vagdosás

1458 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés

Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Szívesen, köszi. Smile


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 15

Kedves Csak! Nagyon köszönöm, hogy levetted a képet. Üdv! És további szép estét!


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Köszi!

Akkor lassan már levehető. 


3
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Párom egyszer véletlenül vágta meg az ujját, és akkor a sebészetin ugyanilyen összehúzót tettek rá. Úgy rémlik, neki kb. egy hétig volt rajta az ujján, utána le lehetett szedni gond nélkül.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Meddig kell/érdemes egy kissé szétnyílt seben sebösszehúzó tapaszt tartani? A cél az, hogy a lehető legkevésbé látszodjon a heg.

Ezt cserélgetni kell vagy ugyanaz maradhat rajta napokig? Attól tartok, ha leszedem a sebet felszakítom.

Korábban sosem tettem rá összehúzó tapaszt, így széles heg maradt...ezt szeretném elkerülni.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Értem, köszönöm a leírást.


6
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Régen:

Féltem emberekkel találkozni, társaságban nagyon erős volt a szorongásom. Remegett a kezem, néha a testem/fejem is. Nagyon lassan oldódtam fel társaságban, több év alatt sem múlt el a szorongás. Nem kezdeményeztem kommunikációt, távolságtartó voltam. Féltem, hogy belém köt, kritikus lesz, veszekedni fog, gúnyol, nem szeret stb. ha kiabált vki féltem, hogy megüt. Ha más emberek veszekedtek a jelenlétemben (pl mhelyen) az is nagyon erős félelmet váltott ki.

Jelenleg:

Nem minden ember, társaság hozza ezt elő. Ha mégis, enyhébb formában és hamarabb feloldódok. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Elmondanád nekem, hogy a szociális fóbiád nagyjából milyen tünetekben nyilvánul meg? Én ezt a diagot nem ismerem annyira.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Ez érthető. A legjobb az lenne, ha terápiával jutnál e téren előrébb. 

Nekem tartósan volt mellékhatása és a megvonási tünetet sem bírtam jól. 

Nekem az évszak is nagyon befolyásolja + helyzetre is reagálhatok depresszióval. 

Ha nagyon mèly a depresszióm, a szorongást is erősíti nálam. Ez a fajta szorongásom megfogalmazhatatlan. Mellette van szoc fóbos stb. Ez nem függ össze a depresszióval.


9
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Arról nem is beszélve, hogy a szorongásommal és depressziómmal mindig adott, konkrét helyzetekre reagálok. És ha azzal is segíthetek magamon, hogy megpróbálok jobb döntéseket hozni a dilemmáimmal kapcsolatosan, meg azzal is, hogy gyógyszert szedek, akkor már inkább megpróbálok jobb döntéseket hozni, és amíg nem sikerül kivitelezni, összeszorítom a fogamat.



Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Ja, persze, depresszió és szorongás nálam is van, csak úgy gondoltam, azt felesleges hozzátennem, amennyire észrevettem, ez a kettő azért indulócsomag mindenkinél, aki csak itt fenn van.

Nem, nem megoldható a gyakoribb találkozás. TB-s ellátásba járok, és itt az a módi, hogy heti egyszer találkozunk. Szervezési okok miatt (szoros az időbeosztásom, nehezen igazodom) szokott az egy hétből végül mindig két hét lenni.

Az, hogy tevékenyebb lehessek, nekem is cél lenne. A depresszió túl sok energiát elvesz tőlem, kb. egy éve már nagyon nehezen veszem rá magamat minden jellegű feladatra. Jó lenne, ha valami segítene ezen, de félek az addikciótól, a mellékhatásoktól, a gyógyszerbeállítással járó kísérletezgetés-találgatás okozta esetleges negatív következményektől. Úgy érzem, amíg nem találnánk meg a megfelelő gyógyszerezést, addig talán még nehezebb lenne a munkavégzésem, mint most, és mivel nagy odafigyelést igényel a munkám, ezért nem merem megkockáztatni ezt az átmeneti időszakot.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Gyakoribb találkozás nem megoldható?

