890 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Offline

Kiwi1.2.3. írta:

akbar írta:

Szia!

Köszi:-) Igen már rutinos vagyok,remélhetőleg elmúlik majd...Te hogy vagy?

hát mentálisan azt hiszem rendben,agyilag ,,kicsit"  fáradt.De már holnap csütörtök és hamarosan hétvége.Hajrá!

azt hittem jól vagyok.tévedtem.van ilyen.

Offline

akbar írta:

Szia!

Köszi:-) Igen már rutinos vagyok,remélhetőleg elmúlik majd...Te hogy vagy?

hát mentálisan azt hiszem rendben,agyilag ,,kicsit"  fáradt.De már holnap csütörtök és hamarosan hétvége.Hajrá!

Offline

Szia!

Köszi:-) Igen már rutinos vagyok,remélhetőleg elmúlik majd...Te hogy vagy?

Offline

akbar írta:

Szia!

Nekem itt is teljesen jó-) A krízisbe azért írtam mert éppen egy mini krízisen megyek át.Ami ugyan mini,de mégiscsak krízis. De remélem egyszercsak jobb lesz.

Szia!

Köszönöm ,hogy átjöttél !Szerintem minden krízis számít,max személy szerint én azt szoktam  kérni ,ha nem észlelek   komoly öngyilkossági késztetést ,hogy jöjjön át az illető valamelyik más topicba v írjon privibe.

Figyelj , most nagyon kemény,de nem először esel át ilyen krízisen ,tehát   fordulni fog, könnyebb lesz ,még akkor is ha ennek a jelenlegi depnek konkrét okát esetleg most nem is találod.Szerintem figyeld ,hogy mi esne ,most jól,bármi :sírni,írni,tombolni,bevackolni magad valahová a sarokba.   Ha van rá lehetőséged akkor most ezekre figyelj,ne arra,hogy minek kinek kell ebben a pillanatban megfelelni.

Offline

Szia!

Nekem itt is teljesen jó-) A krízisbe azért írtam mert éppen egy mini krízisen megyek át.Ami ugyan mini,de mégiscsak krízis. De remélem egyszercsak jobb lesz.

Offline

Akbar,itt tudunk beszélgetni ,v valamelyik másik topicban v priviben?

Offline

Üdv itt Lakosy ! Smile

Offline

Mostanában nem igazán tudom,mit csinálok és miért.Teljes a káosz.Már nem tudom minek van és minek nincs értelme.

Offline

lakosy írta:

sziasztok !

 

Szia üdv az oldalon!

Ha van időd a sziasztokon kívül,írnál mást is magadról?

Offline

sziasztok !

 

Online

És te be vagy zárva egy panelbe,nap?

Nap
Offline

http://www.litera.hu/img/erd_muzsikal.jpghttp://www.litera.hu/img/erd_muzsikal.jpg

Nap
Offline

Talán azért is van annyi depresszió, lelki nyavalya, mert a mai társadalom túl sokat vár el tőlünk, és be van vagyunk zárva rosszabb esetben egy panelbe, ahol az embernek nincs személyes tere. Nekem ez a véleményem. Aztán lehet vitatkozni. Egyet megtanultam, a munka és a természet jót tesz, akármilyen bajunk van. Aki be van zárva egy panelbe, bár nem tudom ti hol laktok, nem csodálom, hogy szorong, mert ha kimozdul, már bocs a vulgaritásért, a seggében is emberek vannak, egyszerűen nincs szabad terünk. Ha tehetik, minél többet mozduljatok ki, élvezzétek a természetet. 

Nap
Offline

sziasztok!

próbáltatok már kimenni a természetbe? sztem próbáljátok meg, jó hatással van az emberre

Offline

Azt mondták hogy minimum fél évet kell várni, nekem még az nem volt meg. De alapvetően nem is akartam befeküdni, hanem tanácsot szerettem volna valami ambuláns kezelésre. Előtte voltam pszichológusnál, ő irányított vissza Tündérhegyre.

Végül abba maradtunk, hogy az egyik benti terapeutám kinti csoportjára járhatok. Meg kaptam egy új diagnózist..

De jó volt bent lenni, már attól is megnyugodtam kicsit hogy találkoztam sorstársakkal, és úgy éreztem, hogy sokakhoz képest egész jól vagyok

Remélem hat majd a csoport, meg az új gyógyszereim

Offline

matiri2 írta:

Kiwinek.
Aneptinexet szedek, de folyamatosan szedtem másokat is, semmi eredménnyel. Mellette kvetiapint hosszabb ideje.
Az AD-k általában nem használtak, a szuicid gondolatok nagyjából mindig jöttek, ahogy elkezdtem szedni.
Régebben is jártam logoterápiába, 4 évig, a férjem nagyon ellenzi a lelki betegség és pszichoterápia, mint tudomány létezését is.
Minden esetre, ha egy kicsit jobban vagyok, önállóbb vagyok, kiállok magamért velük szemben, én leszek az ördög és kegyetlenül lesöpörnek a színről, hogy arról koldulok.
Úgy érzem, amióta házas vagyok (18 éve lassan), azóta valamiért merő udvariasságból vagy miből egy szobanövényt csináltam magamból, hogy nekik "jobb legyen".
Ez persze régi hozadék, a szüleimnek is kellett valami álarcot mutatnom, hogy jó szülőknek érezhessék magukat hozzám képest vagy a közreműködésemmel.
Ez a szeretet fogalmának a totál félreértelmezése és az a baj, hogy hiába tudom ésszel, megoldani nem tudom.
Most bízom a sématerápiás lógusban, hogy tud evvel valamit kezdeni. Olyan tisztán látom, hogy már belepistülök a tehetetlenségbe.

Szia!

Most olvasom, hogy sématerápiára jársz. Mesélnél erről a módszerről? Kihez jársz? (csak ha nem titok). 

Offline

Mariposa92 írta:

Ok, köszi Smile Már lassan sikerül kiigazodni..

Tündérhegyről kb fél éve jöttem el, holnap megyek megint interjúra...

Majd írd meg, hogy mi volt. Kíváncsi vagyok, ennyi idő (ilyen rövid idő) után felvesznek-e újra.

Offline

Ok, köszi Smile Már lassan sikerül kiigazodni..

Tündérhegyről kb fél éve jöttem el, holnap megyek megint interjúra...

Offline

roboman írta:

én a hétvégén gatyára vágtam magam. kimentünk a helyi üdülőövezetbe, és azt játszottam, hogy kormányszóvivő vagyok. egy időre nekem ennyi elég is volt.

Ez kész. Smile

Offline

Mariposa92 írta:

Nem igazságtalan az, hogy amikor már túl vagyok pszichológuson, gyógyszeres kezelésen, 3 hónap Tündérhegyen, az elmúlt 1,5 évben 3 munkahelyem volt, és végre úgy érzem, hogy egyensúlyban vagyok, egyszercsak valami kibillent, és egyik nap azt veszem észre, hogy nem hogy semmihez nincs kedvem, de képtelen vagyok bemenni dolgozni.... és már látom, hogy ezt a munkát is hogy fogom elveszítani, és hogy kerülök újra meg újra gyerekszerepbe... 

Lehet amúgy itt beszélgetni valahogy? 

Szorongásos depresszió, szenzitív nárcisztikus személyiségzavar... Valaki?

Szia!

Lehet csetelni, privit írni és van egy csomó topik, a főoldalon úgyis látod, hogy mik vannak, írj abba, ami megtetszik. Remélhetőleg valaki válaszol. A Tündérhegyen mikor voltál?

Offline

Köszönöm a bíztatást Kiwi!
Most elég reménytelennek látok mindent, könnyen lehet, hogy ez az új gyógyszer sz.ik bele az eddigi rendszerbe, vagy ez is.
Mennek a napok, halad előre a pszichológusi ülések sora is, majd csak lesz valami jobb.

Offline

Nem igazságtalan az, hogy amikor már túl vagyok pszichológuson, gyógyszeres kezelésen, 3 hónap Tündérhegyen, az elmúlt 1,5 évben 3 munkahelyem volt, és végre úgy érzem, hogy egyensúlyban vagyok, egyszercsak valami kibillent, és egyik nap azt veszem észre, hogy nem hogy semmihez nincs kedvem, de képtelen vagyok bemenni dolgozni.... és már látom, hogy ezt a munkát is hogy fogom elveszítani, és hogy kerülök újra meg újra gyerekszerepbe... 

Lehet amúgy itt beszélgetni valahogy? 

Szorongásos depresszió, szenzitív nárcisztikus személyiségzavar... Valaki?

Offline

matiri2 írta:

Kiwi1.2.3. írta:

 

 

 

Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.

Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?



Az a szar az egészben, hogy világ életemben függő voltam valakitől, nem tudnék elválni sem, mert nem tudnám fenntartani magam meg a gyerekemet sem. Evvel is mintha valami szívességet tennék, hogy gyerek (vagy pici amőba) szerepbe kényszerítem magam, hogy "nekik jó legyen", szóval hogy ők hozzám képest többek lehessenek avval pl. hogy segítenek pénzzel, eltartanak, érezhetnek akár egy kis büszkeséget is, hogy ez a feladatuk.
Most egyelőre olyan lelkiállapotban (és fizikaiban) vagyok, hogy nincs erőm ezekkel szembemenni (adni magamra, elmászkálni ide-oda, nekiállni avval foglalkozni, amihez értek). Próbáltam többször is munkahelyre menni, de nem jött össze.
Van egy belső szabotőr, ami most nagyon előtérben van és nagyon keményen negligál minden fejlődésre való kisérletet.
Persze ezt a "normális" emberek úgy látják, hogy nincs akaraterőm, pedig minden napom evvel a belső hadakozással megy el. Olyan vagyok, mint egy dzsip, ami beragadt a sárba és nyomom veszettül a motort, de csak egyre mélyebb lesz a keréknyom, a csapda.
A sématerápiában reménykedem, már egy éve legalább el kellett volna kezdenem. Én sem vagyok már fiatal, elmúltam 40.

Megértelek.Voltam,vagyok hasonló helyzetben.A végső célt még én sem értem el,inog a lábam összecsuklok,felállok sorozata.De megéri!!Mert sokáig voltam önmagam árnyéka

Én mindig abból indultam ki:Mennyi mindenkinek tartozom hálával ,mennyi mindent tettek értem,menny ,mennyi  stb és mindig másoknak!

Egy valakiről mindig elfelejtkeztem: Mi az amivel tartozom önmagamnak?Nem bakancslista ,hanem..mik az erősségeim mik a gyengeségeim,mik gátolnak, mik a lehetőségeim.

Ha ezt meg tudod majd magadnak válaszolni,elkészül a saját listád  rájössz,

 miről is szól valójában..

Szerintem.

Nekem a terapeutám mindig azt tanította:Az ember önmagát ismeri a legkevésbé ,és önmagának hazudik a legtöbbet.Na ezen kell dolgoznunk.

matiri2!

Van akaraterőd!Fel fogsz tudni állni,és állva is tudsz, majd maradni!

Hiszen ez a végső cél! Hidd el megéri!

 

 

 

Offline

én a hétvégén gatyára vágtam magam. kimentünk a helyi üdülőövezetbe, és azt játszottam, hogy kormányszóvivő vagyok. egy időre nekem ennyi elég is volt.

Offline

Én kiakarom magam ütni.

Csak úgy.

Pia is jó.

Bor vagy tömény.

Bár az elmúlt időszakban szívtam valamit kétszer.

Élni akarok!

Offline

Róka írta:

Tökre unok...Mindent....

Drogoznom kéne...

Én piálni szeretnék. De a sört unom, a bort nem bírja a gyomrom, a rövid nőknek nem való, az édes löttyök drágák (Bailey's).

Offline

Tökre unok...Mindent....

Drogoznom kéne...

Offline

Köszönöm a bíztatást.

Offline

matiri2 írta:

Kiwi1.2.3. írta:

Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.

Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?



Az a szar az egészben, hogy világ életemben függő voltam valakitől, nem tudnék elválni sem, mert nem tudnám fenntartani magam meg a gyerekemet sem. Evvel is mintha valami szívességet tennék, hogy gyerek (vagy pici amőba) szerepbe kényszerítem magam, hogy "nekik jó legyen", szóval hogy ők hozzám képest többek lehessenek avval pl. hogy segítenek pénzzel, eltartanak, érezhetnek akár egy kis büszkeséget is, hogy ez a feladatuk.
Most egyelőre olyan lelkiállapotban (és fizikaiban) vagyok, hogy nincs erőm ezekkel szembemenni (adni magamra, elmászkálni ide-oda, nekiállni avval foglalkozni, amihez értek). Próbáltam többször is munkahelyre menni, de nem jött össze.
Van egy belső szabotőr, ami most nagyon előtérben van és nagyon keményen negligál minden fejlődésre való kisérletet.
Persze ezt a "normális" emberek úgy látják, hogy nincs akaraterőm, pedig minden napom evvel a belső hadakozással megy el. Olyan vagyok, mint egy dzsip, ami beragadt a sárba és nyomom veszettül a motort, de csak egyre mélyebb lesz a keréknyom, a csapda.
A sématerápiában reménykedem, már egy éve legalább el kellett volna kezdenem. Én sem vagyok már fiatal, elmúltam 40.

Borzasztóan jó érzés, amikor úgy érzed, hogy van erőd, tudsz adni, van helyed a világban! Megéri a küzdelem! Az a belső szabotőr szerintem sokakban él -- köszönöm, hogy beszéltél róla és hogy küzdesz vele! Rengeteg embernek segíthet, hogy nem csak ők küzdenek ilyesmivel, tehát már ezzel tettél valamit, ami ad, és ami erőt ad. 

 

Offline

Kiwi1.2.3. írta:

 

 

 

Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.

Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?



Az a szar az egészben, hogy világ életemben függő voltam valakitől, nem tudnék elválni sem, mert nem tudnám fenntartani magam meg a gyerekemet sem. Evvel is mintha valami szívességet tennék, hogy gyerek (vagy pici amőba) szerepbe kényszerítem magam, hogy "nekik jó legyen", szóval hogy ők hozzám képest többek lehessenek avval pl. hogy segítenek pénzzel, eltartanak, érezhetnek akár egy kis büszkeséget is, hogy ez a feladatuk.
Most egyelőre olyan lelkiállapotban (és fizikaiban) vagyok, hogy nincs erőm ezekkel szembemenni (adni magamra, elmászkálni ide-oda, nekiállni avval foglalkozni, amihez értek). Próbáltam többször is munkahelyre menni, de nem jött össze.
Van egy belső szabotőr, ami most nagyon előtérben van és nagyon keményen negligál minden fejlődésre való kisérletet.
Persze ezt a "normális" emberek úgy látják, hogy nincs akaraterőm, pedig minden napom evvel a belső hadakozással megy el. Olyan vagyok, mint egy dzsip, ami beragadt a sárba és nyomom veszettül a motort, de csak egyre mélyebb lesz a keréknyom, a csapda.
A sématerápiában reménykedem, már egy éve legalább el kellett volna kezdenem. Én sem vagyok már fiatal, elmúltam 40.

Offline

Szia Eszter!
Köszönöm, most nem túl reménytelinek látom a helyzetet, de jó lenne, ha végre megváltozna valahogy. 

Offline

Igen, ma délután van ülés, sajnos a múltkori az ünnep miatt elmaradt.

Offline

Szia matiri!

Én hasonló cipőben jártam, nagyon drukkolok neked!

 

Offline

 Hibajavítás:Ja a Valdoxant,Citapramot kifelejtettem a régi gyógyszereim közül.

Offline

matiri2 írta:

Ezt elég hosszú és nehéz lenne leírni érthetően.
Minden esetre örülök, hogy viszonylag rövidebb idő alatt sikerült egy megfelelő komplexet kitalálni neked. Nálam ez nem megy. Szerintem a mindennapi életem az, amin változtatni kell.
Az ördögség persze idézőjeles, de nekem nem lehet igazam, ha valaki megbánt, akkor nem elnézést kér, hanem tovább gúnyolódik ezen és kifiguráz, hogy hogy szenvedek.
Ha egy kicsit is változik a családi játszma-dinamika, akkor általában én szívom meg, mert én vagyok az érzékenyebb, illetve az is, aki látja, hogy valójában miről is van szó, de nem megyek sokra az okosságommal, hiszen ez nekik zsigerből jön, tudat alól.
Talán a lógus segít, hogy tudjak fejlődni, nem elnyomásba kényszerülni, hanem többet tenni magamért, annak ellenére, hogy ez esetleg másnak nem tetszik.
Benne van a pakliban, hogy a férjem elválik, ha nem leszek nyeszlett depis dudva többet, mert nehezére fog esni, hogy ne adj isten egyenrangúak vagyunk vagy van, amiben én esetleg jobb vagyok nála.
Jobbik esetben elfogadja és esetleg egy idő után elkezd örülni, hogy jobb nekem végre. Ha ez így lesz.
A 4 éves terápia után nagyon hamar visszaestem a régi játszmákba és kurva nagyot is koppantam. Azóta nem hatnak igazán a gyógyszerek sem.
De ők amúgy szeretnek, sok mindent megtesznek értem, de az alapja azt hiszem a sajnálat, a szánalom és az, hogy kevesebb vagyok náluk (látszólag).

 

Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.

Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?

Offline

Ezt elég hosszú és nehéz lenne leírni érthetően.
Minden esetre örülök, hogy viszonylag rövidebb idő alatt sikerült egy megfelelő komplexet kitalálni neked. Nálam ez nem megy. Szerintem a mindennapi életem az, amin változtatni kell.
Az ördögség persze idézőjeles, de nekem nem lehet igazam, ha valaki megbánt, akkor nem elnézést kér, hanem tovább gúnyolódik ezen és kifiguráz, hogy hogy szenvedek.
Ha egy kicsit is változik a családi játszma-dinamika, akkor általában én szívom meg, mert én vagyok az érzékenyebb, illetve az is, aki látja, hogy valójában miről is van szó, de nem megyek sokra az okosságommal, hiszen ez nekik zsigerből jön, tudat alól.
Talán a lógus segít, hogy tudjak fejlődni, nem elnyomásba kényszerülni, hanem többet tenni magamért, annak ellenére, hogy ez esetleg másnak nem tetszik.
Benne van a pakliban, hogy a férjem elválik, ha nem leszek nyeszlett depis dudva többet, mert nehezére fog esni, hogy ne adj isten egyenrangúak vagyunk vagy van, amiben én esetleg jobb vagyok nála.
Jobbik esetben elfogadja és esetleg egy idő után elkezd örülni, hogy jobb nekem végre. Ha ez így lesz.
A 4 éves terápia után nagyon hamar visszaestem a régi játszmákba és kurva nagyot is koppantam. Azóta nem hatnak igazán a gyógyszerek sem.
De ők amúgy szeretnek, sok mindent megtesznek értem, de az alapja azt hiszem a sajnálat, a szánalom és az, hogy kevesebb vagyok náluk (látszólag).

Offline

matiri2 írta:

Kiwinek.
Aneptinexet szedek, de folyamatosan szedtem másokat is, semmi eredménnyel. Mellette kvetiapint hosszabb ideje.
Az AD-k általában nem használtak, a szuicid gondolatok nagyjából mindig jöttek, ahogy elkezdtem szedni.
Régebben is jártam logoterápiába, 4 évig, a férjem nagyon ellenzi a lelki betegség és pszichoterápia, mint tudomány létezését is.
Minden esetre, ha egy kicsit jobban vagyok, önállóbb vagyok, kiállok magamért velük szemben, én leszek az ördög és kegyetlenül lesöpörnek a színről, hogy arról koldulok.
Úgy érzem, amióta házas vagyok (18 éve lassan), azóta valamiért merő udvariasságból vagy miből egy szobanövényt csináltam magamból, hogy nekik "jobb legyen".
Ez persze régi hozadék, a szüleimnek is kellett valami álarcot mutatnom, hogy jó szülőknek érezhessék magukat hozzám képest vagy a közreműködésemmel.
Ez a szeretet fogalmának a totál félreértelmezése és az a baj, hogy hiába tudom ésszel, megoldani nem tudom.
Most bízom a sématerápiás lógusban, hogy tud evvel valamit kezdeni. Olyan tisztán látom, hogy már belepistülök a tehetetlenségbe.

A gyógyszerekben annyira nem vagyok járatos, csak azok hatásait ismerem amiket én szedek/szedtem.( most:Xanax,Olwexya,Trittico  )előtte :Citalopram ,Cipralex ,Mirtazapin,Dalsan próbák sora).De nekem is  min 3 évbe telt mire ezt a koktélt kikísérleteztük az orvossal.

Jó dolog,hogy próbálsz kiállni magadért,de miért  vagy az ördög a család szemében?

Offline

Kiwinek.
Aneptinexet szedek, de folyamatosan szedtem másokat is, semmi eredménnyel. Mellette kvetiapint hosszabb ideje.
Az AD-k általában nem használtak, a szuicid gondolatok nagyjából mindig jöttek, ahogy elkezdtem szedni.
Régebben is jártam logoterápiába, 4 évig, a férjem nagyon ellenzi a lelki betegség és pszichoterápia, mint tudomány létezését is.
Minden esetre, ha egy kicsit jobban vagyok, önállóbb vagyok, kiállok magamért velük szemben, én leszek az ördög és kegyetlenül lesöpörnek a színről, hogy arról koldulok.
Úgy érzem, amióta házas vagyok (18 éve lassan), azóta valamiért merő udvariasságból vagy miből egy szobanövényt csináltam magamból, hogy nekik "jobb legyen".
Ez persze régi hozadék, a szüleimnek is kellett valami álarcot mutatnom, hogy jó szülőknek érezhessék magukat hozzám képest vagy a közreműködésemmel.
Ez a szeretet fogalmának a totál félreértelmezése és az a baj, hogy hiába tudom ésszel, megoldani nem tudom.
Most bízom a sématerápiás lógusban, hogy tud evvel valamit kezdeni. Olyan tisztán látom, hogy már belepistülök a tehetetlenségbe.

Offline

Amugy igen, szerintem se jó dolog a boldogságot keresni, mert ősi paradoxonba futhatunk: aki a boldogságot keresi, az boldogtalan lesz. Ez való igaz. Magam is tapasztalom.

Én az olyan gyógyszerektől óvakodnék amik "boldoggá" tesznek. Több okból is: Egy mesterséges boldogságkeltő gyógyszer úgy okoz boldogságot hogy a valós fájdalmat amit érzünk, elfedi. Nyilván van a szenvedésnek egy foka amit kezelni kell, de a szenvedés valahol jelzés is, amit ha kikapcsolunk olyan mintha a jelzőkészüléket kapcsoljuk ki, pedig nem az a gond, hanem az ok. A másik hogy a boldogság csak belső cselekvéstől indulhat el, és jha kívülről kapja az ember, arra kondicionálódik hogy ez mindig kívülről fog jönni. Én ezért se vagyok nagy gyógyszerpárti. Az rögzül hogy "a gyógyszer megoldja problémáim". A harmadik pedig hogy miért boldog (abban az értelemben hogy jól érzi magát) akar lenni az ember? (ahogy írtad is) miért nem produktívabb akar lenni, több értelmet találni az életben? Miért nem több szociális kapcsolatot, stb? A mesterséges jó érzés szerintem nem természetes állapot. Szóval igen, kicsit gyógyszerellenes az álláspontom, de nem vitatom azt a világlátás, hogy valaki a gyógyszerre ,esküszik,m sőt megértem, de nekem ez az elgondolásom ezekről. Leginkább ekkor jönnek az érvek hogy "de hát egy tomboló skizofrénnal mit kezdesz", vagy "egy olyan depresszióssal aki magát se tudja ellátni, hát még a gyerekeit"? Kérdés mindig az hogy a gyógyszer hathatós megoldás-e? Saját tapasztalatomból azt tudom mondani ha bármiféle biológiai ok lenne, ezek a gyógyszerek már rég meg kellett volna oldania a bajomat (sokféle antidepresszánst és antipszichotikumot szedtem, és volt hogy nem szedtem, a rossz illetve jóllétem nem függött össze ezek szedésével/nem szedésével.) Szóval én alapvetően a terápiában hiszek, de az melós, drágább, és hosszabb ideig tart, de megmondva hogy természetesen akinek más a meggyőződése, nem célom megváltoztatni. Ha akar, bárki folyamodhat gyógyszerhez vagy máshoz.

Schopenhauer egyébként azt mondta hogy akarni nem lehet az akaratot, csak simán akarni lehet. Nekem ez azóta is sokszor segít ha erre gondolok. Tehát ha hiányzik a motivációm, nem az a cél hogy motivációt csináljak hiszen az az akarat akarása.

Máig nem értem hogy tudott tudatosan magától felkelni olyan korán (mindezt úgy hogy nem volt feltétlen depressziós)?

Offline

A filozófiát énis szeretem, mindig is vágyam volt ilyesmikről olvasni, amugy is nagyon szeretek olvasni. 

 

Amugy amit tegnap írtam teljesen depressziós állapotban írtam, ilyesmit nem szoktam írni/mondani amikor jól vagyok, és a legrosszabb hogy ezt tudom is magamről...Smile

Egyébként egyik volt üzlettársam most épp kanabisz olaj (teljesen legális, nincs benne thc tartalom) termelésével foglalkozik, lehet h jobban leszek becsatlakozok az üzletébe. Szóval a kanabiszo olaj egyik fajtája állítólag a depressziót is megszóünteti. Mivel ő nem depressziós, ezért sokat olvas ilyen témákról, és énis beleolvastam miket tud, egy próbát megér, ő esküszik rá hogy vissza tudja teljesen szorítani a depressziót.

Online

Hát igen,aki depressziós,annak nem ajánlatos Schopenhauert olvasnia. Laughing out loud Amikor kezdődött a problémám,akkor olvastam,de nem túl pozitív. Laughing out loud

Akkor már Spinoza,vagy Leibniz,esetleg Hegel.

De nekem leginkább Helvetius tetszett,de más okokból. Hobbes "Bellum omnium contra omnes" tézise se rossz. Laughing out loud

Vagy Bacon Novum Organuma...

De amúgy a legjobban Bertrand Russel(teáskanna-metafora),és Hamvas Béla(ressentiment)

De ha igazit akarsz,akkor Marcus Aureliust olvass.

Reagálván Eszter egyik bekezdésére.

Laughing out loud Na ez már off volt szerintem.

Offline

Szia eumate! Tök jó kérdéseket teszel fel, én is ilyeneken szoktam gondolkodni Smile

Nem vagyok biztos benne, hogy egyre több a lelki beteg. Ezt nagyon bonyolult lenne megállapítani, mert régen egyes embereket másként írtak le, tehát ami ma pszichés problémának minősül, az akkor jellemhibának tűnt, vagy boszorkányságnak, vagy fizikai betegségnek. Sok régi diagnózist ma már nem is ismerünk/használunk (pl. neuraszthénia -- ami kb a depresszió egy formája --, vagy hisztéria). 

A melankólia, vagyis a súlyos depresszió egy formája, azóta ismert, amióta van írott történelem. A többi súlyos I. tengelyi betegségről (skizofrénia, mánia) szintén van a görögöknél szó. Ezeknek a prevalenciája ma sem magas, 5% alatt van.

Amit ma "medikalizálunk", a szorongás sok formája, vagy a személyiségzavarok, jellemvonásoknak minősültek. Még az anorexiának is van előzménye, bár úgy tűnik, hogy inkább vallásos kontextusban. 

A görögök vagy a viktoriánus angolok is úgy gondolták, hogy a pszichés betegség (elmebaj) a legnagyobb katasztrófa, ami egy embert és családot érhet. De a betegeket általában bedugták valami többé vagy kevésbé elfogadható zárt intézetbe, és aztán úgy tettek, mintha meghaltak volna. 

Gautama Buddha úgy vélte, hogy az élet általában szenvedés (ezt a nézetét osztották a római sztoikusok), ezért az érzéseinket el kell engednünk, magunk mögött kell hagynunk, minden énes vággyal együtt. A keresztény világnézet is úgy tartotta, hogy az élet szenvedés. Következésképpen ebben az új, szekuláris, boldogságcentrikus világban tűnik fel a leginkább, hogy egyesek nem boldogok, vagy szenvednek. Ha többet olvasnánk Schopenhauert, kevésbé lennénk elkeseredve Smile

Ezen kívül hosszabb időn át élünk, és kevesebbet kell vesződnünk minden fizikai energiánkat és figyelmünket lekötő feladatok megoldásával. Talán te is megtapasztaltad már, hogy amikor nagy a veszély vagy a baj, akkor sok depressziós teljesen tettrekész és aktív. Lehet, hogy minket arra optimalizált a természet, hogy folyamatos katasztrófákat hárítsunk el. Mivel a mai "katasztrófák" elhárítása sokkal nehezebb egy egyénnek, hiszen ezek absztraktabb, bonyolultabb és hosszú időtávot feltételező problémák, és gyakran olyan készségeket követelnek, amelyeket a depresszió kikezd (kezdeményezőkészség, önbizalom), így rosszabbul teljesítünk, vagy úgy érezzük, hogy rosszabbul teljesítünk (mondjuk ahhoz képest, mintha ki kéne menteni egy csecsemőt egy égő házból, amire szerintem bármilyen depressziós képes).

Ez nem nagyon igazságos, de a világ sok szempontból nem igazságos. Van, aki szépnek, okosnak és gazdagnak születik, és van, aki nem. A gyógyszerek és a terápiák ezeket az egyenlőtlenségeket próbálják valamennyire kiegyenlíteni. Ha tudnánk, hogy mi okozza a depressziót, és lehetne rá szűrni magzati korban (mint a Down-kórra), én azt javasolnám, hogy ezeket a magzatokat vetessék el, mert nagy a kockázata annak, hogy szubjektíve nagyon sok szenvedést fognak érezni.

Ettől függetlenül szerintem a depresszió sokak számára erőt is jelent, van, aki a kétségbeesést alkotásba fordítja, vagy Istenhitbe, vagy tudományos aszkézisbe. Nagyon jelentős emberek voltak -- legalább egy ideig -- súlyosan depressziósak. Abraham Lincoln híres példa erre, vagy említhetjük Churchillt.

Szerintem nem túl gyümölcsöző azt keresni, hogyan érezhetjük jobban magunkat -- ha egyszer nem erre van optimalizálva az idegrendszerünk, elkerülhetetlen, gyógyszerek ide vagy oda, hogy nem fogjuk magunkat folyton boldognak érezni. Azt kereshetjük, hogyan tudunk hatékonyan cselekedni, alkotni, tevékenynek lenni -- és mi az a környezet, ahol a depresszió (tehát a rózsaszín szemüveg hiánya) előny is lehet. Szerintem a tudomány ilyen terep, de sok más jó terep is van. Ha az ember tevékeny, cselekvő életet él, akkor elégedettebb magával, és a világ is elégedettebb vele, amitől végső soron boldogabb lesz.

Én pl olyan gyógyszert, ami ugyan boldoggá tesz, de nem tudok dolgozni tőle, nem akarok szedni, mert úgy érzem, hogy a következményei súlyosabbak, mint az időnkénti depressziós érzés következményei.

Offline

Csak egy gondolatébresztő: Szerintetek ha ennyi pszichés beteg van, miért nem csökken a számuk ha elvileg ilyen jó a pszichiátriai ellátás? Miért nő?

Más: Nem rohadt igazságtalan az élet szerintetek? Az aki boldog életet él mennyivel jobb neki mint aki megszívta lelki betegen?

Veletek volt olyan hogy próbáltatok jobban lenni de semmi de semmi nem használt és csak a kiüresedés volt helyette?

Én komolyan mondom nem értem hogy hogy van ez. Az ember szeretne jobban lenni és csakazért sem jön össze. Nem tudunk tenni a saját sorsunkért? Nem tudom az ember szeretné hinni hogy igen, de azért természettudományos gondolkodással belátható hogy a világunkat a fizika és matematika törvényei irányítanak, ok nélkül nincs okozat. és mivel az ember is a világegyetem része, rá is hatnak a fizika törvényei. De érdekes hogy ez meg kilátástalan gondolatot közvetít. Arra gondoltam, hogy miért van ez? Ha egy tényre gondolok szomorúnak kell lennem? Ha azt mondom hogy a parlamnt a Kossuth téren van az szomorú? ha a föld kering a nap körül az szomorú? akkor ez miért tölt el szomorúsággal? Kilátástalansággal? Nem nagyon értem. Utálom már hogy amikor az ember a legrosszabul van pont akkor nem jutnak el hozzá azok az infók amire a legnagyobb szüksége lenne. Magyarán vannak "jó" illetve "rossz" állapotok. A természet előtt nincs ilyen, ott minden semleges. De ez közelebb visz minket a gyógyuláshoz ha ezt ismételgetjük? Valahol igen, mert elmélkedünk, gondolkodunk, és azt a boldog emberek is szokták. Nade ha ilyen egyszerű lenne akkor mindig elmélkedni kéne, és már jobban is vagyunk, ugyanakkor azt tapasztaljuk hogy legtöbbször hiába elmélkedünk, váratlanul ránktör a rosszullét és néha azt érezzük tehetetlenek vagyunk (bizoyníték rá: különben már megtettük volna amit lehet ellene). Na de másmiatt se jó gondolat: van pl. aki nem szeret elmélkedni, velük mi a helyzet?

Najo, lehet beteg a gondolkodásom most, amiket írok, de hát ez jár a fejembe, mit csináljak? Van aki rossz szemmel néz most rám, és ejnye bejnyézik? Vajon miért? Ehhez hogy lehet "jól" közelíteni? Haragudni érdemes rá, "kiengedni" a dühöt? netán megérteni empatikusan? Vagy hogy? Nem nagyon tudom. Netán ilyenkor kilépni a helyzetből és teljesen másra figyelni, vagyis "próbálni"? Nade ha nincs szabad akarat, akkor ezeket se tudom szabadom megtenni... magyarán az ha arra gondolok hogy szabad vagyok, már az se szabadság. Úgy érzem kicsit író/filozófus szintre mentem el, azok meg sose boldog emberek (kevés kivételtől eltekintve). Noha elvben nincs olyan ember aki ne akarna boldog lenni. Akkor hogy van ez? A sors most ezt mondja: megszívtad... De ezt nem lehet elviselni, így nem elhet élni, mégis ez jár a fejembe, ez a zsigeri reakcióm. És sajnos igaz is... de hát ugyanaz a probléma ami fent volt (nevezetesen a tényre gondolás rossz érzést okoz). Érti valaki amit zagyválok? Ha nem, nem gond.

Offline

http://hvg.hu/pszichologiamagazin/20170318_Egysejtu_organizmusok_tesznek...

Offline

A sírás megkönnyebbít. Utána jobb lesz.

Kata 73

Kleó írta:

Kata 73 írta:

Kleó írta:

Kata, szép az a Borbély Sz.-részlet a blogodban. Úgy érzed magad, mint a novella hőse?

Gyakolatilag igen.Átmeneti kibillenés.Sokszor volt már ilyen.Semmi baj.

A novelláról

.A novella hőse egyébként maga Borbély Szilárd debreceni költő író irodalomtörténész  egyetemi oktató volt-  2014-ben lett öngyilkos.

Próbálj valamit csinálni, ami jólesik! Az a zuhany jó ötlet volt.

Köszönöm az infót, már elolvastam a wikipédián is Smile

Most a  bőgés esik jól.Idejét nem tudom mikor sírtam.Lassan elfelejtem milyen, ebben a rohadt erősnek kell lenned mindig minden körülmény között..kicsit kiborultam.

Offline

Kata 73 írta:

Kleó írta:

Kata, szép az a Borbély Sz.-részlet a blogodban. Úgy érzed magad, mint a novella hőse?

Gyakolatilag igen.Átmeneti kibillenés.Sokszor volt már ilyen.Semmi baj.

A novelláról

.A novella hőse egyébként maga Borbély Szilárd debreceni költő író irodalomtörténész  egyetemi oktató volt-  2014-ben lett öngyilkos.

Próbálj valamit csinálni, ami jólesik! Az a zuhany jó ötlet volt.

Köszönöm az infót, már elolvastam a wikipédián is Smile

Offline

Hát én egy fillért nem adnék a bostoni kutatóknak ezért a tanulmányért. Ha olyan jó képzelőerejük lenne az egészségeseknek, akkor nem lenne stigma a depresszió, nem mondanának ilyen közhelyeket, hogy "szedd össze magad", "minden fejben dől el", "csak akarni kell, hogy jól legyél" stb.

Másrészt nagyon is jól emlékszem és el tudom képzelni amikor jól voltam, és kiegyensúlyozott. 

 

Kata 73

Kleó írta:

Kata, szép az a Borbély Sz.-részlet a blogodban. Úgy érzed magad, mint a novella hőse?

Gyakolatilag igen.Átmeneti kibillenés.Sokszor volt már ilyen.Semmi baj.

A novelláról

.A novella hőse egyébként maga Borbély Szilárd debreceni költő író irodalomtörténész  egyetemi oktató volt-  2014-ben lett öngyilkos.

Kleo köszönöm ,hogy rámírtál!

 

Offline

Kata, szép az a Borbély Sz.-részlet a blogodban. Úgy érzed magad, mint a novella hőse?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
//