Krízis, öngyilkossági szándék esetén itt kaphatunk gyors segítséget

1837 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés

Jolán írta:

ancsy: nekem annyira durva, hogy azt írod: megbuktál anyaként, nőként, munkaerőként, -én ugyanezt érzem, de nekem nt (nem autista) gyerekeim vannak. És ráadásul én nagyon féltem az autizmustól, mert van a családunkban, az első fiamnál ez annyira mánia lett, hogy vittem-hoztam mindenhova, gyerekpszichiátertől gyerekpszichiáterig már kisbabaként, végül kényszeressé váltam (mondjuk régóta az vagyok, csak nem volt diagnosztikám), és én kerültem pszichiátriára. Aztán velem nem történt meg ez mégsem, egyik gyereknél sem, mindketten "normálisan" fejlődtek.

Én nagyon tudom szégyelni magam az olyan anyák előtt, mint te, hogy nyakig vagyok a depresszióban, pedig "semmi gondom", hozzád képest. Ne érezd magad bukott anyának, minden autistát nevelő szülő HŐS! Ráadásul te még dolgozol is mellette!

Esetleg ha tudnál segítséget kérni, hogy egy kicsit tehermentesítsenek, és addig tudj magaddal foglalkozni, vagy pihenni vagy jógázni, vagy akármi, az is segítség lehetne. Van egy ilyen alapítvány, nem tudom ismered-e őket, ha olyan környéken laktok, ahol elérhető (mert sajnos nincs mindenhol az országban), akkor megpróbálhatnád.

http://fecske.kezenfogva.hu/szolgaltatas/hogyan-mukoedik

Otthon Segítünk Alapítvány.

http://www.otthonsegitunk.hu/

Offline

ancsy: nekem annyira durva, hogy azt írod: megbuktál anyaként, nőként, munkaerőként, -én ugyanezt érzem, de nekem nt (nem autista) gyerekeim vannak. És ráadásul én nagyon féltem az autizmustól, mert van a családunkban, az első fiamnál ez annyira mánia lett, hogy vittem-hoztam mindenhova, gyerekpszichiátertől gyerekpszichiáterig már kisbabaként, végül kényszeressé váltam (mondjuk régóta az vagyok, csak nem volt diagnosztikám), és én kerültem pszichiátriára. Aztán velem nem történt meg ez mégsem, egyik gyereknél sem, mindketten "normálisan" fejlődtek.

Én nagyon tudom szégyelni magam az olyan anyák előtt, mint te, hogy nyakig vagyok a depresszióban, pedig "semmi gondom", hozzád képest. Ne érezd magad bukott anyának, minden autistát nevelő szülő HŐS! Ráadásul te még dolgozol is mellette!

Esetleg ha tudnál segítséget kérni, hogy egy kicsit tehermentesítsenek, és addig tudj magaddal foglalkozni, vagy pihenni vagy jógázni, vagy akármi, az is segítség lehetne. Van egy ilyen alapítvány, nem tudom ismered-e őket, ha olyan környéken laktok, ahol elérhető (mert sajnos nincs mindenhol az országban), akkor megpróbálhatnád.

http://fecske.kezenfogva.hu/szolgaltatas/hogyan-mukoedik

 

 

Offline

Hsz-eket szerk üzibe áttettem.

Offline

Ancsy!Ismerkedj,emiatt ne nyomd le magad gyógyszerrel!!!S tudod,mi a bárokat ajánljuk most előszeretettel!smiley

Offline

Lehet h ezek mellé antidepresszánst is tudnak írni. (Ha a másik kettő jól lefogja a mániát)

Offline

Igen, És már látom, hogy nem jó ötlet, mert megint ismrekedek, szóval vissza a lenyomó gyógyszerekhez. Ha depi jön, akkor hajrá, de méltósággal és ne szégyekezve. Szóval elkezdem megint a bogyóimat. Kösz a segitséget

 

Offline

Most teljesen elhagytad őket?

Offline

Majd  jövő pénteken megyek hozzá, de már múlt héten sem vette igazán komolyan, mikor jeleztem a depressziós jeleimet, szerinte csak most jön ki a mániás szakaszban felhalmozott feszkó.  Tovább emelte az antipszichot, köszi. Remélem sikerül vele megértetnem, hogy most meg más irányba csúszok át éppen.

Kb. másfél hónap volt, mire nulláról felépitettük a lamolepet és a kventiaxot, addig csináltam a hülyeségeimet. Ma már azt mondom nincsenek hullámok felfelé, de lefelé nagyon is. Sad

 

Offline

Köszi, őket régebben olvastam! Most újrakezdem.

Megvaaan. http://autizmuslive.blog.hu/

Én az elején kezdtem olvasni, kicsit kutatni kell, egy másik tárhelyen (talán másik címmel?) kezdte írni. 

Offline

ancsy84 írta:

De a gyógyszerek meg túl lenyomnak, most ezt érzem. A dokim szerint csak most jön ki rajtam a sok feszültség a mániából. Én meg már ismerem ezt az érzést depressziós korszakomból. Akkor éreztem igy magam. 

Nem lehet csökkenteni v lecserélni? Féltelek a visszaesestől, igaz a depresszió sem jó. 

Gyszerrel mennyi idő alatt múlt el a mánia?

ancsy84 írta:

Neked is köszönöm, parrot, a szavaidat. Tényleg sokan mondták, hogy nem tudják hogyan birom egyáltalán, de muszáj. Mondjuk, amikor kiderült, rólam is leszaladt 30 kiló idegi alapon, majdnem átcsúsztunk evészavarba a dokim szerint...A nagyfiam ép értelmű, magasan funkcionáló Asperger szindrómás. Amolyan őrült zseni, hatalmas iq-val. Csak én tudom, hogy itthon milyen dührohamokat produkál cserébe és hogy szociálisan mennyire nem ért semmilyen interakciót. Erre már szerencsére kap segitséget gyógypedagógus személyében az iskolában is, mert bizony sokszor vált bántalmazás áldozatává. Itthon láttuk csak a kék-zöld foltjait, ő meg szegény örült, hogy a középpontban lehet. Közben meg...a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni.

A kislányom 2,5 éves, még nem beszél. Nála még nem tudtak iq-t mérni, de a diagnózis már megvan, a kérdés csak az, hogy mennyire válik súlyossá és merre változik. Nagyon nehéz vele minden nap, van, hogy hozzáérni sem lehet. De nekem muszáj birnom, mert valamiért én lettem az anyukájuk, bár sokkal jobbat érdemelnének. Aki nem ilyen debil és selejtes, és teljes szivvel és odafordulással tud a fejlesztésükre koncenrálni. Megérdemelnék a legjobbat. De az nem én vagyok.

Mennyi idős a nagyfiad?

Ó, dehogy érdemelnének jobbat. Találtam egy blogot, egy négy gyerekes anyuka írta. A két nagyobb gyerek az első házasságból, a két kicsi a másodikból. Mindkét kicsi auti. Iszonyat nehézségei vannak és állandó lelkiismeretfurdalása. Az a baj, hogy nem emlékszem a blog címére. Sad Nagyon hasznos és érdekes. Nem ismered esetleg?

Offline

Neked is köszönöm, parrot, a szavaidat. Tényleg sokan mondták, hogy nem tudják hogyan birom egyáltalán, de muszáj. Mondjuk, amikor kiderült, rólam is leszaladt 30 kiló idegi alapon, majdnem átcsúsztunk evészavarba a dokim szerint...A nagyfiam ép értelmű, magasan funkcionáló Asperger szindrómás. Amolyan őrült zseni, hatalmas iq-val. Csak én tudom, hogy itthon milyen dührohamokat produkál cserébe és hogy szociálisan mennyire nem ért semmilyen interakciót. Erre már szerencsére kap segitséget gyógypedagógus személyében az iskolában is, mert bizony sokszor vált bántalmazás áldozatává. Itthon láttuk csak a kék-zöld foltjait, ő meg szegény örült, hogy a középpontban lehet. Közben meg...a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni.

A kislányom 2,5 éves, még nem beszél. Nála még nem tudtak iq-t mérni, de a diagnózis már megvan, a kérdés csak az, hogy mennyire válik súlyossá és merre változik. Nagyon nehéz vele minden nap, van, hogy hozzáérni sem lehet. De nekem muszáj birnom, mert valamiért én lettem az anyukájuk, bár sokkal jobbat érdemelnének. Aki nem ilyen debil és selejtes, és teljes szivvel és odafordulással tud a fejlesztésükre koncenrálni. Megérdemelnék a legjobbat. De az nem én vagyok.

Offline

Már az is nagy dolog,hogy két autista gyereket nevelsz,s nem adtad otthonba őket.

Így azon szerencsések,akik az anyukájuk mellett maradhatnak,nekik ez a legfontosabb.

Nem tudom,mennyire súlyosan autisták,de egy teljesen egészséges anya is kerülne depressziós időszakokba ebben a helyzetben.Van segítséged egyébként? Akik pl.hasonló problémával küzdenek?

Offline

Amúgy köszönöm, hogy próbálsz segiteni, nagyon sokat jelent, hogy nem vagyok egyedül. Hálás vagyok ezért.

Offline

De a gyógyszerek meg túl lenyomnak, most ezt érzem. A dokim szerint csak most jön ki rajtam a sok feszültség a mániából. Én meg már ismerem ezt az érzést depressziós korszakomból. Akkor éreztem igy magam. 

Ráadásul a gyerekek betegek, ami hihetetlen teher még egy egészséges embernek is. 

Offline

Értem, h sok hülyeséget csináltál, de ez nem a Te hibád. Mániás állapotban ez gyakori. (Én is akkor vettem fel hitelt, bár lehet anélkül is megtettem volna....és a szexuális vágyam is hihetetlen mértékben megnőtt, végül betegszabira mentem...) Sztem az a ritkább eset, ha valaki tudja kontrollálni magát. Ezért féltelek attól, h elhagyod a gyszert ès megismétlődik. 

Offline

A gyerekeknek gyógyszerezett állapotban is ártok...nekik egy nagyon kiszámtható, stabil, nyugodt légkör kellene, ezt én régóta nem tudom nyújtani. Mielőtt jött a mániám, elég keményen depressziós voltam, akkor meg azért nem tudtam jól funkcionálni. Aztán jött a nyár, mánia, semmi nem számitott, ráadásul a dokim is pont szabin volt, igy szabadon ámokfuthattam egy hónapig. Az eredmény egy két nap alatt elvert hitel, amit fizethetek 10 évig, meg a házasságom is majdnem tönkrement, mert össze-vissza ismerkedtem férfiakkal mindenféle gátlás nélkül. Még jó, hogy a családom addig a Balatonon nyaralt, igy ők ebből semmit nem érzékeltek, csak utólag. A munkahelyemről kis hiján sikerült magamat kirugatni, most fizetés nélküli szabadságon vagyok. Szóval kész káosz. Most már tudatában vagyok, hogy mit tettem és nagyon szégyellem is magam. Mindenkivel kiszúrtam. Most meg nem érzem magamban az erőt, hogy rendbehozzam a dolgokat. Megint mély depreszió önváddal megspékelve. Nem túl kellemes kombináció.

Offline

Ha nem szeded a gyszereket nem csak magadnak ártasz, a gyerekeknek is. Raadásul nem tehetsz róla, h bipol vagy, ezért ne büntesd magad. Senkinek nem segít. 

Mielőtt "szétcsaptad" az életedet rendben mentek a dolgok? Ez mánias szakaszban történt?

Ezek nem helyrehozhatatlan dolgok. 

Offline

Jelenleg teljes alkalmatlanságot érzek az egész életemmel kapcsolatban és jobb lenne, ha nem is lennék talán. Fáj, hogy megbuktam anyaként, feleségként, munkaerőként és az összes szerepemben. Két autista gyermeket nevelek, de annyira nem tudok jelen lenni, hogy a lelkiismeretfurdalás 100 %-os. Nekik teljes értékű anyuka kellene, nem egy ilyen selejtes. Persze intézem az ügyeiket, de nagyon nem ott vagyok agyilag. Bipoláris zavarral diagnosztizáltak, nyáron szétcsaptam az egész életemet, de már 2 napja nem szedem be a gyógyszereimet. Ha már fájni kell, akkor fájjon igazán alapon. Teljesen alkalmatlannak érzem magam mindenre és sajnálom a körülöttem lévőket, hogy nekik csak ez jutott, pedig többet érdemelnének.

