi sem használ, mindenhez rengeteg gyakorlásra van szükség, és az eredmény akkor is csak lassan jön.Vagyis talán ami a legjobban használ sok esetben, sokan írtak mr róla, Eszter is, a pillanatnyi helyzet elfogadása.Tehát elfogadom, beelenyugszom, hogy most ez van.Elfogadom, hogy most szenvedek szorongok, ez van.
Én olyan típusú ember vagyok, aki soha nem mutatja ki az érzelmeit.Soha nem beszéltem erről senkinek, ha valaki megszólított, vagy beszéltem kellett vele, közben extrém szorongásom volt, próbáltam leplezni.
Szerintem megéri próbálkozni mindennel, hátha segít.Persze az ember próbálkozik, úgy érzi, nem használ semmi, és csak rosszabb minden, mint azelőtt.Ha jobban belegondolok, így látni jól, mennyit fejlődtem.Régebben, akár egy étkzés, , vagy egy megbeszélés, mekkora stressz volt, ma meg már természetesek ezek a dolgok.Már szeretek emberek közt lenni, noha még nem gyógyultam meg. Az az érdekes az egészben, ha elhatározod, hogy jobban leszel, teszel lépéseket is, utána egy arabig úgy tűnik, hogy minden rosszabb lett, mint azelőtt. De ha átvészeled azt az időszakot, utána továbblépsz, egy következő szintre, és ez így mgy tovább.....
Ez egy kicsit hosszú lett! 🙂
Tök jó, hogy mész orvoshoz!
A meggyógyulásban nem hiszek, fogok majd újra orvoshoz járni, attól remélem, valamennyire jobb lesz azért.
Én pont ma voltam a pszichiáternél. Nekem most elsősorban a bipol 2-t próbálja gyógyítani. Köv. lépésben majd az agorafóbiát és azt, hogy nem tudok egyedül aludni = szep. szorongás.
Te hogyan próbálsz meggyógyulni? Vagy egy kicsit feladtad?
Most nem, de régebben jártam pszichiáterhez, szedtem gyógyszert.
http://web.axelero.hu/horgasz3/cikkek/fobia.htm
"Tapasztalataim szerint a klausztrofóbia és az agorafóbia közös patológiás folyamat két jellegzetes megnyilvánulási formája, összetartozó jelenségek, melyek a pácienseknél gyakran együtt fordulnak elő. Ezért - Frances-szel és Dunn-al (1975) összhangban, amint erre dolgozatom végén visszatérek - helyesebb lenne a mindkét tünetcsoportot magában foglaló „szeparációs szorongás szindróma” elnevezés használata."
Gyógyszert szedsz vagy terápiára jársz?
Szia Nemadomfel!
Írnál erről kicsit bővebben, hogy a mindennapokban hogyan zajlott ez nálad a munkahelyen, hogyan bírkóztál meg napról-napra a félelmeiddel, hogyan élted túl a napokat a munkában, volt valami technikád vagy bármi, ami segített túlélni? A környezeted, a munkatársak, főnököd hogyan reagáltak rád, mennyit vettek észre a küzdelmeidből, abból, hogy szorongsz és hogyan viszonyultak ehhez, mennyire tolerálták, mennyire értettek meg, mennyire segítették a dolgodat? Milyen munkát végeztél akkor?
Mindig is megvolt ez nálam, de idővel nemhogy javult volna, hanem inkább elhatalmasodott, egyre több dolgot kerültem, egyre inkább lekorlátozódott az életem a lakásra. Én is úgy vagyok, ahogy írtad, nálam nem megoldás, ha szembenézek a félelmeimmel, nem tudok hozzászokni, nem lesz könnyebb. Én szintén nem látok ebből kiutat, nem hiszek benne, hogy ez megváltozik az életemben, az eddigi 35 évemet így éltem le, nem túl biztató.
Szia!
Köszönöm! 🙂
Én már nem is gondolok arra, hogy elmúlik.
De majd meglátjuk ugye. 🙂
Szia Roxána!
Sajnálom hogy nálad így alakult! De viszont 5 évig le tuttad győzni a félelmeid, sztem ez nagy dolog!Egyébként azt vettem magamon észre, ha nyári vagy téli szabin vagyok hosszabb ideig, utána az első 1-2 nap, hatalmas szorongásokkal telt, felerősödtek a szocfób tünetei, egyedül idén nyáron nem volt így, azelőtt mindig.Mindig eddzésben kell lenni. 😀 Nálad nem így volt anno? Nem csak utólag tűnik annyira rossznak? A szakik, a hozzáértők is ezt mondják, hogy a fóbia úgy csökkenthető, hogy a pácienst folyamatosan hozzászoktassák a félelmet kiváltó helyzetekhez.Drukkolok neked, hogy te is jobban legyél! 🙂
Szia nemadomfel (jó a neved!)!
Köszönöm, hogy írtál. Igen, azt hiszem, rendkívül fontos, hogy kényszerítő körülmény legyen. Nekem sajnos egy elég hülye és szerencsétlen dolog nehezíti az életemet, nevezetesen az, hogy a szüleim igen jól állnak anyagilag, de rossz velük a kapcsolatom. És feltehetőleg az van bennem, hogy ha nagyon nagy baj lenne, akkor segítenének (nyilván nem hagynák, hogy éhen haljak). 2011-ben végül sikerült munkahelyet találni a közelben és két és fél évvel később majdnem sikerült el is veszíteni (szorongás, betegszabi), de végül vissza tudtam menni és még két és fél évig (összesen pont öt évig) kihúztam. Nagyon rossz volt. Nem tudom miért, de nekem nem és nem javulnak a szorongásaim, hiába látom, tapasztalom, hogy megcsináltam, túléltem.
Örülök, hogy te legyőzted a félelmeidet.
Talán egyszer nekem is sikerül.
Szia Roxána!
Egyszer írtad régebben, hogy írhatnék ide.Én nem vagyok agorafóbiás, de talán szocfóbos igen, vagy elkerülő személyiség zavaros? Nemtom, sokminden illik rám.Nehéz ezekkel a dolgokkal együtt élni, és nehéz kitörni.De írtad, hogy voltál terápián régebben, és az valamit segített.Én nálam az segített, ha szembeszlltam a félelmekkel, megtettem azt, amitől a legjobban féltem.Elmentem dolgozni, nap mint nap, szorongásokkal, gyomorideggel.Amikor mentem haza melóból, nemhogy örültem volna, hogy vége a megpróbáltatásoknak, már akkor azon szorongtam, hogy milesz másnap, és nem fogom kibírni.Kibírtam, ma már pl. melóba természetes módon érzem magam, noha nem gyógyultam meg, még most sem vagyok mentálisan egészséges.Engem mondjuk a körülmények rákényszerítettek, ha nem dolgozok, éhen haltam volna.Van egy ismerősöm, ill. volt, aki 20 évig pánikbeteg, és több fóbiával ellátott ember volt.Történt egy tragédia, meeghalt a feleége. Ő több mint 20 év után, lejött a panellakás 3. emelétéről, és új élete lett.Eleinte, szociális munkás bevásárolt neki stb, de aztán maga intézte a dolgokat.Egy új ember lett, új élete lett. Sajnos már ő sem él.
Ezzel a történettel, csak azt akartam mondani, nehéz megszabadulni a fóbiáktól, ha nincs kényszerítő körülmény, de talán nem lehetetlen.:)Nem kellenek gyógyszerek, meg stb, de persze lehet egy mentőöv, de véglegesen az nem megoldás.Sok sikert, és jobbulást mindenkinek!!
Szia!
Mióta van ez így? Engem nagyon megrémít a közlekedés gondolata is és az évek során ez odáig fajult, hogy igazán hihetetlen számomra, hogy emberek tudnak és akarnak közlekedni. 🙂
Igen, a "mindig legyen lehetőség azonnal elmenekülni" az agorafóbia egyik legtipikusabb (ha nem legtipikusabb) vezérelve.
Szerintem amit te írsz, az még önmagában egyáltalán nem agorafóbia. Inkább az lenne, ha nem tudnál a hídon átsétálni. Nekem ez iszonyat para, pedig régebben direkt leszálltam a villamosról munkába menet, hogy átsétáljak a hídon. Igaz, nagyon régen volt...
Ja, nekem megint kéne ezt a kognitív viselkedésterápiát csinálni, de a) most diagnosztizáltak bipol 2-vel és meg akarom kérdezni a dokit, hogy mikor érdemes foglalkozni az agorafóbiával b) hát ugye pénzbe kerül, én meg nem dolgozom.
Szia Roxána!
Akkor lehet, hogy nekem is az van. Kerülöm azokat a helyzeteket, amiket kudarcként éltem meg, amiktől félek, kerülöm az embereket és így szépen, lassan egyre inkább beszűkült az életterem, nem mozdulok ki a biztonságot jelentő komfortzónámból, a lakásból, csak ott érzem jól magam. Ezen kívül rosszul vagyok, ha tömegközlekedési eszközön kell utaznom, feszélyeznek az emberek, nincs hova menekülni onnan, nem bírom a liftet, a mozgólépcsőt.
Értem.Akkor talán azzal a specifikus terápiával kéne újból megpróbálkoznod. Elérhető még?Én az utóbbi időszakban azt vettem eszre magamon, hogy ha autóval hídon megyek keresztül (ha nem én vezetek legalább be tudom csukni a szemem) erős félelem tör rám. Úgy érzem hogy nekimegyünk a korlátnak és fogunk zuhanni. Ez agórafóbia?
Köszönöm. Akkor majd lehet, hogy írok neki.
Az agorafóbia lényege, hogy a beteg (azaz én) elkerülő magatartást folytat. Tehát nem megyek olyan helyre, ahol azt gondolom, hogy bajom eshet (pánikrohamom lesz). Ezért egyre jobban és jobban beszűkül az élettér. Van, hogy muszáj kimozdulni a komfortzónából (ami változó nagyságú, hol kicsike, hol nagyobb). Ilyenkor természetesen nagyon szorongok.
🙂
Csoki, süti, gumicukor! Ezek mind jöhetnek!
Szia Torta!
Köszönöm, hogy írtál! Régóta van (több, mint 10 éve). Teljesen klasszikus agorafóbiám van, mondhatni tankönyvi. Félek a hidaktól, alagutaktól, mindenféle közlekedéstől, a biztonságos hely (otthon) elhagyásától, satöbbi, satöbbi. Jártam terápiá(k)ba, szedtem gyógyszert. Volt már rossz, nagyon rossz, kevésbé rossz. Egyszer kísérleteztem klasszikusan agorafóbiára javasult kognitív viselkedésterápiával, az némi javulást hozott (ami igazán jó), de nem csináltam ezt sokáig, tehát jelentős javulás nem történt.
Igazából csak jó lenne sorstársakkal beszélni, de itt a búrán nem találtam ugyanezzel a problémával küzdőt.
Idézet tőle: rhiannon-roxánaMost komojan. Ennyivel gyakoribb a szocfób, mint agorafóbia? De miért? Hogy létezik, hogy a búrán nincs EGY darab agorafóbiás sem rajtam kívül? Vagy van??
biztosan vannak, csak nem írnak ide (meg sehova). talán ha valamelyik csokigyártó üzem elkötelezett támogatója lenne a búrának, és minden hozzászólásért járna egy tábla csoki, kicsit nőne az aktivitás! 
Szia Rhiannon-roxána!
Én már nem is tudom, hogy mim van, vagy mim nincs. Mármint diagra gondolok 😉 Annyira összetett és annyira változó tüneteim vannak, hogy most már lassan az összes DSM kategóriát simán magamra tudom vonatkoztatni. Mindenből akad egy kicsi vagy kicsit több bennem!
Mondjuk az tény, hogy szeretek kimozdulni az utóbbi időben, sétálni vagy fagyizni menni. A sok ember idegesít meg a zárt terek. Zárt térben sok ember meg az igazi kihívás! De ez is helyzet- és allapotfüggő.
Nálad miben nyilvánul meg az agorafóbia, milyen helyzetek azok amiket emiatt kell elkerülnöd? Mióta van és volt-e javulás azóta?
Most komojan. Ennyivel gyakoribb a szocfób, mint agorafóbia? De miért? Hogy létezik, hogy a búrán nincs EGY darab agorafóbiás sem rajtam kívül? Vagy van??
Akkor erről kéne beszélni valami pszichológussal! Mert lehet te csak az ismerősök véleményétől félsz, vagy belédnevelték hogy az fontos.
Hát a nő valszeg nem volt agorafóiás 🙂
Amúgy meg az ilyen gyógyulási statisztikák érdekesek. Szerintem kb ugyanez az eredmény jönne ki mindenre, depresszió, pánikbetegség, sok fóbia stb. Ha meg csinálnának egy felmérést arrról hogy ki tud élete során megváltozni és a háta mögött hagyni a problémáit, szintén az jönne ki hogy kevesen 🙂 De mégis vannak ilyenek, és róluk kell példát venni.