155 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Offline

layuda írta:

Megkérdezem itt is, ti agorafóbiával, szocfóbbal hol tudtok dolgozni, milyen munkát tudtok elvégezni?

Lassan sehol, semmit.

Offline

Megkérdezem itt is, ti agorafóbiával, szocfóbbal hol tudtok dolgozni, milyen munkát tudtok elvégezni?

Offline

.

Offline

MahagóniII írta:

Ez egy badarság,az önmagában lévő agorafóbia,szóval ezt ennyire forszírozni....nincs ennek olyan jelentősége,mint amilyet egyesek itt,máshol tulajdonítanak neki.

Szerintem az agorafóbia mindig velejárója egy komolyabb dolognak,ez is a tünetegyüttes része. Önmagában szerintem nem betegség,még csak nem is fóbia a szó legszoropsabb értelmében,baromság ezen rugózni ennyit.

Én sem azt mondom magamra,hogy "szocfób" 6 évi pszichiátriai kaland után,hanem ez nálam pl egy összetettebb dolog,de a "szociális fóbia" biztos hogy része,sőt,egyenesen központi tünet,de sehová nem írták le hogy szocfób.

Ezek komolyabb betegségek "potyautasai".

Mert aki agorafóbiás,az például nem agresszív,nem egy ketyós őrült,de ugyanígy a szociális fóbiásnál is.

Nekem is írták hogy agorafóbia,de speciel azért nem merek kimenni az "agórára",mert sok az ember,na, hát ez van.

Szerintem önmagában vagy más betegség részeként vagy annak talaján is kialakulhat pánikbetegség és agorafóbia 

Nekem az akut pszichózis okozott pánikrohamot (megőrüléstől féltem tisztább pillanatokban) téveszme miatt féltem kimozdulni. Diagom is van pánikról és agorafóbiáról.

Szoc. fób diagom nincs. Gyerekkoromban kezdődött, függetlenül a pszichózistól.

Ha valakinek a pánik es az agorafóbia az alapbetegsége, akkor az depressziót is kiválthat. 

 

Offline

Ne keverjük a depressziót. Az már súlyos dolog is lehet és ahogy láttam eddig,sok státusza,mértéke van(major,minor,disztímia,stb.....)

Nem véletlenül adnak tudomásom szerint antipszichotuikumot már depressziósoknak is.

Amúgy én a pókoktól úgy félek,hogy majd beszarok,és agyonnyomom,ha meglátom.

Bárcsak azoktól félnék,és az emberi közösségtől nem. :D 

 

 

Offline

crazy írta:

blue velvet írta:

Köszi, hogy írtatok.

Vajon van abban valami, hogy magának csinálja az ember ezt a betegséget? Én tudnék olyat mondani, hogy miért csináltam. De hát másfelől nem direkt csináltam. Meg talán mégsem én csináltam, mert már gyerekkoromban rettegtem hídon, kisföldalattin.

Crazy, neked régóta van ez a dolog? Azért néha mész (kell menned) valahova?

 

 

húú jó kérdés megmondom őszintén..több éve,de egyik dolog jött a másikból... a pánik miatt nem nagyon mertem kimozdulni,aztán jött sokszor a depresszió hozzá, akkor meg kedvem sem volt pánikoltam is és egy idő után "beleszokik" a szervezet ill a tudat,hogy ez veszélyes üzem...pedig nem az,csak beékelődik....nagyon ritkán megyek be bárhová...a kocsiba nehezen,de be tudok ülni míg bevásárol a párom,de kiszállni pl képtelen vagyok...szóval csak beülök itthon s kiszállok itthon...ennyi..lényegében jelenleg nincs életem

Értem. Azért jó lenne, ha azt éreznéd, hogy van életed.

Offline

MahagóniII írta:

Ez amúgy olyan mint amikor a egy sima félénk szorongó srác(pl én 16 évesen) azt mondja mindenkinek,hogy ő pánikbeteg,pedig az totál más.