 

Offline

Ancsy!

Mi a baj? Mit érzel? Miben tudunk segíteni?

Offline

Sziasztok! Nagyon rosszul vagyok...Ha nem lenne két gyerekem, akiknek - elvileg- szükségük van rám, akkor gondolkodás nélkül megpróbálnám kinyirni magam, de igy ez inkább cry for help csak, úgysem teszem, tehetem meg. Helyette inkább szenvedek, de nagyon.

Offline

Értem, hogy a krízis topic másra való. Átmegyek a Dühöngőbe, elnézést. A krízisem akut. Roxana: köszönöm. Angel: Ronda módon gúnyolódsz mások problémáin. Szerintem te vagy az, aki itt unatkozol. (A DÜHÖNGŐBEN válaszolj!)

Offline

Én is érzem, hogy nagyon nehéz meghúzni azt a bizonyos határt. Hiszen mindig egy krízisből indulunk ki.

Offline

Egyetértek Columboval!

Ha valaki ír ide és konkrét öngyilkossági szándékról nem számol be, akkor nehéz eldönteni, h nincs ilyen veszély v nem említi. Ha a segélykiáltásból beszélgetés alakul ki, akkor is nehéz meghúzni a határt. 

Offline

Megértem,s jogos a felvetésed.Nehéz behatárolni,mikor van akut krízis.A cím még mindig nem egyértelmű,viszont ha ide ír valaki,nem egy esetben volt tényleg élet halál között,s a háttérben egy folyamat indul,nyomozás,mentő hívás stb.

Online

Farkas nélkül,ne kiállts farkast!!

Még három dolog.

A) töröltem

B) Jolán valószínűleg azért ír ide, mert még nem találta meg a megfelelő topikot. 

C) Legyen szerintem a főoldalon egy "Jolán üzenője" topik, ahova írhat. Mert valóban a blogokat nem könnyű olvasni, én nem is szoktam.

Kicsit felcsesztem az agyam. 

Próbálok kulturált maradni, de nehéz lesz.

Jolán krízisben van, a topik címét emlékeim szerint az én kérésemre rövidítettétek (mert volt benne olyan, hogy "egyéb problémák esetén").

Jolán gyak.lag leírta,hogy öngyilkosságon gondolkozik.

A kettőből két kitételt hát teljesít. Sad Krízis és öngyilkossági gondolatok.

Hogy közben sok mindent megélt nők nem szigorúan ragaszkodnak a tárgyhoz és elkalandoznak más irányokba. Értsétek meg, hogy a nők így működnek. Aztán visszatérnek az eredeti gondolathoz.

Ja, hogy én kérem le mertem írni, hogy nekem milyen volt? Ó bocsi, bocsi. Ezt is nők teszik, párhuzamot vonnak a saját történetük és a másik története között és ha segítőkészek, jó szándékúak, akkor nem úgy, hogy "ó te szegény szerencsétlen, haha, bezzeg én milyen jófej vagyok", hanem pusztán azt akarják kimondani, hogy "én is jártam a cipődben, vagy ahhoz hasonlóban, de nézd, még mindig itt vagyok".

 

Offline

Jó, akkor meg akarok halni... (amúgy mindig meg akarok halni, nem ironizálok, pontosabban képtelenség az életet így folytatnom).

ÉJSZAKA LŐDÖRGÖK AZ UTCÁN, VAN HOGY ÉSZRE SEM VESZIK, HOGY NEM VAGYOK OTTHON, A FOLYÓPARTON ÜLÖK, VAGY A HÍDON ÁLLOK. Amúgy a nyolcadikon lakunk, olyan egyszerű lenne. Néha már ki sem merek menni az erkélyre, mert olyan nagy a vonzás.

Tudom, most meg sajnáltatom magam, követelőzöm, öngyilkossággal vagdalkozom. Úgysem merem megtenni. Ne haragudjatok. De az off-topicban úgysem válaszolgatna nekem senki. Mindegy, hagyjuk. Csak ne gúnyolódjatok már! Van itt egy ilyen ranglista, hogy kinek szarabb? És én a "gyenge" kategóriába tartozom? Évek óta kinlódom, és esélyt sem látok arra, hogy ez változzon. Legalább írnék, az segít valamennyire. Jó, majd írom tovább a blogom, hátha van, aki olvassa...

Online

"má én is jelezni akartam" Szakkör,munkaszolgálat,nem akarok meghalni,és az unatkozom,át :mondjuk az :::OFF-ba

"aggyunk helyöt a hóni akarónak "

Offline

A krízis topicot hagyjuk meg a kríziselőknek!Át ,,kéne menni,,valamerre.

Üdv.

Columbo

 

Fontos,mert ha ide ír valaki ,azt sos-ben nézzük,a többit  ahogy van időnk!

Offline

.

Offline

Angel, "oktathatsz" szükségem van a jó tanácsokra. Csak ne nézz hülyének kérlek, az utóbbi éveimben ez gyakran megtörtént velem. A nyitott házasságban én benne lennék, sőt még örülnék is neki, hátha én is találnék valakit, akivel végre jó a szex. De ő hallani sem akar róla.

Roxana: Most az őszi szünetben legalább egy hetet megpróbálom elpasszolni a gyerekeket az anyósoméknak. Amúgy "nincs okom" fáradtnak lenni, a párom napi 10 órákat dolgozik.

Szerintem azon kéne gondolkozni, hogyan lehet segítséget szerezni a lehető leghamarabb, hogy Jolán kipihenhesse magát. 

Magyarországon van az Otthon Segítünk Alapítvány, nincs ilyesmi Franciaországban??

 

Online

Könnyer írok,hisz csak a gombokat kell nyomogatni,csak a sorrend fontos. Viszont meg kellene ,mégegyszer próbálni ,egy komoly beszélgetéssel. Lehetőség,megvalósítás,cél. 

De nem úgy,hogy szaladgálnak a külykök!! Most ez kell ,most az. 

A helyzeted nehéz,de szerintem ,még menthető ! Engedd az embert egy kicsit nyitott házasságba. Nem Téged gyötörne,és lehet,a dolgaitok is alakulnának. 

Csak egy gondolat,nem tudom,volt-e szó róla?

A szoc támogatást hagyjad,mert beleöregszel,meg éhen halsz!! 

Most inkább nagyobb projekted vedd előbbre. Légy óvatos a kérdésekkel,és ne kontrázz mint a cigány,hanem használd az eszed.Ha kell folytasd máskor.Az életed múlik rajta,és lehet jó is.

Valszeg,Te is komoly hibával vagy a történetbe,arra próbálj kereskedni,mi az ,mi a megoldása .

Ne oktassak egy 40-s nőt,ha pimasz lennék írnám,a felén túl van. No hidd el én is,korban,de lélekben nem

Offline

Egyéként pedig támogathatnának. Szociálisan mindenképp. Két gyerekes anya vagyok, aki többször dolgozott már. (Csak olyan hülye szerződésekkel, hogy nem jár semmi. Vagy nem vagyok elég ügyes, hogy utánajárjak.)

Offline

Angel, értem amit írsz. Feljelenteni nem fogom nemi erőszakért, azt már megtehettem volna. (Erre azért reagálnék annyiban: neked volt már olyan, hogy tartósan, évekig figyelmen kívül hagyták a vágyaidat és csak használták a testedet? Ez jogilag nem nemi erőszak, de erkölcsileg azért lenne mit mondani... a pszichés betegségek is kiszolgáltatottá teszik az embert. Persze belementem, mert az intimitásra én is vágytam. Vagy csak azért, mert nőként úgy éreztem, hogy legalább ennyit igazán adhatnék neki.)

Egyébként jogos, amit mondasz, döntésképtelen vagyok. Évek óta. De ennek hogy lesz vége? Kívülről én is tudom, hogy egyszerű. Amúgy van olyan személyiségzavar is, ami pont a döntésképtelenségre épül (jó, nem akarom mindig kényszeresen diagnosztizálni sem magam, ez is csak terelés...)

Online

Ebben az állapotodban ,rabszolga vagy.

Amíg nem döntöd el ,fejben mit akarsz,mi lesz az amit végig fogsz csinálni,nem is lesz változás. 

Támogatást sem kapsz addig ,mit támogassanak? a lehetet? Lehet én is segítenélek! 

Természetesen lesznek áldozatok,lesznek boldogabb emberek is. Te találd ki melyik oldalon leszel.. 

Mivel az éremnek is 3 oldala van itt is van 3-dik lehetőség. Nem csinálsz semmit,nyalogatod a sebeidet,és minden marad a régiben . És azon gondolkodol,hogy feljelented az embert nemi erőszakért,mert már ott tartasz. 

Ne haragudj,írhatnék mázzal is,de az is ilyen keserű lenne,ha lekopna!!

 Chá:atti

Offline

parrot: a páromnak elmondtam, a szüleimnek nem fogom tudni (csak ha lesz valami komoly, akkor nyilván már muszáj lesz)

roxána: jól összefoglaltad. Nem tudom, mi a megoldás. Nyáron voltam Magyarországon, nem volt sokkal jobb. Nem támogató az itteni közeg sem, a szüleim neheztelnek azért, hogy el akarom hagyni a páromat, szerintük én vagyok a hibás. Nagyon sokan az anyai szerepemmel jönnek, "össze KELL szednem magam". Ez amúgy jogos, de most nem megy.

Eszter: Igazad van, de döntésképtelen vagyok. Talán a munkával kéne kezdenem. De a legutóbbi kudarcok miatt nulla az önbecsülésem. Májusban úgy rúgtak ki, hogy azt mondták, alkalmatlan vagyok erre a munkára. Júliusban a tanfolyam nem sikerült. Lehet, hogy valami teljesen mást kéne csinálnom, de mit? Itt most nagy a munkanélküliség, nincs helyi diplomám, a CV-m enyhén szólva 'foltos'. És olyan munka kell, ami összeegyeztethető a gyerekezéssel. Bénult vagyok. Minden téren. Aludni akarok folyton. Vagy csak egyszerűen meghalni.

Szia Jolán!

Fel tudnál állítani valamilyen sorrendet, hogy melyik problémádat szeretnéd vagy tudnád a leginkább először megoldani? Egyszerre mindent nagyon nehéz megoldani, de ha le tudnád bontani kisebb lépésekre, talán jobban menne.

Másik topikból. 

Jolán mondja:

"És egyre nehezebb lefeküdnöm a párommal. Kényszernek érzem, alig várom, hogy vége legyen. De továbbra is anyagi és érzelmi függőségben vagyok, nem tudok elköltözni, pedig azóta is többször mondta már, hogy menjek, nincs olyan munkám, amivel eltarthatnám magam, és elveszíthetem a gyerekeimet, ha nagyon ugrálok. Egyedül eltartani magam nem tudom. A gyámügyi vizsgálat azóta is tart. A depresszióm nagyon erős."

Kicsit koncentráljunk.

1. párkapcsolati- és szexuális problémák, anyagi és érzelmi függőség a férjedtől, kiszolgáltatottság, fenyegetettség, hogy egyedül kell megállnod a lábadon

2. elszigeteltség (külföld), segítő, támogató közeg hiánya

3. munkával kapcsolatos problémák

4. gyerekek, gyámügy.

Bocs, hogy összefoglaltam, de ezek után szerintem nem meglepő, hogy depressziós vagy.

Ezen egy terápia, párterápia most nem fog segíteni (rövid távon). Semmiképpen nem tudsz hazajönni pár hétre-hónapra úgymond regenerálódni???

 

Offline

Szerintem nyugodtan mondd el!Én is elmondtam,mikor nőbe lettem szerelmes,nem lepődött meg,ez elég gyakori helyzet.

Offline

A gyógyszertől általában idegenkedem, nem akarok most eg újabbat kezdeni. Fáradt vagyok folyton, de közben dolgoznom kéne, hogy legyen pénzem, hogy el tudjak költözni.

Járok pszichológushoz, meg egy önkéntes csoportterápiára is. De nem merek mindent elmondani ott sem, a "legújabb mániámról" nem merek beszélni. Olyan régóta húzódik már mindez. Miért? Milyen átok alatt vagyok? Vagy én tehetek róla?

Jolán írta:

Nagyon szarul vagyok. Ez már nem újdonság, de a kilátástalanság egyre erősebb. (Láttam, áprilistól elszálltak a posztok a blogomon, és a beszélgetések is a "szexualitás" topikban. Most felrakom újból a posztokat de jó lenne beszélgetni veletek megint a szexről. Vagy csak bármilyen lelki támogatás jót tenne. Szánalmasnak érzem magam még itt, a Búrán is.)

Nincs (elég) munka, nincs életöröm, nincs nőiesség, nincs szexuális öröm, nincs önmegvalósítás, nincs önállóság, nincs fejlődés. Lassan időm sincs, elmúltam 40. Nincs értelme az életemnek. De van két kisgyerekem. Látják, hogy hogyan megyek tönkre, földön fekve sírok, örjöngök, vagy csak simán fekszem az ágyban. Egész nap fáradt vagyok. Szedek gyógyszert, de minek? És nincs kivel beszélnem, már mindenki unja ezt.

Nem vagy szerintem szánalmas és nem vagy rosszabbul, mint sokan mások itt. 

40 év még nem a vég. 

A gyerekek miatt kéne egyfajta segítség, a többi miatt másfajta segítség. 

A gyógyszered nem hiszem, hogy túl sokat ér. Nem lehetne másikkal próbálkozni?

Terápia?

 

 

Én is. 

Offline

Írtam a szexualitás topicba.

Offline

Nagyon szarul vagyok. Ez már nem újdonság, de a kilátástalanság egyre erősebb. (Láttam, áprilistól elszálltak a posztok a blogomon, és a beszélgetések is a "szexualitás" topikban. Most felrakom újból a posztokat de jó lenne beszélgetni veletek megint a szexről. Vagy csak bármilyen lelki támogatás jót tenne. Szánalmasnak érzem magam még itt, a Búrán is.)

Nincs (elég) munka, nincs életöröm, nincs nőiesség, nincs szexuális öröm, nincs önmegvalósítás, nincs önállóság, nincs fejlődés. Lassan időm sincs, elmúltam 40. Nincs értelme az életemnek. De van két kisgyerekem. Látják, hogy hogyan megyek tönkre, földön fekve sírok, örjöngök, vagy csak simán fekszem az ágyban. Egész nap fáradt vagyok. Szedek gyógyszert, de minek? És nincs kivel beszélnem, már mindenki unja ezt.

Offline

Én is ilyen voltam fiatalnak, kivéve, hogy a középsulit legalább befejeztem viszonylag normálisan. Ettől még nem voltam "beteg", illetve többen mondták azt, hogy normális vagyok, mint az ellenkezőjét. Különben, akit korán diagnosztizálnak valamivel, szinte törvényszerűen gallyra megy az életük. Kivételről én nem tudok. Azt szokták mondani, hogy minél előbb jó elkezdeni a kezelést. Nem igaz. 18 éves kor alatt az embernek semmi keresnivalója a pszichiátrián. Utána se nagyon, főleg nem kényszerrel. Én, ugyanúgy, mint a cigivel, bevezetném a 18-as korhatárt, és onnét is csak saját felelősségre.

Azért remélem, hogy rendbejön valahogy az élete. Nekem is vannak maradványtüneteim, pl. füvet nem nyírok azóta sem. Igaz már nem is szívok, akkor meg minek, nem igaz? Én is játszom, én is iszom, mindenki tudja rólam, mégis felelős munkával bíztak meg. Nem ezen múlik. A pszichiátria sokszor tetézi a bajt. Amerikában egyenesen pszichiátriai túlélőkről beszélnek, azt hiszem, ezt azokra mondják, akik viszonylag normálisan keveredtek ki a "kaland"-ból. Én is annak tartom magam valamennyire.

Mindegy, nem szidom őket tovább, maradjunk abban, ha szükség van, vagy volt rájuk, akkor ezeket a találkozásokat igyekezzni kell minimalizálni, és ezzel nem is mondok rosszat, ez mindenkinek az érdeke. De például egy jó pszichológus talán segíthetne. Nekem is ezt javasolták, azóta se voltam, de tovább adom a tanácsot, hátha bejön.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
//