Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

2.0

Sziasztok ,új vagyok,hol tudok klrdezni

Idézet tőle: Sofia82 ekkor: 2023.08.19., 18:31

Sziasztok!  

Remélem jó helyre írok, nem tudtam hová besorolni magam. 

Szóval. 2020 februárban kezdődött panikrohammal. Aztán persze jött a szarlavina, izoláció, szédülés,  szorongás stb. Egy oktatómtól kaptam azt a tanácsot, hogy 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Brutal nehéz volt, de alig 2 hét alatt látványos eredménye volt. Pl egyedül mentem boltba. Lassan haladtam, egyre jobban lettem. 2021 júniusában hazalátogattam, anyuval valami furi volt, nem ragozom, 2,5 hónap ápolás után temetés. Na ott bekattantam. 16 éve dolgoztam hospice-ban, de basszus még gondolati szintén sem játszottam el vele, hogy az én anyukám egyszer meghalhat.  Ott a férjem elvitt orvoshoz, ahol 10mg escitilt kaptam napi 1*. Segített. Tényleg. Indult a suli is, elfoglaltam magam. A család kérésére  karácsonyig nem.mentem el dolgozni, januárban terveztem nekiállni keresgélni. De a anyu hagyatéka hazahívott,  így februárban mentem. Nagynénémhez, anyu lakásába képtelen voltam bemenni.  Ugyan az a menetrend, 2 hónap ápolás után temetés. Lényegében megsemmisültem. Életem két bástyája hagyott itt, miközben eleve sérült voltam. Itt már nagyon kellett a terápia, ami sokat segített abban, hogy a családom megmaradt tagjait elküldjem  a jó *&#%@(!!# ba, amiért magamra hagytak az ápolásban, mondván "Ez a te szakmád". Amúgy igen, csak ugye én itt hozzátartozó lettem. Nem ragozom, a terápia olyan sikeres volt, hogy lassan le tudtam tenni az antidepresszánst.  Továbbra is jegyzeteltem, sosem döntöttem spontán és azonnal, napirendem volt stb..Aztán idén júniusban már csak passzióból elmentem egy másik nődokihoz, mert a ciklusommal is gondom volt mindig ( ugyan, ez csak hiszti,.más.is küzd ezzel stb) na végül is neve lett q gyereknek, endometriózis.  Zafrillát kaptam, amitől 1,5 hónapig véreztem, ellenben minden hasi panaszom megszűnt.  Viszont padlón vagyok lelkileg. Semmi erőm, állandóan aludnék, néha lever a víz, kedvetlen vagyok. A nődoki szerint visszaestem a depresszióba, menjek vissza a dokihoz. Tudom, hogy vissza lehet esni, de basszus olyan sokat tettem azért, hogy ez ne legyen. Ez vajon most egy időszak, amit bekkeljek ki, vagy 1-2 hónap után mégis szedjem újra a bogyót? Ha dokihoz megyek, azonnal receptet kapok, szóval inkább tanács kellene, mert b terv az van. 

Szia!

Jobban vagy? Lehet antidepit kellene újra szedni vagy a terápiát folytatni. Várnék 1 hónapot.

Szia! És ha nem is depresszió, hanem pl. pajzsmirigy gond?