Depresszió, szorongás (ebből is többféle), skizó v skizoaffektív (ezt még pontosítani lehetne) + border.

Egyik sem tankönyvi, tipikus tünetekben nyilvánul meg, nem a szokott módon zajlik. 

Nálam az az elv, hogy olyan gyszert nem szedek, ami rontja a munkaképességem v hatástalan. Nekem az a legfontosabb, hogy tevékeny tudjak lenni, nem a tünetmentesség.


12
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Mint mondtam, évek óta nem csikkeztem. Nekem nem túl sok ideig fájt a csikkezés, kb. csak adott pillanatban. Aztán beindulhatott valami kémiai folyamat az agyamban, mert egyáltalán nem éreztem már semmit.

Igen, én is úgy gondolom, hogy minél inkább enged az ember ezeknek a késztetéseknek, annál nehezebb lesz megállni legközelebb. Ez ugyanolyan, mint más függéseknél. Pl. cigire is visszaálltam mostanság, kb. 3 év kihagyás után. És úgy voltam vele, hogy nem akarok sokat szívni, csak amikor IGAZÁN szorongok, aztán szívtam egyet, és még jobban kívántam a másodikat. Most mégiscsak egyre rendszeresebben szívok. (Pedig egyébként az életmódommal is eléggé szembemegy, egy eléggé étkezzünk-tisztán-és-mozogjunk-sokat "bio" életvitelt viszek.)

Nem fogok csikkezni, mert azt szégyellni fogom a párom előtt. Másrészt ha ilyen mértékben hagyom lebomlani az önkontrollomat, azaz, hogy mégis csikkezek, holott ennyire nem akarok, akkor már sokkal inkább félnem kellene pl. az öngyilkosságtól. Merthogy jelen pillanatban attól is csak az önkontrollom ment meg.

Pontosan mit jelent, hogy többféle diagod van? Nálam két személyiségzavart diagnosztizáltak nagyon erőteljesen (borderline és nárcisztikus) és még háromfélét (paranoid, kényszeres, passzív-agresszív), kisebb erősségű jelenléttel. Gondolhatod, ez a képlet nekem is elég nagy fejzsongást okoz bizonyos időközönként...

Járok terápiára, mostanság kezdtem el életem első terápiáját (jövő héten lesz a harmadik alkalom). Elégedett vagyok vele, sok dolgot segít megfogalmazni, ami eddig csak úszkált a fejemben, de nem tudtam igazán megfogni, másrészt jelentős mértékű stresszérzetet vesz le rólam. Igaz,  még így is vannak olyan dilemmáim vele kapcsolatosan, hogy akarjam-e ezt, akarjak-e járni rá stb., de azért alapvetően jobban zavar az, hogy ilyen nagy időkihagyásokkal tudok csak járni (kb.kéthetente)(tehát a konklúzió az, hogy járnék én még sűrűbben is).

Gyógyszert én nem szedek, ez egy elv nálam, és szeretném is betartani.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

PhilC!

Nem volt mit takarítani, alig vérzett. Rányomtam egy zsepit és ennyi. Fájdalmat is alig éreztem, azt is csak 2 mp-ig. A legnagyobb macera az volt, hogy találjak itthon egy sebösszehúzó tapaszt és azt rátegyem. Egy kézzel technikailag nem egyszerű. Érdemes összehúzni, mert vékonyabb lesz a heg.

Igen, jobban vagyok. A gyszertől csökkent a megvonási tünet. Attól is nagyon féltem, hogy a megvonási tünet miatt még jobban fellángol a halum.

Diagnosztikai szempontból bonyolult eset vagyok (nem tiszta kórkép és többféle diag), olyan orvost szerettem volna, aki diagolásban ügyes (nagy tudású). Diagolt kb 1,5 hete, kérdeses volt, h vállalja-e a kezelésem illetve mikor lesz ideje gyszert felírni. Hónapok óta orvosom sem volt, csak innen-onnan szerzett gyszerem + terápia.

Az is NAGYON megnyugtató, hogy elvállalt. Most csak nyugtatót kaptam és megbeszéltük az adagolást es ha tudom el is hagyhatom vagy csökkenthetem Antipszichotikum kérdéskörre szeptemberben térünk vissza (hosszú szabin lesz) Sok érv szól mellette, sok ellene.

Jársz terápiára? Az önbántalmazással tapasztalatom szerint az a baj, hogy minél gyakrabban enged az ember a késztetésnek, annál inkább rászokik, önfenntartóvá válik. 

Vágást nem javaslom, de az sem lenne szerencses ha úgy összekalapálnád magad, hogy a végén be kell gipszelni.

Csikkel is van tapasztalatom (az fájt is)...de NEEE. Inkább minèl előbb, minél jobb szakemberrel találjatok ki ez ellen vmit.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Nagyon bekavart érzelmileg is a gyszer leállás, fizikailag is rosszul lettem.

Ez a vágás most igazán jól esett. Jobban vagyok :-) 

Annak nem örülök, h a hegek látszani fognak.

1 évig bírtam vágás nélkül. Asszem előtte is 1 évig.


15
Offline
Csatlakozott: 2018 jan 12

Ha ram tor vagdosom magam.mar nem olyan melyen mintvregebben de jol esuk most  is az a furcsa izgalom amikor vagni kell.olyankor teljesen mas a vilag.es szeretem a hegeimet is jo vastagok.szeretem a vert.fuggok a vertol szeretem inni.maskor meg undorodom tole.szeretem az ilyen kepeket is. Gyujtom oket.es allandoan posztolom.jo vagdosni megnyugtat


Online
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szorítok neked.


Offline
Csatlakozott: 2017 jan 24

babarczyeszter írta:

Szia Sarah! Jobban vagy már, megnyugodtál egy kicsit? 

Szia!

Nem mondanám... Vágtam, de nem mélyen, csak tényleg azért, hogy kicsit megnyugodjak. Ez most elég nehéz időszak, de gyógyszereimen emelt, majd csak jobb lesz.


18
Online
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Sarah! Jobban vagy már, megnyugodtál egy kicsit? 


Offline
Csatlakozott: 2017 jan 24

Még ezt se hagyja, pedig már másodjára kimondta, hogy tényleg vége... Még mindig utánamjön a fürdőbe és átölel. És nem azért, mert szeret, hanem hogy ne kelljen hívni a 112-t. Nem vágnék oda... Csak egy kicsit, ahol nem veszélyes. Nem használ más... Cigit próbáltam egymás utánjában, ittam is, a Rivo eddig se használ... muszáj



Offline
Csatlakozott: 2017 ápr 3

Fantazia.  Vannak gyakorlati tapasztalatra epult feljegyzekes is:  Hagakure.


21
Online
Csatlakozott: 2017 már 31

A ROHADT KURVA GECi ÈLETBE!!!


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

Hát nem pont erre gondoltam, de nagyon jó.

Meg fogom nézni. 

(A sógun c. könyv és film örök kedvenc.)

 


Offline
Csatlakozott: 2017 ápr 2

 


24
Online
Csatlakozott: 2017 már 31

De jó hallani! 


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Most jól vagyok. A csípő protézissel már megbarátkoztam. A műtét hét hónapja, március 22én volt. Már rend van körülöttem. Idén december 18tól öregségi nyugdíjas vagyok. Vége lesz a rokkant ellátási státuszomnak. Hiszen már nem is rokkant vagyok. Most pénteken jöttem ki a kórházból, ahol a rehabilitációs időszakom 3 hete zajlott. Teljesen jól vagyok. Remélem sokáig megmarad ez az állapot.


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

4dim írta:

Igen, néha benézek ide, ahol megértésre lelek. Az életem szereplői nem értik az életemet. A vágási kényszer nem passzol semmihez. Hogy miért csinálom? Túl bele süllyedtem. Minden élet nehézségem ezzel terelem el. Nehézség meg adódik bőven. A terapom 7évre Angliába ment. De idén márciusban haza érkezett. Újra járok hozzá. De nem leszek többé áttételes. Befagyott sok érzelmem, mióta megszakadt a kezelésem. Nem fog már felolvasztani -úgy érzem- semmi sem. Két hete csípő protézises lettem. Még nehéz járkálni, nyüglődöm, szenvedek. Jó itt időzni kicsit. A sorstársak megértenek.

Jobbulást! 

 


27
Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Kiwi1.2.3. írta:

magány írta:

én is vágtam magam évekig , majd több évig nem, de valamelyik héten újra sikerült megvágni magam..... azóta megint semmi.....

Miért kérdezted? Mi a baj?

Van itt valaki aki új és vág,és mivel én nem vágtam  soha,jó lenne ha valaki más is beszélne vele aki tapasztalt ebben .

Az a gondom, hogy a vágásban vagyok tapasztalt. Nem a leküzdésében. A lentebb leírt patthelyzet segített, de ebben nincs èrdemem. 

Raadásul az egyik stratégiám (ami most segít megállni) a szakirodalom szerint fokozhatja a késztetést. 

 


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Örülök, hogy szerelmes vagy. Nagyot lendíthet, ha egyensúlyban maradsz. Az alkohol egy eszköz. Lehet jó, vagy ártalmas. A döntési lehetőség a miénk marad.


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Igen, néha benézek ide, ahol megértésre lelek. Az életem szereplői nem értik az életemet. A vágási kényszer nem passzol semmihez. Hogy miért csinálom? Túl bele süllyedtem. Minden élet nehézségem ezzel terelem el. Nehézség meg adódik bőven. A terapom 7évre Angliába ment. De idén márciusban haza érkezett. Újra járok hozzá. De nem leszek többé áttételes. Befagyott sok érzelmem, mióta megszakadt a kezelésem. Nem fog már felolvasztani -úgy érzem- semmi sem. Két hete csípő protézises lettem. Még nehéz járkálni, nyüglődöm, szenvedek. Jó itt időzni kicsit. A sorstársak megértenek.


30

crazy

szia 4dim!

örülök,hogy látlak s remélem minden rendben csak benéztél!? köszönöm...2014ben s 2015ben voltam kórházban,2015ben apum meghalt míg én bent "vígadtam" Sad azóta szerencsére semmi,teraphoz visszamentem az elsőhöz,jelenleg havi 1szer tudok menni,de már nem frusztrálnak dolgok,kimondok megbeszélek sokmindent...nagyon szerelmes vagyok most,érzelmileg viszonylag stabil,de az a rohadt alkohol.... Sad


Online
Csatlakozott: 2017 már 31

csilla96 írta:

Sokszor vágyom arra, hogy vágjak... Régen kellett ok, hogy miért. Már nem. Már ok nélkül csinálom, csak úgy jön a kényszer... Eddig legalább volt okom rá... Már nincs. Olyan mint egy lassan ölő méreg, ami fokozatosan rohassza el az embert... 7 éve vagdosom magam... 

Èn is tapasztaltam hasonlót. Egy idő után már maga a vágás hiányzott. 

Egy kicsit patt helyzetbe kerültem. Egy korábbi vágással kapcsolatos rossz (ijesztő) élmény ès a gyógyszer elhagyás okozta fokozott szorongás ès egy blokkolt állapot (traumatikus élményeket érzelmileg intenzíven újra/megèlni képtelen) miatt hiába èreztem a kèsztetèst a vágásra, szó szerint kèptelen voltam rá. A fèlelem, szorongás okán. 

A szorongás csökkent, a blokkolt állapot megszűnt. Sok időt vagyok a "múltban". Tudnék vágni. Most más stratègiát keresek "ellene". Ha tudok sírni, az segít. 

 


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Csilla96

Teljes szívből, lélekből átérzem miröl beszélsz. Az én életem is csak döcög, akadozva halad előre. Utólag mindig találok indokot, hogy miért is tartok ott, ahol. De sokszor mégsem értek egyet a saját utólagos magyarázataimmal. Próbálok ellenállni, harcolok, de az eredmény nem tart sokáig. Újra és újra elbukom.

Crazy

Nagyon örülök, hogy sikerült neked. Terápiába jársz még? Olvastam anno a nehézségeidet.


33
Offline
Csatlakozott: 2017 feb 1

Sokszor vágyom arra, hogy vágjak... Régen kellett ok, hogy miért. Már nem. Már ok nélkül csinálom, csak úgy jön a kényszer... Eddig legalább volt okom rá... Már nincs. Olyan mint egy lassan ölő méreg, ami fokozatosan rohassza el az embert... 7 éve vagdosom magam... 


crazy

én közel 20 éves vagdosáson vagyok túl,kb 2 éve....van rá kényszerem,de elképzelem milyen macerával jár,hogy elöszedjem a dolgokat előre,mint pl kötszer,vmi törölköző amire folyhat stb,s egy idő után el is múlik...persze van amikor még a gondolatával fekszem,de akkor meg rábeszélem magam,hogy most ez nem aktuális


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Nálam 12évvel ezelőtt kezdődött. Most már vannak 1-2hetes szünetek. De nem sikerül letenni végleg a vágó eszközt. Csodálom, tisztelem, aki sok év vágásos életvitel után fel tud hagyni vele. Bárcsak nekem is menne.


36
Online
Csatlakozott: 2017 már 31

Èn kb. 2 ève próbálok leállni. Azóta nem vágtam, de kb. 1 ève volt egy kisebb önsértésem. 

Korábban hosszabb ideig (6-8 hónap) naponta éreztem késztetést. Már csak ritkán. Többnyire akkor, ha valami friss esemény felkavar régebbi fájdalmas élményt. Az újat megélem miközben a régit újraélem. 

 


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 26

magány írta:

én is vágtam magam évekig , majd több évig nem, de valamelyik héten újra sikerült megvágni magam..... azóta megint semmi.....

Miért kérdezted? Mi a baj?

Van itt valaki aki új és vág,és mivel én nem vágtam  soha,jó lenne ha valaki más is beszélne vele aki tapasztalt ebben .


Offline
Csatlakozott: 2012 jún 7

én is vágtam magam évekig , majd több évig nem, de valamelyik héten újra sikerült megvágni magam..... azóta megint semmi.....

Miért kérdezted? Mi a baj?


39
Offline
Csatlakozott: 2017 már 14

Velem volt olyan, hogy évekig nem. Miért?


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 26

SOS van itt valaki aki vágta magát és már nem ?


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 26

Rohadtul vágyom rá,hogy megvágjam magam elmúlik könnyebb lesz.Sosem éreztem még ilyet vágáskényszer.


42
Offline
Csatlakozott: 2012 jún 7

andromeda írta:

Hello Mindenki!

Először járok ezen az oldalon, fogalmam sincs milyen indíttatásból. én  már 8 éve vagdosom magam, nem tudom miért, csak belülről ösztökél valami. olyan kevésre emlékszem. minden kezd elhalványulni, mintha elindulnál valahonnan, de nincs hova megérkezned csak bolyongsz. pár napja kivágtam a fülemből egy darabot...jó móka..semmi sem változott...még mindig nem vagyok itt...régen elég volt a vágás,  nyúzás, ütlegelés, hogy visszazökkenjek...most már nem...mintha rohadnék....de minden olyan furcsa...ha valaki szintén érez így...kérem határozza meg nekem

szia.

én inkább privátba beszélgetnék veled, ha úgy is megfelel.....???


Offline
Csatlakozott: 2017 már 13

Hello Mindenki!

Először járok ezen az oldalon, fogalmam sincs milyen indíttatásból. én  már 8 éve vagdosom magam, nem tudom miért, csak belülről ösztökél valami. olyan kevésre emlékszem. minden kezd elhalványulni, mintha elindulnál valahonnan, de nincs hova megérkezned csak bolyongsz. pár napja kivágtam a fülemből egy darabot...jó móka..semmi sem változott...még mindig nem vagyok itt...régen elég volt a vágás,  nyúzás, ütlegelés, hogy visszazökkenjek...most már nem...mintha rohadnék....de minden olyan furcsa...ha valaki szintén érez így...kérem határozza meg nekem


Online
Csatlakozott: 2010 okt 12

anyatigris írta:

Kedves BÚRA TAGOK!

Előszőr vagyok az oldalon, és előszőr vagyok egyáltalán fórum oldalon. Nem találtam meg igazán azt a "forumot", ahová az én bánatom tartozna, ezért a "vagdosás"-t választottam. De tulajdonképpen ezzel is kezdődött az én megoldhatatlnak gondom.

Van egy kamasz leány gyermekem, aki többször vagdosta magát, kórházban is volt, ahol megállapították, hogy kevert személyiség zavaros (mondván ebben a korban még nem lehet kimondani, hogy melyik is), kapott gyógyszert, majd 1 hét után útjára bocsájtották. A következő vagdosások alkalmával sem segítettek, sőt, mikor kiderült, hogy a gyógyszertől meg kába, alszik, az sem érdekelte őket. De sajnos ezen az orvosi hozzáálláson változtatni nem tudok.

Azóta is keresem a megfelelő orvost, de hol az a baj, hogy túl fiatal a lányom, hol az, hogy nem oda tartozik területileg, hol az, hogy mit csinálok ebből én problémát, ilyenek a kamaszok.

Már több éve jár pszichológushoz, nem hiába, korábban is sejthető volt, hogy a tanulási problémák, és az ezzel kapcsolatos kudarcok még ki fognak csúcsosodni. Jelenleg nem szedi a gyógyszert, nem jár iskolába, nem hallgat rám, pszichológus szerint (bár még nincs abban a korban, hogy konkrétan megállapítható legyen, de minden valószínűség szerint) nárcisztikus személyiségzavara van.

Kérhetek én segítséget akár családsegítőben, akár az iskolában... semmi. Az a baj, hogy a gyermekeket nem egy egészként kezelik, hanem csak ezzel vagy azzal. Értem ez alatt azt, hogy hiányzik az ok-okozat. Hisz azért nem jár iskolába, mert csak kudarc élményei vannak (hiába kötelessége) és az állapotából adódóan nem fogadja meg a tanácsot, mert neki nincs baja. Azért vagdossa magát, mert figyelmet akar magának (nem azért mert kamasz), s ha ezt nem kapja meg mással is próbálkozik.

Tudom jól, hogy ez még nem a jéghegy csúcsa, és ezeddig elég jól megbírkóztam a feladattal, de most úgy érzem nem bírom. Ha valaki nem hagyja, hogy segítsünk, akkor hiába minden, és ő nem akarja. És én nézzem végig, hogy fokozatosan, folyamatosan teszi tönkre az életét, és hiába is kérek orvosi segítséget (mert azért a pszichológus maga egyedül kevés) NINCS.

Azért szeretnék írni, mert remélem, hogy találkozom hasonló cipőben járó szülőkkel, akik segítséget kérnek, s akár egy jó tanács, tipp, egy jó orvos, vagy terápia neve sokat jelent számukra is.

Köszönöm és szép estét kívánok:  "anyatigris"

Szia Anyatigris!

Én a Vadaskert Alapítványt ajánlanám fiatal lánynak, az egy olyan gyermekpszichiátria, ahol sok oldalról megvizsgálják.

Az önsértés néha (vagy egyeseknél) figyelemfelhívás, néha (vagy egyeseknél) viszont arra szolgál, hogy levezesse a belső feszültséget (ahogy itt a többiektől olvashatod). Ez a feszültség/szorongás/harag/kétségbeesés olyan érzés, ami extrém erős, kezelhetetlen, mintha szétvetné az egyént. Nem olyasmi, ami egy szóra elmúlik, sajnos. 

A kettőtök viszonyát  biztosan nagyon megterheli a lányod betegsége, és neked rendkívül nehéz lehet ebben a helyzetben. Más anyával is beszéltem már, és kevés kétségbeejtőbb szituáció van, mint egy borderline jellegű kamasz nevelése. 

A viszonyotoknak és neki is valószínűleg az segít a leginkább, ha elfogadod, hogy valami olyat érez, ami másoknak, neked is ésszel nehezen felfogható, és megpróbálsz együttérezni vele. Ez az elfogadás -- terápiás nyelven validálás -- fontos jelzés neki, hogy megbízhat benned. Ha nem bízik benned, akkor sajnos biztos nem fogja azt csinálni, amit mondasz. 

A gyógyszerrel az a helyzet, hogy ebben az életkorban kétélű fegyver. Ismerek olyan gyereket, aki gyógyszeren jól (jobban) funkcionál, de a mellékhatások miatt, és mivel még fejlődik az agy, nem feltétlenül a legjobb megoldás. Annál ugyanakkor nyilván jobb, mintha droggal próbálná magát "kezelni", mint sok ilyen hiperérzékeny fiatal.

Amit ma személyiségzavarnak mondanak, a kutatások szerint az is biológiai eredetű (kb. 40%-ban). Tehát egyszerűen vannak emberek, akik olyan "vérmérséklettel" születnek, amitől hiperérzékenyek a világra és a saját belső érzéseikre is -- úgy szokták leírni, hogy olyan érzés, mintha lenyúzták volna a bőrüket. Ha ez rosszul kapcsolódik össze egy szülői vérmérséklettel, az sokat ront a problémán, mert folyamatosan stresszeli egymást a gyerek és a szülő.

Borderline-ok hozzátartozóinak írtak egy népszerű könyvet -- http://hu.orioldbooks.com/2015/08/ne-lepkedjunk-tojasokon.html --, amiben vannak további jó tippek. 

Azért beszélek borderline-ról, mert ez a leggyakoribb fiatal lányok között, de egyes személyiségzavarok átfednek egymással, tehát hasonlóak a tüneteik és a kialakuló személyes problémák. 

Remélem, ez segít valamit.


45
Offline
Csatlakozott: 2016 nov 7

Moderáltam a szövegben,bocs.


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 1

Sziasztok! Az én problémám hat éve kezdődött... iskolai bántalmazásol, lelki és testi is... akkor nagyon magamba fordultam...akkor kezdtem el vagdosni magam...eleinte csak gyengén, szinte csak karcolások voltak. Majd elkezdtem egyre többször, egyre mélyebben csinálni... meg akartam halni... utána szakiskolába kezdtem járni, sokat bántottak ott is, majd egy fiú miatt is folytatódott... tudom, most arra gondoltok hogy tini szerelmi csalódás miatt. De nem. A srácot szerettem, de ő kihasznált, megalázott miután megerőszakolt.

. (erről írtam a blogomban) Akkor napi szinten vágtam magam... Jelenleg pszichológushoz és pszichiáterhez járok, elhúzódó depresszió, vagfosás miatt... mellette antidepresszánst szedek. A lógosum mondta hogy ha vágom magam, nem járhatok, mert akkor nincs értelme a terápiának... pedig sokszor kényszerként jön rám egyre erősebben, minden nap...ok nélkül... de nem tehetem... nem merem...gyáva vagyok hogy elég mélyen vágjam magam.... Sad Mit tegyek??


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 28

Kedves BÚRA TAGOK!

Előszőr vagyok az oldalon, és előszőr vagyok egyáltalán fórum oldalon. Nem találtam meg igazán azt a "forumot", ahová az én bánatom tartozna, ezért a "vagdosás"-t választottam. De tulajdonképpen ezzel is kezdődött az én megoldhatatlnak gondom.

Van egy kamasz leány gyermekem, aki többször vagdosta magát, kórházban is volt, ahol megállapították, hogy kevert személyiség zavaros (mondván ebben a korban még nem lehet kimondani, hogy melyik is), kapott gyógyszert, majd 1 hét után útjára bocsájtották. A következő vagdosások alkalmával sem segítettek, sőt, mikor kiderült, hogy a gyógyszertől meg kába, alszik, az sem érdekelte őket. De sajnos ezen az orvosi hozzáálláson változtatni nem tudok.

Azóta is keresem a megfelelő orvost, de hol az a baj, hogy túl fiatal a lányom, hol az, hogy nem oda tartozik területileg, hol az, hogy mit csinálok ebből én problémát, ilyenek a kamaszok.

Már több éve jár pszichológushoz, nem hiába, korábban is sejthető volt, hogy a tanulási problémák, és az ezzel kapcsolatos kudarcok még ki fognak csúcsosodni. Jelenleg nem szedi a gyógyszert, nem jár iskolába, nem hallgat rám, pszichológus szerint (bár még nincs abban a korban, hogy konkrétan megállapítható legyen, de minden valószínűség szerint) nárcisztikus személyiségzavara van.

Kérhetek én segítséget akár családsegítőben, akár az iskolában... semmi. Az a baj, hogy a gyermekeket nem egy egészként kezelik, hanem csak ezzel vagy azzal. Értem ez alatt azt, hogy hiányzik az ok-okozat. Hisz azért nem jár iskolába, mert csak kudarc élményei vannak (hiába kötelessége) és az állapotából adódóan nem fogadja meg a tanácsot, mert neki nincs baja. Azért vagdossa magát, mert figyelmet akar magának (nem azért mert kamasz), s ha ezt nem kapja meg mással is próbálkozik.

Tudom jól, hogy ez még nem a jéghegy csúcsa, és ezeddig elég jól megbírkóztam a feladattal, de most úgy érzem nem bírom. Ha valaki nem hagyja, hogy segítsünk, akkor hiába minden, és ő nem akarja. És én nézzem végig, hogy fokozatosan, folyamatosan teszi tönkre az életét, és hiába is kérek orvosi segítséget (mert azért a pszichológus maga egyedül kevés) NINCS.

Azért szeretnék írni, mert remélem, hogy találkozom hasonló cipőben járó szülőkkel, akik segítséget kérnek, s akár egy jó tanács, tipp, egy jó orvos, vagy terápia neve sokat jelent számukra is.

Köszönöm és szép estét kívánok:  "anyatigris"


48
Offline
Csatlakozott: 2017 feb 7

Eszternek válaszolva:

Nem, nem járok sehova, akkor kiderülne, hogy csinálom.

Volt már, hogy megmondták, meg érzem. Sokszor ellenséges vagyok másokkal, nem törödve senkinek az érzéseivel, üvöltözök, beszólok, elveszek dolgokat.

Ha vágok, emlékeztetem magam, hogy ne csináljam ezt.


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 8

Nekem erről a "Szövetség az Ördöggel" című,valósághű háborús dráma jut eszembe: békefentartó ENSZ katonák,parancsnok,Afrikában,tuszik és hutuk egymásellen,a derék francia parancsnok nem tud békét csinálni,ideg,.feszültség,stressz,végül a combját megvagdossa a rengeteg holttest látványától,és a stressztől felindulva,végén pedig azt mondja: Ezzel könnyebbült meg.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen