Internet - áldás, vagy átok?
Én is úgy érzem, három ember már tömeg számomra, de egyetlen nézőpontból tényleg jobb, ha hárman vagyunk: nincs kínos hallgatás. Vagyis kettőnel van néha, vagyis akkor a ket ember is sok néha.....inkább maradok a mindenféle chaten, vagy fórumon! 🙂
Idézet tőle: szonyecskaIdézet tőle: Zsolt2097Szavak nélkül is megértettétek egymást? 🙂
úgy valahogy...=))
Már én is jártam így 😀
Van aki a neten vesz fel álarcot, valaki a való életben. Én a való életben. Senki nem tudja rólam, hogy szoc. fóbia, vagy valami hasonló dologgal küszködök. Sem rokonok, sem haverok, sem munkatársak.Mondjuk nem tartozok a legsúlyosabb esetek közé, de sokszor adódnak olyan érzelmi kihívások számomra, hogy . az esemény előtt több nappal, csak az jár a fejemben stb, egy hétköznapi embernek meg semmiség, álmukban sem gondolnák, hogy én miket élek át! 🙂
A net azért is jó, itt névtelenül leírhatjuk, mi is zajlik bennünk, és ehhez könnyen találhatunk hasonló emberkéket. A vaaló életben, ez már nem nagyon menne.
Idézet tőle: szonyecska[quote=Boni]
Ezzel én is így vagyok, leblokkolok társaságban....
detto. csak a négyszemközti beszélgetés megy jobban, de három ember már tömeg számomra és azt érzem, úgysem rám kíváncsiak, inkább hallgatok.
[/quot
Sziasztok!
Érdekes, mert én meg pont úgy érzem, hogy 3 embernél vagyok ideális társaság! Ha ketten vagyo valakivel, néha előjön bennem az a érzés, hogy fel kell dobnom valami témát, hogy ne üljünk úgy, mint 2 kuka, és nem mindig sikerül.Pl. ha megyünk ebédelni melóban, örülök ha nem csak ketten megyünk, hanem jön még valaki.
Idézet tőle: Zsolt2097Szavak nélkül is megértettétek egymást? 🙂
úgy valahogy...=))
Idézet tőle: Zsolt2097Ismerek pár embert a valóságban és a neten egyaránt. Alig van köztük olyan, aki a ugyanaz a két síkon. Például van, aki a neten aktív, előzékeny, kedves, figyelmes, mindenki kedvence, a valóságban pedig unott, kedvetlen, figyelmetlen, felszínes. Van, aki a neten elszánt állatvédő, a valóságban pedig asaját kutyája bolhás, sovány, elhanyagolt.
Túl könnyű a neten másnak lenni, mint amik vagyunk, sőt, szinte elkerülhetetlen.
érdekes, amit írsz. szerintem két alapállás lehetséges. az egyik a facebook jellegű oldalak, ahol saját névvel, arccal vállalod magad, és esetleg megpróbálsz jobbnak, többnek látszani.
és van a névtelenség, ami épp az ellenkezőjét hozhatja ki az emberből. oscar wilde írta, hogy: „Az ember akkor adja legkevésbé önmagát, amikor a saját személyében beszél. Álarc alól megmondja az igazat.”
szerintem ebben sok igazság van.
Szavak nélkül is megértettétek egymást? 🙂
Ismerek pár embert a valóságban és a neten egyaránt. Alig van köztük olyan, aki a ugyanaz a két síkon. Például van, aki a neten aktív, előzékeny, kedves, figyelmes, mindenki kedvence, a valóságban pedig unott, kedvetlen, figyelmetlen, felszínes. Van, aki a neten elszánt állatvédő, a valóságban pedig asaját kutyája bolhás, sovány, elhanyagolt.
