Ratkóczi Éva doktornő válaszol
Mindenkinek üdv, kicsit lassan jutottam fel, de itt vagyok, Éva
Én is arra szavaznék, hogy tartsuk be az "én" szabályt.
köszönöm.
jártam terápiára, de ez most megszakadt....talán ez is hozzájárul h nem vagyok túl jól....szedek gyszer, zyprexát és zoloftot.....persze amikor nem felejtem el....sajnos mostanában többször elmaradt.....de próbálom nem feladni.....
Kedves Doktornő!
Ön mit érezne, ha valaki arra biztatná, hogy orvosi, pszichés, magánéleti problémáiról beszéljen énközlésekben 200 ember előtt, akiből 30 közeli munkatársa, barátja, családtagja?
A kérdés költői.
Szép Napot!
P. András
Kedves Doktornő!
Kérem számoljon mindig azzal, hogy olvasói között mindig lesz olyan
- akivel terápiás kapcsolatban van, de ezt csak Ő tudja, maga nem
- akivel terápiás kapcsolatban volt.
- sok-sok olyan, aki most jár terápiába máshoz, és a terápián belüli kérdéseit magának teszi fel. Ezekre vagy válaszol vagy nem, vagy mond valamit vagy nem.
- esetleg néhány olyan, akinek a társa, barátja jár terápiába, és leellenőrizteti a társa / barátja terápiáját a magának feltett kérdéssel. Feltételezem tudja, hogy ez mivel jár.
- aki scientológus és a házi feladatát végzi
- Babarczy Eszter, mint publicista rajongó és politikai kérdéseket óhajt megvitatni magával a pszichiátria helyzetével kapcsolatosan.
Ezek a motivációk is jelen vannak az őszinte kíváncsiság mellett.
Kérem vegye ezeket figyelembe, amikor válaszol, és legyen tudatában annak, hogy NEM tudja szűrni, hogy a címzetten kívül ki olvassa azt el, a kérdések és az arra adott válaszai évekig itt lesznek ezen a fórumon, bárki által visszakereshetően.
Üdv!
P. András
valami nem stimmel a szovegszerkesztessel, elnezest kerek
Udvozletem kuldom;
Hat igen nehez a gyogyszeres kezeleshez hozzaszolni, mert nem vagyok orvos.
Az orvosnak van vegzettsege es tapasztalata, nekem meg van testem.
Es meg jo hogy a jog ved engem. Tehat nem lehet csak ugy bar mit csinalni
egy emberrel. Sokan vannak akik beleegyeznek a gyogyszeres kezelesbe. En nem.
Bar meg nem voltam pszihiaternel. De azert is nem megyek, mert ugy is csak
felirnak valami kemiai anyagot, es nekem mar van tapasztalatom kemiai anyagokkal.
Pszihoaktiv gyogyszerekkel meg nem probalkoztam es mar nem is akarok.
Igy szamomra a pszihiatriai kezeles nem szimpatikus. Pszihoterapiat pedig nem
birom fizetni. De sebaj, jol vagyok.
Azt amit a doktorno leirt, hogy egy tarsadalom hogyan tudna segiteni az
elme-egeszsegi allapotat az egyeneknek, nekem az nagyon szimpatikus.
Gondolom nem sok tarsadalom tudja ezt meg csinalni. Voltak es vannak
forradalmasitott modszerek, mint peldaul: Fraco Basaglia:l'Institue Negata.
Es amikor Olaszorszagban ez valasztasra ment, felmillioan egybol alairtak.
Valamit jol megfogalmazhatott a Franco Basaglia ebben a konyveben.
Az olasz kongresszus egybol megszavazta a torvenykezdemenyezest.
Van pelda, hogy esetleg ez mukodhet is.
A doktrono is valami ilyesmit irt korul az elozoekben. En valamennyire ertem.
De nem szandekozok Olaszorszagba koltozni hamarosan. Igy mi marad?
Hat marad ami marad.
Sok olyan dolgot mondanak nekem az elme egeszsegugyi szakemberek
amiket egyszeruen nem ertek.
Vannak olyan gondolkodasi menetek amiket egyszeruen nem tudok kovetni.
De az hogy en nem ertem, az nem azt jelenti, hogy en csak ugy elfogadok
barmilyen otletet, csak azert mert a masik ember azt mondja nekem, hogy ez a jo.
En probalkozok megint valamilyen eszmecseret kezdemenyezni.
Tisztelettel;
zsivany
Az érzelemszabályozási zavar a borderline személyiség központi problémája, amiből számtalan más is adódik, de másoknál is előfordul. Érzelmi-hangulati labilitásban, szélsőséges, váltakozó és intenzív érzelmek, és ezek által meghatározott gondolatokban, késztetésekben, indulati és viselkedési kontrollzavarokban nyilvánulhat meg.
Nagyon jó, hogy tud beszélni, mindig ez az első lépés a változáshoz, Éva
Idézet tőle: maveKedves Éva,
köszönöm a választ!
nekem nagyon inog a biztonságérzetem, és ott állandó téma ez, olyan, mintha csak alagút lenne, és ha meglátom h jönne a vége, még előtte jön a következő, ha meg nem jön, akkor csinálok magamnak egy ingoványt, aztán ha valamennyire megszilárdul, akkor fel tudok lélegezni egy időre, de túl sok a sötét szorongós időszak a biztonságoshoz képest, ráadásul a nagy része abból adódik h nem is tudom elhinni, h másképp is lehet...
bár most pl. jobb sokkal, mint tegnap, és nagyrészt magamnak köszönnetem, meg a maga által is említett "varázsszernek"
ettől tök független kérdés: Kezelt valaha dadogó pácienst? És a beszédén tudott javítani pszichoterápiával?
Dadogok, de ritkán, és általában alig észrevehetően, szóval terápiában nem is jön elő maga a dolog, csak a téma, de amikor előadást kell tartani pl. konferencián, vagy nagyobb közönség előtt bárhol (akár diákoknak), akkor erősebb, ezért már megszoktam, hogy rivotrilt veszek be előtte és úgy sokkal kevésbé jön elő... de szeretném rivotril nélkül, de nem találtam még jobb megoldást. és valahogy nem lesz jobb az évekkel, mert nem izgulok kevésbé most, mint 5-6 éve az elsőnél.
Örülök, hogy tudja használni a "varázsszert", gratulálok hozzá, mert tudom, hogy nem mindig könnyű. Igen, akkor fog elmozdulni ez a dolog, ha elkezd tudni hinni. A varázsszer ebben is segít, mert megtapasztalhat a segítségével egy olyan őszinte kapcsolatot, amiben kénytelen lesz előbb-utóbb hinni, és ezen keresztül önmagában, saját értékeiben is. Lehet, hogy ez a dadogásán is segíteni fog, de azért azt nehéz teljesen kinőni, mert rögzült reflexekre épül, melyeket a szorongás indít be. A szorongását gyógyszer helyett oldhatná autogán tréninggel, ami megtanulható, és nagyon sok rendszeres gyakorlás után jól alkalmazható szorongásos helyzetben, pl. egy előadás előtt is. Konzultálhat esetleg logopédus szakemberrel.
Volt dadogó betegem, de nekem nem kellett ezzel a problémájával külön foglalkoznom, mert mire hozzám került, már Önhöz hasonlóan csak a különösen stresszes helyzetekben vált zavaró mértékűvé, és azt hiszem, azt hiszem, azon keresztül segített neki a terápia, hogy enyhültek a szorongásai. Persze nincs szorongásmentes élet, így neki sem szűnt meg teljesen a dadogása, csak annyira csökkent, hogy már nem igazán zavarja. Ha kiemelt tünetként kellene ilyen problémával foglalkoznom, konzultálnék logopédus-pszichológus kollegával.
Üdvözlettel, Éva
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaJó, hogy körvönalazta, hogy milyen jellegűek a problémái, mert én egész másra gondoltam, amikor a naputcai csoport esetleges hasznát felvetettem. Az egy készségfejlesztő csoport, azoknak segít, akiknek általános érzelemszabályozási nehézségei vannak.
Köszönöm a választ,
bevallom, mivel első kérdésemben elég részletesen kifejtettem a gondjaimat, evidensnek vettem hogy a válasza megfogalmazásakor az is nyom a latban, de utólag belátom, hogy nem tarhat fejben mindent, ezért is írtam le aztán újra.
A kérdésem: mi az érzelemszabályozási nehézség egészen pontosan?
Mert ettől még lehet hogy olyanom is van....
Féltem hogy nem tudok megnyílni a terápián, ezzel szemben az a helyzet állt elő, hogy mondanám reggelig, de a doktornő nem hagyja..... Nem mindig könnyű, de azzal együtt hogy izzadok mint egy igásló, igényem is van arra, hogy beszéljek....
Köszönöm, ennyi mára....
Kedves Crazy, ez egyre inkább egy biológiailag meghatározott depressziónak tűnik, amit leír, diagnosztizálni és kezelni kellene. Érdemes, az esetek nagy többségében lényeges javulás hoznak az antidepresszívumok. Hozzátartozói joggal aggódnak, a depresszió veszélyes betegség, nekik is, Önnek is felesleges és értelmetlen szenvedéseket okoz. Messzemenően javaslom, mielkőbb forduljon pszichiáter szakorvoshoz. Ha sikerül gyógyszerre jól beállítani, után lehet gondolkodni azon, hogy van-e, illetve milyen más segítségre van még szüksége, de ennél a zavarnál az antidepresszív kezelést műhiba kihagyni. Üdv., Éva
Kedves Éva,
köszönöm a választ!
nekem nagyon inog a biztonságérzetem, és ott állandó téma ez, olyan, mintha csak alagút lenne, és ha meglátom h jönne a vége, még előtte jön a következő, ha meg nem jön, akkor csinálok magamnak egy ingoványt, aztán ha valamennyire megszilárdul, akkor fel tudok lélegezni egy időre, de túl sok a sötét szorongós időszak a biztonságoshoz képest, ráadásul a nagy része abból adódik h nem is tudom elhinni, h másképp is lehet...
bár most pl. jobb sokkal, mint tegnap, és nagyrészt magamnak köszönnetem, meg a maga által is említett "varázsszernek"
ettől tök független kérdés: Kezelt valaha dadogó pácienst? És a beszédén tudott javítani pszichoterápiával?
Dadogok, de ritkán, és általában alig észrevehetően, szóval terápiában nem is jön elő maga a dolog, csak a téma, de amikor előadást kell tartani pl. konferencián, vagy nagyobb közönség előtt bárhol (akár diákoknak), akkor erősebb, ezért már megszoktam, hogy rivotrilt veszek be előtte és úgy sokkal kevésbé jön elő... de szeretném rivotril nélkül, de nem találtam még jobb megoldást. és valahogy nem lesz jobb az évekkel, mert nem izgulok kevésbé most, mint 5-6 éve az elsőnél.
köszönöm a válaszát!
nagyon hirtelen jött az egész,és volt már többször is ilyen.....sokszor alig várom,h hajnalodjon, mert szeretem az érzést,h félkómásan a fáradtságtól vagy épp a rossz érzésektől lássam a napot..de nem tart sokáig, mert kb 1 óra alatt elönt újra a rossz érzés..de talán inkább köze lehet ahhoz,h a dühömet is este szoktam magam ellen fordítani, aminek többször ügyelet lett a vége..... nemrég volt egy nagyobb visszaesés amikor gyszereket vettem be és nem tudták elérni az ügyeletet....talán az a félelem,h mi lesz a többiekkel ha velem történik valami és esetleg nem élem túl....az aggódásukat látni nem túl jó dolog....
köszönöm,h időt szán rám....
Kedves Éva!
Köszi a választ. (Nem linkelem be, de jelzem, hogy a pszichodokis konzultációmról van szó.) Megértem, hogy így látatlanban nem lehet véleményt mondani, nem is lenne etikus.
Szépen elgondolkozom a dolgokon.
Jó éjszakát azoknak, akik még fent vannak, meg persze az alvóknak is!
Remélem, minden nekem szóló levélre válaszoltam, ha nem, kérek figyelmeztetést.
Tettem a mai leveleimben egy javaslatot egy szabályra vonatkozóan, ami a következő:
Lehessen egymás kérdéseire reagálni, abban az esetben, ha valaki nagyon úgy gondolja, segíthet a kérdezőnek azzal, ha megosztja a saját elképzelését vagy tapasztalatát a kérdéssel kapcsolatban, DE CSAK "ÉNKÖZLÉSSEL", AZAZ CSAK EGYES SZÁM ELSŐ SZEMÉLYBEN FOGALMAZVA ( "én így gondolom, ezt tenném, azt tenném, v. hasonló helyzetet én így értelmeztem, így éltem meg, így oldottam meg stb.") Nem lehet a válaszban minősítés, véleményezés, utasítás sem egymás, sem a kérdező felé.További javaslatom, hogy egymás hozzászólásaira már ne reagáljanak, tehát a felvetett kérdéshez, témához lehessen bárkinek hozzá szólni a fenti céllal és módon, de a válaszokhoz már nem.
Ezt próbaüzemként javasolom, ha beválik és segít, megtartjuk. Ha az derül ki, hogy a hozzászólások így is akadályozzák a fórum céljait, akár úgy, hogy engem zavarnak, akár úgy, hogy a kérdezőt, és ezen keresztül, vagy bármi más módon akadályozzák a célnak megfelelő működést, akkor újra gondoljuk.
Kérem a javaslatom véleményezését, üdvözlettel: Éva
Idézet tőle: szörnyiKedves Doktornő!
igazán jól esik mindannyiunknak azt hiszem a törődése.
az énközlések megfontolandó gondolat. (az elszabaduló indulatokat eddig is nehéz volt kezelnünk, de majd igyekszünk. garancia nincs. részemről biztosan nincs, ismerem magam).
Időrabló csinált egy ilyen veszekedős, dühöngős topikot, talán az is segít majd a kordában tartásban.
Mave is kérdezett a minap (vagy csak kommunikálni szeretett volna Önnel).
Örülünk, hogy itt van!!!
Újabb gyönyörű kép, nekem ezek is a kreativitásáról és az erőtartalékairól szólnak, az is, hogy másokon szeret segíteni. Miért ne lenne elképzelhető, hogy mindezeket a képességket egyszer majd önmaga segítésére is képes lenne hasznosítani! Lehet, éppen az akadályozza ebben, hogy ezt "öncélúnak", azaz hiábavalónak minősíti, másokkal ellentétben nem tekinti önmagát védendő értéknek, örömteli élmyényekre érdemes, szeretetre, gondoskodásra méltó személynek. Pedig az nem elég, hogy mások annak tekintik, mint ahogy az sem, hogy másokat annak tekint.
Rátérve a válaszra, az nem baj, ha más fórumokon vitáznak, itt, és esetleg az önsegítő csoportokban viszont több haszna is lenne az énközlés bevezetésének.
Mint írtam, megakadályozná az idő-és figyelemfaló üresjáratokat és a kítűzött céltól való elkanyarodást; segítené a megértést és együttműködést; védene a sérüléstől, ami kiszolgáltatott helyzetben különösen fontos, márpedig aki megosztja a baját másokkal, érzeheti kiszolgáltatottnak magát még jó társaságban, biztonságos közegben is. Ilyenkor ráadásul mindenki érzékenyebb is, könnyen csíp és ha megcsípik könnyen harap. Csípés-harapásveszély mellett meg nem lehet sem megnyílni, sem segíteni, sem segítséget elfogadni.
Olyan pozitív "mellékhatása" is lehet az énközlés gyakorlatának, hogy akinek megtetszik, más helyzetben ki kipróbálhatja és gyakorolhatja, várhatóan hasonló haszonnal.
Köszönöm a képet! Üdv. Éva
Idézet tőle: szörnyiKedves Doktornő!
a múltkor írtam választ, de nem találtam jónak. talán nagyon indulatos voltam, hirtelen. szóval gondolkodtam, azon, amit írt.
egészségszorongás
hát, az mindenkinek van sztem valamennyi. ám esetemben ennél most többről van szó. még nem lehet tudni, mekkora a baj. van baj, orvos mondta. és míg ki nem derül, aaddig jár az agyam. mert ha nagyon nagy a gáz, nem valószínű, hogy mindenféle kezelést bevállalok. és ha netán túl nagy a baj, akkor időben rendezni kell a dolgaimat.
nem félek az elmúlástól, azt hiszem. látom is a terapomon, nem tetszoik ez neki. keresné, hogy mi is az, ami miatt akarnék küzdeni magamért. nekem még nem sikerült nagyon találnom olyat, kivéve a lányomat... de az meg neki lenne túl nagy teher. hát beszélünk róla a gyerekekkel. hogy mi lenne ha...
aztán majd elmegyek a szakorvoshoz, mihelyst tudok, de ott sem lesz mindjárt eredmény. még mindig lehet agyalni, mi van akkor.
addig jutottam, hogy tudom, van bennem ijedtség. de nem vagyok benne biztos, hogy magamat félteném, ám nem zárom ki.
hogy a magammal való foglalkozás/törődés???? ajjj... azt nem tudom. nekem gyakran az ad örömet, ha látom, hogy tudok könnyíteni másnak. valahogy az öncélú cselekedetek ritkán jönnek be.
hát. nehéz kérdések ezek.
Üdv
szörnyi(ke)
kedves szörnyi(ke),
nincs abban semmi, ha megírja, ha valami sértette abban, amit írtam, ezzel segít nekem. Az nem volt világos számomra, hogy valamilyen konkrét lelet, orvosi vélemény indította el a szorongását. Én arra gondoltam, hogy akik folyton félnek a betegségektől, azoknál előbb-utóbb mindig kiderül valami, mert hát ahol nagyon keresnek, találnak valamit, ilyen olyan, veszélytelen elváltozásokat. Ha fordított a sorrend és orvos vetette fel valamilyen veszélyes betegség lehetőségét, természetes lehet, hogy a legrosszabb variációkat is számba veszi.
Nagyon nehéz lehet ilyenkor kivárni "szép nyugodtan" az újabb leleteket, amelyek így vagy úgy eldöntik, hogy milyen irányban gondolkodjon. Az nagyon jó, hogy nincs ebben a helyzetben egyedül, úgy érzem, a terapeutája mellette áll és próbál is együtt érezni, csak talán egy kicsit gyorsabban nyomná a pozitív irányba, amire most egy ilyen sokkhatás alatt még kevéssé képes. Nem biztos viszont, hogy ez így marad. Talán a terapeutája és más társak segítségével rá fog találni a saját útjára és megoldásaira. Komoly erőtartalékok kellenek hozzá és még ezekre is rá kell találnia. Furcsa, hogy ezt mondom, de a válaszom által kiváltott indulata és annak visszafogási képessége is belső erőket sejtet. Üdvözlettel, Éva
Idézet tőle: maveIdézet tőle: maveezt a feszültséget én se bírom túl jól.... 🙁 és sokszor nehéz kibírni, meg sokszor azt sem tudom, minek kell kibírni, csak többet árt, mint használ, aztán jön egy következő óra, amikor vmi változás dereng, akkor egy hétvége mondjuk könnyebb, aztán egy újabb feszültségbombával távozni, és végigcsinálni a következő 2-3 napot, hinni abban, h a megfelelő helyen robban fel, (vagy feloldódik)
nekem néha olyan, mintha a terápia lenne a legnehezebb dolog, pedig csak ott jön ki minden, ami nehéz. néha túl nehéz.
múltkor is írtam ide egy hosszú bejegyzést erről, aztán kitöröltem, mert inkább magamnak szólt
Kedves Éva,
vmit kérem, erre is írjon! (vagy azért nem írt, mert nem volt benne kérdés?)
Igen, tényleg láttam ezt a szöveget de aztán nem találtam meg, eszerint nem véletlenül.
Köszönöm, hogy rákérdezett, szándékosan semmit nem hagyok válasz nélkül, ami nekem szól. Ráadásul nagyon ismerős nekem, amiről ír, csak a másik oldalról. Terapautaként is együtt szenved egy ilyen helyzetben az ember a kliensével, hiszen mindannyian segíteni, könnyíteni szeretnénk és rossz azt érezni, hogy még ha átmenetileg is, az ember csak fokozni képes a szenvedést.
Azért két féle szenvedés van (mármint a terápiában).
Az egyik olyan, hogy bármilyen nehéz is, az ember érzi, hogy azért minden órán mozdul, tisztul valami, és ami legfontosabb, az ember azt érzi, hogy értjük és érezzük egymást, együtt haladunk egy nehéz, szakadékteli úton, vagy a sötét alagútban, de tudjuk, hogy alapvetően, még ha meg is inog néha a biztonságérzetünk, mindig visszatérünk ahhoz az alapvető és meghatározó érzéshez, hogy bízhatunk egymásban, számíthatunk és támaszkodhatunk egymásra. Persze, a kliens kicsit nagyobb mértékben a terapeutára, mint fordítva, de azért, kell, hogy legyen egy kölcsönösség, mert a terapeuta a kliens segítsége nélkül legjobb szándékkal is csak sötétben botorkál és el is tévedhet.
A másik olyan, hogy azt érzi az ember, hogy tartósan sötétben, ingoványos talajon bírkózik a kliensével, a klienséért, s nem talál elég kapaszkodót ahhoz, hogy a szorongásokból kikászálódjanak, nem tudja elérni sem nyújtani a kölcsönös bizalom biztonságát. Félreértések félreértésre halmozódnak, állandó vagy túl sűrűn ismétlődő az eltávolodás, az illeszkedési zavar. Ha a szorongás és a szenvedés döntően a felszínre kerülő fájdalas emlékekből és jelenbeli problémákból adódik, azt enyhíteni tudja a biztonságos kapcsolat, ha a szorongás túlságosan rátevődik magára a kapcsolatra (ami valamennyire törvényszerű és szükségszerű), akkor az bevihet átmenetileg vagy akár tartósan is ebbe az ingoványba. Van viszont varázsszer: a kapcsolati problémák, félelmek, félreértések és az összes ezekhez ezekhez kapcsolódó indulat és önmarcangolás következetes megbeszélése a terápiában.
Üdv., Éva
Kedves Doktornő!
igazán jól esik mindannyiunknak azt hiszem a törődése.
az énközlések megfontolandó gondolat. (az elszabaduló indulatokat eddig is nehéz volt kezelnünk, de majd igyekszünk. garancia nincs. részemről biztosan nincs, ismerem magam).
Időrabló csinált egy ilyen veszekedős, dühöngős topikot, talán az is segít majd a kordában tartásban.
Mave is kérdezett a minap (vagy csak kommunikálni szeretett volna Önnel).
Örülünk, hogy itt van!!!
Kedves crazy,
nem tudom, miért gondolja, hogy ez a probléma eltörpülne a többieké mellett.
Láthatóan nagyon szenved és kívülről nézve is átélhető, hogy milyen kemény napi küzdelmet folytat a napszaki hangulatváltozásaival és az éjszakai szorongásaival.
Feltétlenül diagnosztizálni kellene és elkülöníteni az egyszerű alvás-eltolódástól, ami az u.n. "bagoly" típusuakkal (ami veleszületett alkati adottság) gyakran előfordul, és akkor egyszerűen meg kell próbálni fokozatosan visszatérni az éjszakai alváshoz és a nappali ébrenléthez. A leírtak alapján én azt gondolom, hogy nem erről van szó, hanem valami másról. Én leginkább depresszióra gondolnék, azon belül is biológiailag meghatározott depresszióra. Erre kifejezetten jellemző a depressziós tünetek reggeli-délelőtti felerősödése. Az kevésbé típusos, hogy délután-este sem érzi magát jobban, csak szorongásra és pörgésre vált az inaktivitás, de azért bőven belefér - mármint a depresszióba vagy esetleg a bipoláris zavarba. Fontos azt is végig gondolnia, hogy miót van ez, mikor és hogyan kezdődött, hirtelen, vagy fokozatosan alakult-e ki, volt-e már hasonló régebben, volt-e hasonló, vagy bármilyen hangulati betegség vagy más pszichiátriai zavar a családban. Mindezen adatok és az összes ezzel kapcsolatos eddigi tapasztalatainak összeszedése mellett minél előbb fel kellene keresnie egy tapasztalt pszichiáter szakembert.
üdv., Éva
Idézet tőle: samuboyKeves Doktornő,a Barátnőm szombaton olyat csinált,amit én még nem láttam!A szemeit lefelé fordítva jobbra-balra mozgatta.A beszédemre határozatlanul válaszolt.Rögtön éreztem,hogy most haluzik.Ez kb.1 órát tartott.Mikor rendbejőtt,elmondta nekem,hogy már reggel elkezdődött neki. Próbáltam tornáztatni de még kb.negyed óráig benne volt.Kávét főztem,zenét hallgattunk stb ..
Jól csináltam?Valamit elmulasztottam?Mi a véleménye erről?
Kedves samuboy!
Változatlanul azt gondolom, ki kellene zárni az epilepsziás rohamot, mert van olyan forma, ami hallucinációkkal jár. Amennyiben nem szervi, illetve epis eredetű (a kettő ugyanaz, mert ebben a korban szervi ok nélkül nem kezdődik epi) és kémiai okok, szerhatások sem jönnek szóba, akkor ez egy pszichogén (lelki eredetű) roham, tudatmódosulással járó u.n. "disszociatív zavar". Én mindenképp kizárnám az epit illetve a szervi eredetet egy neurológiai kivizsgálással, és ha egészen biztos, hogy nem az, akkor lelki eredetűnek tekinteném, és a lelki okokat és azok más úton való kifejezési módját és megoldását keresném meg, a neuroleptikumtól ez esetben nem várnék sokat, vagy semmit sem.
Ahhoz, hogy mit tehet samuboly a kapcsolatukon belül, a kapcsolatukat is alaposan ismerni kellene, ami nem valósítható meg ebben a kommunikációs formában, lehet, hogy érdemes elmenni együtt egy párterapeutához és konzultációt kérni tőle az ügyben. Amit leírt, biztos, hogy nem rossz, de nem tudni, hogy lehetne-e e még a kapcsolaton belül valamit tenni, vagy nem.
Üdv, Éva
Kedves Doktornő!
a múltkor írtam választ, de nem találtam jónak. talán nagyon indulatos voltam, hirtelen. szóval gondolkodtam, azon, amit írt.
egészségszorongás
hát, az mindenkinek van sztem valamennyi. ám esetemben ennél most többről van szó. még nem lehet tudni, mekkora a baj. van baj, orvos mondta. és míg ki nem derül, aaddig jár az agyam. mert ha nagyon nagy a gáz, nem valószínű, hogy mindenféle kezelést bevállalok. és ha netán túl nagy a baj, akkor időben rendezni kell a dolgaimat.
nem félek az elmúlástól, azt hiszem. látom is a terapomon, nem tetszoik ez neki. keresné, hogy mi is az, ami miatt akarnék küzdeni magamért. nekem még nem sikerült nagyon találnom olyat, kivéve a lányomat... de az meg neki lenne túl nagy teher. hát beszélünk róla a gyerekekkel. hogy mi lenne ha...
aztán majd elmegyek a szakorvoshoz, mihelyst tudok, de ott sem lesz mindjárt eredmény. még mindig lehet agyalni, mi van akkor.
addig jutottam, hogy tudom, van bennem ijedtség. de nem vagyok benne biztos, hogy magamat félteném, ám nem zárom ki.
hogy a magammal való foglalkozás/törődés???? ajjj... azt nem tudom. nekem gyakran az ad örömet, ha látom, hogy tudok könnyíteni másnak. valahogy az öncélú cselekedetek ritkán jönnek be.
hát. nehéz kérdések ezek.
Üdv
szörnyi(ke)
Idézet tőle: gemini_xKedves hozzászólók! Kedves Éva!
Bocsánat hogy a Doktornő válaszol rovatba elindult egy kisebb vitafórum, de úgy látszik ez érdekes téma lett.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen reakciót vált ki belőlem ez a beszélgetés a dokival. A hatást írtam le, hogy mit váltott ki belőlem. Nem mondta nekem konkrétan, hogy mi vagyok, de nekem így jött le. Lehet hogy az a cél, hogy felkavarjon. Gondolkozzak el azon mi a fontos,mik a célok. Ha nem csinálok semmit, semmi nem fog megváltozni. Legszívesebben még folytatnám vele a beszélgetést, hogy mi köze ennek a szorongásokhoz, de megmondta: akkor menjek újra, ha döntöttem.
Most egy kicsit meg vagyok kavarodva, mint vasorrúbába a mágneses mezőben.
Kedves gemini és hozzászólók!
Szerintem az nem baj, ha mások is hozzászólnak, mindaddig, amíg segítő szándékból történik, és nem kétséges, hogy itt arról van szó. Az meg különösen jó, hogy több embert is megmozdít egy téma.
Fontosnak tartanám viszont, hogy a hozzászólók ne minősítsék egymást. Lehet több féle vélemény, elképzelés, minden megosztható, amíg nem sértjük egymást. Szerintem nyugodtan bízhatunk abban, hogy az érdekelt ki fogja tudni választani a számára hasznos válaszokat.
Az lenne a javaslatom, hogy hozzunk egy olyan szabályt (ami más önsegítő rendszerekben is jól működik), hogy mindenki csak egyes szám első személyben (u.n. "énközléssel") beszéljen, aki hozzászól valakinek a kérdéséhez. Így bárki leírhatja a saját tapasztalatait, gondolatait és érzelmeit is a felvetett kérdéssel kapcsolatban, de senkit nem minősíthet vagy utasíthat, hogy tegye vagy ne tegye ezt vagy azt. Segít ebben,ha úgy kezdjük a mondatot, hogy "én azt gondolom errő, hogy...", "én hasonló helyzetben azt tapasztaltam, hogy...", "én ilyen helyzetben azt tenném, azt tettem, azt szoktam tenni , hogy...", "szerintem ez azt jelentheti, hogy..." , "belőlem ez ilyen, olyan érzelmeket váltott ki...".
További javaslatom, hogy egymás hozzászólásaihoz már ne szóljunk hozzá. Így több választ is kaphat a kérdező, viszont nem áll fenn az a veszély, hogy vita alakul ki, és a vita hevében eltérünk a témátől és főleg a céltól, hogy segítsünk a kérdezőnek!
Mindenkinek üdv, Éva
Kedves gemini!
Sajnos ilyen kiragadott részletekből nem tudom összeállítani, mi történt ezen a beszélgetésen, de még ha tudnám is, akkor is csak feltételezéseim lehetnének, hiszen azt, hogy mi zajlott a kollega fejében, miért gondolta, hogy szükség van arra, hogy ilyen feltételt szabjon, és mit akart ezzel elérni, csak ő tudja. Annyi bizonyos, hogy valamiért úgy gondolhatta, hogy segít ezzel, az pedig kizárt dolog, hogy egy ekkora halom negatív ítélet állna mögötte, hogy gyengének, jellemtelennek, stb. gondolná, és ezt akarta volna így kinyilvánítani. Ha mégis, akkor nem szakembernél járt.
Legjobb lenne mindenképp elmenni hozzá és elmondani neki a gondolatait, kétségeit. Hivatkozhat arra, hogy nem terápiás órát kér, csak egy rövid beszélgetést, mert több minden nem világos és tisztázni szeretne valamit.
Nagyon fontos ebben a kapcsolatban, hogy a felek kölcsönösen értsék egymást. A félreértések és értetlenségek csak zavart okoznak, ami még nem baj, és helyreáll minden, ha a dolgok tisztázódnak, ha viszont nem, biztosan lehetetlenné válik a terápia. Az sem kizárt, hogy ő is félreértett valamit, nekünk sincs röntgenszemünk. Nagyon fontos, hogy mi is visszajelzést kapjunk arra vonatkozóan, hogy mit váltott ki a kliensünkből a viselkedésünk, mi esett neki jól, vagy rosszul, milyen gondolatokat, érzrlmeket indítottak el a szavaink. Amennyiben pszichoterápiás szakembernél járt, díjazni fogja az őszinteségét, és elindulhat a tisztázódás, ami az elő fogja segíteni az elengedhetetlenül szükséges, kölcsönös megértésen és elfogadáson alapuló jó kapcsolat kialakítását.
Üdvözlettel: Éva
te már megint velem hadakozol..... de én nem fogok vitázni veled.....
én visszavontam, már akkor. nem?
mármint a továbbállást... hmmm? nem kellene ezen lovagolni. alighanem engem talált nyakon valami, nem?
szóval, hagyjuk már azt a fene továbbállást, jó?!
lassan fél11....és kedd van.... 🙁
Idézet tőle: maveezt a feszültséget én se bírom túl jól.... 🙁 és sokszor nehéz kibírni, meg sokszor azt sem tudom, minek kell kibírni, csak többet árt, mint használ, aztán jön egy következő óra, amikor vmi változás dereng, akkor egy hétvége mondjuk könnyebb, aztán egy újabb feszültségbombával távozni, és végigcsinálni a következő 2-3 napot, hinni abban, h a megfelelő helyen robban fel, (vagy feloldódik)
nekem néha olyan, mintha a terápia lenne a legnehezebb dolog, pedig csak ott jön ki minden, ami nehéz. néha túl nehéz.
múltkor is írtam ide egy hosszú bejegyzést erről, aztán kitöröltem, mert inkább magamnak szólt
Kedves Éva,
vmit kérem, erre is írjon! (vagy azért nem írt, mert nem volt benne kérdés?)
kedves éva
igazából azt hiszem az én problémáim eltörpülnek a többiekéhez képest, ezért nem is tudom,h kérdezzem.....szal a lényeg annyi,h reggel 7-től kb délután 4-ig használhatatlan vagyok, se kedvem se erőm semmihez....ahogy kezd sötétedni egyre több erőt érzek magamban...viszont így a napi feladatokat nem tudom ellátni....már a kutyáimmal is anyu foglalkozik, mert én erre sem vagyok jó....és éjjel ha nehezen rábaszélem magam h kikapcsoljam a gépet, ne tévézzek(bár ált nem kapcsolom ki),hanem feküdjek le aludni, nem megy.....pörgök....nem nyugszik le az agyam, sőt akkor kezd pörögni...és észrevettem,h ha felülök az ágyon, nem agyalok annyira, viszont hintázok a lábaimon....de ha lefekszem, megint csak gyártja az agyam a hülyaséget.....és ezért, vagy lehet h nem ezért mert nem tudom hogy kezdődött, de dühös leszek,h ha este lesz......már majdnem félek amikor sötétedik,h megint feküdni kell,ami azzal is jár,h azt gondolom és úgy is érzem,h le fog állni a szíívem.....így már nagy szorongással várom az estéket....de megnyugvással is, mert vége a napnak.....ez megint ellentét,és nem is tudom melyik az erősebb. az h végre vége, vagy az h a francba, megint le kell feküdnöm....ja, és ha felülök az ágyban a szorongás is elmúlik....de nem volt semmi extra ami a fekvés ellen lenne.....
bocsánat,h hosszú, meg talán nem is érthető egészen....
Keves Doktornő,a Barátnőm szombaton olyat csinált,amit én még nem láttam!A szemeit lefelé fordítva jobbra-balra mozgatta.A beszédemre határozatlanul válaszolt.Rögtön éreztem,hogy most haluzik.Ez kb.1 órát tartott.Mikor rendbejőtt,elmondta nekem,hogy már reggel elkezdődött neki. Próbáltam tornáztatni de még kb.negyed óráig benne volt.Kávét főztem,zenét hallgattunk stb ..
Jól csináltam?Valamit elmulasztottam?Mi a véleménye erről?
Kedves hozzászólók! Kedves Éva!
Bocsánat hogy a Doktornő válaszol rovatba elindult egy kisebb vitafórum, de úgy látszik ez érdekes téma lett.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen reakciót vált ki belőlem ez a beszélgetés a dokival. A hatást írtam le, hogy mit váltott ki belőlem. Nem mondta nekem konkrétan, hogy mi vagyok, de nekem így jött le. Lehet hogy az a cél, hogy felkavarjon. Gondolkozzak el azon mi a fontos,mik a célok. Ha nem csinálok semmit, semmi nem fog megváltozni. Legszívesebben még folytatnám vele a beszélgetést, hogy mi köze ennek a szorongásokhoz, de megmondta: akkor menjek újra, ha döntöttem.
Most egy kicsit meg vagyok kavarodva, mint vasorrúbába a mágneses mezőben.
azért ehhez én is hozzászólnék...
belőlem a terapom anni kipréselte h mi a célom, h mi aza mi fontos...egyszerűen azt mondtam,h annyi h jobban legyek....nem kell ezer évre szóló dolog...annyi kell amin el lehet indulni, amit nagyon akarsz....
fontos az anyagi...értem...de azt gondolom és ez csak az én véleményem,h addig nem alapítanál családot amíg nem biztos a helyzet...így előre kerül az anyagi.....
talán próbáld meg így levezetni.....és rohadtul nem gondolnám,h egyből "továbbállást" kellene véghezvinni.....
legyen egy rövid meg egy hosszabb távú célod.....
bocsánat, tényleg túloztam. Igazad van. ám az is lehet, hogy nem úgy értettem, ahogy te 😉
Én is nagyon kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni a doktornő.
Azért is, mert én úgy hallom tapasztalat alapján, hogy a -lógus azt kérte tőle, hogy gondolja át, mivel szeretne foglalkozni a terápiában, keressen egy kérdést, ami aktuálisan jobban foglalkoztatja.
Te se, én se voltunk ott, hogy tudhatnánk mi hangzott el, de szerintem másoknak ennyi alapján azt a tanácsot adni, hogy "jobb továbbállni", egy kicsit erős. Néha szörnyi igazán figyelembe vehetnéd azt, hogy nem biztos, hogy amit ide leírnak, az ott is úgy történt, az információ torzul... akár akaratlanul is.
P. András
ugyan engem nem kérdeztél... azért elmondom.
bizonyára mindez nem vagy. (sztem egy szaki nem mondhat ilyet, ha mégis, attól jobb továbbállni. mondat kihúzva!!!!)
persze, ezt nem arra mondom, hogy el kell dönteni, mi a fontos. szerintem a legtöbbünknek több dolog fontos.
talán... ha elgondolkodsz azon, hogy ha mondjuk 1 éved lenne hátra, mit valósítanál meg, mi az amit semmi képpen nem hagynál ki? (kicsit morbid)
nagyon várom, mi a Doktornő véleménye arról, amit írtál.
Kedves Éva!
Megtörtént az első konzultáció a pszichodokival. Egy órát beszélgettünk. Először én, aztán kérdezgetett. A végén kaptam egy ultimátumot: csak akkor menjek a következő beszélgetésre, ha eldöntök egy kérdést, hogy mi a fontos az életemben, és az mellett kitartok. Előtte szó volt a családról, kapcsolatokról, egzisztenciáról, pénzről, munkáról, otthonról, stb. Valószínűleg rosszul adtam elő a dolgot. Egy csomó minden fontos a boldog élethez. Nekem egyformán fontos az anyagi biztonság megteremtése, meg a család alapítás. Azt mondta ez így nem jó, mert az egyiknek fontosabbnak kéne lenni. Az a baj, hogy ezt nem tudom eldönteni. Ezt eddig is sejtettem, hogy hezitatív vagyok. Most csak meg lettem erősítve abban, hogy helytelenül gondolkodom, határozatlan vagyok, akarat gyenge, céltalan, ráadásul az jött ki, hogy az emberi kapcsolatok egy fikarcnyit nem érdekelnek.
Ezt úgy tudom értelmezni, hogy semmi bajom, csak egy jellemhibás és buta alak vagyok. Nem tudtam meg, hogy mitől van a szorongásom meg a fóbiáim. Biztos a jellemtelenség ezzel jár!
Vélemény?
Idézet tőle: IdőrablóÜdv Doktornő,
köszönöm a választ.
A Nap-körbe nem tudok elmenni, nekem az több mint 200 km, és egyéb itt nem részletezendő okokból kifolyólag nincs nagy kedvem a fővárosba utazgatni. Tehát az itteni terápiából kell kihozni amit lehet.
Problémáim elég szerteágazóak. Márciusban akadt egy kis magánéleti problémám, de akkor úgy tűnt hogy fel sem veszem, megráztam magam mint egy táltos paripa, és mentem tovább. De hónapokkal később rémálmok, szorongás, depresszív fázisok jelentkeztek. Sorra vettük az álmok tartalma alapján az engem ért korábbi traumákat (volt két baleset, egy súlyos, intenzív ellátást igénylő asthmás status, hozzátartozó halála, stb....) és közben eljutottunk oda, hogy a bajok gyökere (vagy éppen következménye) a márciusi szakítás, és az ezt megelőző egyéb párkapcsolati nehézségek.
Most ezen dolgozunk, csütörtökön megyek legközelebb, de már most annyi kérdésem és mondanivalóm van, hogy az az érzésem, sosem érünk a végére.
Folyt. köv., majd jelentkezem, és köszönöm.
Akkor ez egy nagyon jó terápia.
Jó, hogy körvönalazta, hogy milyen jellegűek a problémái, mert én egész másra gondoltam, amikor a naputcai csoport esetleges hasznát felvetettem. Az egy készségfejlesztő csoport, azoknak segít, akiknek általános é rzelemszabályozási nehézségei vannak. A fentiek alapján vsz. nem erre van szüksége. A jelzett problémák igazán az egyéni terápiába valók és úgy látom, nagyon jó helyen van. További eredményes munkát! Üdv., Éva
Üdv Doktornő,
köszönöm a választ.
A Nap-körbe nem tudok elmenni, nekem az több mint 200 km, és egyéb itt nem részletezendő okokból kifolyólag nincs nagy kedvem a fővárosba utazgatni. Tehát az itteni terápiából kell kihozni amit lehet.
Problémáim elég szerteágazóak. Márciusban akadt egy kis magánéleti problémám, de akkor úgy tűnt hogy fel sem veszem, megráztam magam mint egy táltos paripa, és mentem tovább. De hónapokkal később rémálmok, szorongás, depresszív fázisok jelentkeztek. Sorra vettük az álmok tartalma alapján az engem ért korábbi traumákat (volt két baleset, egy súlyos, intenzív ellátást igénylő asthmás status, hozzátartozó halála, stb....) és közben eljutottunk oda, hogy a bajok gyökere (vagy éppen következménye) a márciusi szakítás, és az ezt megelőző egyéb párkapcsolati nehézségek.
Most ezen dolgozunk, csütörtökön megyek legközelebb, de már most annyi kérdésem és mondanivalóm van, hogy az az érzésem, sosem érünk a végére.
Folyt. köv., majd jelentkezem, és köszönöm.
Idézet tőle: gyikocskaKedves Doktorno!
Az lenne a kerdesem, hogy esetleg ismer-e Angliaban - lehetoleg London korzeteben - pszichologust, pszichiatert? Nagyon nagy szuksegem lenne pszichoterapiara es ugy erzem, hogy sokkal konnyebb lenne egy magyar anyanyelvu pszichologus/pszichiater segitsege. Sajnos evente csak 4-5x tudok hazamenni, nem hinnem, hogy ez elegseges lenne-e terapiara. Koszonettel: gy
Kedves gyilkocska,
sajnos nem ismerek Angliában magyar pszichoterapeutát, de valószínű, hogy talál ilyet, ha ott érdeklődik vagy neten keres, a név is eligízíthat. Kössön olyan biztosítást, amely a pszichoterápiát magába foglalja! Érdemes emellett az ottani önsegítő csoportok között is keresgélni, nem a pszichoterápia helyett, hanem mellette. Nagyon fontos, hogy ne maradjon idegenben egyedül a lelki problémáival és lehetőleg tartozzon valamilyen támogató közösséget!
Örülök, hogy itt van a Búrán, ez is lehet egy segítség a sok közül.
Idézet tőle: IdőrablóÜdv Doktornő,
én is így érzem, hogy a terápiában jól haladok. Könnyebben megy mint gondoltam, és termékenynek érzem a terápiás órákat.
Ami némi fejtörést okoz számomra, hogy az ott megbeszélt dolgokat nem tudom átvinni a gyakorlatba, valahogy úgy érzem hogy "elméletben" egyre több mindent megtudok magamról, de ez a tudás öncélú lesz, ha nem tudom bevinni a mindennapjaimba. Kissé sántító analógiával élve: tudom a KRESZ-t, csak nem látom a táblákat...
És azért 1-1 rémálom is "befigyel" -- igaz nem azok a visszatérő rémálmok amelyek miatt a terápiát kezdtük.
KEDVES IDŐRABLÓ, ÉRTELEMZAVARÓ KÖZPONTOZÁSI HIBÁIM MIATT KÜLDÖM ISMÉT AZ ELŐZŐT, bocs, É.
A leírás alapján feltételezem, hogy egy feltáró terápiában vesz részt, amely inkább a mélyebb problémák megértésére és megoldására koncentrál, mint a konkrét viselkedésproblémák kezelésére. Lehetséges ezért, hogy csak hosszabb idő után segít a mindennapi helyzetek megoldásában, viszont elengedhetetlen az igazán méyreható és tartós változáshoz.
Amennyiben netán hosszú távon sem sikerülne átvinni az itt szerzett tudását a gyakorlati problémák megoldásába, lehetséges később egy viselkedésközpontúbb módszerben végzett terápiát is megpróbálnia, de egyelőre én azt ajánlanám, hogy aknázza ki ennek a láthatóan hatékony terápiának az előnyeit, és gyakorlati nehézségeit és ezek miatti aggodalmait is vigye be ebbe a terápiába.
Nem tudom, milyen jellegűek a konkrét problémái, esetleg érdemes megnéznie a http://www.nap-kor.hu című honlapunkon leírtakat a dialektikus viselkedésterápiás csoportról. Ez egy olyan módszer, amit nemcsak hogy lehet egyéni terápia mellett is végezni, de kifejezetten kötelező mellette egyéni terápiába járni, éppen azért, mert a csoport nem foglalkozik a mélyebb személyes problémákkal. Amennyiben a gyakorlati gondjai netán érzelemszabályozási nehézségekkel, hangulati labilitással, vagy a nem egészen hatékony viselkedéssel függenek össze, lehet, hogy segítene, ha az egyéni terápiáját ezzel kiegészítené, természetesen megbeszélve a terapeutájával és hangsúlyozva, hogy ez a módszer kifejezetten az egyéni terápia mellett ajénlott .
Ezen kívül azt ajánlanám, hogy figyeljen oda jobban az észrevétlenül elsuhanó kresztáblákra és próbálja visszaidézni, miből is vehette volna idejében őket észre. Az is jó, ha próbál lassabban menni és minden út széli ingerre jobban odafigyelni. Az út széli inger persze a metaforában bármit jelenthet, ami eddig kívül esett a figyelmi sávján, tehát belső élményeket, figyelmeztető érzelmi jeleket, átsuhanó gondolatfoszlányokat, stb.
Elképzelhetőnek tartom, hogy az átalakulóban lévő Búra önsegítő csoportjai is sokat tudnak majd segíteni ebben.
Gratulálok az eddig megtett úthoz, kizárt dolog, hogy így vagy úgy ne sikerülne tobább lépnie! Üdv., Éva
kEDVES névtelen, azt én nem realizáltam, hogy jár pszichoterápiába, akkor egyből ezt ajánlottam volna. A lehető legjobbat teszi, ha a terápiában átbeszéli a problémát. Ne sajnálja rá az időt, mert minden bizonnyal sok fontos lelki vonatkozása van a témának, és ha sikerül a helyzetet megoldania illetve jobban kezelnie, lehet, hogy az élete más területeire és a személyiségfejlődésére is pozitív hatással lesz. Üdv, éva
Kedves Doktorno!
Az lenne a kerdesem, hogy esetleg ismer-e Angliaban - lehetoleg London korzeteben - pszichologust, pszichiatert? Nagyon nagy szuksegem lenne pszichoterapiara es ugy erzem, hogy sokkal konnyebb lenne egy magyar anyanyelvu pszichologus/pszichiater segitsege. Sajnos evente csak 4-5x tudok hazamenni, nem hinnem, hogy ez elegseges lenne-e terapiara. Koszonettel: gy
Üdv Doktornő,
én is így érzem, hogy a terápiában jól haladok. Könnyebben megy mint gondoltam, és termékenynek érzem a terápiás órákat.
Ami némi fejtörést okoz számomra, hogy az ott megbeszélt dolgokat nem tudom átvinni a gyakorlatba, valahogy úgy érzem hogy "elméletben" egyre több mindent megtudok magamról, de ez a tudás öncélú lesz, ha nem tudom bevinni a mindennapjaimba. Kissé sántító analógiával élve: tudom a KRESZ-t, csak nem látom a táblákat...
És azért 1-1 rémálom is "befigyel" -- igaz nem azok a visszatérő rémálmok amelyek miatt a terápiát kezdtük.
Kedves Doktornő, én szívem szerint otthagynám az egészet és elmennék fél évre rechabilitálódni a thalassába aztán lesz ami lesz. Ezt ugye, nem tehetem meg, így csak vergődök. Járok terápiára, oda is be fogom vinni ezt a dolgot. bosszant, hogy egy csomó idő és energia elmegy a hülye munkahelyem miatt. Köszönöm a tanácsait. Igazából én ált.-ban érzelmi alapon döntök, pedig jó lenne a racionalitást is beemelni, szóval, köszönöm.
Idézet tőle: szörnyiKedves Doktornő!
azt hiszem nagyon félek... mégiscsak nagyon félek. de sokkal inkább a szenvedéstől (fizikai is), mint az elmúlástól.
Gondolom az egész "betegség" vihar a biliben. de lehet hogy mégsem. ez csak akkor derül ki, ha majd további vizsgálódás lesz.
nem tudom akarom e tudni, van e komoly bajom. gyűlölöm a magyar egészségügyet. nem jó érzés, hogy a karmai közé kerülök. és nem tudom, hogy komoly baj esetén, akarok e harcolni magamért. ah! még mindig azt hiszem másokért élek, mert kell. :-/
Kedves szörnyi,
azt gondolom, ez egy súlyos egészségszorongás, ami belülről, a lelkéből jön, és akkor sem a testi problémáival kapcsolatos, ha netán lenne is valamilyen testi baja.
Segíthet, ha végig gondolja, hogy mennyi a valószínüsége annak, és mi a bizonyíték arra, hogy tényleg valamilyen súloys testi betegsége van, és ha összeírja, hogy milyen más magyarázatok lehetségesek azokra a testi panaszaira, amelyekhez ezek a félelmek kapcsolódhat. Ha talált ilyeneket, ezek mellé is írja oda, hogy milyen a valószínűséggel igazak inkább az utóbbi magyarázatok. Általában nem elég ezeket egyszer végigcsinálni, hanem annyiszor, ahányszor a betegséggel kapcsolatos gondolatok előjönnek. Az is jó, ha a leírt szöveget elteszi, és ilyenkor mindig előveszi és átgondoltan végigolvassa. Az is sokat segíthet, ha mindig, amikor ezek a gondolatok eszébe jutnak, tudatosítja és nagyon pontosan, szavakba, szabatos mondatokba öntve megfogalmazza (sokszor a fenyegető gondolatok csak félig megfogalmazva futnak át az agyunkon, és annál ártalmasabbak) ezeket a félelmeket, de ami a legfontosabb, minden mondat elé tegye oda, hogy "azt gondolom, hogy ..." Akár még utána is oda teheti, hogy "ez egy gondolat", "ez csak egy gondolat". A félelemérzés megfogalmazása elé pedig ezt.: "azt érzem, hogy félek..., mert azt gondolom, hogy...", és utána meg ezt: "ez egy érzés; ez csak egy érzés..." Ez segít tudatosítani, hogy a gondolat, csak gondolat, az érzelem, csak érzelem, nem maga a valóság; Egy ilyen mondat is segíthet: "nem attól függ, hogy rákom van, vagy nincs, hogy félek-e tőle vagy nem, hogy gondolonk-re rá, vagy nem. Most éppen erre gondolok, ettől félek, de nem több egy gondolatnál és egy érzésnél."
Mindezek mellett azt gondolom, hogy nem a betegségekkel vagy a halállal van baja, hanem az életével, az aktuális életével, még akkor is, ha a félelmeit a múltbeli élményei alapozták meg. Paradox módon a félelmei mindaddig, amíg szó szerint veszi őket, nem segítik a megoldáshoz, hanem tévútra viszik, elterelik a figyelmét arról, hogy megpróbálja az életét a jelenben örömtelibbé tenni, hogy átélhesse, hogy ez a saját élete, ami vállalható, elfogadható, szerethető és élvezhető, önmagáért és nemcsak másokért élhető, még akkor is, ha a szennvedésekből is alaposan kijut és eddig is kijutott. Tekintheti ugyanakkor a félelmeit jóbarátnak is, aki megtévesztő csomagolásban nyújt át egy életbevágóan fontos ajándékot, azt a figyelmeztetést, hogy ideje örömtelibbé tenni az életét, ideje nemcsak másokért, hanem önmagáért is élnie, mert bizony, az élet véges! Még nem itt van vége, nincs szó halálos betegségről, de jobb most gondolni erre, jobb ma egy ilyen figyelmeztetés, amikor még bőven van idő megtalálnia és vállalnia a saját életét, mint akkor, amikor már tényleg az élete végéhez ér, mert akkor már késő lesz.
Tudom, mindez nem egy pár napos "projekt", tapasztalatom szerint több éves elkötelezett terápiában lehet idáig eljutni, de érzem, hogy komolyan küzd érte, és ezért hiszem, hogy van értelme. Nagyon remélem, hogy majd a Búrán elinduló önsegítő csoportok is segíteni fogják ezen az úton.
Idézet tőle: névtelenKedves Doktornő!
Döntésképtelen vagyok. Van egy munkahelyem, ami elképesztően feszültségekkel terhes, de legalább van. Ha váltanék, csak alacsonyabb pozicióba tudnék elhelyezkedni és kevesebb pénzért. Nem tudom mit tegyek. Tudom hogy direkt tanácsokat nem adhat, de csak őrlődök. Napi 4 órát utazok a mindennapos cirkuszokért. Nem találom sehol a helyemet. A főiskolát elvégeztem már 3 éve, nyelvvizsgám még mindig nincs. Egyszerűen képtelen vagyok összeszedni magam. A családomra már nem is jut időm, itthon csak alszok pedig van két kisgyerekem. Nem látom a kiutat. Ön mit javasolna?
Köszönöm a válaszát
Kedves névtelen!
Tényleg nem tudok konkrét választ adni, és ne is fogadjon el ilyet senkitől!
Az nagyon jó, hogy eljutott odáig, hogy megfogalmazta, hogy valamilyen változásra van szüksége. Ne, csodálom, hogy nem tud könnyen dönteni, mert úgy látom, hogy nagyon sok probléma és sok szempont keveredik ebben az egész helyzetben és először ezeket kellene szétszedni, csoportosítani és esetleg sorrendbe állítani. Szó van itt időről, pénzről, munkahelyi légkörről, beosztásról és ahhoz tartozó társadalmi presztizsről, érdeklődési körének és képességeinek megfelelő, vagy nem megfelelő, esetleg ez alatti munkalehetőségről, családról és család utáni vágyról és felelősségérzetről, kimerültségről, nyevvizsgáról és mindarról, amiért arre érdemes lenne ráhajtania, valamint mindarról, ami ettől idáig visszatartotta és jelenleg is visszatartja - és ha nagyon keresném, még biztos tovább is sorolhatnám. Mindenképp szó van minden lehetséges döntés esetén ilyen-olyan nyereségekről, veszteségekről, és kockázatokról.
Az is lehet, hogy a leírtakon kívül is rengeteg minden jönne elő, ha erről valakivel elkezdene beszélgetni, és az is, hogy új összefüggések és új megoldási lehetőségek is felmerülnének.
Azt tartanám legjobbnak, ha valakivel, egy olyan független személlyel, aki nem ad tanácsot és semmilyen irányban nem próbálja befolyásolni, át tudná beszélni az összes ide kapcsolódó poblémáját és az összes megoldási lehetőséget. Nálunk a Nap-Körben vannak erre kiképzett önkéntes segítőink. Lehet, hogy néhány beszélgetés is elég egy ilyen helyzetben, de ha kell, a segítő végig kíséri az egész folyamaton, amíg valóban eljut a kiválasztott megoldás megvalósításáig. Elképzelhető, hogy sokat segíthet egy olyan barát is, aki képes türelmesen meghallgatni, anélkül, hogy befolyásolni akarná. Azt is érdemes megpróbálni, hogy papíron összeírja az összes szempontot és az összes felmerülő variációt, majd egyenként végig gondolja mindegyiknek az előnyeit és hátrányait és ennek alapján kiszórja azokat, amik nem jönnek szóba. A versenyben maradt megoldásokkal kapcsolatban még érdemes egy fantásiajátékot eljátszani és esetleg azt is leírni: elképzelni magát, hogyan zajlana az élete, hosszú távon, ha az egyiket vagy másikat választaná. Ha nagyon leragad a döntésképtelenségnél, azt is érdemes elképzelni, hova vezet, milyen lesz az élete, ha minden marad a régiben.
Ha mindent nagyon alaposan átgondolt, és ha a racionális érveken kívül a lehetséges megoldásokkal kapcsolatos érzelmeit is közel engedte magához, ott pedig, ahol nagyon erős érzelmek, esetleg félelmek, indulatok kerültek elő, a racionális meggondolásokat szembe tudta állítani az érzelmeivel, akkor, ha mindez sikerül, lehet, hogy érdemes elkezdeni egyszerűen befele figyelnie és az intuicióira hallgatnia.
A döntés megszületése után nem árt rögtön konkrét tervezetet készíteni, időmegjelölésekkel, arra vonatkozóan, hogy milyen lépésekben valósítja meg a kitűzött célját. A megoldásba már bevonhat másokat, pl. ha új állást akar, álláshírdetés gyűjtésébe, ha maradni akar, abban, hogyan érezhetné mégis jobban magát a helyzetben, ha nyelvvizsgát akar tenni, a felkészülésbe, felkészítő tanár keresésébe, stb. Ha közösen dolgoznak egy terv megvalósításán, az segíthet az erőtartalékai mobilizálásában. A döntésben viszont ne hallgasson senkire, mert ami a másik számára jónak tűnik, nem bizos, hogy Önnek is jó lesz, viszont Ön szenvedi el a következményeket, miközben senkin nem kérheti számon, ha rossz irányba befolyásolják.
Üdv, Éva
Kedves zsivány,
örülök, hogy van, és itt van, el fog itt kelni a finom humora. Jók lesznek a kérdések ékezet nélkül is, Éva
Idézet tőle: gabKedves Doktornő!
Köszönöm a részletes válaszát. Tehát pénzhiányra hivatkoztak, amikor gyakorlatilag leépítették az állami pszichoterápiát. Az viszont már érdekes, hogy a méregdrága és kétes hírű gyógyszere mindig van pénz. Üdvözlettel: Gábor
Kedves Gábor, bár alapvetően igaza van, a helyzet kicsit bonyolultabb.
Nem pszichoterápia és gyógyszer állnak egymással szemben, hanem arról van szó, hogy a szolgáltatóknak a tevékenységük alapján elszámolható pontszámokból fenn kell tartaniuk magukat, különben csődbe mennek és akkor megszűnnek maguktól. Ahol egy pszichiátriai osztály vagy ambulancia egy nagyobb kórházhoz vagy más anyaintézményhez tartozik, ott az anyaintézmény várja el, hogy az osztály nyereséges legyen és ha nem képes erre, megszüntetheti.
A pontszámok úgy vannak megállípítva, hogy a hagyományos, akut ellátást végző pszichiátriai osztályoknak is nehéz fedezniük az önfenntartásukat, az ambulanciák mégkevésbé és a pszichoterápiás ambulanciák pedig egyáltalán nem képesek erre, csalással sem, mert persze mindenütt csalnak valamennyire. A csalás lehetőségét lehatárolja az u.n. volumenkorlát, a munkaidőt meghaladó tevékenységmennyiséget nem lehet elszámoltatni, és természetesen az összmunkaidő is lehatárolt. A sima ambulancián meg lehet tenni, hogy néhány percet számolunk egy betegre (nem is jut több), az 50 perces pszichoterápiás tevékenységből viszont csak nagyon kevés fér be ugyanabba a munkaidőbe. Az osztályos ellátásnál más a helyzet, ott nem a beteggel végzett tevékenységeket pontozzák, hanem a bentfekvés idejét, itt viszont az osztályon tölthet idő van lehatárolva. U.n. HBCS-k, "homogén betegcsoportok" vannak, ez azt jelenti, hogy minden diagnózisra meg van adva, hogy hány napig lehet az adott dg.-sal bent tartani valakit az osztályon. Az azonos ideig bent tartható dg.-ok csoportjait hívják HBCS-nak. Nos, ha valakit tovább tartanak az osztályon a megadott időnél, akkor az intézmény nem kap utána pontot, azaz pénzt, egy bizonyos idő után pedig már pontot vonnak le, tehát még fizet a kórház a beteg után. A bent tarthatósági idő ritkán több 3 hétnél, ami alatt nem lehet pszichoterápiát végezni. A SE Klinikán ezért 3 hetes intenzív csoportterápiás kurzusokat csinálnak a pszichoterápiás osztályon, ami arra jó, hogy valaki megismerkedjen ezzel az élménnyel és kedvet kapjon hozzá, utána viszont kereshet magának pszichoterápiát, ahol tud. Lehet még u.n. krónikus ágyakat működtetni, ezeken hosszabb ideig lehet beteget bent tartani, viszont eleve sokkal alacsonyabb a megszerezhető pontszám, mint az akut ágyakon. Minden esetre, ez lehetőséget teremt hosszabb távú, több hónapos pszichoterápiára, de állandó csődveszéllyel, illetve az anyaintéznmény jóindulatára való ráutaltsággal. A kórházi osztályoknak egyébként a gyógyszerekkel is óvatosan kell bánniuk, fennmaradásukhoz a gyógyszerköltségeiket is minimalizálniuk kell, meg kell válogatniuk, hogy milyen gyógyszereket használjanak, sok helyen felírják receptre, kiváltatják a betegekkel és behozatják a gyógyszereket. Az ambuláns tevékenységnél a sürgősségi készleten kívül nem kell gyógyszerekre költeniük az intézményeknek, mert ott azokat a beteg váltja ki.
Nemcsak a pszichoterápia hiányzik a hazai ellátási rendszerből, hanem az u.n. közti intézmények, nappali, éjjeli kórházak, védett munkahelyek, védett szállások, betegklubok, stb., a közösségi pszichiátriai ellátás fontos láncszemei, azaz csak nagyon kevés ilyen van. A közösségi pszichiátriai ellátás azt jelenti, hogy a beteget megbetegedése kezdetétől ahhoz segíti, hogy bent tartsa a tásadalomban, a saját közösségeiben, kiküszöbölje a korházi kezelés szükségességét vagy minimálisra szorítsa a kórházi kezelés idejét. Mindig foglalkozik a családdal, segíti, hogy a beteg megtartsa a munkahelyét, ahok számára pedig, akiknél ez nem sikerül, olyan közösségeket, védett szállásokat és munkahelyeket tart fenn, amelyek segítik a visszajutást, vagy ha ez nem sikerül, még mindig a társadalmon belül tartják a súlyos betegeket is, ahelyett, hogy egy lakóhelyétől távoli elmeszociális otthonba zárnák.
Az a vicc, hogy egy ilyen ellátási rendszer ezerszer olcsóbb és költséghatékonyabb a jelenleginél, mert valóban a gyógyszerek, a kórházi ágyak és az elmeszociális otthonok a legdrábábbak, és habár kellenek is persze azért, mindezekből kevesebb kellene egy ilyen rendszerben.
Hogy mi az akadálya akkor? 1./Át kellene ezt egyszer látniuk az illetékes politikai vezetőknek és a TB vezetőinek, amitől messze vannak 2./Szakmán belül sincs egység, a szakmai vezetőink a kórházi érdekeltségű szakemberekből kerülnek ki, ezért nem képviselik ez a szemléletet kellőképpen a politikai vezetők felé 3./ Sajnos kétégtelen, hogy kezdetben ez plusz anyagi ráfordítással járna, miként a pszichoterápia finanszírozása is (finanszírozhatná, mint több országban teszi is, a TB akár a magánterápiát is, megfelelő ellenőrzés mellett, ha nem is egészében, de legalább részben és/vagy időhatárosan), és csak hosszú távon hozná meg a nagyon nagyon nagy hasznát.
Örülök, hogy leírhattam itt mindezt, mert úgy gondolom, joguk van tudni a felhasználóknak, és jó, ha tudják, hogy hol élnek. Én abban is hiszek, hogy alulról is elindulhat egy majdan követeléssé dúzzadó igény, s rákényszerítheti a döntéshozókat a kívánatos változásra.
Üdv. Éva
Magam részéről támogatom a fontosabb témák összegyűjtését, mert tényleg sok jó kérdés jön (csak jó kérdésekre lehet jól válaszolni), és örülnék, ha minél több érdeklődőhöz jutnának el az információk, Éva
Ehez még hozzátartozik,hogy gyógyszerrel tudok csak létezni.A gyógyszer valóban segít ,de csak arra volt jó ,hogy életben maradjak.A továbblépéshez pedig már terápia kellene,ami sajnos havi 90eFT-ból (3 főre) nem finanszírozható.