Gyógyszer
Idézet tőle: Lilla1331 ekkor: 2022.09.27., 07:35Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, ha esetleg valaki tudna válaszolni, hogy ha egyszer orvos általi gyógyszer túladagolás miatt kialakul egy allergia, az örökre megmarad? Lamolepről lenne szó, jó pár éve kezdtem napi 200mg-al. Hatásos volt, mellékhatása nem volt. Aztán abba is hagytam mert nem kellett. Pár évre rá újra szednem kellett, akkor a doki egy idő után 2*200mg írt fel, be is szedtem, de panaszkodtam neki 1 hónap múlva, hogy szédülök tőle, azt mondta lehetetlen, de levette 100mg-al az adagot ez jó volt. Eltelt megint egy időszak, már nem tudom pontosan miért, nagyon rossz állapotban voltam, felemelte 3*200mg-ra a gyógyszert. Ekkor kettőslátásom lett, a tv-ben, mindenből duplán láttam,( arra jó volt, hogy most már tudom, milyen a kettőslátás), majd kiütések jöttek ki rajtam, mivel a pszichiátert elérni nem tudtam,ezért a háziorvosommal beszéltem, ő állította le a gyógyszert allergia miatt. Utána próbáltunk pár hangulatstabilizátort de igazán egyik sem volt jó, vagy a hajam hullott, vagy dolgozni gyerekeket ellátni nehéz volt mellette. Ezek még 2018-ig zajlottak le. Utoljára a Convulexet szedtem, de azt se sokáig. A lamolepet még abban az időben negyedelve próbáltuk, hátha nem vált ki allergiát,de sajnos kiváltott.
Most másik orvoshoz járok, szedem a Xanax sr-t 2x1mg-ot, és az Aneptinex 12,5 mg-ból 3x2. Nagyon rossz viszont, a sok hangulatingadozás, egyik pillanatról a másikra.hetek óta, meg a nagyfoku feszültség,ami nem tudom mitől van. A nincs kedvem semmihez, semmi motiváció, büntetésnek élem meg a főzést,pedig régebben szerettem sütni főzni, reggel mindig az estét várom. Home office-ban dolgozom, de nehezen megy, mert nehezen tudok összpontosítani a munkámra, ráadásul nem is érdekel,pedig nem olyan régen még élveztem a benne rejlő kihívásokat.
Tegnap a doki lítiumot akart felírni, mikor mondtam neki a Lamolepes történetemet. Na most a litiumtól nagyon félek, egyrészt eleve mellékpajzsmirigy alulműködésem van, a családunkban meg édesapámnak elég súlyos betegsége van. Egyenes ágon örökölhetem én is, vagy nem. Nem lehet tudni. De inkább nem kisérleteznék. Gyorsan ki akartam vágni magam, és benyögtem a Convulex-et, hogy azt már szedtem. De akkor hirtelen nem ugrott be mennyi bajom volt tőle, csak mikor kaptam egy paksaméta papírt amit ki kell töltenem, a gyógyszer szedése előtt. Utána visszanéztem itt a Búrán, miket írtam, és beugrott, hogy nagyon nem jött be annak idején sem a gyógyszer. Most nem nagyon akarnám elkezdeni szedni. Nem tudom mit tegyek. De a Convulexet nem merem elkezdeni újra szedni.
Viszont az igaz ha egyszer allegiás leszek valamire, utána jó pár évig nem szedem, de újra kezdeném a szedését akkor ugyanúgy kijön az allergia?
Sziasztok!

Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.26., 20:37Idézet tőle: ButwhyMég defektesnek is csak másodosztályú vagyok, bassza meg.
Ez nincs egészen így. Sok mindenki mondja, hogy nem írják fel neki. Meg tőlem is el akarták venni az sztk-ban. De akkor meg magándokikhoz mentem (nem emiatt) és ők mindig felírták. Aztán tényleg el is hagytam másfél évre (mondhatni nem önként), de sz.r volt úgy. Leszarom, hogy demens lehetek tőle, ha meg az odébb van, én meg most akarok elfogadhatóan lenni.
Te nem tudsz másik gondozóba bejelentkezni ideiglenes lakcímmel? Vagy a háziorvosod nem írja fel? De akkor nem összevissza kéne szedni, hanem minden nap, egyenletes elosztásban. Tehát reggel-este vagy reggel-délben-este. És a lehető legkisebb adagot. És nem ész nélkül megenni, amikor rád jön. Nincs plusz adag, nincs soron kívüli adag. Ezeket meg tudnád tenni?
Idézet tőle: ButwhyMég defektesnek is csak másodosztályú vagyok, bassza meg.
Ez nincs egészen így. Sok mindenki mondja, hogy nem írják fel neki. Meg tőlem is el akarták venni az sztk-ban. De akkor meg magándokikhoz mentem (nem emiatt) és ők mindig felírták. Aztán tényleg el is hagytam másfél évre (mondhatni nem önként), de sz.r volt úgy. Leszarom, hogy demens lehetek tőle, ha meg az odébb van, én meg most akarok elfogadhatóan lenni.
Te nem tudsz másik gondozóba bejelentkezni ideiglenes lakcímmel? Vagy a háziorvosod nem írja fel? De akkor nem összevissza kéne szedni, hanem minden nap, egyenletes elosztásban. Tehát reggel-este vagy reggel-délben-este. És a lehető legkisebb adagot. És nem ész nélkül megenni, amikor rád jön. Nincs plusz adag, nincs soron kívüli adag. Ezeket meg tudnád tenni?
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.26., 20:20Biztos attól félnek, hogy túladagolnád, nem?
Én pénteken megyek új dokihoz, be kell adagolni neki, hogy nem annyit szedek, amennyit a régi írt (meg amennyit a kórházban jóváhagytak), hanem többet. Kíváncsi vagyok nagyon, hogy mit fog mondani. Nyilván nem hülye (ahogy a régi = egyelőre mostani sem), tudja ő nagyon jól, hogy szerzek valahonnan.
Biztos attól félnek, hogy túladagolnád, nem?
Én pénteken megyek új dokihoz, be kell adagolni neki, hogy nem annyit szedek, amennyit a régi írt (meg amennyit a kórházban jóváhagytak), hanem többet. Kíváncsi vagyok nagyon, hogy mit fog mondani. Nyilván nem hülye (ahogy a régi = egyelőre mostani sem), tudja ő nagyon jól, hogy szerzek valahonnan.
Idézet tőle: Butwhy ekkor: 2022.09.26., 19:58Szedtem. Ez ilyen g..i ironikus dolog, amikor életemben először beestem áterhez, hogy gáz van, nídszánhelp, írt frontint, csá. Amikor másodszor beestem, hogy akkor írjon pls valamit, akkor mondta, hogy majd jöjjek 2 hónap múlva megint, akkor meglátja. Addig, idézem: csináljam azt, amit addig. Végül is, fogd meg a rumocskámat, csinálombazmeg. Hogyan dobd el a gátlásaidat... Azóta más doki volt, az írta ezeket a szemeteket. Xanaxot amúgy így - úgy beszerzek néha, és nem szedem rendszeresen, csak random, ha érzem, hogy baj lesz. Ha időben kiütöm magam, akkor nem lesz baj. Csak az basz fel nagyon, hogy látom, hogy úgy írják kb mint a cukorkát, csak nekem nem. Még defektesnek is csak másodosztályú vagyok, bassza meg.
Szedtem. Ez ilyen g..i ironikus dolog, amikor életemben először beestem áterhez, hogy gáz van, nídszánhelp, írt frontint, csá. Amikor másodszor beestem, hogy akkor írjon pls valamit, akkor mondta, hogy majd jöjjek 2 hónap múlva megint, akkor meglátja. Addig, idézem: csináljam azt, amit addig. Végül is, fogd meg a rumocskámat, csinálombazmeg. Hogyan dobd el a gátlásaidat... Azóta más doki volt, az írta ezeket a szemeteket. Xanaxot amúgy így - úgy beszerzek néha, és nem szedem rendszeresen, csak random, ha érzem, hogy baj lesz. Ha időben kiütöm magam, akkor nem lesz baj. Csak az basz fel nagyon, hogy látom, hogy úgy írják kb mint a cukorkát, csak nekem nem. Még defektesnek is csak másodosztályú vagyok, bassza meg.
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.26., 19:31Nekem simán felírja az áter. Igaz, nem ért velem egyet abban, hogy mennyi az annyi, úh. ezért kénytelen vagyok a háziorvost is megkérni szépen, hogy írjon fel. És felírja...
Szedtél már? Ha még nem, akkor azért nem biztatnálak arra, hogy rászokj.
Nekem simán felírja az áter. Igaz, nem ért velem egyet abban, hogy mennyi az annyi, úh. ezért kénytelen vagyok a háziorvost is megkérni szépen, hogy írjon fel. És felírja...
Szedtél már? Ha még nem, akkor azért nem biztatnálak arra, hogy rászokj.
Idézet tőle: Butwhy ekkor: 2022.09.26., 19:22Amúgy már bocsánat a tárgyilagosságért, de kit kell leszopni, vagy ti hogy csináljátok, hogy írnak nektek xanaxot? Nekem csak ilyen fosokat írtak eddig, ami lófaszt nem segített, de legalább olyan mellékhatásai voltak, hogy inkább direkt csinálom ki magam, köszi...
Amúgy már bocsánat a tárgyilagosságért, de kit kell leszopni, vagy ti hogy csináljátok, hogy írnak nektek xanaxot? Nekem csak ilyen fosokat írtak eddig, ami lófaszt nem segített, de legalább olyan mellékhatásai voltak, hogy inkább direkt csinálom ki magam, köszi...
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.26., 19:09Simán lehet, hogy "csak" túl voltál mindig gyógyszerezve és/vagy még nem kaptál olyan gyógyszert, ami jó lenne.
A xanax meg igenis, hogy jó. Én másfél évig nem szedtem egyáltalán és mióta megint szedem, azóta emberi formám van. (Nyilván nem kell sokat szedni belőle meg jobb lenne nélküle, stb.)
Simán lehet, hogy "csak" túl voltál mindig gyógyszerezve és/vagy még nem kaptál olyan gyógyszert, ami jó lenne.
A xanax meg igenis, hogy jó. Én másfél évig nem szedtem egyáltalán és mióta megint szedem, azóta emberi formám van. (Nyilván nem kell sokat szedni belőle meg jobb lenne nélküle, stb.)
Idézet tőle: interfunk100 ekkor: 2022.09.26., 18:57Na ma vettem be utoljára az Abilify-t a többit meghagyom.. amúgy szinte nekem egyik ilyen gyógyszer se segít semmit.. Xanax? Attól is csak függök de minek.. Apám is látja hogy olyan kényszermozgásaim vannak hogy befosok tőle. Ettől még az is megőrül aki amúgy nem lenne kattant.
Na ma vettem be utoljára az Abilify-t a többit meghagyom.. amúgy szinte nekem egyik ilyen gyógyszer se segít semmit.. Xanax? Attól is csak függök de minek.. Apám is látja hogy olyan kényszermozgásaim vannak hogy befosok tőle. Ettől még az is megőrül aki amúgy nem lenne kattant.
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.26., 11:29Elég nagy butaságnak tartom, hogy most csökkentitek a xanaxot. Év elején? Új élethelyzetben? Hááát... nem tartom túl jó ötletnek.
Elég nagy butaságnak tartom, hogy most csökkentitek a xanaxot. Év elején? Új élethelyzetben? Hááát... nem tartom túl jó ötletnek.
Idézet tőle: interfunk100 ekkor: 2022.09.26., 10:24Kissé pszichotikus vagyok.. 🙁 illetve olyan indokolatlan idegesség van rajtam.. tegnap nagyon szorongtam, az válthatta ki.. Nagyon látszott rajtam a buszon hogy nincsenek otthon nálam.. 🙁 Szombaton orvossal egyeztetve csökkentettünk egy felet a 3x0,25ös Xanaxból.. dehogy ennyitől is pszichotikus legyek az szép. Abilify megy 5mg-al mellette 2x100 Tegretol... a 10mg Abilify-t nem bírtam mellékhatások miatt. Haloperidol van otthon elfelvőben de tartok tőle. Leponex nem volt jó 🙁
Kissé pszichotikus vagyok.. 🙁 illetve olyan indokolatlan idegesség van rajtam.. tegnap nagyon szorongtam, az válthatta ki.. Nagyon látszott rajtam a buszon hogy nincsenek otthon nálam.. 🙁 Szombaton orvossal egyeztetve csökkentettünk egy felet a 3x0,25ös Xanaxból.. dehogy ennyitől is pszichotikus legyek az szép. Abilify megy 5mg-al mellette 2x100 Tegretol... a 10mg Abilify-t nem bírtam mellékhatások miatt. Haloperidol van otthon elfelvőben de tartok tőle. Leponex nem volt jó 🙁
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.24., 18:12Ok!
Lítiumot is szeded még?
Ok!
Lítiumot is szeded még?
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.24., 16:41Idézet tőle: KiscsillagIdézet tőle: Roxy.Ez tök jó, hogy sikerült beállítani az adagot. 🙂
Nekem nem volt ilyen nehéz belőni, hogy mennyi kell. Nekem ugye a retard szóba sem jön. A simával kellett csak szórakozni.
A retard miért nem jöhetett számításba?
Miből és mennyit szedsz?
Mert nekem nem jó. Egyszerűen csak ennyi. 🙂
Majd megírom priviben.
Idézet tőle: KiscsillagIdézet tőle: Roxy.Ez tök jó, hogy sikerült beállítani az adagot. 🙂
Nekem nem volt ilyen nehéz belőni, hogy mennyi kell. Nekem ugye a retard szóba sem jön. A simával kellett csak szórakozni.
A retard miért nem jöhetett számításba?
Miből és mennyit szedsz?
Mert nekem nem jó. Egyszerűen csak ennyi. 🙂
Majd megírom priviben.
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.24., 04:55Enyhülni kezdtek 2 napja a megvonási tünetek. A beállításom jónak tűnik. Minél enyhébb a megvonási tünet, annál jobban érződik, h ez a beállítás "mit tud".
Vannak mellékhatások, de nem sok.
Attól tartok, hogy ezzel is lehet kevert epizód (ennek kisebb esélyét látom) vagy depresszió. Télen megint kellhet antidepi. Nem tudom, h melyik...
Enyhülni kezdtek 2 napja a megvonási tünetek. A beállításom jónak tűnik. Minél enyhébb a megvonási tünet, annál jobban érződik, h ez a beállítás "mit tud".
Vannak mellékhatások, de nem sok.
Attól tartok, hogy ezzel is lehet kevert epizód (ennek kisebb esélyét látom) vagy depresszió. Télen megint kellhet antidepi. Nem tudom, h melyik...
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.24., 04:50Idézet tőle: Roxy.Ez tök jó, hogy sikerült beállítani az adagot. 🙂
Nekem nem volt ilyen nehéz belőni, hogy mennyi kell. Nekem ugye a retard szóba sem jön. A simával kellett csak szórakozni.
A retard miért nem jöhetett számításba?
Miből és mennyit szedsz?
Idézet tőle: Roxy.Ez tök jó, hogy sikerült beállítani az adagot. 🙂
Nekem nem volt ilyen nehéz belőni, hogy mennyi kell. Nekem ugye a retard szóba sem jön. A simával kellett csak szórakozni.
A retard miért nem jöhetett számításba?
Miből és mennyit szedsz?
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.20., 20:34Báááár... mostanában olyan kurva rosszakat álmodok, hogy majdnem kimerítik a rémálom kategóriát. De hát történt egy-s-más nyáron... Szerintem PTSD-m van. Előtte meg pszichiátrián voltam 2 hétig. Szóval vagy a ketilept mégsincs olyan jól beállítva, vagy a PTSD miatt vannak ezek az álmok. Tudja a kisf.szom.
Báááár... mostanában olyan kurva rosszakat álmodok, hogy majdnem kimerítik a rémálom kategóriát. De hát történt egy-s-más nyáron... Szerintem PTSD-m van. Előtte meg pszichiátrián voltam 2 hétig. Szóval vagy a ketilept mégsincs olyan jól beállítva, vagy a PTSD miatt vannak ezek az álmok. Tudja a kisf.szom.
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.20., 06:00Ez tök jó, hogy sikerült beállítani az adagot. 🙂
Nekem nem volt ilyen nehéz belőni, hogy mennyi kell. Nekem ugye a retard szóba sem jön. A simával kellett csak szórakozni.
Ez tök jó, hogy sikerült beállítani az adagot. 🙂
Nekem nem volt ilyen nehéz belőni, hogy mennyi kell. Nekem ugye a retard szóba sem jön. A simával kellett csak szórakozni.
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.20., 05:58Idézet tőle: KleóSzedsz vmit a pajzsmirigyre?
(Mondom, h nem vagyok jól... 😀 )
:))
Ahha, persze. Hát mondom, hogy lenullázódott. Metothyrin-t.
Idézet tőle: KleóSzedsz vmit a pajzsmirigyre?
(Mondom, h nem vagyok jól... 😀 )
:))
Ahha, persze. Hát mondom, hogy lenullázódott. Metothyrin-t.
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.20., 04:58Idézet tőle: Roxy.Idézet tőle: KiscsillagSokkal jobb Ketilepttel, mint nélküle.
Nna ugye. Jó szer.
Jó, csak mini adagot bírok. 100 mg retard + 25 mg sima. Próbáltam hetekig nagyobb adagot szedni, de nem szokta meg a szervetetem. Délelőtt szédültem, túl sokat aludtam. Szerencsére ennyinek is van hatása. Lehet a Lamolep miatt, összedolgoznak.
Idézet tőle: Roxy.Idézet tőle: KiscsillagSokkal jobb Ketilepttel, mint nélküle.
Nna ugye. Jó szer.
Jó, csak mini adagot bírok. 100 mg retard + 25 mg sima. Próbáltam hetekig nagyobb adagot szedni, de nem szokta meg a szervetetem. Délelőtt szédültem, túl sokat aludtam. Szerencsére ennyinek is van hatása. Lehet a Lamolep miatt, összedolgoznak.
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.19., 20:41Kleókám, hogyhogy nem szóltál be??
Végül a lítium tényleg lenullázta a pajzsmirigyem.
Nekem jó a valproát nagyon. Csak hát egyelőre... szűkében vagyok.
Kleókám, hogyhogy nem szóltál be??
Végül a lítium tényleg lenullázta a pajzsmirigyem.
Nekem jó a valproát nagyon. Csak hát egyelőre... szűkében vagyok.
Idézet tőle: Kleó ekkor: 2022.09.19., 20:26Nekem anno a Depakine sem vált be, ellenben fosatott. De ismertem egy epist, akinek nagyon jó volt.
Nekem anno a Depakine sem vált be, ellenben fosatott. De ismertem egy epist, akinek nagyon jó volt.
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.19., 20:04Idézet tőle: KiscsillagIdézet tőle: Roxy.Depakine Chrono-t szed valaki? Most, jelenleg?
Én nem. Te szeded? Bevált?
Szedem bizony. Szerintem igen. Jó. Jobb, mint a lítium. (Remélem, Kleó most nagggyon boldog.)
Idézet tőle: KiscsillagIdézet tőle: Roxy.Depakine Chrono-t szed valaki? Most, jelenleg?
Én nem. Te szeded? Bevált?
Szedem bizony. Szerintem igen. Jó. Jobb, mint a lítium. (Remélem, Kleó most nagggyon boldog.)
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.19., 20:01Idézet tőle: Roxy.Depakine Chrono-t szed valaki? Most, jelenleg?
Én nem. Te szeded? Bevált?
Idézet tőle: Roxy.Depakine Chrono-t szed valaki? Most, jelenleg?
Én nem. Te szeded? Bevált?
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.19., 20:00Sokkal jobb Ketilepttel, mint nélküle.
Sokkal jobb Ketilepttel, mint nélküle.
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.17., 14:30Idézet tőle: interfunk100Én meg tegnap leálltam az utolsó 8-9mg Leponexxel is.. ma volt egy kisebb "rebound"-ja de 10mg Abilify - 2x100mg Tegretol és 3x0,25ös Xanax mellett nem igazán mentem le tőle hídba. Újra egyetemre járok, nem tehetem meg hogy agyilag zokni legyek a Klozapinnal. Az egész nyarat végig szenvedtem vele ígyis.. Az orvos augusztus 17.én látott utoljára.. én nem szóltam neki hogy abbahagyom, de nem is vagyok kíváncsi a véleményére, annál a xarnál minden jobb. Végülis mi fizetjük havonta, ha morog érte majd mondom neki hogy szedje Ő és másszon be úgy dolgozni mindennap. Később a Xanaxot is csökkenteni akarom.
Abilify és Tegretol mellett nem hiszem, hogy kell. Ha ezeknek megfelelő az adagja, nem hiszem, hogy mániás lennél. Depresszió ellen nem hinném, hogy védenek.
Idézet tőle: interfunk100Én meg tegnap leálltam az utolsó 8-9mg Leponexxel is.. ma volt egy kisebb "rebound"-ja de 10mg Abilify - 2x100mg Tegretol és 3x0,25ös Xanax mellett nem igazán mentem le tőle hídba. Újra egyetemre járok, nem tehetem meg hogy agyilag zokni legyek a Klozapinnal. Az egész nyarat végig szenvedtem vele ígyis.. Az orvos augusztus 17.én látott utoljára.. én nem szóltam neki hogy abbahagyom, de nem is vagyok kíváncsi a véleményére, annál a xarnál minden jobb. Végülis mi fizetjük havonta, ha morog érte majd mondom neki hogy szedje Ő és másszon be úgy dolgozni mindennap. Később a Xanaxot is csökkenteni akarom.
Abilify és Tegretol mellett nem hiszem, hogy kell. Ha ezeknek megfelelő az adagja, nem hiszem, hogy mániás lennél. Depresszió ellen nem hinném, hogy védenek.
Idézet tőle: interfunk100 ekkor: 2022.09.17., 14:25Én meg tegnap leálltam az utolsó 8-9mg Leponexxel is.. ma volt egy kisebb "rebound"-ja de 10mg Abilify - 2x100mg Tegretol és 3x0,25ös Xanax mellett nem igazán mentem le tőle hídba. Újra egyetemre járok, nem tehetem meg hogy agyilag zokni legyek a Klozapinnal. Az egész nyarat végig szenvedtem vele ígyis.. Az orvos augusztus 17.én látott utoljára.. én nem szóltam neki hogy abbahagyom, de nem is vagyok kíváncsi a véleményére, annál a xarnál minden jobb. Végülis mi fizetjük havonta, ha morog érte majd mondom neki hogy szedje Ő és másszon be úgy dolgozni mindennap. Később a Xanaxot is csökkenteni akarom.
Én meg tegnap leálltam az utolsó 8-9mg Leponexxel is.. ma volt egy kisebb "rebound"-ja de 10mg Abilify - 2x100mg Tegretol és 3x0,25ös Xanax mellett nem igazán mentem le tőle hídba. Újra egyetemre járok, nem tehetem meg hogy agyilag zokni legyek a Klozapinnal. Az egész nyarat végig szenvedtem vele ígyis.. Az orvos augusztus 17.én látott utoljára.. én nem szóltam neki hogy abbahagyom, de nem is vagyok kíváncsi a véleményére, annál a xarnál minden jobb. Végülis mi fizetjük havonta, ha morog érte majd mondom neki hogy szedje Ő és másszon be úgy dolgozni mindennap. Később a Xanaxot is csökkenteni akarom.
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.17., 13:10Végére értünk a gyógyszer beállításnak. Antidepit nyáron pörgés miatt elhagytam. 1,5 mg Frontint is. Több lépésben. A maradék 0,375 mg-ot kedden. Ketileptet csökkenteni kellett mert 2 hét után is szédültem 150 mg retardtól. A maradékot is korábbra kellett hozni. A déli Pregabot estére kellett tenni. Csak reggel tudok belőle bevenni. Álmosít a legkisebb adag is.
Minden bajom van. Megvonási tünet + elkaptam valamit. Fáj a torkom, nyelvem és a végtagjaim. Ezek maradtak.
Lamolep: 200 mg reggel
Pregabalin: 75-0-300 mg
Ketilept prolong: 0-0-100 mg
Ketilept sima: 0-0-25 mg
Végére értünk a gyógyszer beállításnak. Antidepit nyáron pörgés miatt elhagytam. 1,5 mg Frontint is. Több lépésben. A maradék 0,375 mg-ot kedden. Ketileptet csökkenteni kellett mert 2 hét után is szédültem 150 mg retardtól. A maradékot is korábbra kellett hozni. A déli Pregabot estére kellett tenni. Csak reggel tudok belőle bevenni. Álmosít a legkisebb adag is.
Minden bajom van. Megvonási tünet + elkaptam valamit. Fáj a torkom, nyelvem és a végtagjaim. Ezek maradtak.
Lamolep: 200 mg reggel
Pregabalin: 75-0-300 mg
Ketilept prolong: 0-0-100 mg
Ketilept sima: 0-0-25 mg
Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.15., 08:34Szia!
Szedtem mindkettőt.
Ha nem muszáj, nem írnék róluk priviben. Itt leírom, hogy mások is lássák.
Elöljáróban: mindenkire minden gyógyszer másként hat.
Nekem:
1. Mirtazapin
Híztam tőle, aludtam tőle, 2-3 hét szedés után nagyon felerősödött a szorongásom. Akkor angol nyelvű fórumokat olvasva csökkentettem 30 mg-ról 7,5 mg-ra. Akkor is nagyon jól altatott, de nem híztam (amit híztam, leadtam) és az általa okozott szorongás is elmúlt. Sem a depimre, sem az alapszorongásomra nem volt igazán jó. Kb. 1 évig szedtem, utána elvették (mondván, hogy 7,5 mg nem hat(hat)). Sajnos amikor később próbáltam, már nem használt.
2. Elontril
Két antidepi volt jó a depimre, az elontril volt az egyik (a másik a duloxetin). Az elontril 6 nap után hatott, sokkal jobban lettem. A szorongásom megint felerősödött, de kitartottam és kb. 2 hét után javult (elmúlt). Nem volt semmilyen mellékhatása. Fél év után viszont hatását veszítette. Emeltük az adagját 150 mg-ról 300 mg-ra, de akkor sem csinált már semmit, úh. fájó szívvel abbahagytam.
Egyszerre a kettőt nem tudom, mennyire adják együtt. Azt tudom, hogy az elontril mellé szoktak adni escitalopramot (én is kaptam). Sajnos én 3 hónap után elhagytam mellőle az escitalopramot, lehet, hogy emiatt is veszítette el a hatását, de ugye nem lehet pontosan tudni.
Szia!

Idézet tőle: Roxy. ekkor: 2022.09.15., 06:15Szia!
Mindenkinek egyéni, h hogyan reagál. Én híztam, székrekedésem volt, nulla libidóm és minden éjjel rémálmaim voltak. A rémálmok miatt hagytam abba.
Nagyon jól altatott viszont.
Szia!
Mindenkinek egyéni, h hogyan reagál. Én híztam, székrekedésem volt, nulla libidóm és minden éjjel rémálmaim voltak. A rémálmok miatt hagytam abba.
Nagyon jól altatott viszont.
Idézet tőle: Jocó ekkor: 2022.09.14., 11:40Sziaszok!
Van valai aki szedett Elontril-t vagy Mirtazapin-t, vagy a kettőt egyszerre?
Priviben lenne pár kérdésem.Köszönöm.
Sziaszok!
Van valai aki szedett Elontril-t vagy Mirtazapin-t, vagy a kettőt egyszerre?
Priviben lenne pár kérdésem.
Köszönöm.
Idézet tőle: ImVivienn97 ekkor: 2022.09.13., 12:51Próbáltam, csak hányingerem lett, minimálisan altat, de felkelek mert pisilnem kell ÁLLANDÓAN. És a gyomrom se bírja 🙁
Próbáltam, csak hányingerem lett, minimálisan altat, de felkelek mert pisilnem kell ÁLLANDÓAN. És a gyomrom se bírja 🙁
Idézet tőle: ElijahShade ekkor: 2022.09.13., 12:17Ne szedjél ilyen erős cuccot, súlyos fizikai és lelki függőséget okoz.
Ha nem gyenge gyomrod, ajánlom a nem filteres citromfű-orvosi citromfű-orbáncfű tea (szűrős verziók) kombinációját, melyeket egyhuzamban 2 hétig lehet inni, utána 2 hetes szünetet kell tartani.
Ne szedjél ilyen erős cuccot, súlyos fizikai és lelki függőséget okoz.
Ha nem gyenge gyomrod, ajánlom a nem filteres citromfű-orvosi citromfű-orbáncfű tea (szűrős verziók) kombinációját, melyeket egyhuzamban 2 hétig lehet inni, utána 2 hetes szünetet kell tartani.
Idézet tőle: ImVivienn97 ekkor: 2022.09.13., 10:41Hogy lehet ezt a szar altatót letenni? Zopigen 7,5 mg háromnegyedét szedem. Vagy egészet. + melatonin.
Volt egy komolyabb szorongásos 2 hetem ls semennyire nem tudtam aludni, éjjel pánikrohamra keltem. Na ezt kaptam rá és most nem tudok nélküle aludni. Minden nap megfogadom, hogy csak felet fogok bevenni, de valami szarság van az agyamban ls mégis lecsusszan még egy fél vagy negyed. Gyűlölöm, de nem megy nélküle az alvás.
Hogy lehet ezt a szar altatót letenni? Zopigen 7,5 mg háromnegyedét szedem. Vagy egészet. + melatonin.
Volt egy komolyabb szorongásos 2 hetem ls semennyire nem tudtam aludni, éjjel pánikrohamra keltem. Na ezt kaptam rá és most nem tudok nélküle aludni. Minden nap megfogadom, hogy csak felet fogok bevenni, de valami szarság van az agyamban ls mégis lecsusszan még egy fél vagy negyed. Gyűlölöm, de nem megy nélküle az alvás.
Idézet tőle: Tamás ekkor: 2022.09.13., 10:35Igen, a pszichiátria terén abszolút, és sokszor vissza is élnek vele, de ha körbenézel, igazából a többi orvosi területen is ez megy, csak ott talán annyira élesen nem ütközik ki. Megkérdőjelezhetetlen kiskirályok és ennyi, igazából még peres úton se tudsz fellépni ellenük.
És sajnos vannak durva esetek is, pl. olyat hallottam, hogy a kedves pszichiáter nagyon durván vallásos volt, aztán amikor a páciense azt mondta, hogy ő nem az, kapásból elkezdett bunkózni vele. És amit leír, ugye az szentírás. Bekerül az EESZT-be, a következő is azt képszpénznek veszi, szóval egy teljes ördögi kör.
Egyszer hallottam, hogy a legbiztosabb megoldás nem kerülni még a látóterükbe se ... na igen, valahogy így.
Igen, a pszichiátria terén abszolút, és sokszor vissza is élnek vele, de ha körbenézel, igazából a többi orvosi területen is ez megy, csak ott talán annyira élesen nem ütközik ki. Megkérdőjelezhetetlen kiskirályok és ennyi, igazából még peres úton se tudsz fellépni ellenük.
És sajnos vannak durva esetek is, pl. olyat hallottam, hogy a kedves pszichiáter nagyon durván vallásos volt, aztán amikor a páciense azt mondta, hogy ő nem az, kapásból elkezdett bunkózni vele. És amit leír, ugye az szentírás. Bekerül az EESZT-be, a következő is azt képszpénznek veszi, szóval egy teljes ördögi kör.
Egyszer hallottam, hogy a legbiztosabb megoldás nem kerülni még a látóterükbe se ... na igen, valahogy így.
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.10., 18:10Idézet tőle: eumateA dokiknak aránytalanul nagy hatalmuk van. Nem lehet elhagyni semmit, mer még rosszabb helyre kerülök, nem vállalnak, stb. Vagy nem de nem kockáztathatom hogy zártra kerüljek megint. Sajnos olyn a rendszer hogy simán lepasszolhatnak és magamra maradhatok. Ez így nem jó, hoyl rövid pórázon tartanak és az van, amit mondanak.
Mivel indokolja az orvosod, hogy nem csökkent és másra sem cserélhető a gyógyszered?
Idézet tőle: eumateA dokiknak aránytalanul nagy hatalmuk van. Nem lehet elhagyni semmit, mer még rosszabb helyre kerülök, nem vállalnak, stb. Vagy nem de nem kockáztathatom hogy zártra kerüljek megint. Sajnos olyn a rendszer hogy simán lepasszolhatnak és magamra maradhatok. Ez így nem jó, hoyl rövid pórázon tartanak és az van, amit mondanak.
Mivel indokolja az orvosod, hogy nem csökkent és másra sem cserélhető a gyógyszered?
Idézet tőle: eumate ekkor: 2022.09.10., 09:27A dokiknak aránytalanul nagy hatalmuk van. Nem lehet elhagyni semmit, mer még rosszabb helyre kerülök, nem vállalnak, stb. Vagy nem de nem kockáztathatom hogy zártra kerüljek megint. Sajnos olyn a rendszer hogy simán lepasszolhatnak és magamra maradhatok. Ez így nem jó, hoyl rövid pórázon tartanak és az van, amit mondanak.
A dokiknak aránytalanul nagy hatalmuk van. Nem lehet elhagyni semmit, mer még rosszabb helyre kerülök, nem vállalnak, stb. Vagy nem de nem kockáztathatom hogy zártra kerüljek megint. Sajnos olyn a rendszer hogy simán lepasszolhatnak és magamra maradhatok. Ez így nem jó, hoyl rövid pórázon tartanak és az van, amit mondanak.

Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.08., 19:55Egyeztettem orvossal. 150 mg prolongot nem szokta meg a szervezetem. 100 mg prolongot + 25 mg simát javasolt az orvosom.
A krízisek, flashbackek 150 mg prolong mellett is voltak. Nem vitt előre.
Pörgés 100 mg retard mellett állt le. Ez bipolos lehetett. Lehet, h azért volt ehhez ennyi elég meft Lamolep mellé kezdtem szedni.
Egyeztettem orvossal. 150 mg prolongot nem szokta meg a szervezetem. 100 mg prolongot + 25 mg simát javasolt az orvosom.
A krízisek, flashbackek 150 mg prolong mellett is voltak. Nem vitt előre.
Pörgés 100 mg retard mellett állt le. Ez bipolos lehetett. Lehet, h azért volt ehhez ennyi elég meft Lamolep mellé kezdtem szedni.
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.07., 20:24Visszaveszem 100 mg-ra a Keti prolongot. Ha éjjel ezzel nem alszok el vagy nagyon sokat vagyok ébren, akkor nem retardot veszek be mellé.
A pörgés 100 mg-nál hetek alatt leállt. Fölé egyéb tünetek miatt lett emelve, de azokra a nagyobb adag sem sokat ér. A még nagyobb még fokozta is.
Visszaveszem 100 mg-ra a Keti prolongot. Ha éjjel ezzel nem alszok el vagy nagyon sokat vagyok ébren, akkor nem retardot veszek be mellé.
A pörgés 100 mg-nál hetek alatt leállt. Fölé egyéb tünetek miatt lett emelve, de azokra a nagyobb adag sem sokat ér. A még nagyobb még fokozta is.
Idézet tőle: Kiscsillag ekkor: 2022.09.07., 19:47Idézet tőle: mrleonszia. nagyon sajnálom. nem tudok és nincs is jogom a terápiádba beleszólni. nem erőltetésként írtam amit tegnap, csak amiatt hogy megnyugtassalak hogy meg lehet szokni a quetiapine xr-t ha ezt adja az orvosod és már ismered is. de mivel van retard is belőle, annak kell 4 óra mire eléri a maximális koncentrációját a vérszintben. a sima normál az 1 óra múlva már hat, de akkor abból reggel vagy legkésőbb délben is kellhet adagolni. az xr-t tehát így érdemes lehet sokaknak bevenni aki korán kel lefekvés előtt 2-3 órával is akár. ha megengeded, elmondanám hogy az összes szer számít amit beszed bárki, és az üt ki mindenkit. akár 2 is teheti, nemhogy 3 vagy több. de 1 önmagában ritkán vagy nem. én tegnap este kipróbáltam hogy 3 órával korábban önmagában bevettem a seroquel xr 300-at, többet mint te szedsz és 3 óra múlva sem éreztem semmit csak azt hogy helyrerak, megnyugtat, de élénk voltam. aztán aludnom kellett, így bevettem hozzá ami nekem van még, és akkor utána 1 óra múlva már aludtam. amit nem vitatok az az, hogy másnap szedál (de nekem is van hozzá más), és tompíthat is meg kábultságot is okozhat délelőttig. ez igaz. az is igaz hogy én már akkor megszoktam ezt és csak rám hathat így meg a hasonlókra. érdekes. köszönöm a tapasztalatok cseréjét. szia, üdv. és jobbulást
Engem magában is kiütött régen a Seroquel XR. Amikor nagyon régen szedtem, akkor sokáig nem kaptam mellé mást. Idővel kialakult tolerancia kis adagnál. Nagyobbnál nem. Össze tettem a 2 kezem mikor végre elkezdte egy orvos csökkenteni.
Lehet most a mellé szedettek miatt nem nagyon enyhül a mellékhatása. Kb 6 hete szedem, változó adagban.
Lamolep nem hiszem, h fokozza a mellékhatását. A reggeli és a déli Pregabalin a legkisebb adag. Ezzel összeadódhat. Az esti Pregabalin adag magas, de annak már reggel nem érezni hatását. Azért szedem délben is mert a reggeli akkor sem hat estig, ha nem ébredéskor veszem be. Frontinból 0,25-0,5 mg közötti az adagom. Hatása szinte semmi, csak az álmosságot érzem. Elhagyni még nem tudom, mert most nem vállalkozok megvonási tünet elviselésére. Ezt elhagyatni szeretné az orvosom. Pregabalint csökkenteni, elhagyatni, de nem a közeljövőben.
Ketilept prolong szorongás és feszültségcsökkentő hatása nem tart ki estig. Ezért kell a Pregabalin is, bár nem sokat ér Frontinnal együtt sem.
Nem bírom tovább a szédülést, aluszékonyságot. Felébredek, visszaalszok, felébredek. Ez megy egész nap. Reggel tántorgok, esik le a vérnyomásom. Olyanok a végtagjaim mintha ólomból lennének. Alig bírok este elmenni dolgozni. Addigra múlik el a szédülés.
Este bevétel után kb 2 órával üt ki, nemcsak elálmosít, erősen szédülök is, de ez akkor nem zavar mert úgyis alszok. Amikor (ritkán) tovább fenn voltam, akkor kb 3 órán át éreztem hatásfokozódást. Kb 1 óra múlva kezdenek hatni az esti gyógyszerek. Lehet akkor még nem ez, hanem a Pregabalin. Még azzal együtt is felébredek éjjel.
10 órás alvást sem érzem elégnek. Ehhez is 12 óra alvásra szánt idő kell a felébredések miatt. Emelett szoktam még nappal visszaaludni, de nem mindig. Próbálok ébren maradni.
Ma nem tudtam orvoshoz menni mert még 3-kor is szédültem + amúgy is szarul voltam, ragadt le a szemem. Jól leb@szott. De már így is sokszor ott tartok, hogy önkívületi állapotban vagyok amiatt, hogy akkor is mennem kell dolgozni, ha nagyon rosszul vagyok. Legközelebb akkor fogadja el, ha nem megyek, ha orvos igazolja, hogy életveszélyes az állapotom. Mintha csak azzal fordulhatna elő, hogy nem tud valahova elmenni, aki életveszélyben van.
Most nehezen, de összehoztak 3 nap fizetett szabira helyettest. Az egyik napon mennem kell egy másik munkahelyre. Táppénzt említeni sem merek.
Szept 19-től megyek nappali kórházba. 9-11:30-ig. Nehezen tudom elképzelni, h ezzel az adaggal menne. Este ugyanúgy dolgozok.
Utána keresek vagy a mostani mellé (15 óra az egyik helyen, 2 óra egy másikon. A harmadik hely önkéntes munka) még 20 órás munkát vagy ha nem találok, 40 órásat, de akkor innen kilépek.
Olanzapin és a Tegretol CR is kiütött. Magában is. Olanzát próbáltam munka mellett elkezdeni szedni, de nem ment. Utána a Tegretolt. Abból mini adag ment. Csak esti bevétel.
Később tudtam szedni 5 mg Olanzapint, de nagyon sokat aludtam. 2,5 mg-ra lett csökkentve. Ezzel sem volt könnyű dolgozni. Alig bírtam felkelni, ott ébren maradni. Gyógyszerek nélkül is sok az alvásigényem.
Idézet tőle: mrleonszia. nagyon sajnálom. nem tudok és nincs is jogom a terápiádba beleszólni. nem erőltetésként írtam amit tegnap, csak amiatt hogy megnyugtassalak hogy meg lehet szokni a quetiapine xr-t ha ezt adja az orvosod és már ismered is. de mivel van retard is belőle, annak kell 4 óra mire eléri a maximális koncentrációját a vérszintben. a sima normál az 1 óra múlva már hat, de akkor abból reggel vagy legkésőbb délben is kellhet adagolni. az xr-t tehát így érdemes lehet sokaknak bevenni aki korán kel lefekvés előtt 2-3 órával is akár. ha megengeded, elmondanám hogy az összes szer számít amit beszed bárki, és az üt ki mindenkit. akár 2 is teheti, nemhogy 3 vagy több. de 1 önmagában ritkán vagy nem. én tegnap este kipróbáltam hogy 3 órával korábban önmagában bevettem a seroquel xr 300-at, többet mint te szedsz és 3 óra múlva sem éreztem semmit csak azt hogy helyrerak, megnyugtat, de élénk voltam. aztán aludnom kellett, így bevettem hozzá ami nekem van még, és akkor utána 1 óra múlva már aludtam. amit nem vitatok az az, hogy másnap szedál (de nekem is van hozzá más), és tompíthat is meg kábultságot is okozhat délelőttig. ez igaz. az is igaz hogy én már akkor megszoktam ezt és csak rám hathat így meg a hasonlókra. érdekes. köszönöm a tapasztalatok cseréjét. szia, üdv. és jobbulást