Kommunikáció, Kommunikációs akadályok, barátkozás, barátság, ismerkedés, intim kapcsolat

9 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Topicindító hozzászólás
Offline
Kommunikáció, Kommunikációs akadályok, barátkozás, barátság, ismerkedés, intim kapcsolat

Sziasztok!

Én azt szeretném megtanulni, hogyan merjek beszélgetni emberekkel spontán, zavartalanul, úgy, hogy élvezzem is, és ne gondolkozzak azon később, hogy megfeleltem-e neki, vagy mit gondolhat rólam (pl. biztos rosszat). Az fontos, hogy ha már elkezdődött egy beszélgetés, akkor már nem okoz gondot nekem az, hogy beszélgessek, inkább a kezdeményezés a nehezebb.

Szeretnék végre rájönni, hogy kommunikáció során az emberek miért beszélnek sokszor rébuszokban, és miért kóstolgatják egymást, és ha valaki nem érti ezeket (mint néha én), akkor miért nézik hülyének?

Meg szeretném tanulni jobban megvédeni magam kommunikáció során úgy, hogy belemegyek egy konfliktusba (amit sokszor nem merek kezdeményezni még a legalapvetőbb szinten sem, mert igazából békességet akarok, nincs kedvem se hozzá, és azt szeretném, hogy a dolgok működjenek). Röviden szeretnék jobban kiállni magamért.

És várom a véleményeket, tanácsokat, ötleteket, tapasztalatokat, hogy mit lehet tenni, és mi a jó, plusz azokat, akik hasonló helyzetben vannak!

 

Offline

Setapalca írta:

En is mindig varom a leveleket mert nagyon maganyos vagyok pedig nekem van parom.de akkor is maganyos vafyok mert nincsennek barataim.nem tudom senkivel megosztani a dilgaumat.melyseg csend es uresseg van csak.hiaba van melkettem a parom.valahol belul talan nem is vagyom arra hogy szeressenek mert az faj.es mindig rossz a vege.ezt mar tapasztaltam.es nem akarok ismet serulni.igy eljerulom az embereket.valojaban az is lehet hogy ok kerulnek el engem.pedig regen soj baratom volt de elhagytak vagy en okat.az allando konfrintaciok miatt es teljesen leepultem mara.nem beszelek a csaladimmal sem es mar nem jarok le az utcara sem.

Szia!

Én szeretném, ha szeretnének, csak nem tudom beengedni. Valamiért az van, ha pozitívan közelednek felém élőbe, rögtön üzemmódot váltok, és nem keresem a tekintetét, meg nem nézek rá, meg nem is tudom. Nem igazán értem miért van. Jóval régebben azt éreztem, hogy nem érdemlem meg, hogy szeressenek. De ezt már ésszel tudom, hogy nem így van, de érzésben nem tudom átformálni. Talán ehhez annak is köze van, hogy nekem csak megmutatták tálcán mi a szeretet, de soha nem adtak belőle, és ha akartam is volna venni belőle elhúzták tőlem. Ha csak elképzelem, hogy valaki szemtől szembe meg akarna változtatni engem ilyen szempontból, valamiért az agyam sem akarná hagyni. Úgy értem, hogy ha valaki meg akarna győzni arról, hogy a szeretet az jár. Most ez csak egy képzelt szituáció amire gondoltam.

És azt hiszem az is van, hogy nem hiszem el, hogy valaki kitartana őszintét mellettem, csak azért mert Én Én vagyok (a személyem miatt, és ok nélkül nem tartani ki), és nem hiszem el, hogy tenne azért, hogy együtt fejlődjek vele. Nem tudom igazából ehinni, hogy van ilyen, aki tenne értem. Pedig számos példát tudok arra, hogy igen is működik, hogy 2 ember együtt van és vannak ismert/híres párosok a világban akiket én magam is szeretek (zenész, művész), és nagyon rossz érzés, hogy nekem nincs olyan lelki társam, akivel kiteljsedhetne az életem.

De ez a kijelentés a másik oldalról meg úgy is hangzik, mintha társfüggő lennék, amit szintén nem akarok. De amíg ugyebár bizonyos szempontoknál, eseteknél más ember befolyásolja a gondolataimat és hogy ezen keresztül bizonyos esetekben mit cselekszem, az addig elég rossz. Ez az egyik amit nem lenne szabad hagynom. A másik, ami miatt megtorpanok az emberi érintkezés során az az, hogy valamiért ha a másik ember szilárdan állítja saját álláspontját (ami nem feltétlenül durván történik, hanem csak spontán teszi mindezt, és ez olyan a külső szemlélő számára, mintha semmi párbeszéden belüli dominancia nem alakult volna ki a másik fél oldalán, mármint a velem ellentétes oldalon, akihez én beszélek), akkor csak hagyom, hogy történjenek a dolgok, és nem szólok, hogy "ÁLLJ! máshogy szeretném" , és csak megy tovább az egész. De vannak pillanatok, amikor sikerül dolgokat csinálnom, de ott is tartva, kicsit félve teszem, hogy mikor lesz velem agresszív a másik, mikor fog bántani azért, amiért elmondom a saját gondolatomat. Sokszor mondták már, hogy ezt rosszul fogom fel, mert az átlag ember nem fog sem szóban csak úgy nekem támadni, sem fizikailag. De ez az, hogy én a legkisebb, legalapvetőbb, legminimumabb védekezési szinten is szoktam hagyni a dolgokat folyni. Hogy egyszerűen ha társaságban éppen hülyének néznek, akkor nem védem meg magam, de nem tudom miért. De tudom magamról hogy EGYÁLTALÁN NEM VAGYOK HÜLYE! Csak még nem sikerült kitalálnom azt, hogy mit tegyek ezellen.

Na ez jó hosszú lett.

De most végre jobban, pontosabban meg tudtam fogalmazni, mi is van.

Offline

debut12 írta:

Szia! Nem vagy véletlenü te is introvertál? 

Ha szeretsz olvasni, akkor olvasd el, még akkor is ha nem vagy intro. Susan Cain - Csend

Szia! Nem vagyok introvertált, csak van egy két dolog, amit nem értek a kommunikációval kapcsolatban, és még nem tudom, hogyan oldjam meg. Igazából szeretek beszélgetni, meg más emberekkel együtt lenni alapvetően, csak midnig történik valami, ami miatt megtorpanok és nem megy tovább. De a lényeg, hogy változtatni akarok.

Online

Szia.koszonom.nagyon aranyos vagy.a magany az uresseg es a kilatastalansag nagyon rossz.teljesen eltavolodtam mae mindentol es mindenkitol.de tenyleg hatha ez az oldal segit...

Online

En is mindig varom a leveleket mert nagyon maganyos vagyok pedig nekem van parom.de akkor is maganyos vafyok mert nincsennek barataim.nem tudom senkivel megosztani a dilgaumat.melyseg csend es uresseg van csak.hiaba van melkettem a parom.valahol belul talan nem is vagyom arra hogy szeressenek mert az faj.es mindig rossz a vege.ezt mar tapasztaltam.es nem akarok ismet serulni.igy eljerulom az embereket.valojaban az is lehet hogy ok kerulnek el engem.pedig regen soj baratom volt de elhagytak vagy en okat.az allando konfrintaciok miatt es teljesen leepultem mara.nem beszelek a csaladimmal sem es mar nem jarok le az utcara sem.

Offline

Szia! Nem vagy véletlenü te is introvertál? 

Ha szeretsz olvasni, akkor olvasd el, még akkor is ha nem vagy intro. Susan Cain - Csend

Offline

Fáradtnak érzem magam. Most, hogy néhány napja nem kapok levelet itt interneten rossz érzés. Kicsit levegőnek érzem magam. Ilyenkor olyan, mintha elfelejtenének. De igazából a rendes kapcsolatokat kéne kialakítanom, és nem az online életet. Az a legjobb, ha élőben lehet együtt az ember a másikkal. De sajnos, ha élőben is együtt vagyok valakivel, akkor is tudom azt érezni, hogy teljesen izolált vagyok, mert nem vagyok egyáltalán egy hullámhosszon a másikkal. Érzelmileg kicsit ragaszkodni kezdek azokhoz, akikkel szót váltok levélben látatlanba (akár mélyebb dolgokról, de nem is tudom, hogy a ragaszkodás jó kifejezés-e), és jobban várom az ő szavukat, mint azokét, akiket jobban ismerek, de ez csak egy ideig tart, hogy így érzek. (attól, hogy egyedül élek és magányos vagyok, vannak haverjaim, csak messze laknak tőlem).

Mintha hiányérzetem is lenne, hogy nem kapok üzeneteket levélben. De nem tudom és nem is értem, miért van ez az érzés.

Jó éjt.

Offline

Sziasztok!

Most látom az oldal "Friss" nevű fülén, hogy milyen sokszor ismétlődött a kiírásom. Bocsi miatta. Még nem izagán tudom, hogyan működik az oldal.

Offline

Sziasztok!

Épp gyötör itthon az egyedüllét és magány. Rossz érzés. Az ember feje bezsong tőle. Jó lenne, ha nem lennének a kommunikációs akadályaim. Amikor beszélnek hozzám, vannak pontok, amikor megtorpanok, és elkezdek magamban kételkedni, hogy igazából mi is a szándéka a másiknak velem szembe... hogy igazából mit is akar mondani azzal, amit velem közöl. Nem szeretem egy beszélgetés során, amikor valaki előveszi a rossz arcát, azt az érzelmileg fejletlen/éretlen énjét, és azon a szűrőn keresztül akarja a célját elérni. Ilyenkor kéne nekem kiállnom saját magamért, és a saját akaratomat érvényesítenem. Vagy akár (szituációtól függően) beleállni a konfliktusba. De nem mindig teszem, de szerencsére volt jó pár példa, amikor megtettem, és nagyon jó volt. Vannak esetek, amikor igazából attól tartok, ha megtenném, nagyon rossz következményei lennének. De ez az, amit megint nem tudok eldönteni. Mikortól számítana rossznak a megnyilvánulásom? Miért / ugyan miért lenne rossz, ha beleállnék, és elmondanám a véleményem?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges