Szorongás és depresszió

183 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Offline

b.andinak

Offline

príma írta:

Szia! Érdekes ez a dolog, amit magadról írsz. Ha szeretsz beszélgetni és nem vagy kuka, akkor annyira nem vagy elveszett sztem. Pontosan milyen dologra gondolsz, ha vkivel dolgod van, akkor nem vagy szocfób? Csak kimozdulni tudsz nehezen, utána már mennek a dolgok?

Ezt kinek írtad?

Offline

Szia! Érdekes ez a dolog, amit magadról írsz. Ha szeretsz beszélgetni és nem vagy kuka, akkor annyira nem vagy elveszett sztem. Pontosan milyen dologra gondolsz, ha vkivel dolgod van, akkor nem vagy szocfób? Csak kimozdulni tudsz nehezen, utána már mennek a dolgok?

Offline

Szerintem a legjobb ha vki megtanul ezzel együtt élni...

Offline

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet:

Törölni én is szoktam, és legalább 10szer átfogalmazni.. :D 

Voltak anno is mélypontok, de a legutóbbi az vitt mindent.. Igazából szorongtam folyamatosan és egyszer csak, mintha valami kiégett volna és hirtelen nem éreztem semmit. Na az az időszak kifejezetten kakkantás volt és képtelen voltam mosolyogni. Azt is zokon vették az itt lakók és a "kollégák". Mindegy, már úgyis elkönyveltek arrogáns picsának. Laughing out loud

Az én kis agyam megmakacsolta magát.. Smile Remélem te sikeresebb vagy nevetés/mosolygás terén. Smile

És mennyi ideig tartott ez a "null állapot"?

Én ilyen hülyeségeken tudok hosszú percekig röhögni, hogy az okostelefonom (amit pár hónapja kaptam) ilyeneket ír, hogy "bölcső", jah, mert azt írtam, hogy "bocsi". Smile

Aztán ki tudja meddig tart ez a nagy vidámság?

Ah, fuckin' autocorrect Laughing out loud Barátnőm is nagyon tudja szeretni és én is, mert sokszor csak úgy pislogok, mint a ponty a szatyorban, hogy mégis mifenét akart vajon írni? :D 

Hónapokig tartott.. Akkor sokszor úgy köszöntem, hogy fel sem néztem és rongyoltam tovább. Ráaádsul a lehető legbizonytalanabb/depressziósabb hangomon, ami csak létezik.. Máskor meg túl halk voltam és valószínűleg velem egykorúnak is "jó napot"-tal köszöntem, amit zokon is vettek. Talán azért, mert még mindig gyereknek érzem magam (és persze nem figyeltem meg rendesen az az illető képét). Smile Fura dolgok ezek. Smile

Lehet, hogy nem kellene azon görcsölnünk, hogy vajon meddig tart a jókedv. Csak arra, hogy most jó és leszarom, hogy mi történik 2 perc múlva. Smile Bukjon rá (majdnem) mindenki!! Laughing out loud

A köszönés tényleg nehéz ügy, de nálad mintha ennek nagyon nagy jelentősége lenne. Nyilván a szocfób miatt. Vagy előző életedben sivatagi beduin voltál. Mert ott a köszönés viszonzásának elmaradása azt jelentette, hogy halott ember vagy.

Jah, délelőtti viszonylagos jókedvemet mérhetetlen unalom váltotta fel pár órára, azóta próbálom összekaparni magam, hogy miket is kéne csinálni, azokhoz persze nincs kedvem...

Na jó hát szerintem a legtöbben kevésbé lelkesedünk a kötelező dolgok iránt. Tényleg, dührohamaid is vannak vagy inkább "csak" unalom? Esetleg rágódás a múlton? 

Számomra az furcsa, hogy az itt lakók valamiért nem fogadják el, hogy te éppen ritka fos időszakon mész keresztül és még provokálnak is. Ráadásul te vagy a genya, ha netán még reagálsz is valamelyik faszfej szarozására.. Mostanában azért igyekszem visszafogni magam csak azért, hogy ne tudjanak később belém kötni. Mondom, olyan, mintha még örülnének is, hogy van kivel szórakozni. Ez egy kissé elszomorít (olykor meg dühít). Élni és élni hagyni..

A dührohamokra majd priviben. Smile

De figyelj, biztos, hogy jól gondolod, hogy utálnak? Úgy értem, az ember ha nagyon rossz passzban van, akkor hajlamos ezt-azt beleképzelni egy szituba. Amúgy nem is csodálom, a lakótelepen lakók tényleg rohadt rosszindulatúak tudnak lenni. Nekünk is van egy-két ellenségünk. Most legutóbb azzal húztam ki a gyufát, hogy meg mertem írni a közös képviselőnek, hogy TALÁN nem kéne, hogy a macskák belesz.rjanak a játszótér homokozójába. És hogy a homokozót le lehet és le kellene takarni egy fóliával. Mert egy kisgyerek "csak" egy ronda lázas fertőzést fog kapni, de egy várandós nő akár a babáját is elveszítheti. Azóta a macskás nő (van vagy 5 macskája) utál engem. És természetesen semmi nem történt.