Túl könnyű a neten másnak lenni, mint amik vagyunk, sőt, szinte elkerülhetetlen.
a netes kapcsolattartásnak szerencsére nem csak a közösségi oldalak lehetnek az eszközei. a facebook szerintem elég beteges tud lenni. a valóságban épp csak a nevét tudod egyes ismerőseidnek, vagy évtizedekkel korábban egy osztályba jártatok, de nem jutna eszedbe felhívni és elmesélni neki, mit vacsoráztál, milyen filmet nézel éppen, nem mutatnád meg neki a születendő gyermeked UH felvételét, a facebookon mégis megteszik egyesek. én már azt sem tudom értelmezni, mikor valaki önmagát fényképezgeti rendszeresen...
az ilyen fórumok, mint a bura, hasznosak, akár valódi kapcsolatteremtés is előfordulhat a segítségével, de ha valakivel csak és kizárólag online tartjuk a kapcsolatot, személyesen nem is ismerjük, és ha az értékes kapcsolataink nagy része ilyen, az valóban veszélyes.
Azt hiszem, semmi baj nincs addig, míg az ember VALÓDI emberi kapcsolatait támogatja, segíti a netes kapcsolattartás. Az is rendben van, ha egy kapcsolat, baráti vagy több a neten kezdődik, és a valóságban folytatódik. De azért megvannak a veszélyei annak, ha valaki a magánya enyhítését csak a neten keresi, vagy a neten létezés legyőzi a valódi életben való jelenlétet. Bárki bármit mond, a valóságtól elszakadni nem jó és veszélyes dolog. Sokszor megtörténik, akár akarjuk, akár nem, de ennek megvannak a kockázatai és a következményei. Már nem először olvasok arról, hogy a net nemhogy csökkenti, hanem előidézi és elmélyítheti a magányt, és szerintem ebben van valami.
Ugyanakkor elhiszem, hogy vannak, akiknek jó tapasztalatai vannak. Nem vagyunk egyformák, van, aki tud élni a net adta lehetőségekkel úgy, hogy nem éri semmi negatív közben.
Főleg az utolsó 3 bekezdést érdemes elolvasni:
http://www.betegszoba.hu/cikkek/pszichologia/mentalis_zavarokat_okozhat_a_facebook/
Idézet tőle: BoniEzzel én is így vagyok, leblokkolok társaságban....
detto. csak a négyszemközti beszélgetés megy jobban, de három ember már tömeg számomra és azt érzem, úgysem rám kíváncsiak, inkább hallgatok.
Idézet tőle: Zsolt2097"Volt egy nagyon jó barátom. Egész héten cseteltünk. Aztán hét végén találkoztunk, és nem tudtunk miről beszélgetni. Már nem vagyunk barátok."
😀
vicces, de nekem konkrétan volt ilyen kapcsolatom. =) annyit leveleztünk, hogy mikor személyesen találkoztunk, nem volt mit megosztani a másikkal. de mivel mi nem csak barátok voltunk, voltak alternatívák. =))
Ezzel én is így vagyok, leblokkolok társaságban....
Ez fura, idéztem is valakitől, de csak a saját szöveget rakta be :/
Na mind1...
Idézet tőle: Nemadomfel[quote=Boni]
Amúgy az internet szerintem nagyon jó dolog, be tudok gubózni itthonra egyedül, és mégis van társaságom, ha akarom!
[/quot
Pontosan erről van szó. Az ember nem olyan magányos, ha a külvilágba nem úgy alakulnak a dolgok...
Ez így van, nekem is fontos az internet, mert a valóságban eléggé magamba zárkózó, csendes vagyok. A neten tudok beszélgetni, de ha "élesben" kell, akkor gyakran leblokkolok, van olyan is, hogy egyszerűen meg sem tudok mukkanni. Főleg ha nagy a társaság, akkor én csak hallgatóság vagyok. Így neten azért jó beszélgetni, mert át tudja az ember gondolni, és majdnem biztos hogy érkezik válasz.
Ha nem lenne net akkor én nagyon magányosnak érezném magamat...
Idézet tőle: Zsolt2097"Volt egy nagyon jó barátom. Egész héten cseteltünk. Aztán hét végén találkoztunk, és nem tudtunk miről beszélgetni. Már nem vagyunk barátok."
😀
🙁
"Volt egy nagyon jó barátom. Egész héten cseteltünk. Aztán hét végén találkoztunk, és nem tudtunk miről beszélgetni. Már nem vagyunk barátok."
😀
Én nem szoktam hosszú szövegeket írni, esetleeg néha, nekem nemcsak szóban, hanem írásban is nehéz összeszedni a gondolatokat. 🙂 Van akinek szóban nagyon nem megy, de írásban elemében van, én nem tartozom azok közé:(
Idézet tőle: Nemadomfel[quote=Boni]
Amúgy az internet szerintem nagyon jó dolog, be tudok gubózni itthonra egyedül, és mégis van társaságom, ha akarom!
[/quot
Pontosan erről van szó. Az ember nem olyan magányos, ha a külvilágba nem úgy alakulnak a dolgok...
igen 🙂
Ja, igen, nem hiszem, hogy gyógyszerek miatt, inkább betegség! De amúgy írjatok úgy ahogy nektek tettszik, természetesen, nem akarok én kifogásolni senkit, csak nekem nehéz, de ez ne zavarjon senkit!
[quote=Boni]
Amúgy az internet szerintem nagyon jó dolog, be tudok gubózni itthonra egyedül, és mégis van társaságom, ha akarom!
[/quot
Pontosan erről van szó. Az ember nem olyan magányos, ha a külvilágba nem úgy alakulnak a dolgok...
Amúgy az internet szerintem nagyon jó dolog, be tudok gubózni itthonra egyedül, és mégis van társaságom, ha akarom!
Na igen, de azt nem tudhatjuk, hogy a betegséged miatt nem tudod végigolvasni, vagy a gyógyszerek miatt, amit szedsz, bár lehet hogy te tudod a választ.
Nem, illetve nem tudom az mennyire betegség, ha nem tud normálisan olvasni az ember..... az a helyzet, hogy olyan mindent el akarok olvasni kényszerem van, meg van akire kíváncsi is vagyok, és akkor jönnek nehezebb hozzászólások.... Na egy embert nem olvasok el, aki mostanában ír, azt már megbeszéltem magammal!
Mármint a betegségeddel kapcsolatban idegesít a dolog?
Persze, jó, épp ezért idegesít, de csak kicsit, mert amúgy kíváncsi vagyok rá! És tornáztatom magam!
Szonyecska így tudja magát kifejezezni, van aki sehogy, vagy csak nehezen, örüljünk neki.
A topikindító kérdésre válaszolva, inkább áldás, de van benne persze átokrész is.Én is használom valamennyire a facét, de nem lógok ott éjjel nappal, és nemsokat vagyok ott aktív, de azért van pozitív oldala is hogy van. Azért jó hogy van internet, mert így az ember sokmindent megtudhat(akár a saját betegségével kapcsolatban is), és sok értékes embert ismerhet meg.
Nem baj 🙂
Idézet tőle: BoniBár ez nem annyira az internetezéshez kapcsolódik
valóban, koncentrációzavart okozhat depresszió is, gyógyszerek is, de azért szerintem a net is ront a helyzeten.
de lehet javítani. a könyvoolvasásra is vissza lehet szokni.
és bocsi a hosszú szövegekért. =) kicsit grafomán vagyok. pedig még vissza is fogom magam... =))
Bár ez nem annyira az internetezéshez kapcsolódik
Ez nagyon kisérteties. Nálam nagyon ez van, hogy kicsi szövegeket tudok csak elolvasni, sokat nem, és ezért pl. egy könyvet sem, pedig veszem őket, érdekesebbnél érdekesebbeket! De nagyon nagyon, pl itt már Szonyecska írásai idegesitenek, mert gondot okoz az egybefüggő sok szöveg!
ez zseniális cikk. köszi, hogy megosztottad.
én a facebook és hasonló oldalakról nem tudok nyilatkozni. fent vagyok, de talán ha hetente egyszer nézek rá, és valójában kicsit sem érdekelnek az ismerősök megosztásai, inkább a hírek, vagy versek.
viszont maga az internet az én véleményem szerint inkább átok. (írom ezt egy netes fórumon...=)) egyrészt egyetértek azzal, ami a cikkben van, másrészt ami engem zavar nagyon, hogy valahogy minden értékét veszti. csak egy példa: aki nem túl fiatal, az biztos átélte régen, hogy órákig hallgatta a rádióban a kívánságműsort, hogy végre lejátsszák azt a számot, amit fel akart venni kazettára, és mikor sikerült, akkor boldogság volt. most fél másodperc alatt bármilyen zenét megtalálok és meghallgathatok, de már kedvem sincs végighallgatni egy-egy számot, nincs türelmem hozzá, nem érdekel.
vagy pl. régen gyűjtöttem az idézeteket egy kis könyvben. ha olvastam vmi jót egy könyvben, vagy hallottam valahol, akkor szépen feljegyeztem és mikor kellett valamilyen alkalomra, akkor a kis könyvemet lapozgatva keresgéltem. és ez is egyfajta flow-élmény volt, órákig elvoltam vele, sőt... annyit olvasgattam, hogy nagyjából fejből tudtam több száz idézetet. ma meg idézetgyűjtemények százait érhetem el egy kattintással és kereshetek bármilyen alkalomra, szűrhetek szerzőre, népszerűségre, akármire... és ettől csak keserűséget érzek, örömöt még távolról sem.
lassan ráadásul nem tudom elolvasni még a saját kézírásomat sem, csak akadozva.
a lexikális tudásnak sincs már semmi jelentősége, mert bárki bárhol bármire rákereshet.
az internetnek vannak előnyei, igen, de azzal, hogy "kiszabadult" az asztali számítógépekről és mindenki a zsebében hordja, szerintem egy ijesztő, nyomasztó, felületes világba érkeztünk.
és valóban iszonyatos mértékben rontja a koncentrációt és a memóriát. én pl. sokszor nem emlékszem magára az információra, csak arra, hol érem el.
régen kevés filmet néztünk meg sokszor, ma bármit megtalálok a neten, de pár nap alatt azt is elfelejtem, hogy láttam, nem hogy arra emlékezzek, miről szólt. míg a régen látott filmekből a mai napig idézni is tudok akár...
és még nagyon-nagyon sokat lehetne erről a témáról írni, ezernyi oldalról meg lehet közelíteni. de nekem a végén akkor is negatív irányba billen a mérleg.
Ezt akár én is leírhattam volna: :(((
"Elmondása szerint sokat használta a számítógépet. Idővel viszont ráébredt arra, hogy már gondot okoz számára az, ami egyébként régebben könnyűnek tűnt, azaz a figyelmes könyvolvasás. Azelőtt nem jelentet problémát elmélyednie egy-egy könyvben, terjedelmesebb cikkben, gond nélkül tudta követni a hosszabb érveléseket, rögtön megérteni egy adott történet bonyolultabb fordulatait. A későbbiekben már nehezére esett elérnie azt a fajta intenzív, mélyreható olvasási élményt, amelyet „deep reading”-nek nevez. Egy pár oldal, bekezdés elolvasása után már elkalandoztak a gondolatai. Hirtelen utána szeretett volna nézni annak, hogy nem érkezett-e újabb e-mail, különböző linkekre szeretett volna kattintani, valamilyen címszavakat beütni a google-keresőbe, blog bejegyzést írni stb. Carr egy szép metaforával él: „Once I was a scuba diver in the sea of words. Now I zip along the surface like a guy on a Jet Ski.”, azaz „Egykor búvárkodtam a szavak tengerében. Most azonban a felszínen lebegek, mint egy srác a jet ski-vel a víz felett.”
http://e-nyelvmagazin.hu/2014/12/01/az-internet-es-a-gondolkodas/
A "nehogy lemaradjak valamiről" nálam társult azzal, hogy valamin elindult a hülyeségfolyam, a vita. És ledöbbentő volt végigélni, hogy sehol nem az számít, ki milyen tapasztalt, járatos a témában, hanem az, hogy mennyit nyüzsög ott, és ezzel milyen vezető pozíciót vív ki magának. Ledöbbentem, hogy régen ahhoz, hogy valaki valamilyen témában könyvet írjon, kellett 20 év tapasztalat, aztán 15 kemény munka, ami után megszületett egy doktori disszertáció, abból meg (ha kitűnt a többi közül, és közérdeklődésre tartot számot), egy szakkönyv. Most meg a neten bárki, bármiről szakértői oldalt indíthat. Kókler, pisis huszonéves (de amúgy jószándékú) diktorandusz, vagy nyugdíjas amatőr. Ez nem baj abből a szempontból, hogy színesti a palettát, de baj, ha valaki készpénznek veszi, és mégnagyobb baj, ha megy utána az egyébként jóakaratú csorda. Na, egy ideig ez nálam elég nagy, és tök felesleges aktivitást eredményezett.
Csak annyiban más megint a dolog, hogy míg egy buszos kiránduláson, tanfolyamon, vagy bármely hirtelen jött szerveződésben a falkavezér pozíció valódi habitushoz, képességekhez tartozik, addíg a virtuális térben ezek meghamisulnak.
Idő kellett, míg ezt észre vettem. de addig nem egy álmatlan éjszakám ment erre. 🙁
Igen, ebben úgy látszik, hasonlítunk, hogy "nehogy lemaradjak valamiről".
De ez egyszerűen egy teljesíthetetlen óhaj és csak frusztrációt szül. 🙁
Olvasni szeretek, csak most annyira hullámzom az antidepitől, hogy képtelen vagyok rá + kellene egy olvasószemüveget csináltatnom, amihez el kell menni... és nem is folytatom...
E-book-on a betűnagyság azért jó, legutóbb a Semmit olvastam, ami elég durva, de nagyon elgondolkodtató.
Kaptam Marcel Aymé novelláskötetet, de az már pici betű, a szemüvegben meg az zavar, hogy megszűnik a perifériám, ill. ha arra tekintgetek, akkor beszédülök...
De igazad van, a könyv sokkal jobb. 😉
Amiket leírtál, az mind ismerős kicsit nekem is. De nálam dominál a "túl sok inger" és a "negatív visszajelzések".
A fb korszak előtt is sok oldal volt, amit rendszeresen átnéztem részint kiváncsiságból, részint mert muszáj volt (munkakeresés miatt). De most már szinte mindent be tudtam rendezni a fb-ba, ez a reggeli újság, itt kapom a híreket. Viszont tényleg néha úgy érzem, hogy elönt a sok infó, és ez stresszel. Másrészt meg nagyon sok dolog érdekelne, de egyszerűen nem győzöm erővel, idővel. Ez szintén egy rossz érzést hagy az emberben. És való igaz, hogy az ember gondolkodását (és itt nem csak a fb-ra, hanem általában a netre gondolok) átalakítja ez a rohanás.
Nem rég elegem lett ebből az egészből, a netből, fb-ból, kényszeredett levelezgetésből, mindenből, mert úgy éreztem, hogy túlcsordul az agyam, sajnálni kezdtem az elpazarolt időt, és arra godoltam, hogy ha valaki nekem egy értelmes érv, mondat helyett azt írja, hogy "keress rá!", akkor menten felrúgom. Így aztán egy kora reggel elővettem egy KÖNYVET (ami persze hónapokkal ezelőtt előkerestem már), és elkezdtem OLVASNI. 🙂
Először nehezen ment, úgy estem neki, mint a netnek szoktam, cikázósan, figyelmetlenül, de hamar visszataláltam a rég elfeledett kerékvágásba. Nagyon jó volt, mert teljesen lekötött kikapcsolt! Megmozgatta a fantáziámat, teljesen képszerűen láttam a cselekmény helyszínét. Meszűnt egy időre a stessz, a szorongás. Ez a könyv a társam lett 3 napra, míg ki nem olvastam.
Na, ezek után nyitottam ezt a topikot, mert valami ordító különbséget fedeztem fel a két dolog közt. És rájöttem, hogy én nem élek, hanem visszaélek a nettel, ami ugyanúgy pusztít, mint az eltúlzott piálás.
Oké, bemásolom 🙂 és köszi 🙂
(furcsa, hogy tényleg csak akkor jelenik meg a topik, ha belépek?!)
Próbálok egy szünetet tartani a fb-ozásban, hátha kiderül, nélküle jobban leszek.
Mi az, ami fokozhatja a depressziót?
- irigység a nem túl közeli ismerősökre:
ha valaki utazik,
ha valaki boldog, társasági életet él, és ráadásul boldog kiskorút nevel,
ha valaki finomat főzött, és jóízűen megeszi(k)
ha elment valahova, ahova én nem mehetek/mehettem,
ha valaki alkot, miközben én nem,
ha valaki sikeres valamiben: megjelent egy könyve, nyert valahol, lett weblapja, üzlete stb. - elvárások, kötelességek:
menjek színházba, koncertre, kultúrálódni
sportolni
főzzek, süssek
öltözködjek divatosan
legyek nőies, adjak magamra
legyek jó anya és feleség
kövessem a közéletet, értsem a politikát, a trendeket, a művészeti irányzatokat és a figurákat
adjam jelét annak, hogy nem vagyok ostoba
éljek egészségesen, örüljek az életnek, a tavasznak stb.
olvassak, akár angolul
keressek, dolgozzak
értékeljek barátok/ismerősök, kedvelt oldalak képeit, írásait, zenéit, státuszait stb. - ha beírok valamit, arra várom a visszajelzéseket, aztán ha kapok, elszégyellem magam, hogy velem kell foglalkozni.
ugyanez a képeknél.
nem tudok örülni a lájkoknak, szégyellem magam, miért is van közléskényszerem, mit akarok evvel elérni. a kapcsolat így is virtuális marad, tiszta illúzió és csalódás.
ugyanez a születésnapnál is... minél több láthatatlan ember köszönt fel, annál csalódottabb leszek. - ha üzenetet írok valakinek vagy hozzászólok valamihez, nagyon bánt, ha nem reagálnak rá, mintha levegőnek néznének.
Pl. a PA-nak küldött saját festésű A-betű a szülinapjára, amit azóta sem bontott fel... - a negatív beírásokkal, reakciókkal kapcsolatban pedig természetes a sértettség, a harag
- túl sok az inger: "ezt is nézd meg, azt is nézd meg, hű, de jó, de jó lenne, de jó volt, ez de szar" - állandó mérlegelésben, értékelésben vagyok, miközben bombáznak. mit fogadjak be, mi nem kell, mi elöl ugorjak
Talán tényleg csak a hörcsögfotók-nézegetésének van értelme.
Miért fontos az nekem, hogy megosszam a zenéimet, a nekem tetsző hivatkozásokat, a képeket, az alkotásaimat, a gondolataimat úgy, hogy ki tudja, eljut-e valakihez, és ha el is jut, miért várok visszajelzésre?
És miért "kell" állást foglalni egy képről vagy beírásról? Az életben sem ragasztgatunk cédulákat, hogy lájkolunk valamit.
Ha közléskényszerem lesz, leírom egy papírra vagy ide. Ha zenét hallgatok, majd meghallgatom egyedül, vagy avval, aki itt van.
Talán ez is segít abban, hogy magamért tegyem. Hátha a saját titok olykor jó hatású, a magánszféra megosztása nem biztos, hogy a barátság és a bizalom jele, az is lehet, hogy csak tényleg a ventillálás és kész.
Elég öreg vagyok már, hogy nem okoz akkora örömet, ha egy virtuális közösségben jó fejnek tartanak, pláne, ha udvarolnak.
Pedig minderre a valódi életben nagyon is szükségem lenne.
nekem is vannak listáim, de sokszor nem tudom az éppen aktuális hullámban, hogy kinek szeretném "odanyomni".
egyébként biztos, hogy sokkal többeket nem érdekel, amit írok, mint gondolom...
Engem érdekel, és gondolom, hogy mást is! 🙂
Kezdetben nekemis hasonló gondjaim voltak, a 20 ismerősből lett egy regiment, és akkor gondolkodóba estem, hogy mindannyiukkal akarom-e közölni, amit viszont nagyon jó lenne közölni azokkal, akikben megbízom.
De ma már tudom, hogy vannak erre technikai megoldások, adatvédelmi beállítások meg hasonlók.
ha érdekel benneteket, írtam egy blogbejegyzést arról, miben zavar a FB.
de csak ha érdekel, akkor osztom meg 😉
Szerintem teljesen értelmesen megfogalmaztad. 🙂 A mesterkéltség teljesen megáll, és a kis erőfeszítéssel ápolható kapcsolatok jelensége is.
A fb. és a többi közösségi, (vagy ahogy én nevezem, szarkavaró), oldal alapvetően arra lenne használatos, hogy a valódi kapcsolatainktak segítsék. Nem hiszem, hogy ha értesülök egy új technológiáról, akkor levelet küldenék miatta minden volt munkatársamnak, akit érdekelhet, de mivel ők fb ismerőseim is, ezt megtehetem anélkül, hogy zaklatnám őket, vagy mérlegelnem kéne, hogy vagyunk-e olyan kapcsolatban, hogy egyáltalán írjakneki. A fb-on ezt megsozthatom, akit érdekel, az megnézi, esetleg válthatunk rólanéhány szót is. Szóval van ennek jó, praktikus oldala is. Csakhogy a fb egy üzleti vállakozás, ezért mindent elkövet, hogy a hálókat minél bonyolultabbá tegye, úgy hatékonyabb a reklám, jobban ömlik a pénz. Ezért vannak például csoportok, ahol a tagok sok esetben személyes ismerősökké is válnak, és még számtalan trükk létezik, hogy idővel ismerős legyen az is, aki nem ismerős. Ezt maga az oldal generálja, úgy van felépítve, hogy a lehető legkevésbé őrizhesd meg a magánszférád. De ezeknek a képződményeknek is meg lehet a haszna, jó dolog egy olyan csoport, ahol tanulni, kérdezni lehet, vagy épp a rászorulók kaphatnak ruhát, háztartási eszközt egymástól, ahol lokálpatrióták mentik lakóhelyük értékeit stb. Itt is a mértéken van a hangsúly vagy hogy pontosabban fogalmazzak, inkább azon, hogy mindig tudjuk, hol a határ a VALÓSÁG és a félig elképzelt közt.
Ezek a dolgok már a facebook előtt is léteztek. Csetszobák, társkereső oldalak, fórumok, de a fb volt, ami egészen ravaszul tudta integrálni ezeknek az előnyeit.
Én tudok olyan emberről, aki ezekbe a társkeresős dolgokba, hajnalaig tartó csetelésekbe olyan mértékbe elmerült, hogy egy kiborult pillanatában megszabadult az otthoni gépétől,más megoldást nem látott. És nem egy tini, hanem egy érett, felnőtt nő, akinek egyébként nem is állt szándékában társat keresni. Csak hát jöttek a bonyodalmak.... 🙂
"A földrajzi és kulturális távolságok mellett komoly problémát jelent az is, hogy az interneten hajlamosak az emberek idealizálni a másik felet, akivel anélkül alakítanak ki intim kapcsolatot, hogy akár egyszer is találkoztak volna vele élőben. Ezek a tényezők mind együttesen járulnak hozzá a valóságtól való elszakadáshoz és a pszichotikus állapot kialakulásához."
"Mivel a szociális média ennyire fontos részét képezi kultúránknak, a mentálhigiénés szakértőknek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk ezeket a szempontokat sem egy beteg vizsgálatánál. ”Ha egy beteget szociális életéről kérdezzük, mindenképpen térjünk ki az internetezési szokásokra és a Facebook használatára is. A pszichiátereknek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a betegek online viselkedésformáit, hiszen ezek is rendkívül fontos részét képezik a mentális profilnak”
A nyitott könyvnek is vannak fokozatai. Rendben van, ha valaki megoszt pár képet egy jól sikerült kerti sütögetésről, hogy milyen klaszul újította fel az antik bútorait, hogy elvégezte a gyerek az iskolát, hogy most épp mit dolgozik, egy cikket, amit érdekesnek gondol. De ha valaki a fb-on szakít a szerelmével, vagy ott rendez féltékenységi jelenetet, akkor ezt annak ellenére kényelmetlennek érzem, hogy nem vagyok résztvevője, és hogy együtt tudok érezni a bánatával.
A 7 óra azért durva, mert az ő megítélése szerint ez csak pár perc volt. Ami azért lehet, mert az ilyen szétszórt kattogtatás után szinte semmi nem marad meg az ember memóriájában. Ez nem olyan, mint mikor egy érdekes témába belemerül az ember.
Zolinak igaza van, azok kattannak rá ezekre a dolgokra, akikkel egyébként nincs rendben minden, főleg magyány területén. Na de a legtöbb emberrel sajnos nincs rendben minden.
"De ez olyan, mint az alkoholizmus"
Ez a kulcsmondat.
Akinek minden rendben van pl. a munkahelyével, az nem nyomkodja ott egész nap a Facebookot, amennyiben ülőmunkát végez.
Az alkoholhoz se az nyúl, akinél minden rendben van.
A Facebook is valami olyasmi, hogy nem gond, ameddig kapcsolattartásra használja valaki. De erre elég kb. heti 1 óra is belőle.
De ha az ember utálja a munkáját, kínlódva megy be, alig várja, hogy leteljen a munkaidő (nincs minden rendben), az elkezd pótcselekvéseket végezni. Namost, ennek egy relatíve új és remek módja a Facebook.
Rosszabb esetben ezt a berögzült rossz szokását haza is viszi valaki.
Ettől még ez igen, ugyanolyan függőség, mint az alkoholizmus.
Én sem könnyen találom ezt a topikot, mikor nyitottam, nem engedett tovább, míg meg nem jelöltem egy csoportot.
Az jó, ha az ember kapcsolatokkal gazdagodik, és ha a net (fórum, közösségi oldal, levelezés) kiegészíti, segíti a valódi kapcsolatokat. Azt hiszem, akkor van baj, ha az illúziók kitúrják az életünkből a valóságot.
Én végignéztem, ahogy egy ismerősöm rabja lett egy nem létező közösségnek igen kis idő leforgása alatt, és ezzel együtt leépültek a valódi, igaz, addig is elég ingatag kapcsolatai. Mikor pedig megpróbáltam vele erről beszélgetni, pont ugyanolyan volt a reakció, mint amikor valakit arra figyelmeztetünk, hogy túl sokat iszik. Tagadás, tiltakozás, rohanás az üveghez.
Biztos, hogy nyert is ezzel a dologgal, de szerintem többet vesztett. Én is belekóstoltam ebbe a dologba, de valahogy elég volt egy tapasztalás, hogy ne merüljek bele túlságosan. Pontosabban elkezdtem félni attól, hogy egy olyan dolog lehet rám hatással, ami nem megfogható.
Marci, mire gondolsz? A gondolkodás átformálódására, vagy az internetes ál-kapcsolatokra?
Zsolt2097 - Több okosság volt a kommentedben mint az egész cikkben.
A "multitaskingolok" helyet valóban jobban hangzana, hogy "figyelemmegosztásos-párhuzamos-többtevékenykedem", de amíg ennél farppánsabb fordítés nem születik, maradhatunk ennél. 😀
Komolyra fordítva a szót, én már számtalanszor hallottam azt, hogy a net segítségével való művelődés, informálódás elsorvasztaj a konstruktív gondolkodás képességét, és szerintem ebben lehet valami.
Van egy másik aggályom is, ami az érzelmekkel, a nem valódi kapcsolatokkal függ össze, de arról maj később.