NEm a diagnózisokon akarok rugózni,mégcsak azt sem akartam/akarom mmondani,hogy agorafóbiásnak szuper az élete,de ez kb olyan,mint a klausztrofóbia,vagy az arachnofóbia.

Én is iszonyatosan szorongok,mégsem azt írták le,hogy szociális fóbiás,pedig isten bizony az emberek között megfulladok,meghalok kb. MEllette még indulatos is vagyok a kelleténél jobban,na de ez van. Amúgy értem az iróniádat mandula,vagy málna,vagy cseresznye.(az nem voltál?)

Semmi irónia nem volt benne.

Egész egyszerűen tetszett, amit írtál.

El tudom képzelni, hogy ez a nő (akinek a hozzászólását linkeltem) depressziós volt elsősorban és egyszerűen valami atavisztikus ösztönök miatt, a túlélés érdekében behúzódott a "vackába".

 

 

Offline

A szocfóbban már többször belinkelt írás ide vonatkozó része:

http://www.vitalitas.hu/konyvek/szo/szo5.htm#2

Offline

blue velvet írta:

Köszi, hogy írtatok.

Vajon van abban valami, hogy magának csinálja az ember ezt a betegséget? Én tudnék olyat mondani, hogy miért csináltam. De hát másfelől nem direkt csináltam. Meg talán mégsem én csináltam, mert már gyerekkoromban rettegtem hídon, kisföldalattin.

Crazy, neked régóta van ez a dolog? Azért néha mész (kell menned) valahova?

 

 

húú jó kérdés megmondom őszintén..több éve,de egyik dolog jött a másikból... a pánik miatt nem nagyon mertem kimozdulni,aztán jött sokszor a depresszió hozzá, akkor meg kedvem sem volt pánikoltam is és egy idő után "beleszokik" a szervezet ill a tudat,hogy ez veszélyes üzem...pedig nem az,csak beékelődik....nagyon ritkán megyek be bárhová...a kocsiba nehezen,de be tudok ülni míg bevásárol a párom,de kiszállni pl képtelen vagyok...szóval csak beülök itthon s kiszállok itthon...ennyi..lényegében jelenleg nincs életem

Offline

Ez amúgy olyan mint amikor a egy sima félénk szorongó srác(pl én 16 évesen) azt mondja mindenkinek,hogy ő pánikbeteg,pedig az totál más.

NEm a diagnózisokon akarok rugózni,mégcsak azt sem akartam/akarom mmondani,hogy agorafóbiásnak szuper az élete,de ez kb olyan,mint a klausztrofóbia,vagy az arachnofóbia.

Én is iszonyatosan szorongok,mégsem azt írták le,hogy szociális fóbiás,pedig isten bizony az emberek között megfulladok,meghalok kb. MEllette még indulatos is vagyok a kelleténél jobban,na de ez van. Amúgy értem az iróniádat mandula,vagy málna,vagy cseresznye.(az nem voltál?)

Offline

MahagóniII írta:

Ez egy badarság,az önmagában lévő agorafóbia,szóval ezt ennyire forszírozni....nincs ennek olyan jelentősége,mint amilyet egyesek itt,máshol tulajdonítanak neki.

Szerintem az agorafóbia mindig velejárója egy komolyabb dolognak,ez is a tünetegyüttes része. Önmagában szerintem nem betegség,még csak nem is fóbia a szó legszoropsabb értelmében,baromság ezen rugózni ennyit.

Én sem azt mondom magamra,hogy "szocfób" 6 évi pszichiátriai kaland után,hanem ez nálam pl egy összetettebb dolog,de a "szociális fóbia" biztos hogy része,sőt,egyenesen központi tünet,de sehová nem írták le hogy szocfób.

Ezek komolyabb betegségek "potyautasai".

Mert aki agorafóbiás,az például nem agresszív,nem egy ketyós őrült,de ugyanígy a szociális fóbiásnál is.

Nekem is írták hogy agorafóbia,de speciel azért nem merek kimenni az "agórára",mert sok az ember,na,hát ez van.

Köszi, hogy leírtad. Nekem tetszik.

 

Offline

Ez egy badarság,az önmagában lévő agorafóbia,szóval ezt ennyire forszírozni....nincs ennek olyan jelentősége,mint amilyet egyesek itt,máshol tulajdonítanak neki.

Szerintem az agorafóbia mindig velejárója egy komolyabb dolognak,ez is a tünetegyüttes része. Önmagában szerintem nem betegség,még csak nem is fóbia a szó legszoropsabb értelmében,baromság ezen rugózni ennyit.

Én sem azt mondom magamra,hogy "szocfób" 6 évi pszichiátriai kaland után,hanem ez nálam pl egy összetettebb dolog,de a "szociális fóbia" biztos hogy része,sőt,egyenesen központi tünet,de sehová nem írták le hogy szocfób.

Ezek komolyabb betegségek "potyautasai".

Mert aki agorafóbiás,az például nem agresszív,nem egy ketyós őrült,de ugyanígy a szociális fóbiásnál is.

Nekem is írták hogy agorafóbia,de speciel azért nem merek kimenni az "agórára",mert sok az ember,na,hát ez van.

Offline

Köszi, hogy írtatok.

Vajon van abban valami, hogy magának csinálja az ember ezt a betegséget? Én tudnék olyat mondani, hogy miért csináltam. De hát másfelől nem direkt csináltam. Meg talán mégsem én csináltam, mert már gyerekkoromban rettegtem hídon, kisföldalattin.

Crazy, neked régóta van ez a dolog? Azért néha mész (kell menned) valahova?

 

Offline

nem vagyok diagolt agorás, "csak" pánikbeteg....falun élek,egy nagy családi kertes házban..de...5 percnél tovább nem bírok kint maradni az udvaron,mert rosszul vagyok...

Offline

Ez nagyon jo. Smile

Offline

Ezt egy másik fórumból másolom:

"5 évvel ezelőtt lettem agorafóbiás, /igaz akkor még nem tudtam,h az vagyok/ párkapcsolatom tönkre ment, rákos daganatot távolítottak el a testemből, úgyhogy ettől depresszióssá váltam és ez hozta magával az agorafóbiát is,mint utólag kiderült. 1 éven keresztül nem tettem ki a lábam a lakásból,a lányomnak, 9 évesen fel kellett nőnie.4 évig gyalog jártam mindenhova, nem szálltam fel semmilyen járműre,nem jártam vásárolni...stb szinte csak vegetáltam,nem volt életcélom! Kezelések, gyógyszerek,pszichológus,pszichiáter...de ezt nektek nem kell sorolnom. Hosszú és kegyetlen út vezetett el idén január elsejéig. Fogtam és az összes gyógyszert kidobtam, egyetlen egy szem nyugtatót hagytam meg. Ezt is csak azért, hogy emlékezzek, milyen voltam mikor még ezeken a kemikáliákon éltem. 3 hónapnak kellett eltelnie míg valamennyire kitisztult a szervezetből ez a rengeteg méreg. Hittem abban,hogy egyedül csak én tudom megoldani a problémámat, hiszen a betegséget is magamnak kreáltam /igaz nem tudatosan/. 2007 szeptember 1 felszálltam a trolira és mentem 1 megállót. Azt az érzést amit akkor átéltem szavakba nem tudom megfogalmazni! A mennyországban jártam! Minden nappal, egyre erősebbnek érzem magam! Azóta már külföldön is jártam méghozzá vonattal! Dolgozom, minden nap busszal kell utaznom. Jól vagyok, jól érzem magam, új élet kezdődött el számomra.
Én nem azt mondom, hogy ne szedj gyógyszert, csak arra szeretném felhívni a figyelmed, az fog meggyógyítani /mert meg fogsz gyógyulni!!!/ amiben hiszel! Én saját magamban hittem és ezt be is bizonyítottam!
Bármi is legyyen az, gyógyszer, önmagad, pszichológus....stb bízz és meglesz az eredménye!!!
Mindenkinek mielőbbi gyógyulást!!! Bízok benne, hogy egy kis reménysugarat tudtam nektek nyújtani! Igen is van kiút!!!"

Offline

Hát ja. Úgy látszik, ez a betegség egy icipici százalékát érinti a népességnek.

Offline

Igen, tágabb.

Offline

Tágabb fogalom a szem.zavar mint a konkrét bordi, nem? Illetve szorongani sem csak szív.fobok szoktak, nem?

Ha már címkék, legyenek tagabbak. Nem mintha ettől több agorafobias lenne...

Csak előkerül már egy kettő előbb utóbb h legyen társaság ebben a témában.

Offline

Border: szem zavaros

Szoc. fób: szorongó

Offline

(a depressziósokat, szorongokat, szem.zavarosakat kihagytad)

Úgy látszik, ez ritka téma.

Offline

Mindenki borderline, bipol, skizo vagy szocfób? Hol vagytok agorafóbiások???

Offline

Hátha valamit lehet ezzel kezdeni. Hol vagytok analitikus elmék?

A szociális fóbia és agorafóbia különbségei (és hasonlóságai, ha vannak).

http://jamanetwork.com/journals/jamapsychiatry/article-abstract/497537

Lifetime (and 30-day) prevalence estimates are 6.7% (and 2.3%) for agoraphobia, 11.3% (and 5.5%) for simple phobia, and 13.3% (and 4.5%) for social phobia. Increasing lifetime prevalences are found in recent cohorts. Earlier median ages at illness onset are found for simple (15 years of age) and social (16 years of age) phobias than for agoraphobia (29 years of age). Phobias are highly comorbid.

Agorafóbia előfordulása 6,7 %, szociális fóbia előfordulása 13,3 %. A szociális fóbia átlagban 16 éves korban kezdődik, míg az agorafóbia jóval később, 29 éves korban.

http://bjp.rcpsych.org/content/155/4/526.short

Compared with the controls, agoraphobics rated both their parents as having been less emotionally warm but only their mothers as having been rejective. Socially phobic in-patients rated both their parents as having been rejective, as having lacked emotional warmth, and as having been over-protective.

Az agorafóbiások mindkét szülőjüket érzelmileg kevéssé elfogadónak látják, de csak az anyjukat érzékelik elutasítónak. A szociális fóbiások mindkét szülőjüket elutasítónak, érzelmileg kevessé elfogadónak és túl-féltőnek (bocs, nem tudok most jobb fordítást) értékelik.

Offline

mandula2.0 írta:

Anzseliq írta:

A mozaik az nálam is bejön. Szeretnék is majd készíteni egyszer legalább egyet. Már csak az ihlet kell, hogy megérkezzen hozzá.

Igen, fényképezni én is imádok. Elsősorban a tavaszi és a nyári tájképek a témáim. Mi lesz a következő fotó alanyod? 

Már van, egy épület. Lefényképeztem elölről és hátulról. Nem vagyok elégedett vele, de hát egy okostelefontól nem várható el bármi. Smile Csak távolról tudom fényképezni és ezért például szögesdrót, meg kistraktor is látszanak a képen.. Smile

 

Ahogy jön az igazi tavasz, amikor zöldbe burkolózik az erdő, akkor szeretnék majd egy - két hegyvidéki panorámát lencsevégre kapni. Már várom. Smile

Az épület, amit említettél, ott van a közeletekben?

Offline

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

Kicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés..  a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/  van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön! 

Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak Smile

Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.

Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.

Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?

 

De! Hozzá mehetnék! :) 

Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem Smile

Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?

 

Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon! 

Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.

A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.

Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.

És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.

Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.

 

Neked is volt ilyen hogy nem igen mertél elmenni otthonról? Mondtam már neki hogy ha neki ez nem megy akkor menjen.. de olyankor mérges lesz hogy úgy se leszek ilyen örökre.. avagy fél nap hozzám se szól.. majd megnyugszik.. 

Ha nem baj, akkor erre priviben válaszolok.

 

 

Nyugodtan! 

Offline

Anzseliq írta:

A mozaik az nálam is bejön. Szeretnék is majd készíteni egyszer legalább egyet. Már csak az ihlet kell, hogy megérkezzen hozzá.

Igen, fényképezni én is imádok. Elsősorban a tavaszi és a nyári tájképek a témáim. Mi lesz a következő fotó alanyod? 

Már van, egy épület. Lefényképeztem elölről és hátulról. Nem vagyok elégedett vele, de hát egy okostelefontól nem várható el bármi. Smile Csak távolról tudom fényképezni és ezért például szögesdrót, meg kistraktor is látszanak a képen.. Smile

 

Offline

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

Kicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés..  a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/  van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön! 

Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak Smile

Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.

Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.

Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?

 

De! Hozzá mehetnék! :) 

Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem Smile

Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?

 

Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon! 

Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.

A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.

Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.

És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.

Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.

 

Neked is volt ilyen hogy nem igen mertél elmenni otthonról? Mondtam már neki hogy ha neki ez nem megy akkor menjen.. de olyankor mérges lesz hogy úgy se leszek ilyen örökre.. avagy fél nap hozzám se szól.. majd megnyugszik.. 

Ha nem baj, akkor erre priviben válaszolok.

 

Offline

mandula2.0 írta:

Anzseliq írta:

mandula2.0 írta:

Anzseliq írta:

Olyan alapanyagokra gondolok itt, mint például egy ékszer-vagy ruhadarab, vagy eltörött tükör vagy üveg darabkái; egyszóval bármi, ami az életed részese. Smile

Látom, Te is igazi kreatív lélek vagy. Nem szeretnél újra festeni?

De egy ékszert vagy ruhadarabot csak nem teszel rá a festményre, ugye?

Érdekes, az egyik leghelyesebb dolog, amit csináltam, az annyi, hogy rózsaszín üvegdarabkák random módon bele vannak dobálva gipszbe és a gipsz egy kicsi (mondjuk 3x5 cm-s) téglalapot formáz. Jól néz ki.

Egy ideje sárga kavicsokat gyűjtök, ezekkel nem tudom, mit fogok csinálni, és most fényképezni kezdtem, mert kaptam egy okostelefont. Elég kritikus vagyok, a fényképek 99 százaléka landol a "kukában". A festést többször próbáltam, de nem ment, nem tetszett, amit csináltam.

 

 

Igen, pont üvegdarabkákra gondoltam, vagy ásványokra. Az még elfér egy festményen. A többi pedig inkább egyéb műalkotáson. Láttam egyszer egy igen megkapó kiállítási darabot egy filmben: egy törtfehér csipkeruha volt kiállítva, alatta pedig régi, kézzel írt levelek alkották az "alsó ruhát". Ilyen kreációkra gondoltam. Egyediek, az egyénről szólnak, mármint az alkotóról. Neked van hasonló ötleted például most a sárga színű kavicsokkal? Smile

Mik most a fotótémáid? Nekem általában a tájak, a panorámák.

Őszinte leszek: nekem a festményen csak a festék tetszik. Smile Kaptunk olyan feladatot festés órán, hogy 3D-s legyen a kép, de én némi hezitálás után egy fémkarikát ragasztottam a képre és ennyivel elintéztem. Smile

Viszont a mozaik nagyon tetszik!!

A legelső csodálatos fényképemen egy kis bokor látszik, ami egy kőfal tetején nőtt.

Te szoktál fényképezni?

 

A mozaik az nálam is bejön. Szeretnék is majd készíteni egyszer legalább egyet. Már csak az ihlet kell, hogy megérkezzen hozzá.

Igen, fényképezni én is imádok. Elsősorban a tavaszi és a nyári tájképek a témáim. Mi lesz a következő fotó alanyod? 

Offline

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

Kicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés..  a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/  van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön! 

Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak Smile

Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.

Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.

Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?

 

De! Hozzá mehetnék! :) 

Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem Smile

Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?

 

Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon! 

Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.

A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.

Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.

És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.

Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.

 

Neked is volt ilyen hogy nem igen mertél elmenni otthonról? Mondtam már neki hogy ha neki ez nem megy akkor menjen.. de olyankor mérges lesz hogy úgy se leszek ilyen örökre.. avagy fél nap hozzám se szól.. majd megnyugszik.. 

Offline

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

mandula2.0 írta:

Krsztn írta:

Kicsit megkésve de írok.. hát egyelőre én a lakást is rettegek elhagyni ami nem túl szerencsés..  a gyógyszert én még nem mertem kipróbálni.. :/ hát a családom szerint csak dolgozni nem akarok.. és hogy csak itthon döglök.. ők ezen a véleményen vannak.. anyámmal a veszekedésen kívül semmilyen kapcsolatom nincs.. ő úgy érzi jól magát ha gyilkolhatja az ember lelkét és erre határozottan büszke is... :/  van egy eüs tesóm aki pszihiátrián mellékáll.. na ő azt mondja hogy magamnak generálom a problémát... és hogy szedjem magam össze és húzzak ki.. de én olyan reménytelennek látom az egészet... pedig mindennél jobban akarok újra dolgozni és csavarogni! De ez így egy börtön! 

Úgy látom a mi anyáink valahol valamit nagyon elrontottak Smile

Az én anyám egészen biztosan. Igaz, neki meg a saját anyja révén lett egy hatalmas sérülése.

Ha az ember nem tanulja meg egészen picike ember korában, hogy a világ egy biztonságos hely, akkor ez később (lehet, hogy sokkal később) visszajön.

Téged ért valamilyen elhagyás anyád részéről kicsi korodban?

 

De! Hozzá mehetnék! :) 

Elhagyás.. az annak számít hogyha neki "fájt" az élet mindig lelépett itthonról, és arra az időre (fél nap-egy nap) semmit sem tudtunk róla..?! ilyenekre egész kiskoromból emlékszem Smile

Hát akkor menj hozzá! Vagy nem akarsz?

 

Is-is.. tudom most nagykínúnak fogok tűnni, de én roppant mód szégyenlem ezt a szülei előtt! Ők olyan normálisak.. az egész család.. úgy értem ott van összetartás.. na meg 80km. és még mindig félek elhagyni a lakást.. és ötletem sincs mit csináljak.. mert egymagam tuti nem indulok el semerre.. ő meg lassan megunja a velem való viaskodást hogy kicibáljon! 

Nézd, te még az elején vagy. Én is keresztülmentem azon a fázison, hogy nem nagyon mondtam erről semmit, meg nagyon szégyeltem.De aztán eljött egy pont, amikor már megmondtam mindenhol, még állásinterjún is.

A barátodnak meg kell értenie, hogy ez ugyanolyan, mintha eltörted volna a lábad. Csak rosszabb, mert még okát sem tudod. Meg azt sem, hogy mitől lesz jobb/rosszabb.

Neki kell szegezni a kérdést, hogy bírja-e, ha mindig cibálni, rángatnia kell. Vagy néha beletörődik, hogy te nem mersz nekivágni.

És ha elfogadja az állapotodat, akkor menj el hozzájuk szerintem. Persze ő mondja el a szüleinek, hogy mi a helyzet.

Még az is lehet, hogy egy új környezetben jobb lesz a helyzet.

//