Ahh, a macskás nénje.. A legveszélyesebb fajta! Na jó ezt viccesnek szántam. :D Valójában történt valami, azóta utál a nő Laughing out loud Nem mindig csak pozitív dolgok történnek az emberrel. Na ezt megint humornak szántam Smile  Egyébként teljesen jogos volt a felháborodásod a macska kakszi kapcsán. Fertőző és senki nem akarja, hogy belefejeljen a gyerek a szarba! Ne adj isten megegye..

Igazából azt vettem észre, hogy ha hülyeségről és rosszindulatról van szó, akkor nagyon gyorsan össze tudnak fogni az emberek.. Tipikus birka mentalitású emberek, akik azt hiszik, hogy jó arcok és ők aztán mennyire hiper boldogok és persze mindig mindent remekül csinálnak. A másik kedvencem, mikor megkérdezik, hogy ugyan mi problémád van, mert hát nincs se gyereked, se kutyád se semmi. Nekem az szokott ilyenkor eszembe jutni, hogy hát ha te befordulsz a gyereked vagy a kutyád miatt, akkor ott aztán tényleg vannak gondok.. Ja és ha neki nincsen "ilyen" problémája, akkor persze neked sem lehet. Sőt! Ilyen, hogy szoci fóbia, nem is létezik. :) Legyenek boldogok, engem kicsit sem zavar. Mint mondtam, affektálva köszönnek, elengedik az orrom előtt az ajtót és időnként levegőnek néznek.. Ezek csak ilyen kis apróságok. 

Offline

Umcala13 írta:

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet:

Törölni én is szoktam, és legalább 10szer átfogalmazni.. :D 

Voltak anno is mélypontok, de a legutóbbi az vitt mindent.. Igazából szorongtam folyamatosan és egyszer csak, mintha valami kiégett volna és hirtelen nem éreztem semmit. Na az az időszak kifejezetten kakkantás volt és képtelen voltam mosolyogni. Azt is zokon vették az itt lakók és a "kollégák". Mindegy, már úgyis elkönyveltek arrogáns picsának. Laughing out loud

Az én kis agyam megmakacsolta magát.. Smile Remélem te sikeresebb vagy nevetés/mosolygás terén. Smile

És mennyi ideig tartott ez a "null állapot"?

Én ilyen hülyeségeken tudok hosszú percekig röhögni, hogy az okostelefonom (amit pár hónapja kaptam) ilyeneket ír, hogy "bölcső", jah, mert azt írtam, hogy "bocsi". Smile

Aztán ki tudja meddig tart ez a nagy vidámság?

Ah, fuckin' autocorrect Laughing out loud Barátnőm is nagyon tudja szeretni és én is, mert sokszor csak úgy pislogok, mint a ponty a szatyorban, hogy mégis mifenét akart vajon írni? :D 

Hónapokig tartott.. Akkor sokszor úgy köszöntem, hogy fel sem néztem és rongyoltam tovább. Ráaádsul a lehető legbizonytalanabb/depressziósabb hangomon, ami csak létezik.. Máskor meg túl halk voltam és valószínűleg velem egykorúnak is "jó napot"-tal köszöntem, amit zokon is vettek. Talán azért, mert még mindig gyereknek érzem magam (és persze nem figyeltem meg rendesen az az illető képét). Smile Fura dolgok ezek. Smile

Lehet, hogy nem kellene azon görcsölnünk, hogy vajon meddig tart a jókedv. Csak arra, hogy most jó és leszarom, hogy mi történik 2 perc múlva. Smile Bukjon rá (majdnem) mindenki!! Laughing out loud

A köszönés tényleg nehéz ügy, de nálad mintha ennek nagyon nagy jelentősége lenne. Nyilván a szocfób miatt. Vagy előző életedben sivatagi beduin voltál. Mert ott a köszönés viszonzásának elmaradása azt jelentette, hogy halott ember vagy.

Jah, délelőtti viszonylagos jókedvemet mérhetetlen unalom váltotta fel pár órára, azóta próbálom összekaparni magam, hogy miket is kéne csinálni, azokhoz persze nincs kedvem...

Na jó hát szerintem a legtöbben kevésbé lelkesedünk a kötelező dolgok iránt. Tényleg, dührohamaid is vannak vagy inkább "csak" unalom? Esetleg rágódás a múlton? 

Számomra az furcsa, hogy az itt lakók valamiért nem fogadják el, hogy te éppen ritka fos időszakon mész keresztül és még provokálnak is. Ráadásul te vagy a genya, ha netán még reagálsz is valamelyik faszfej szarozására.. Mostanában azért igyekszem visszafogni magam csak azért, hogy ne tudjanak később belém kötni. Mondom, olyan, mintha még örülnének is, hogy van kivel szórakozni. Ez egy kissé elszomorít (olykor meg dühít). Élni és élni hagyni..

A dührohamokra majd priviben. Smile

De figyelj, biztos, hogy jól gondolod, hogy utálnak? Úgy értem, az ember ha nagyon rossz passzban van, akkor hajlamos ezt-azt beleképzelni egy szituba. Amúgy nem is csodálom, a lakótelepen lakók tényleg rohadt rosszindulatúak tudnak lenni. Nekünk is van egy-két ellenségünk. Most legutóbb azzal húztam ki a gyufát, hogy meg mertem írni a közös képviselőnek, hogy TALÁN nem kéne, hogy a macskák belesz.rjanak a játszótér homokozójába. És hogy a homokozót le lehet és le kellene takarni egy fóliával. Mert egy kisgyerek "csak" egy ronda lázas fertőzést fog kapni, de egy várandós nő akár a babáját is elveszítheti. Azóta a macskás nő (van vagy 5 macskája) utál engem. És természetesen semmi nem történt.

Offline

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet:

Törölni én is szoktam, és legalább 10szer átfogalmazni.. :D 

Voltak anno is mélypontok, de a legutóbbi az vitt mindent.. Igazából szorongtam folyamatosan és egyszer csak, mintha valami kiégett volna és hirtelen nem éreztem semmit. Na az az időszak kifejezetten kakkantás volt és képtelen voltam mosolyogni. Azt is zokon vették az itt lakók és a "kollégák". Mindegy, már úgyis elkönyveltek arrogáns picsának. Laughing out loud

Az én kis agyam megmakacsolta magát.. Smile Remélem te sikeresebb vagy nevetés/mosolygás terén. Smile

És mennyi ideig tartott ez a "null állapot"?

Én ilyen hülyeségeken tudok hosszú percekig röhögni, hogy az okostelefonom (amit pár hónapja kaptam) ilyeneket ír, hogy "bölcső", jah, mert azt írtam, hogy "bocsi". Smile

Aztán ki tudja meddig tart ez a nagy vidámság?

Ah, fuckin' autocorrect Laughing out loud Barátnőm is nagyon tudja szeretni és én is, mert sokszor csak úgy pislogok, mint a ponty a szatyorban, hogy mégis mifenét akart vajon írni? :D 

Hónapokig tartott.. Akkor sokszor úgy köszöntem, hogy fel sem néztem és rongyoltam tovább. Ráaádsul a lehető legbizonytalanabb/depressziósabb hangomon, ami csak létezik.. Máskor meg túl halk voltam és valószínűleg velem egykorúnak is "jó napot"-tal köszöntem, amit zokon is vettek. Talán azért, mert még mindig gyereknek érzem magam (és persze nem figyeltem meg rendesen az az illető képét). Smile Fura dolgok ezek. Smile

Lehet, hogy nem kellene azon görcsölnünk, hogy vajon meddig tart a jókedv. Csak arra, hogy most jó és leszarom, hogy mi történik 2 perc múlva. Smile Bukjon rá (majdnem) mindenki!! Laughing out loud

A köszönés tényleg nehéz ügy, de nálad mintha ennek nagyon nagy jelentősége lenne. Nyilván a szocfób miatt. Vagy előző életedben sivatagi beduin voltál. Mert ott a köszönés viszonzásának elmaradása azt jelentette, hogy halott ember vagy.

Jah, délelőtti viszonylagos jókedvemet mérhetetlen unalom váltotta fel pár órára, azóta próbálom összekaparni magam, hogy miket is kéne csinálni, azokhoz persze nincs kedvem...

 

Na jó hát szerintem a legtöbben kevésbé lelkesedünk a kötelező dolgok iránt. Tényleg, dührohamaid is vannak vagy inkább "csak" unalom? Esetleg rágódás a múlton? 

Számomra az furcsa, hogy az itt lakók valamiért nem fogadják el, hogy te éppen ritka fos időszakon mész keresztül és még provokálnak is. Ráadásul te vagy a genya, ha netán még reagálsz is valamelyik faszfej szarozására.. Mostanában azért igyekszem visszafogni magam csak azért, hogy ne tudjanak később belém kötni. Mondom, olyan, mintha még örülnének is, hogy van kivel szórakozni. Ez egy kissé elszomorít (olykor meg dühít). Élni és élni hagyni..

Offline

Horror Vacui írta:

Hátha egy teljesen új munka segít annyit, hogy ne legyen szükség az orvosra. A magam kis szomorúságával kiskorom óta elvagyok, meggyőződésem, hogy igazából annak van baja, aki bele tud vigyorogni ebbe a világba, csak az utóbbi pár évben túl mélyre süllyedtem, ez az állapot már nem fenntartható. Aztán, ha már semmi sem segít, akkor marad az orvos, és akkor az lesz az új életem.

A korábbira is írom. Szedtél már gyógyszert a xanaxon kívül? A gyógyszer abban segítene, hogy egy holtpontról el tudj mozdulni. A terápiát sem mindig tudják addig elkezdeni, amíg nem kerül az ember egy viszonylag elfogadható állapotba. A terápia tényleg k.rva drága, felháborító és megengedhetetlen. De azért nem 15 ezer. Nekem egy totálisan nagy nevű terap 10 ezret mondott pár napja. De amúgy szerintem lehet kéthetente is menni, bár az nem igazán király, de jobb, mint a semmi. Nekem van barátnőm, aki szó szerint évekig kábé semmi másra nem költött, mint a terápiára. Szerintem jó terapot fogott ki és biztos ő is jól csinált valamit, mert teljesen jól sikerült a dolog. Igaz, akkor még nem volt családja. Azóta van.

Offline

Umcala13 írta:

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet:

Törölni én is szoktam, és legalább 10szer átfogalmazni.. :D 

Voltak anno is mélypontok, de a legutóbbi az vitt mindent.. Igazából szorongtam folyamatosan és egyszer csak, mintha valami kiégett volna és hirtelen nem éreztem semmit. Na az az időszak kifejezetten kakkantás volt és képtelen voltam mosolyogni. Azt is zokon vették az itt lakók és a "kollégák". Mindegy, már úgyis elkönyveltek arrogáns picsának. Laughing out loud

Az én kis agyam megmakacsolta magát.. Smile Remélem te sikeresebb vagy nevetés/mosolygás terén. Smile

És mennyi ideig tartott ez a "null állapot"?

Én ilyen hülyeségeken tudok hosszú percekig röhögni, hogy az okostelefonom (amit pár hónapja kaptam) ilyeneket ír, hogy "bölcső", jah, mert azt írtam, hogy "bocsi". Smile

Aztán ki tudja meddig tart ez a nagy vidámság?

Ah, fuckin' autocorrect Laughing out loud Barátnőm is nagyon tudja szeretni és én is, mert sokszor csak úgy pislogok, mint a ponty a szatyorban, hogy mégis mifenét akart vajon írni? :D 

Hónapokig tartott.. Akkor sokszor úgy köszöntem, hogy fel sem néztem és rongyoltam tovább. Ráaádsul a lehető legbizonytalanabb/depressziósabb hangomon, ami csak létezik.. Máskor meg túl halk voltam és valószínűleg velem egykorúnak is "jó napot"-tal köszöntem, amit zokon is vettek. Talán azért, mert még mindig gyereknek érzem magam (és persze nem figyeltem meg rendesen az az illető képét). Smile Fura dolgok ezek. Smile

Lehet, hogy nem kellene azon görcsölnünk, hogy vajon meddig tart a jókedv. Csak arra, hogy most jó és leszarom, hogy mi történik 2 perc múlva. Smile Bukjon rá (majdnem) mindenki!! Laughing out loud

A köszönés tényleg nehéz ügy, de nálad mintha ennek nagyon nagy jelentősége lenne. Nyilván a szocfób miatt. Vagy előző életedben sivatagi beduin voltál. Mert ott a köszönés viszonzásának elmaradása azt jelentette, hogy halott ember vagy.

Jah, délelőtti viszonylagos jókedvemet mérhetetlen unalom váltotta fel pár órára, azóta próbálom összekaparni magam, hogy miket is kéne csinálni, azokhoz persze nincs kedvem...

Offline

Nem, még nem vagyok sofőr. Az csak egy álom, mert a jelenlegi melómat nem tudom sokáig csinálni. Jól keresek, de ennek súlyos ára van, a váltott műszak hamar széttépi az embert. Ha elveszik az orvosimat, vége mindennek, nincs remény egy olyan munkára, amivel úgy tudok keresni, hogy közben nem semmisülök meg minden reggel. Hátha egy teljesen új munka segít annyit, hogy ne legyen szükség az orvosra. A magam kis szomorúságával kiskorom óta elvagyok, meggyőződésem, hogy igazából annak van baja, aki bele tud vigyorogni ebbe a világba, csak az utóbbi pár évben túl mélyre süllyedtem, ez az állapot már nem fenntartható. Aztán, ha már semmi sem segít, akkor marad az orvos, és akkor az lesz az új életem.

Offline

blue velvet írta:

Umcala13 írta:

blue velvet:

Törölni én is szoktam, és legalább 10szer átfogalmazni.. :D 

Voltak anno is mélypontok, de a legutóbbi az vitt mindent.. Igazából szorongtam folyamatosan és egyszer csak, mintha valami kiégett volna és hirtelen nem éreztem semmit. Na az az időszak kifejezetten kakkantás volt és képtelen voltam mosolyogni. Azt is zokon vették az itt lakók és a "kollégák". Mindegy, már úgyis elkönyveltek arrogáns picsának. Laughing out loud

Az én kis agyam megmakacsolta magát.. Smile Remélem te sikeresebb vagy nevetés/mosolygás terén. Smile

És mennyi ideig tartott ez a "null állapot"?

Én ilyen hülyeségeken tudok hosszú percekig röhögni, hogy az okostelefonom (amit pár hónapja kaptam) ilyeneket ír, hogy "bölcső", jah, mert azt írtam, hogy "bocsi". Smile

Aztán ki tudja meddig tart ez a nagy vidámság?

Ah, fuckin' autocorrect Laughing out loud Barátnőm is nagyon tudja szeretni és én is, mert sokszor csak úgy pislogok, mint a ponty a szatyorban, hogy mégis mifenét akart vajon írni? :D 

Hónapokig tartott.. Akkor sokszor úgy köszöntem, hogy fel sem néztem és rongyoltam tovább. Ráaádsul a lehető legbizonytalanabb/depressziósabb hangomon, ami csak létezik.. Máskor meg túl halk voltam és valószínűleg velem egykorúnak is "jó napot"-tal köszöntem, amit zokon is vettek. Talán azért, mert még mindig gyereknek érzem magam (és persze nem figyeltem meg rendesen az az illető képét). Smile Fura dolgok ezek. Smile

Lehet, hogy nem kellene azon görcsölnünk, hogy vajon meddig tart a jókedv. Csak arra, hogy most jó és leszarom, hogy mi történik 2 perc múlva. Smile Bukjon rá (majdnem) mindenki!! Laughing out loud

Offline

Üdv a fedélzeten!

Sajna,a dokit nem lehet megkerülni,addig nincs kiút.Az alvásparalízis durva lehet,ha az ember nem tudja kialudni magát,el van cseszve minden.Nálam legalábbis.

Tényleg,remélem nem éjszakai kamionsofőr vagy....

Ezek a kényszeres dolgok ismerősek,fáradtan gyakrabban előjönnek,mint minden más.

A depresszió is kezelhető,akár rövidebb ideig szedett antidepivel.Azért itt a búrán jellemző,hogy azok vagyunk többen,akiknek valahogy semmi nem jött be,se doki,se gyógyszer,vannak azért sikertörténetek,de ők élik normál életüket.

Na,lényeg a lényeg,egy próbát megérne egy szakember,addig marad a dagonyázás...öööö,nem vagyok író,csak ilyen egyszerűen tudom kifejezni magam.cheeky

 

 

Offline

Sziasztok!

Na, a köszönés után üldögéltem itt egy pár percet, mert annyira, de annyira el akarok mondani, vagy meg akarok kérdezni valamit, de egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit. Szarul vagyok. Ez a fórum eddig arra volt jó, hogy lássam, másnak még annyira se megy az élet, mint nekem. Hogy nevezhetném magam betegnek, amikor mások öngyilkosok lesznek, vagy hangokat hallanak, aztán bebasszák őket valami kórházba, és gyógyszerekkel elfogadható illúziókra cserélik a fájdalmas illúzióikat? Mert ehhez képest jól vagyok, sőt remekül. Nem akarok meghalni, van párom, van munkám, jelenleg pénzügyi gondjaim sincsenek, akkor meg? Hát... nem megy. Kb. semmi. Barátaim már nincsenek. Ezt talán még nem is tartom akkora nagy problémának, csak mások szokták mondani, hogy nem normális. Jól elvagyok magamban, rohadt nagy teher lenne találkozgatni valakivel, meghallgatni a hülyeségeit, vagy érdeklődést színlelni. Igazából nem vagyok jól magamban sem, de még mindig ez a könnyebb.

Folyamatos munkarendben dolgozom, ami igazából szörnyű, de a beosztás miatt sokat vagyok itthon egyedül, amikor nyugtom van. Tudom, hogy ezer dologra használhatnám ezt a szabadidőt, de szinte sosem lépek túl azon, hogy órákig idióta videókat nézzek Youtube-on, pedig a legkevésbé sem érdekelnek. Ezzel elmegy egy csomó idő, aztán meg az a bajom, hogy elment egy csomó idő.

A bevásárlás rémálommá vált, pedig szerettem. Az elindulást is képes vagyok elhúzni egy-két órán át, mert még kattingatok, kisgyatyában ülök a gép előtt, az ágy szélén, még megnézem a tengerimalacokat, hogy el van-e zárva a csap, és ezzel beindul az őrület, mert újra meg kell néznem a csapot, az ablakot, hogy a gáztűzhelyen ég-e a láng (mi a francért égne, de azért nézem), hogy eloltottam-e a cigit, aztán újra a tűzhely, már rárakom a kezem a rózsákra, mert ha nem éget meg, akkor biztosan nem ég, aztán újra a hamutartó, fogdosom a csikket, az sem éget, akkor még egy utolsó pillantás a csapra, az ablakra, végül kint vagyok, már csak az ajtót kell párszor megrángtani, hogy tényleg bezártam-e. Bezártam, fasza, indulok, és az utcán arról fantáziálok, hogy leég a lakás. A nagyobb fájdalom kioltja a kisebbet, ezért nem ezen szorongok egész úton, inkább elképzelek különböző helyzeteket, amikből nem tudok szabadulni, csak pörögnek a gondolatok, újra és újra és újra és újra és újra, aztán kerülgetem az embereket, akik halálra idegesítenek, mert kapkodnak, vagy lassúak, nem mérte le, elnézést kérnek, nem találja az apróját, nem fogadja el a kártyáját, vezetőt kérnek a hatos pénztárhoz, lökdös a kocsijával, mert akkor biztosan hamarabb sorra kerül, aztán valahogy kijutok, hazamegyek, és úgy érzem, éveket öregedtem fél óra alatt.

Fáradt vagyok. Mindig. Ezek a feszült, ideges gondolatok készítenek ki a legjobban. Nem tudok másra gondolni, semmi sem tereli el a figyelmem, csak az elképzelt helyzetben élek, amiben rendszerint durván lebaszok valakit, rázúdítom az összes fájdalmam, kikérem magamnak az összes igazságtalanságot, még azokat is, amik meg sem történetek, csak akkor találom ki. Újra és újra, folyamatosan, mindig.

A háziorvos (hozsánna néki) adott 0,5 mg-os Xanax sr-t, azzal jól alszom, egyébként két-három órányi alvással kéne bejárnom dolgozni, ami elég hamar kikészített. Tudom, hogy brutális függőséget okoz, de azzal nyugtatom magam (a nyugtató miatt, jó vicc), hogy csak akkor szedem, ha másnap nappalos leszek. A 30 darabos majdnem egy évig kitart, nélküle viszont életveszélyes állapotban vagyok reggel.

De ezek csak a felszín, a súlyosabb dolgokat nem tudom leírni. Egyszerűen nem tudom megfogni. Csak nem érdekel semmi, szó szerint. A szex még csak-csak, de nem viszem túlzásba. Régen író voltam, jelenleg ez a mostani a leghosszabb szöveg, amit évek óta írtam. Pedig még fizettek is érte, és aki csinált már bármi alkotó tevékenységet, az tudja, hogy pénzt kapni érte maga a Szent Grál. Csak már nem érdekel. Nincsenek normális gondolatok, csak az üresség, a düh és valami olyan elemi szomorúság, aminél nem is keresi az ember az okokat. Csak van. Az élet rossz, kilátástalan, és ha mégis jó, az sem jelent semmit. Mindent unok, mindennek a végét várom. Ez utóbbi aggaszt, nem szeretném továbbgondolni.

Orvoshoz nem tudok menni. A pszichológus irdatlan drága, nem is értem, hogy van pofája egy segítőnek tizenötezer forintot elkérni egy óráért. Ha elmennék hozzá hetente egyszer, akkor még a pénzzel is gondjaim lennének. A pszichiáter meg ki van zárva. Felírna valami gyógyszert, ami talán (talán!) segítene, cserébe valószínűleg elvennék az orvosi engedélyemet a hivatásos jogosítványhoz, márpedig még az tart valahogy egyben, hogy ha letettem, akkor kiszabadulok a közösségből, és dolgozhatok egyedül. Nektek nyilván nem kell magyaráznom, mekkora teher lehet összezárva lenni másokkal. Tizenkét órás a munkaidőm, rongyosra tépi a lelkem.

Apróbb tünet még az alvásparalízis, hat éves korom óta van, ha feszültebb vagyok, egy rossz időszakomban minden este volt két-három. Már megszoktam, csak nem szeretem. Cserébe újabban megesik, hogy a saját ordításomra kelek, máskor csak mesélik, hogy hangos voltam az éjjel.

Jó érzés volt ezeket most kihányni magamból, köszönöm, ha valaki végigolvasta.

Offline

Umcala13 írta:

blue velvet:

Törölni én is szoktam, és legalább 10szer átfogalmazni.. :D 

Voltak anno is mélypontok, de a legutóbbi az vitt mindent.. Igazából szorongtam folyamatosan és egyszer csak, mintha valami kiégett volna és hirtelen nem éreztem semmit. Na az az időszak kifejezetten kakkantás volt és képtelen voltam mosolyogni. Azt is zokon vették az itt lakók és a "kollégák". Mindegy, már úgyis elkönyveltek arrogáns picsának. Laughing out loud

Az én kis agyam megmakacsolta magát.. Smile Remélem te sikeresebb vagy nevetés/mosolygás terén. Smile

És mennyi ideig tartott ez a "null állapot"?

Én ilyen hülyeségeken tudok hosszú percekig röhögni, hogy az okostelefonom (amit pár hónapja kaptam) ilyeneket ír, hogy "bölcső", jah, mert azt írtam, hogy "bocsi". Smile

Aztán ki tudja meddig tart ez a nagy vidámság?

Offline

blue velvet:

Törölni én is szoktam, és legalább 10szer átfogalmazni.. :D 

Voltak anno is mélypontok, de a legutóbbi az vitt mindent.. Igazából szorongtam folyamatosan és egyszer csak, mintha valami kiégett volna és hirtelen nem éreztem semmit. Na az az időszak kifejezetten kakkantás volt és képtelen voltam mosolyogni. Azt is zokon vették az itt lakók és a "kollégák". Mindegy, már úgyis elkönyveltek arrogáns picsának. Laughing out loud

Az én kis agyam megmakacsolta magát.. Smile Remélem te sikeresebb vagy nevetés/mosolygás terén. Smile

Offline

az érzés megvan, hogy combig bemény a hideg balatonba, na, én ugyan ebben egy tapodtad se tovább!! !!!!!!!

aztán két kis sóhaj pillanatnyi agykiesés és vetődsz bele? és aztán azt érzed, hogy ez nem is olyan rossz? na valahogy így, muszáj, mozgásban maradni kell, dolgozni is kell, (nem csak a lóvéért hanem h utána nem érzem magam életképtelen selejtnek annyira. )

én így megyek ki a kapun, Sad((

Offline

Umcala13 írta:

Sziasztok!

Voltatok már annyira megzuhanva, hogy nem tudtatok mosolyt erőltetni az arcotokra (gondolok itt idegenekkel való találkozásra)? Biztos furán hangzik, amit pötyögök, de engem érdekelne.. Nem gondoltam, hogy valaha is lesz bátorságom ide írni, de most végre rászántam magam. Smile

Tök ügyes vagy, hogy írtál ide. De tényleg.

(Én egy csomószor törlöm, amit írtam.)

Nekem mostanában elég komolyan kell erőltetni a mosolygást, de még egyelőre sikerül. Jobb érzés, ha sikerül, mert állítólag az agyunk olyan kis buta, hogy ha mosolygunk vagy nevetünk, akkor tényleg azt hiszi, hogy jó kedvünk van.

Offline

b.andi írta:

Lehet hogy van aki csak szocfób vagy csak agorás, de szereintem gyakoribb h a kettő keveredik. Nekem tökmindegy h azért nem mozdulok mert aknamezőnek érzem az emberek közti teret vagy mert visszahúz a nagy mágnes mindentől ami az kapun kívül van, az eredmény ugyanaz, el nem végzett feldat, magány, nehézkes élet. Abban a helyzetben, ha valakivel "dolgom" van, nem vagyok szocfób, nem vagyuk kuka, szeretek beszélgetni, (ezalatt nem csetelésre fészbukolásra meg ilyen szarságokra gondolok) érdekelnek az emberek, ismerkedni jó csak ugye lehetetlen mert ahhoz helyváltoztatás szükségeltetik 

Elhiszem, de akkor hogy tudsz elmenni kirándulni?

Offline

ez velem naponta megesik. minden nap akad egy tucat ilyen szituáció minimum, de egyébként sem voltam soha a jópofizás mestere, szóval én ezen nem különösebben izgatom magam. az már kellemetlenebb mikor mondjuk barátok társaságában vannak ilyen gondok, de egy ilyen szituban azért általában meg tudom oldani a dolgot, ha nehezen is.

Offline

Sziasztok!

Voltatok már annyira megzuhanva, hogy nem tudtatok mosolyt erőltetni az arcotokra (gondolok itt idegenekkel való találkozásra)? Biztos furán hangzik, amit pötyögök, de engem érdekelne.. Nem gondoltam, hogy valaha is lesz bátorságom ide írni, de most végre rászántam magam. Smile

Offline

Lehet hogy van aki csak szocfób vagy csak agorás, de szereintem gyakoribb h a kettő keveredik. Nekem tökmindegy h azért nem mozdulok mert aknamezőnek érzem az emberek közti teret vagy mert visszahúz a nagy mágnes mindentől ami az kapun kívül van, az eredmény ugyanaz, el nem végzett feldat, magány, nehézkes élet. Abban a helyzetben, ha valakivel "dolgom" van, nem vagyok szocfób, nem vagyuk kuka, szeretek beszélgetni, (ezalatt nem csetelésre fészbukolásra meg ilyen szarságokra gondolok) érdekelnek az emberek, ismerkedni jó csak ugye lehetetlen mert ahhoz helyváltoztatás szükségeltetik 

Offline

Tök vicces (idézőjelben?), hogy a szocfóbok mennyire pont a másik véglet mint az agorafóbiások. A világ minden kincséért nem tudnék elmenni kirándulni Sad vagy csavarogni, annak is örülnöm kell, ha valhogy eljutok gyalog 100 méternyire vagy biciklivel 300 méternyire vagy autóval 500 méternyire. Ugyanakkor bármikor bárkivel el tudok beszélgetni, nincs bajom az emberekkel, sőt, kíváncsi vagyok rájuk!

Ha valaki szocfób és egy egyáltalán nem nagydumás blue velvet-tel találkozna arrafelé, amerre lakom, akkor szívesen beszélgetek élőben. Írni már kicsit uncsi meg hosszú. Előre mondom, hogy én KICSIT SEM érzem kínosnak a nagy hallgatásokat, sokszor valahogy nincs mit mondanom, de ezt elfogadtam, kiváló hallgatóság vagyok viszont. Smile

 

Offline

Tegnap volt ilyen durva szocfób napom, nem sikerült vásárolni(= koplalás hétfőig), gondoltam h ezen csak egy nagy gyaloglás segít, dél helyett 4kor sikerült is elindulnom, egy nagyot túráztam egész sötédeséig tempósan hegymászósan a nagy szélben. Jót tett, jól aludtam, jól is keltem. elindulni nehéz de valahogy hirtelen sikerült, úgy bevágtam az ajtót magam mögött és már mentem is, mák h itt az erdő 15 percre, mindennap kéne túrázni.

Offline

Sziasztok!
Annyira utálom, hogy szorongok, a szorongás+szociális fóbiám úgy érzem csak erősödik. Elterveztem, hogy elmegyek egyedül egy buliba, a Lithium Night-ra az A38-ra, hogy ne izguljak megittam egy üveg bor kétharmadát, úgy éreztem jó lesz. Ahogy kiléptem az ajtón, a hideg szél nagyon eltántorított és hírtelen nem is igazán éreztem magam spiccesen pedig ennyit nem is nagyon szoktam inni. Szóval nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de engem már ezek a minimális lehülések is baromira eltántoritanak, hogy kitegyem a lábam. Egy kicsit azért sétáltattam a maradék borom (persze áttöltöttem kólásüvegbe), de az a pár túrista is zavart keltett bennem akik tök nyugodtan sétáltak, és kb. 20-30 perc múlva már haza is értem. Annyira szarul egyedül érzem magam, már évek óta ez van, de nemtudom meddig lehet ezt még elviselni, gyanítom akár örökké is, de már úgy utálom a mindennapok egyforma szorongását. Hétfőn fogok találkozni egy pszichológussal, kb 2 év kihagyás után, tervbe vettem egy csoportterápiát is, de nem vagyok benne biztos, hogy találok 1gy embert is ott akivel maximálisan ki fogok tudni jönni, ezért ha van köztetek olyan aki hasonlóan szarúl érzi magát, azzal félelemmel telve, de nagyon szívesen találkoznék személyesen is. Pár napja találkoztam egy másik szocfóbossal innen a búráról, tök jó érzéss volt, hogy egy másik emberrel tudtam erről beszélni. Egyébként valahogy erről az egész problémámról könnyebb beszélnem idegenekkel, mint azokkal akikkel minden nap találkozom, Ti is így vagytok ezzel? Valószínűleg azért mert tudom, hogy a mindennapos kapcsolataim akkor mindig azt fürkésznék, hogy szarul érzem magam-e éppen. Szóval ha találkoznál egy másik magányossal akkor írj, mert olyan jó lenne ha lennének végre barátaim. Szívesen mennék buliba is, de úgy tűnik erre még képtelen vagyok egyedül ( legalábbis szar időben). Ha csak kifekszünk a Duna-parti lépcsőkre az is jó, légyszi írjon valaki!
Egy kis Nirvanás hangaláfestés: 

Úgy utálom az életem, persze most a pia is hergel, és tudom, hogy van akinek sokkal rosszabb az élete mint nekem, viszont én is csak a saját nyomoromat tudom hitelesen megélni/átérezni. 
Több már nem jut eszembe, meg már a koncertfelvételnek is vége Smile) , úgyhogy sziasztok. Tudom, hogy hamarosan eljön a fordulópont!! 

Offline

Nem segít semmi. Se terápia, se gyógyszer,se semmi. Minden értelmetlen.

Offline

Sajnálom Sad Szorítok neked. Nem tudsz elmenni terápiába, hogy feltárjátok, mi okozhatja a rosszabbodást?

Offline

akbar írta:

Nagyon szomorú vagyok. Minden "ok" nélkül. Csak jön. Nagyon rossz. Ha tudnám az okát legalább tudnék rá számítani,felkeszülni rá,kezelni. Csak rosszabb lesz hónapról hónapra.

Sajnálom. Sad Én a depim okait órákig (szó szerint órákig) tudnám sorolni, anyagiak, kapcsolatok ill. kapcsolatok hiánya, nincs munkám, nem tudom, hogy lesz-e még, értéktelennek érzem magam, felnőnek a gyerekek, nincs célom, unatkozom, elrontottam dolgokat, hülye vagyok, jáj.

Én a szorongásom romlásának okát nem lelem.

Offline

Nagyon szomorú vagyok. Minden "ok" nélkül. Csak jön. Nagyon rossz. Ha tudnám az okát legalább tudnék rá számítani,felkeszülni rá,kezelni. Csak rosszabb lesz hónapról hónapra.

Offline

Kiscsillag írta:

blue velvet írta:

Miért nem lehet egy olyan topik, aminek az a címe, hogy szorongás? Miért? Miért?

A szorongásra MILYEN GYÓGYSZER VAN a nyugtatókon és az antidepiken (amik nekem a szorongásra nem használtak) kívül??

Vagy felejtsem el a gyógyszereket és sportoljak minden nap 2 órát? Ez megoldaná?

 

Spitomin, antipszichotikum. De gondolom ezeket is próbáltad. 

Relaxáció, meditáció, jóga, sport, passz...egyik sem fog szerintem nagyon erős szorongást megszűntetni 

Tipp:

Keresgélni a lelked legeslegmélyén, hogy mitől félsz. Szerintem ott a zűr es ráhúzod, átteszed a külvilagra (közlekedes, otthontól távolodás). 

 

Köszönöm, hogy írtál. Átmegyek a szorongás topikba. Smile (Mert már van.)

Offline

blue velvet írta:

Miért nem lehet egy olyan topik, aminek az a címe, hogy szorongás? Miért? Miért?

A szorongásra MILYEN GYÓGYSZER VAN a nyugtatókon és az antidepiken (amik nekem a szorongásra nem használtak) kívül??

Vagy felejtsem el a gyógyszereket és sportoljak minden nap 2 órát? Ez megoldaná?

 

Spitomin, antipszichotikum. De gondolom ezeket is próbáltad. 

Relaxáció, meditáció, jóga, sport, passz...egyik sem fog szerintem nagyon erős szorongást megszűntetni 

Tipp:

Keresgélni a lelked legeslegmélyén, hogy mitől félsz. Szerintem ott a zűr es ráhúzod, átteszed a külvilagra (közlekedes, otthontól távolodás). 

 

//