Ratkóczi Éva doktornő válaszol
Idézet tőle: samuboyKedves Éva,itt az évvége,jönnek az ünnepek,vendégségek.Ezzel kapcsoatba kérdezném meg,hogy milyen minimális mennyiségü alkoholt lehet fogyasztani gyógyszerszedés mellett.Ilyenekre gondolok,hogy ketilept 800 mg, lamolep 400, xanax sr 1,tegretol 200mg.
Köszönöm válaszát samuboy
Kedves samuboy, van egy nagyon finom alkoholmentes pezsgő, nem Kölyökpezsgő, hanem igazi borból készült igazi pezsgő, csak kivonták belóle az alkoholt, hasonlóan a valódi kávéból készült koffeinmentes neszkaféhoz. Azt hiszem "BB", de majd megnézem. Jól is néz ki, ilyen ezüst vagy arany csomagolású. Jól behűtve egészen tökéletes az illúzió. Én ezt ajánlanám, nem érdemes kockáztatni, az alkohol és gyógyszer együtt kiszámíthatatlan hatást válthat ki! Szép ünnepeket, a hangulat és élmény nem a szesztől függ (azaz sajnos néha igen, de épp azt nem kívánom), éva
Idézet tőle: IdőrablóÜdv Doktornő, köszönöm a választ,
a következő terápiára összegereblyézem a gondolataimat. Azt hiszem jegyzetelek, mert máskülönben csapongóvá válok, és félek hogy kifelejtek fontos dolgokat.
Érzem hogy haladunk, de még előttem sem tisztázott hogy milyen irányba, csak azt érzem hogy talán jó irányba.
Örülök, gratulálok, Éva
Idézet tőle: zsivanyKedves Doktorno;
Nem tudom, nem ertem.
Kedves zsivány, sajnos nem tudom, mit nem ért, ha gondolja, segítsen, Éva
Kedves Éva,itt az évvége,jönnek az ünnepek,vendégségek.Ezzel kapcsoatba kérdezném meg,hogy milyen minimális mennyiségü alkoholt lehet fogyasztani gyógyszerszedés mellett.Ilyenekre gondolok,hogy ketilept 800 mg, lamolep 400, xanax sr 1,tegretol 200mg.
Köszönöm válaszát samuboy
Idézet tőle: effiKedves Doktornő,
Köszönöm a válaszát, jó érzés ez a hozzáállás! Már eldöntöttem, hogy megyek önökhöz, írok is majd e-mailt ezzel kapcsolatban, csak egyelőre halogatom..
Annyi kérdésem lenne, hogy elölről kell kezdeni mindent, pl. az esetleges gyógyszeres kezelést? Mert ugye van egy rakás papírom, de ezeken kívül csak az én szavam..
Honnan lehet tudni, hogy kell-e a gyógyszer? Utoljára hárman is azon az állásponton voltak, hogy ne szedjek semmit. Előtte évekig próbálkoztak.
Teljesen kiborít, hogy sem a diagnózisomban, sem a gyógyszerezésemben (és azon belül, hogy egyáltalán milyen típusút szedjek) nincs egyetértés azok között, akiknél jártam. Hogy lehet így hinni bármiben is..
effi
Kedvs effi, megértem az elégedetlenségét, de sajnos ez a vélemyénkülönbség, ha nem is gyakori, nem is kivételes. Több oka lehet. Egyik, hogy hasonló vagy azonos panaszok, tünetek több különböző diagnózisú és eredetű zavarban is előfordulhatnak. Sok olyan dg. van, amit az aktuális tünetek alapján nem, csak hosszú távon, a folyamat követésével lehet biztosan diagnosztizálni. Velem is előfordult, hogy időközben, akár évek elteltével jelent meg egy olyan tünet vagy vált egyértelművé valamilyen lefolyásbeli sajátosság, ami alapján változtatni kellett a saját diagnózisomon. Az kifejezetten gyakori, hogy több évtizede fennálló tünetek, problémák esetében több féle diagnózist tartalmazó iratzhalmazzal érkeznek hozzánk a betegeink. Sajnos a fentiek mellett az is hozzájárul ehhez, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszerben nem jut annyi idő az első beszélgetésre, és a továbbiakban sem, mint amennyi szükséges lenne ahhoz, hogy minden fontos adat és szempont mérlegelhető legyen. Emellett vannak különböző iskolák, megközelítések, irányzatok, gondolkozásmódok, ami kisebb mértékben már a dg.-ban, de főleg a terápia megválasztásánál is szerepet játszhatnak.
Természetesen minden szempontot és előzetes adatot igyekszünk figyelembe venni, különös tekintettel a kliens saját tapasztalataira, élményeire, ezeken belül arra vonatkozóan is, hogy eddig mit próbált, milyen kezeléseket kapott, mi használt neki, mi nem. Üdv. Éva
Idézet tőle: helplessKedves Doktornő!
Én egy 38 éves férfi vagyok.Ez év áprilisában kezdődtek a problémáim.Konkrétan alvászavarral kezdődött az egész.Hozzátartozik,hogy 3 műszakban dolgozom,és sajnos innentől kezdve még nehezebb volt az alvás.Szeptemberben mentem el a pszichiátriai szakrendelésre.Ott a doktornő nem igazán foglalkozott velem csak felírta a Remeron nevű gyógyszert.Ami helyrehozta az alvásomat és az étvágyamat.Kicsit javított a levert hangulatomon is.Az lenne a problémám,hogy a héten éjszakás voltam és vagy három napja nagyon nagy szomorúság tör rám szinte állandóan.Férfi léttemre a sírás környékez mindíg,és az öngyilkosságon gondolkodom és nem tuudom mit tegyek,nagyon félek
Kedves helpless,
minden, amit leírt, súlyos, nagy valószínüséggel biológiailag meghatározott depresszióra utalnak, ami általában jól kezelhető gyógyszerekkel. A Remeron egy jó antidepresszívum, ami eszerint idáig segített is. Lehet, hogy a visszaesése összefügg a rendezetletlen alvási lehetőséggel, éjszakázással. Az is lehet, hogy a depressziója más okból erősödött fel és már nem elég a beállított adag, vagy más gyógyszeres kiegészítésre, esetleg gyógyszermódosításra lenne szükség. Az is előfordul, hogy a súlyos depresszió a gyomorban olyan felszívódási zavart okoz, hogy a szájon át adott gyógyszerek nem szívódnak fel. Ilyenkor pár nap alatt csodával határos javulás érhető el infúzióban adott antidepresszívummal. Én mindenképp egy rövid kórházi befekvést ajánlanék, mert ha ennyire rosszul van, akkor leggyorsabb és legbiztonságosabb gyógyszerváltoztatást kell választani.
FELTÉTLENÜL MENJEN EL AZONNAL, illetrve amint lehet, A KEZELŐORVOSÁHOZ, ÉS MONDJA EL A NEKEM LEÍRT PROBLÉMÁIT ÉS FÉLELMEIT! KÉRHETI NYUGODTAN A KÓRHÁZI KEZELÉSÉT, ILLETVE HA Ő FELAJÁNLJA, NYUGODTAN FOGADJA EL. (mAI körülmények között nem kell attól tartana, hoyg a szükségesnél hosszabb időre bent tartják, a kórházi kezelés biztosan nem fogja jobban megzavarni az életét, mint maga a betegség, és minden esélye megvan arra, hogy az egész szörnyű állapot a gyógyszermódosítással szépen elmúljon, elszálljon, mint egy rémálom. )
Addig is, amíg segítséghez jut, használjon ki minden emberi kontaktuslehetőséget! Lehetőleg ne maradjon egyedül, próbálja megszervezni, hogy mindig legyen valaki a közelében. Írja össze, hogy hány olyan ismerőse van, akiket felhívhat telefonon, akikkel beszélgethet bármiről, ami érdekli, vagy amire oda tud figyelni. Próbálja kitölteni az idejét, végezzen olyan tevékenységeket, amikre képes odafigyelni, amik lekötik az érdeklődését. Írja ki magának nagy betűkkel egy jól látható helyen elhelyezett lapra, hogy "Ez csak egy depresszió. Egyszer már jobban lettem, most is jobban leszek. Egyszer már segített rajtam gyógyszer, lehet, hogy változtatni kell rajta, de számíthatok rá, hogy most is fog segíteni. " - vagy valami hasonlót.
Ha időközben mégrosszabbul lenne, nyugodtan beállíthat ezekkel a panaszokkal akár éjszaka, ügyeleti időben is a területileg illetékes pszichiátriai osztályra és önként kérheti felvételét. Kihívhatja a mentőt is ugyanezzel a kéréssel.
Nagyon remélem, hogy nincs ennyire rosszul, de le akartam írni minden lehetőséget. Mindenképpen kérjen segítséget legkésőbb holnap! A deprsszió spontán alakulása kiszámíthatatlan. Váratlan javulás és váratlan rosszabbodás éppúgy előfordulhat. Az utóbbit nem szabad kockáztatni, mert kiszámíthatlan az is, hogy milyen tünetekkel jár.
Feltétlenül várom a jelentkezését!
Együttérzésse és üdvözlettel: Éva
Kedves Éva!
Van annak reális alapja, hogy valaki - mondjuk én - egy szakirányú könyv segítségével képes legyen javítani a mentális állapotán, viselkedésén, és ezáltal jelentős életminőség javulást érjen el?
Üdv Doktornő, köszönöm a választ,
a következő terápiára összegereblyézem a gondolataimat. Azt hiszem jegyzetelek, mert máskülönben csapongóvá válok, és félek hogy kifelejtek fontos dolgokat.
Érzem hogy haladunk, de még előttem sem tisztázott hogy milyen irányba, csak azt érzem hogy talán jó irányba.
Ilyen rosszul a gyógyszerszedés előtt semvoltam soha
nogyon félek,hogy nem látom a kiutat
Kedves Doktornő!
Én egy 38 éves férfi vagyok.Ez év áprilisában kezdődtek a problémáim.Konkrétan alvászavarral kezdődött az egész.Hozzátartozik,hogy 3 műszakban dolgozom,és sajnos innentől kezdve még nehezebb volt az alvás.Szeptemberben mentem el a pszichiátriai szakrendelésre.Ott a doktornő nem igazán foglalkozott velem csak felírta a Remeron nevű gyógyszert.Ami helyrehozta az alvásomat és az étvágyamat.Kicsit javított a levert hangulatomon is.Az lenne a problémám,hogy a héten éjszakás voltam és vagy három napja nagyon nagy szomorúság tör rám szinte állandóan.Férfi léttemre a sírás környékez mindíg,és az öngyilkosságon gondolkodom és nem tuudom mit tegyek,nagyon félek
aki nem akarja kiteregetni x ismeretlen elé, az nem ír....ennyi....
a fenyegetőzés meg szart sem ér.....
am mit akarasz elérni ezzel?
Szegény moderátor 🙁
T. Doktornő!
40 körüli férfi vagyok. Valami nem működik az életemben, nem tudom mi. Gyűlölöm az érzelmeket, az őszinteséget, szerintem a világ nem ezeken alapul, hanem a tudományosan bizonyított tényeken.
Nem bízom az orvosokban, amiket ők tudnak, azt én is tudom, megvettem a könyveiket, elolvastam, megtanultam, bárminek utána tudok nézni. A falumban a dokinak én szoktam megmondani,hogy mit írjon fel, ha nem írja, akkor megrendelem interneten,nem olyan nagy cucc.
Engem arra neveltek, hogy ha nem tudok valamit, akkor nézzek utána és tanuljam meg. Borzalmasan irritálnak az okostojások, akik azt hiszik, hogy nálam jobban tudnak bármit is. Ez főleg férfiakra igaz, gyűlölöm őket, nőkre annyira nem, de őket meg lenézem, végülis mit tudhat bármit jobban egy nő, mint egy férfi? Kis buták. Meg kell védeni őket a saját butaságuktól.
Mostanában viszont valamiért nem alszom,és már a gyógyszerek se segítenek. Elmentem pszichoterápiába,de nem tartom túl sokra,az illendőség megköveteli, hogy ne adjam ki ezt a maga számára,de azon kívül, hogy kb. két hónapja csak beszélünk beszélünk,nem történik semmi, a rémálmaik egyre rosszabbak lesznek, de a csaj (a dokinő) értelmesnek tűnik, meg lehet, hogy szeret is,akkora figyelemmel hallgatja a hülyeségeimet.
Maga szerint mikor fog történni valami?
Üdv doktornő!
Az a kérdésem, hogy celebként hová forduljak segítségért?
A háttér: középkorú egyedülálló vagyok, a nevem ismert az országban. Nem kifejezetten mindenki ismeri, de az ú.n. értelmiségi réteg igen.
A problémám az, hogy eddig akárhová fordultam segítségért, sose sikerült megbíznom a segítőben. Valahogy úgy érzékelem, hogy ez rajtam múlik elsősorban, talán nem fizetem meg őt annyira, hogy figyeljen rám és ne adjon ki engem - legalább ő. Jómagam abból élek, hogy kiadom magam, a gondolataimat, az érzéseimet, gyakorlatilag mindenemet, ez nagyon zavaró, de az még inkább, amikor csökken irántam az érdeklődés.
Sokféle képpen próbálom megszerezni a csak nekem szóló figyelmet. Jószolgálati nagykövetként felvállalom a kisebbségek ügyét, támogatom az elesetteket, népszerűsítem a különféle segítő intézményeket, Vöröskereszt, örökbefogadás, depresszió elleni küzdelem, stb. Munkát szerzek orvosoknak, kifejezem, hogy nagyra tartom őket és értékesnek, amit csinálnak, de valahogy úgy érzem, mintha ezek ellenére rám sose figyelnének, csak arra, hogy népszeűsítem őket és fizetett munkát szerzek nekik, csak az lényeges számukra, amiből ők részesülnek, az, hogy mi van velem, az nem sámít nekik.
Az idővel is jár talán, de magányos vagyok. Minél több ilyesmiben veszek részt, annál nyilvánvalóbbá válik számomra, hogy egyedül vagyok, és nincs segítség, hiszen ha lenne, akkor rám is figyelnének.
Celebsors?
Kedves Éva!
Nagyon örülök annak, hogy itt van és anoním kérdésekre is válaszol!
Különösen jól jön az anonimitás az én esetemben, nem szívesen fedem fel magam.
A problémám a következő: súlyproblémákkal küszködő, félig gyógyult borderline paciens vagyok, és én is segítőként dolgozom egyelőre ingyen. Állandóan az az érzésem, hogy csak adok és adok, de kapni nem kapok vissza semmit, ha én vagyok bajban vagy nekem kell segítség, akkor senki nem figyel rám.
Olyan mértékben tudom megosztani magam, hogy időm egy részében professzionális tanácsokkal látom el a hozzám fordulókat, és utána egy másik segítőtől tanácsot kérek, mert úgy érzem, hogy szinte ugyanazokkal a problémákkal kell nekem is megküzdenem, amivel mások hozzám fordulnak.
Segítsen kérem, jómagam egyre nehezebben bírom ezt az állapotot, hogy mint segítő kellek, mint segítségre szoruló nem: maga mit tenne a helyemben?
Kedves Doktornő,
Köszönöm a válaszát, jó érzés ez a hozzáállás! Már eldöntöttem, hogy megyek önökhöz, írok is majd e-mailt ezzel kapcsolatban, csak egyelőre halogatom..
Annyi kérdésem lenne, hogy elölről kell kezdeni mindent, pl. az esetleges gyógyszeres kezelést? Mert ugye van egy rakás papírom, de ezeken kívül csak az én szavam..
Honnan lehet tudni, hogy kell-e a gyógyszer? Utoljára hárman is azon az állásponton voltak, hogy ne szedjek semmit. Előtte évekig próbálkoztak.
Teljesen kiborít, hogy sem a diagnózisomban, sem a gyógyszerezésemben (és azon belül, hogy egyáltalán milyen típusút szedjek) nincs egyetértés azok között, akiknél jártam. Hogy lehet így hinni bármiben is..
effi
Nagyon köszönöm, Doktornő!
Igen, meglehet, hogy a gyerekkori traumák okozta rejtett depresszióm volt..bár nem éreztem a lelki súlyát..így testi tünetekben jelent meg.
Bizony, sokára jutottam megfelelő orvoshoz, pedig közöttük dolgozom, de soha, senkinek nem jutott eszébe, hogy megfelelő szakemberhez irányítson.
Saját magam gondoltam úgy, hogy talán itt lehet a baj.
No, de ez már a múlté...a lényeg, hogy köszönöm, jól vagyok 🙂
Üdvözlettel: csillag
Idézet tőle: csillagocskaKedves Doktornő!
46 éves nő vagyok.Mióta az eszemet tudom, mindig sovány, étvágytalan voltam. Emésztési zavaraim (epegörcs, gyomorfájás, hányinger) végigkísérték az életemet egészen a tavalyi évig, mikor is minden fizikai vizsgálat után, a negatív leletek birtokában, felkerestem egy pszichiátert
Ekkor 44 kiló voltam..Elmondtam a panaszaim.Mirzatent kaptam és Coaxilt.Ekkor még szedtem a Rivotrilt is.Az utóbbit már teljesen elhagytam. Jelenleg nagyon jól érzem magam, híztam 10 kilót..ezt a súlyt már fél éve tartom..innen már nem megy felfelé. Jó étvágyam van, tudok aludni,kiegyensúlyozott vagyok.Minden panaszom megszűnt, és mindan ételt jóízűen meg tudok enni anélkül, hogy panaszt okozna. Sosem gondoltam volna, hogy két gyógyszer így helyre tud tenni.
A kérdésem az lenne: Ha abbahagyom a gyógyszer szedést, akkor mi fog történni? Újra lefogyok olyan soványra, mint voltam? Már próbálkoztam azzal, hogy néhány napig nem vettem be a Mirzatent, és abszolút nem volt étvágyam.Lehet, hogy már így kell leélnem az életem? Meddig szedhetők ezek a gyógyszerek?
Köszönöm, ha végig olvas 🙂
Tisztelettel: csillagocska
A kérdésem az lenne:
Kedves csillagocska!
Öröm is, szomorúság is olvasni a történetét, öröm a szép eredmény miatt, szomorú, hogy ilyen sokára jutott megfelelő segítséghez. Az is öröm, hogy a Rivotrilt el tudta hagyni. A másik 2 gyógyszer antidepresszívum, nem okoz olyan hozzászokást és függőséget, mint a Rivotril és a hasonló nyugtatók. Egyik napról a másikra semmképpen nem szabad kihagyni az antidepresszívumokat, mert az gyors visszaesést okoz. Kezelő orvosával megbeszélve egy hosszabb idő után meg lehet kísérelni nagyon fokozatosan, lassan az elhagyást, és ha a csökkentésre visszatérnek a tünetei, akkor vissza kell állítani. Később egy újabb hosszabb idő elteltével megint meg lehet ugyanezt próbálni. A gyógyszerek ilyen látványos hatása arra utal, hogy tüneteinek egy esetleges rejtett biológiai depresszió az oka, de azért látatlanban nem lehetek ebben biztos, és abban meg pláne nem, hogy nincsenek-e emellett esetleg olyan lelki komponensei, amelyeken pszichoterápia segíthet. A testi panaszokon gyakran segít az autogén tréning, ha ez nem elég, a lelki panaszok feltárása, kezelése is szükséges lehet más pszichoterápival. Ha mégis hosszabb távon kellene a gyógyszer a tünetmentességéhez, abból még nem következik, hogy élete végéig szükséges, az is lehet, hogy el lehet majd lassan hagyni akár véglegesen, és az is, hogy sikeres elhagyás után később még lesznek az életében megint olyan időszakok, amikor szükségessé válik. A biológialag meghatározott depresszió leginkább szakaszosan szokott jelentkezni, de nem mindig.
Üdv., Éva
Idézet tőle: maveKedves Éva,
az autogén tréninget nem ajánlották nekem régebben, disszociatív tüneteim miatt, de pl. a jóga elég jót tett, amikor rendszeresen jártam, de ott is nehéz a relaxáció végén visszajönni.
logopédussal beszéltem többször (meg gyerekként jártam is), felmérték az állapotomat, és azt mondták, h ez pszichológiai probléma. itthon teszteltem ezt, és van h egy szöveget teljesen akadásmentesen felolvasok, aztán történik vmi (pl. csöngetnek és nem tudom h ki az, szóval nem túl nagy stressz), és ennek hatására már utána minden szónál elakadok. most ez főleg azért zavar ennyire, mert ha beadom a phd-t és lesz a védés, fel kell olvasni a kérdésekre a válaszokat, és nagyon félek ettől (is).
nekem nincs ötletem h mit kezdhetnék ezzel, se a terápiában, se azon kívül.
Kedves mave!
Az autogán tréning tényleg ronthatja a disszociatív zavart, de ha jól megtanulja valaki a visszahívást, akkor még segíthet is, mert a visszahívást ott is alkalmazhatja. (Ezt írtam le menphisgirlnek egyik levelemben). Ha nincs sok ideje a védésig, akkor legjobb a már bevált jógát visszahozni, nagy hangsúlyt feltetve a visszahívásra. Speciálisan a védéssel kapcsolatos sorongásaira irányú kognitív terápia segíthet a szorongásán.
További ötletek:
Sokat segíthet, ha a védést többször elpróbálja mondjuk a barátaival való szerepjátékben, vagy valakinek többször felolvassa a szövegét, állva, bevezető megszólításokkal, mindennel, úgy, hogy hasonlítson az egész az igazi helyzetre. Addig kell ismételni, amíg már csaknem gépiesen követik egymást a szavak, előre beidegzett hangsúlyokkal és hanglejtéssel, úgy, hogy a hangképzésre már ne kelljen figyelnie.
A mindezek után még fennmaradó szorongás ellen némi bátorságot igénylő, de nagyon hatékony módszer, ha a védés elején elmondja ezt a problémáját. Persze röviden, így valahogy: " Elnézést kérek, ha az elején kicsit dadogni fogok, de kicsit izgulok, és ilyenkor vissza szokott térni a régi beszédhibám, amivel már megküzdöttem." Mire befejezi a mondatot, lehet, már enyhül is a szorongása, és lehet, hogy nem is fog dadogni. Ha pedig mégis, akkor megértőbben fogják fogadni, ha ezt így előre bejelenti. Ha színészi vizsgára készülne, ott ez nem lenne nyerő, de itt nem a beszédszépség a fontos, és biztos vagyok benne, hogy a nyíltsága és a látható bátor küzdelme a problémával egy ilyen helyen a többségből tiszteletet és megbecsülést ébreszt.
Gondoljon arra, hogy ez az egész köztudottan csak egy beavatási rituálé, ahova az ott ülők szolidaritásból és illedelemből, vagy kötelességből mennek oda, nem azért, hogy hibát keressenek vagy kötözködjenek, és mielőbb haza akarnak menni. Extrém ritkán fordul elő, hogy azt, aki már odáig eljut, bármi vagy bárki megmenekítse a tudományos minősítéstől. A bizottság a kezükben lévő leírt szövegek alapján dönt és azokban pedig nem dadog.
Idézet tőle: IdőrablóÜdv Doktornő ezen a késői órán.
Remélem néha azért alszik is....
Köszönöm a válaszát.
Ma voltam terapon, amit továbbra is nagyon termékenynek és hatékonynak érzek, de legfőképpen kevésnek. Kevésnek ahhoz viszonyítva, amit még el szeretnék mondani. Nem ismerek magamra, utoljára 20 éve jártam masszívan hetente terápiára, mindent harapófogóval meg "trükkökkel" kellett kibányászni belőlem. Azt gondolom, akkor igazán nehezen lehetett velem együttdolgozni. Most nem ismerek magamra.
Amit az érzelemszabályozási problémáról írt, azon elgondolkodom.... érintve vagyok azt hiszem, de talán nem BPD által.
Valamint rendkívül visszajelzés függő vagyok, azaz a hangulatom nagymértékben függ attól, hogy hozzám érzelmileg közel álló személyek hogy nyilvánulnak meg velem szemben.
Az a kifejezés, hogy visszajelzésfüggő, szerepel valahol a pszichológiai szótárban?Köszönöm, lassan nyugovóra térek, a kakas már kukorékol....
Jó éjt Önnek is ha már pihenni készül....
Kedves időrabló!
Tetszik ez a "visszajelzésfüggő", így még nem megfogalmazni, de maga a jelenség közismert és rendkívül gyakori, összefügg az önbizalomhiánnyal, önértékelési problémákkal. A kognitív terápiákon belül az u.n. sématerápiás megközelítés használ egy olyan kifejezést, hogy "kóros másokra irányulság", ami egy speciális belső "sémacsoport" elnevezése. Gondolom, ha "nem elég" a terápiás óra, órák között is folytatja a belső elmélkedést, ami nagyon hatékony dolog. Ki szokott alakulni egy egyensúly, a terápiába már a belső munka hozadáka jut, ami még elmélyültebbé, hasznosabbá teszi a terápiát, és megszűnik az időzavar is. Üdv, Éva
Idézet tőle: effiDoktornő,
Az aspie az Asperger-szindrómás beteg és nálam is megvan a gyanú erre. Amúgy pont ez foglalkoztat engem is, mert pont hogy "alkatilag" érzem magam alkalmatlannak. Tudok beszélni, rég felhagytam a kimunkált elképzeléseimmel, tényleg bármit elmondok, de nekem a szakirodalom többet segített abban, hogy megtanuljam magam, mint a terápia, de ettől nem érzem magam jobban. Csak beszélek és beszélek, elgondolkodom a kérdésen, megint beszélek, megközelítem a dolgot máshogy, ha kell, foglalkozom vele otthon, írok, beszélek róla mással, de nem történik semmi. Érzelmileg sem ráz meg jobban, ha elmondom, mintha csak simán vagyok és átélem. Már nyilvánítottak alkalmatlannak és volt olyan is, aki azt mondta, hogy meghaladja őt a problémám. Amúgy egyáltalán nem érzem szükségét, hogy beszéljek magamról, de évekig csináltam, kipróbáltam sokmindent és semmi, közben egyre rosszabb minden. Ilyenkor mit lehet lépni?
effi
Kedves effi, nem tudok erre látatlanban semmi konkrétumot mondani. Sok féle pszichoterápia van a verbálison belül is és azon kívül is. Az, hogy a kibeszélés nem használt, nem jelenti, hogy alkalmatlan, és azt sem, hogy más módszer esetleg nem segítene. Az is lehet, hogy gyógyszerre is szüksége lenne. Van olyan egyébként, akinek nem segít a pszichoterápia, hiszen egyáltalán nem csodaszer, mint ahogy a gyógyszer sem az, de nem hinném, hogy itt erről van szó. Üdv, Éva
Kedves Doktorno;
Nem tudom, nem ertem.
valóban nem a személye hanem a viselkedése....de azért néhány dologtól eldurran az ember agya 🙂
((((((és az sem biztos h nem ismerjük)))))) de ez tényleg nagyon zárójelben.....
Köszi, Szörnyi! 🙂
szia Csillag! 
szokott írni, ha van ideje. Láttam, hogy írtál neki, és örülök, hogy itt vagy 
Nem régen azt írta, minden kérdésre reagál. Legkésőbb kedden este biztosan (amit eszerint szerdán olvashatsz). A tapasztalat az, hogy majdnem minden nap benéz egy kicsit.
Szia:)
Ja..igen..láttam, h csak 10 után van..de én akkor már alszom 🙁 Csak azért kérdeztem, mert írtam neki.
bár nem engem kérdeztél, de akkor biztosan itt van, de szokott előbb is írni, ha tud....(ált későn )
Idézet tőle: szörnyién úgy érzem (énközlés)... útálom ezt a k...va vitát és pandrást és bubót és az összes klónját!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
persze... ez csak egy érzés. tudom. de az agyamra megy...
én is bocsánat
Kedves szörnyi, krazy!
Megértem az indulataikat, hiszen a jelzett fantázianeveken érkező levelek több alkalommal is sérthették a búralakókat, akár a közvetlen lebecsülésükkel, akár a számukra fontos segítői rendszer működésének akadályozásával. Az énközlés többek közt arra jó, hogy senkit ne lehessen többé (le)minősíteni, sértegetni, támadni, őt sem!
Ne felejtsék el, hogy a nevek mögött létező személyt nem ismerik, csak a Búrán megnyilvánuló viselkedését, így csak ehhez viszonulhatnak, csak a viselkedése az, ami ilyen vagy olyan érzelmeket vált ki és nem a személye. Érdemes ezt így fogalmazni, hátha ez segítséget jelent a levélíró számára, anélkül, hogy a személyét sértené.
Amennyiben jók a szabályaink és a szabályörzők, akkor képesek lesznek megtartani a Búrát és a fórumot cél szerinti működésében.
Üdvözlettel, éva
Kedves Doktornő!
46 éves nő vagyok.Mióta az eszemet tudom, mindig sovány, étvágytalan voltam. Emésztési zavaraim (epegörcs, gyomorfájás, hányinger) végigkísérték az életemet egészen a tavalyi évig, mikor is minden fizikai vizsgálat után, a negatív leletek birtokában, felkerestem egy pszichiátert
Ekkor 44 kiló voltam..Elmondtam a panaszaim.Mirzatent kaptam és Coaxilt.Ekkor még szedtem a Rivotrilt is.Az utóbbit már teljesen elhagytam. Jelenleg nagyon jól érzem magam, híztam 10 kilót..ezt a súlyt már fél éve tartom..innen már nem megy felfelé. Jó étvágyam van, tudok aludni,kiegyensúlyozott vagyok.Minden panaszom megszűnt, és mindan ételt jóízűen meg tudok enni anélkül, hogy panaszt okozna. Sosem gondoltam volna, hogy két gyógyszer így helyre tud tenni.
A kérdésem az lenne: Ha abbahagyom a gyógyszer szedést, akkor mi fog történni? Újra lefogyok olyan soványra, mint voltam? Már próbálkoztam azzal, hogy néhány napig nem vettem be a Mirzatent, és abszolút nem volt étvágyam.Lehet, hogy már így kell leélnem az életem? Meddig szedhetők ezek a gyógyszerek?
Köszönöm, ha végig olvas 🙂
Tisztelettel: csillagocska
A kérdésem az lenne:
Kedves Éva,
az autogén tréninget nem ajánlották nekem régebben, disszociatív tüneteim miatt, de pl. a jóga elég jót tett, amikor rendszeresen jártam, de ott is nehéz a relaxáció végén visszajönni.
logopédussal beszéltem többször (meg gyerekként jártam is), felmérték az állapotomat, és azt mondták, h ez pszichológiai probléma. itthon teszteltem ezt, és van h egy szöveget teljesen akadásmentesen felolvasok, aztán történik vmi (pl. csöngetnek és nem tudom h ki az, szóval nem túl nagy stressz), és ennek hatására már utána minden szónál elakadok. most ez főleg azért zavar ennyire, mert ha beadom a phd-t és lesz a védés, fel kell olvasni a kérdésekre a válaszokat, és nagyon félek ettől (is).
nekem nincs ötletem h mit kezdhetnék ezzel, se a terápiában, se azon kívül.
Idézet tőle: PAndrásKedves Doktornő!
A fórum adta lehetőségekkel, feltételekkel és körülményekkel gondolom mindenki tisztában van, önmagamat is beleértve
Én sajnos nem. Milyen lehetőségei, feltételei és körülményei vannak a fórumnak?
Üdv!
P. András
Kedves P. András!
Megírtam már, hogy szakemberként egy önsegítő rendszerben nem határozhatom meg és nem is akarom meghatározni a feltételeket. Lefeljebb javaslatokat tehetek, mint most az énközléssel, amit nem muszáj elfogadni. Jól megnéztem, világosan fent vannak a Búrán a Búra céljai és szabályai. (És most úgy látom, B.E. ismét leírta őket, nagyon helyesen, hiszen ez nem az én dolgom!)
Megírtam már, hogy magam részéről elfogadom ezeket a célokat és szabályokat, valamint természetesen e fórum arra vonatkozó saját speciális célját, hogy megfelelő mentálhigiénés szakismeretekhez juttassa az erre igényt tartó lelki problémákkal küzdő embereket. Tehát tudomásom szerint ez egy "orvos válaszol" jellegű fórum, ami minden tekintetben illeszkedik a Búra céljaihoz és szabályaihoz. Ez nem egy új találmány, rengeteg újságban vannak időtlen idők óta ilyen rovatok és internetes változatban sem ez az egyetlen. Mindenki tudja, hogy a kérdéseket és válaszokat sokan olvassák, mint ahogyan a betelefonálós műsorokban is tudható, hogy a rádiót sokan hallgatják. Akit ez zavar, nem ír, nem telefonál. Azt viszont sehol sem lehet, hogy valaki irogat, telefonálgat, de nem azért, hogy cél szerinti kérdéseket tegyen fel és azokra választ várjon, hanem csak úgy, vagy valamilyen egészen más céllal, vagy netán csak azért, hogy az újság vagy rádió szerkesztőségét kritizálja, céljait, munkamódját vitassa, elvéve a helyet vagy időt azoktól, akik a rovatot rendeltetés szerűen szeretnék használni.
Ezen kívül csak azt jegyezném meg, hogy furcsa nekem és zavar, hogy leveleiben olyan kérdésekben mutat ismételt értetlenséget, amelyeket már esetleg többször legjobb tudásom szerint elmagyaráztam. Ilyen volt az énközlés kérdése, amiről többször megírtam, hogy nem feltétlen intim jellegű személyes közlést jelent, mégis ismételten úgy reagált, mintha azt a magánszférába való beavatkozásnak tekintenét és másokat is ettől féltene. Bármi is az oka ennek, akár az, hogy tényleg nem érti, amit írok,akár az, hogy nem akarja megérteni, akár az, hogy esetleg el sem olvassa a választ, sőt akár az is lehet, hogy én nem tudom az ön számára jól, s érthetően elmagyarázni, a magam részéről nem látom értelmét ilyen körülmények között válaszolni, pláne nem vitát folytatni, ami már eleve ellent mondana a fórum céljainak.
Azzal, hogy elfogadtam a fórum céljait és vállaltam ezt a munkát, természetesen vállaltam azt is, hogy saját eszközeimmel nemcsak segítem, de védem is a fórumot. Erre is utaltam már: megírtam, hogy nem fogok támogatni semmilyen általam terméketlennek ítélt vitát, nem fogok válaszolni a fórumot szerintem céljától eltérítő levelekre. Azt viszont mindig meg fogom írni (legalábbis első alkalommal), hogy miért nem válaszolok. (Ezt jelenti az, hogy "valamit minden levélre válaszolok...") Miután azonban egy adott témában ezt egyszer már megírtam, hogy miért nem válaszolok, a további hasonló leveleket már "másolatnak" tekintem, és azokra már egyáltalán nem fogok semmit írni. Hát ennyivel tudtam még pontosítani a feltételeket.
Bízom benne, hogy sikerül eldöntenie, hogy akarja-e használni (rendeltetés szerűen) ezt a fórumot, ha igen, örömmel várom a kérdéseit,
üdvözlettel: Éva
köszönöm.
úgy tűnik sikerül folytatni az elkezdett terapot.....am nincs külön áterem.... de igyekszem kapaszkodni.....valahol.....
én úgy érzem (énközlés)... útálom ezt a k...va vitát és pandrást és bubót és az összes klónját!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
persze... ez csak egy érzés. tudom. de az agyamra megy...
én is bocsánat
Idézet tőle: PAndrásKedves Doktornő!
A fórum adta lehetőségekkel, feltételekkel és körülményekkel gondolom mindenki tisztában van, önmagamat is beleértve
Én sajnos nem. Milyen lehetőségei, feltételei és körülményei vannak a fórumnak?
Üdv!
P. András
drága...
erre nem kell a szaki válasza...erre a legjobb, ha az oldal illetékese válaszol....
menj a faszba.....
bocsánat mindenkitől de nem bírtam ki.....
Kedves P.András,
a Búra ezen fóruma szerintem arra való, hogy akiben olyan kérdés merül fel, amelyre szakembertől vár választ, tanácsot, az kaphasson ilyen választ.
Szerintem fontos, hogy világos legyen, hogy a Búralakók esetén a legtöbbünk nem szakember, illetve -- hacsak nem Segítőként regisztrált, és ezt ellenőrizni tudtuk -- nem feltételezhetjük, hogy szakember. Ezért nem szeretném, ha például egy szakmai kérdést illető tanácskérő kérdésre olyan Búralakó válaszolna, akinek nincs szakmai kvalifikációja.
Úgy érzem, ez biztosítja, hogy a Búra sorstársi segítő, önsegítő és szakmai tartalmai világosan megkülönböztethetőek legyenek -- hiszen ez a HonCode (az internet-alapú, egészségügyi kérdésekkel foglalkozó szolgáltatások egyik alapszabálya).
Szerintem az "én-közlés", amelyet Éva javasol, lehetővé teszi, hogy reagáljunk egymásra anélkül, hogy bárki elmosná a sorstárs és a szakember közti világos határt. Mindenki a saját nevében beszél.
Ami a fórum nyilvánosságát illeti, úgy érzem, a magyar internethasználók tudatában vannak annak, mi a különbség egy fórum és egy levélbeli vagy chat-közlés között. Persze fontosnak tartom, hogy mindenki megőrizze az anonimitását, hiszen esetleg kára származhat belőle, ha ezt nem teszi.
Úgy gondoltam emellett, hogy az új rendszerben a titkos csoportok és fórumok indításának lehetősége éppen a privátszféra még fokozottabb védelmét szolgálja. Éva fóruma (tehát ez a fórum) szerintem nagyon sokaknak ad lehetőséget rá, hogy választ kapjanak őket is érintő kérdésekre, amelyeket esetleg mások tesznek fel helyettük. Én úgy látom, ez a forma semmiben nem tér el a bármely más helyen működő internetes vagy nyomtatott sajtóbeli "az orvos válaszol" formától. Ezeken a helyeken is sokan olvassák a kérdéseket és a válaszokat, és én magam is sok kérdésemre kaphattam így választ, anélkül, hogy fel kellett volna tennem a kérdést.
Szerintem az időnkkel és energiánkkal való takarékoskodást is elősegíti, ha egy tartalmában alapvetően nagyon hasonló kérdést nem kell újra és újra megismételni. Ezért arra is gondoltunk Évával, hogy a legfontosabb kérdésekre adott válaszokat külön kigyűjtjük, és ha a kérdezők ehhez engedélyüket adják, akkor a kérdésüket is feltüntetjük (a nicknevük nélkül, vagy, ha szeretnék, azzal együtt).
Örülnék, ha ezzel kapcsolatban elmondanátok a véleményeteket.
Ami engem illet, azért használom a valódi nevemet, mert amellett, hogy Búralakó és sorstárs vagyok, egyben a honlapért jogilag felelős ember is vagyok, és nem szeretném, ha ez nem lenne világos.
Emellett úgy érzem, hogy ha közszereplőként nyíltan vállalom a problémáimat, amelyeket sorstársként itt másokkal megosztok, az talán segít a stigmatizáció oldásában,
Nem tudok mások nevében nyilatkozni, de a sok ezer felhasználó közül én csak arról tudok bármit is, aki ezt maga közölte velem bármilyen formában (például levélben, chaten, stb).
Kedves Doktornő!
A fórum adta lehetőségekkel, feltételekkel és körülményekkel gondolom mindenki tisztában van, önmagamat is beleértve
Én sajnos nem. Milyen lehetőségei, feltételei és körülményei vannak a fórumnak?
Üdv!
P. András
Mindenkinek Jóéjt, majd még válaszolok a többire is, Éva
Idézet tőle: zsivanyKedves Doktorno,
Koszonom szepen a valaszat. Ertem ami On ir. (mondjuk ez nem biztos hogy jo jel)
Es meg egyet is ertek majdnem mindenben. Ertem, hogy az olasz utopia nem
valosult meg a valosagban, es ez az otlet eredeti hibaja is.
Hat, nemtom, depressziosnak hanzik amit irtam? Mert on ketszer is megemlitette
azt a szot. Elgondolkodok ezen. Koszonom, hogy nem emlitett 'borderline
personality disorder' - t.
En mar beszeltem par emberrel akik klinikai pszihiatriai esetek. Ezek az emberek
altalaban nem gondoljak sajat magukrol, hogy betegek. Legalabb is diagnosztizalas
elott kulonosen nem. Velem is ez lehet a helyzet, vagy az hogy nincs bajom.
Ezt majd ki mondja meg, ha egyenloek vagyunk? Es egy etikai problema, ha
a diagnosztizalonak erdeke hogy munkaja legyen, akkor ha engem egeszsegesnek
diagnosztizal, letfenntarto munkajat vesziti. Etika. Bar szerintem van olyan sok
munka, hogy nem kell tuldiganosztizalni.
Na, mindegy. Amit szerettem volna megjegyezni, hogy nagyon orulok hogy valaki
csinal ilyen forumot es valaszol az embereknek.
Nagyon szepen koszonom Onnek, hogy szoba all velem. Semmi esetre sem vitazni
sem ellenkezni nem akarok.
Es nekem segit amit On ir.
Tisztelettel;
zsivany
Kedves zsivany, nem akart célzás lenni a depi, fogalmam sincs mi baja, vagy hogy van-e. Csak a gyógyszerekről volt szó, és a téveszmés zavarokon kívül a depresszió bizonyos fajtái okozhatnak olyan állapotot, ahol elengedhetetlen, vagy akár életmentő a gyógyszer, és a depresszió az ezek közül, ahol a pszichoterápiát alternatívának szokták gondolni. Néha az is, néha nem, illetve a kettő esetleg együtt kell, és ez azon múlik, hogy milyen típusó, mélységű depresszió. A téveszmés zavarokra jellemző leginkább (emellett a mániára, esetleg a nagyon súlyos depresszióra), hogy hiányzik a betegségtudat. Ilyenkor a környezetet érdemes megkérdezni. Ha többen is mondják, hogy irreálisnak gondolják az ember bizonyos elképzeléseit vagy élményeit, miközben saját maga megdönthetetlenül biztos bennük, és ugyanakkor ezek az elgondolások vagy élmények szorongással, félelemmel töltik el, zavarják mindennapi életvitelében, akkor érdemes ezeket szakemberrel megkonzultálni. Ugyancsak érdemes legalább kipróbálni, hogy segítenek-e az esetleg ajánlott gyógyszerek a félelmeken, a rossz közérzeten, vagy netán a velük kapcsolatos gondolatokaon és élményeken. Elkülönítésre is jó, mert a reális élményeket és félelmeket ezek nem változtatják meg, mint ahogy az antidepresszívumok sem javítják a hangulatot és a negatív gondolatokat, ha a rossz kedvnek reális alapja van.
Én még nem hallottam olyanról, hogy valakit pszichiátriai betegnek minősítettek volna csak azért, hogy több pontot hozzon az intézménynek, vagy visszajárjon a magánrendelésre, mint ahogy olyat sem, hogy kihúzzák valakinek a jó fogát vagy kivegyék a hibátlan veséjét hasonló okból.
Nem tudom, segítettem-e. Semmiképp nem szeretném ezen a fórumon semmilyen diagnózis irányába elvinni, hiszen nem is ez a dolgom, és ahhoz sokkal több adat kellene. Inkább arról van szó, hogy a bizalmatlanságán szeretnék néhány reális információval enyhíteni, hogy rászánja magát, amennyiben vannak problémái a megfelelő szaksegítség megkeresésére.
Üdv, Éva
Üdv Doktornő ezen a késői órán.
Remélem néha azért alszik is....
Köszönöm a válaszát.
Ma voltam terapon, amit továbbra is nagyon termékenynek és hatékonynak érzek, de legfőképpen kevésnek. Kevésnek ahhoz viszonyítva, amit még el szeretnék mondani. Nem ismerek magamra, utoljára 20 éve jártam masszívan hetente terápiára, mindent harapófogóval meg "trükkökkel" kellett kibányászni belőlem. Azt gondolom, akkor igazán nehezen lehetett velem együttdolgozni. Most nem ismerek magamra.
Amit az érzelemszabályozási problémáról írt, azon elgondolkodom.... érintve vagyok azt hiszem, de talán nem BPD által.
Valamint rendkívül visszajelzés függő vagyok, azaz a hangulatom nagymértékben függ attól, hogy hozzám érzelmileg közel álló személyek hogy nyilvánulnak meg velem szemben.
Az a kifejezés, hogy visszajelzésfüggő, szerepel valahol a pszichológiai szótárban?
Köszönöm, lassan nyugovóra térek, a kakas már kukorékol....
Jó éjt Önnek is ha már pihenni készül....
Idézet tőle: f1Kedves Doktornő!
Elnézést kérek a név elírása miatt
Eszem ágában sem volt leminősíteni vagy megkérdőjelezni a másik úriember akármilyen állítását, csak annyit szerettem volna, hogy tőlem idegen, és gőzöm sincs, miből gondoltam, hogy ez érdekli
A választ köszönöm!
viszontüdv
Semmi baj, sőt örültem, hogy kiegészíthettem. Miért ne írhatná, hogy más a véleménye, pláne ilyen szép "énközléssel"! Senkit nem sértett ezzel, engem meg nagyon is érdekelt, amit ír, más kérdés, hogy meglepődtem, mert szokatlan a véleménye, ami nem baj. Azért egészítettem ki, mert tényleg azt gondoltam, hogy vagy félreértette, vagy azért nem tetszik ez a beállítódás, mert nehéz elhinnie, hogy őszinte. Lehet persze más oka is, miért ne tévedhetnék. Lényeg, hogy ezek érdekes dolgok, érdemes róluk beszélni, és jó, hogy a levele arra késztett, hogy ezeket még leírjam. Meg is köszönöm, írjon máskor is ilyet nyugodtan, üdv, Éva
Doktornő,
Az aspie az Asperger-szindrómás beteg és nálam is megvan a gyanú erre. Amúgy pont ez foglalkoztat engem is, mert pont hogy "alkatilag" érzem magam alkalmatlannak. Tudok beszélni, rég felhagytam a kimunkált elképzeléseimmel, tényleg bármit elmondok, de nekem a szakirodalom többet segített abban, hogy megtanuljam magam, mint a terápia, de ettől nem érzem magam jobban. Csak beszélek és beszélek, elgondolkodom a kérdésen, megint beszélek, megközelítem a dolgot máshogy, ha kell, foglalkozom vele otthon, írok, beszélek róla mással, de nem történik semmi. Érzelmileg sem ráz meg jobban, ha elmondom, mintha csak simán vagyok és átélem. Már nyilvánítottak alkalmatlannak és volt olyan is, aki azt mondta, hogy meghaladja őt a problémám. Amúgy egyáltalán nem érzem szükségét, hogy beszéljek magamról, de évekig csináltam, kipróbáltam sokmindent és semmi, közben egyre rosszabb minden. Ilyenkor mit lehet lépni?
effi
Kedves Doktornő!
Elnézést kérek a név elírása miatt
Eszem ágában sem volt leminősíteni vagy megkérdőjelezni a másik úriember akármilyen állítását, csak annyit szerettem volna, hogy tőlem idegen, és gőzöm sincs, miből gondoltam, hogy ez érdekli
A választ köszönöm!
viszontüdv
Idézet tőle: f1
Kedves Doktornő!Van olyan, hogy valaki eleve alkalmatlan verbális terápiára, pedig a motiváció nem hiányzik, csak alkatilag képtelen használni a szavakat/terápiát? Teszemazt, egy aspie-val érdemes terápiába kezdeni?(elolvastam a Bálint Gy. könyvet, amit említett, meg valami-nemtudommit Rogerstől, de utóbbi nagyon nem tetszik nekem. "Ragadósnak", irreálisnak, őszintétlennek hat. Nem hiszek az ilyenféle altruizmusban. Bálint Gy-t köszönöm, ő érdekel. Kérhetnék Öntől még javaslatokat - persze értelmi képességeimhez mérten? Köszönöm!)
Kedves f1!
Nem tudom, mit ért aspie alatt. Van olyan személyiség, aki nehezen tud beszélni az érzelmeiről, gondolatairól, egyéb belső élmémyeiről, aminek több oka lehet. Van, aki nehezen tudja tudatosítani a belső élményeit és ezért nem tudja szavakba foglalni, van aki a szorongás és a bizalmatlanság miatt nem tud beszélni, stb. Ilyen esetben tehát először az okot kell megkeresni, és akkor annak figyelembe vételével vezetni a terápiát. Olyan is van, aki nagyon is é tud beszélni, és pont az okozza a nehézséget, hogy túlságosan kimunkálta már a racionálisnak ható ideológiáit a fennálló problémák védelmében, és a verbális terápiában nehezen lehet ennek a merev védelmi rendszenek a falai mögé jutni. Ilyet, hogy "nem alkalmas", ritkán gondolunk, esetleg azt, hogy ez vagy az a módszer esetleg hatékonyabb lenne, önmagában vagy kiegészítésképpen.
Nem Bálint Gy., Bálint Mihály. (Lehet, hogy én tévesztettem el? Akkor elnézést. Bálint György egy híres újságíró volt.)
Az meglep, hogy Rogerst őszintétlennek érzi, éppen az őszinteségre, hitelességre épül a terápiája, akárcsak Bálinté, csak ez Bálintnál nem ilyen kidolgozott és kiemelt szempont, de kétségtelen benne van. Többszörösen igazolt, hogy a rogersi alapváltozók (elfogadás, megértés, hitelesség) nélkül nem létezik eredményes terápia, illetve eredményes segítségnyújtás - és ez teljesen független az alkalmazott módszertől és a segítő képzettségétől vagy gyakorlottságától. Saját és szupervízori tapasztalatom is igazolja, hogy amint ezek egyike legkisebb mértékben is sérül, elakad a terápia vagy bármely segítő kapcsolat, ami nem tragédia, amennyiben a segítő felismeri a problémát, hiszen ezen túl lehet jutni, szupervízióval vagy anélkül. Ilyenkor meg kell találni a zavar okát, ami bizonyos önismeretet és elmélyült belső munkát igényel a segítő személytől, nem ritkán külső (szupervíziós) segítség igénybe vételét. Mindennapi tapasztalat, hogy egy ilyen szupervíziós megbeszélés után már a következő órán elhéárul az akadály, és pozitív irányban elmozdul a terápia.
Rogers megállapítását méginkább igazolták az utóbbi 25 év csecsemőkutatásai, amelyekben a gondozó-gyermek kapcsolatot vizsgálták, és azt találták, hogy jól egymásra hangolt a gondozó-gyermek kapcsolat, szülő (gondozó) hiteles elfogadása, megértése és a gyermek viselkedésére vonatkozó empátiás visszajelzései biztosítják az egészséges személyiségfejlődés alapjait. Számomra kézenfekvő, hogy ugyanezek a feltételek szükségesek a további, illetve korrektív vagy pótlólagos fejlődés elősegítéséhez is.
Lehet, hogy félreértett valamit Rogersben, vagy esetleg valamiért nem hisz ezeknek a feltételenek a megvalósíthatóságában, vagy az akadályok felismerésének és elhárításának lehetőségében. Nekem pesze könnyű hinnem benne, nap mint nap csinálom Ez nem jelenti azt, hogy soha nem akadok el, miként a jó szülő is megharagszik néha gyermekére, és empátiája is kihagyhat átmenetileg, de azért rövid időn belül mindig visszatalál az elfogadáshoz és megértéshez.
Üdv, Éva
Kedves Doktorno,
Koszonom szepen a valaszat. Ertem ami On ir. (mondjuk ez nem biztos hogy jo jel)
Es meg egyet is ertek majdnem mindenben. Ertem, hogy az olasz utopia nem
valosult meg a valosagban, es ez az otlet eredeti hibaja is.
Hat, nemtom, depressziosnak hanzik amit irtam? Mert on ketszer is megemlitette
azt a szot. Elgondolkodok ezen. Koszonom, hogy nem emlitett 'borderline
personality disorder' - t.
En mar beszeltem par emberrel akik klinikai pszihiatriai esetek. Ezek az emberek
altalaban nem gondoljak sajat magukrol, hogy betegek. Legalabb is diagnosztizalas
elott kulonosen nem. Velem is ez lehet a helyzet, vagy az hogy nincs bajom.
Ezt majd ki mondja meg, ha egyenloek vagyunk? Es egy etikai problema, ha
a diagnosztizalonak erdeke hogy munkaja legyen, akkor ha engem egeszsegesnek
diagnosztizal, letfenntarto munkajat vesziti. Etika. Bar szerintem van olyan sok
munka, hogy nem kell tuldiganosztizalni.
Na, mindegy. Amit szerettem volna megjegyezni, hogy nagyon orulok hogy valaki
csinal ilyen forumot es valaszol az embereknek.
Nagyon szepen koszonom Onnek, hogy szoba all velem. Semmi esetre sem vitazni
sem ellenkezni nem akarok.
Es nekem segit amit On ir.
Tisztelettel;
zsivany
Idézet tőle: weepingwillowKedves Doktornő,
ha vki (ÉN:D), úgy megy egy csoportülésre, hogy pont olyan hosszú a rajta lévő ing ujja, hogy kilátszanak az alkarján a vágások, akkor a vezetők nem fogják manipulatívnak gondolni, vagy rossz szemmel nézni? S a csoporttagoknak nem lesz ez rémisztő vagy túl megterhelő? Nem fogják azt gondolni, hogy csak "ki akarok tűnni" és provokálni? Nyilván nem tudhatja, ki mit gondol, de ez belefér?
Mert hogy én abban az ingben szeretnék menni, új és szép és azt akarom viselni, az ujja meg 3/4-es, nem én varrtam, csak nem szeretném, ha ebből bárkinek bármi rossz élménye lenne. Se nekem, se a vezetőknek, se a többieknek.
Amúgy a vágásokról tudnak, szinte minden alkalommal szóba kerül, már látták is, csak ezt esetleg értelmezhetik provokatívnak? Önnek mi a véleménye? (S amúgy ha az lenne - esetleg tudat alatt - , akkor ez rontana a helyzeten?)
Szép estét, ww
Kedves ww!
Egyelőre ezek mind csak az ön gondolatai. Az a fő, hogy jár csoportra.
Minden viselkedés lehetőséget biztosít a megértésre is és a félreértésekre is. Az a fontos, hogy a félreértések tisztázhatók legyenek, és akkor mindenhonnan el lehet jutni végül a megértésig.
Annak van szüksége provokációra, aki attól fél, hogy nem értik meg különben, ezért kénytelen ilyen kétségbeesett eszközhöz nyúlni. Ha nincs ilyen félelem önben, miért provokálna? Ha van, az meg nem egy halálos bűn, csak jó lenne, ha elmúlna, amihez segítség kell, ez esetben találn a csoport segítsége. Ha nincs, de a többiek, vagy a vezető azt hiszik, az meg nem több, mint félreértés, ami emberek közt esik meg, és tisztázható.
Üdv., Éva
Idézet tőle: crazyköszönöm.
jártam terápiára, de ez most megszakadt....talán ez is hozzájárul h nem vagyok túl jól....szedek gyszer, zyprexát és zoloftot.....persze amikor nem felejtem el....sajnos mostanában többször elmaradt.....de próbálom nem feladni.....
Nem tudom, miért szakadt meg a terápiája, de annak tényleg lehetnek rossz hatásai. Végképp rossz, ha a gyógyszert is kihagyogatja. Ha gyógyszert szed, gondolom jár pszichiáterhez, akkor vele lenne jó megbeszélnie az aktuális panaszait. Lehet, hogy ott nincs annyi idő, de azért a legfontosabbakat talán meg tudja beszélni. Na és persze a pszichoterápia is biztos segítene, ha valahol folytatódna. Nagyon remélem, hogy sikerül megoldást találnia. Üdv. Éva
Kedves P. András, azt hiszem, előző 2 levelmben mindenre válaszoltam,
remélem, a válaszaim megnyugtatták, hogy senkit nem biztattam semmire, csak ki akartam zárni az egymás közti vitát, egymás véleményezését, utasítását, megsértését. Aki nem akar, nem beszél magáról, sőt részt sem vesz a fórumon, de nem beszéljen másról és ne utasítson senkit semmire. A fórum célja viszont az, hogy a kérdezők önmagukkal kapcsolatos problémáikra, kérdéseikre kapjanak a fórum adta keretek és szakmaetikai szabályok között lehetséges válaszokat. Aki nem kérdez, vagy aki nem osztja meg a saját problémáját, nem kap választ. Üdv. Éva
Idézet tőle: zsivanyUdvozletem kuldom;
Hat igen nehez a gyogyszeres kezeleshez hozzaszolni, mert nem vagyok orvos.
Az orvosnak van vegzettsege es tapasztalata, nekem meg van testem.
Es meg jo hogy a jog ved engem. Tehat nem lehet csak ugy bar mit csinalni
egy emberrel. Sokan vannak akik beleegyeznek a gyogyszeres kezelesbe. En nem.
Bar meg nem voltam pszihiaternel. De azert is nem megyek, mert ugy is csak
felirnak valami kemiai anyagot, es nekem mar van tapasztalatom kemiai anyagokkal.
Pszihoaktiv gyogyszerekkel meg nem probalkoztam es mar nem is akarok.
Igy szamomra a pszihiatriai kezeles nem szimpatikus. Pszihoterapiat pedig nem
birom fizetni. De sebaj, jol vagyok.
Azt amit a doktorno leirt, hogy egy tarsadalom hogyan tudna segiteni az
elme-egeszsegi allapotat az egyeneknek, nekem az nagyon szimpatikus.
Gondolom nem sok tarsadalom tudja ezt meg csinalni. Voltak es vannak
forradalmasitott modszerek, mint peldaul: Fraco Basaglia:l'Institue Negata.
Es amikor Olaszorszagban ez valasztasra ment, felmillioan egybol alairtak.
Valamit jol megfogalmazhatott a Franco Basaglia ebben a konyveben.
Az olasz kongresszus egybol megszavazta a torvenykezdemenyezest.
Van pelda, hogy esetleg ez mukodhet is.
A doktrono is valami ilyesmit irt korul az elozoekben. En valamennyire ertem.
De nem szandekozok Olaszorszagba koltozni hamarosan. Igy mi marad?
Hat marad ami marad.
Sok olyan dolgot mondanak nekem az elme egeszsegugyi szakemberek
amiket egyszeruen nem ertek.
Vannak olyan gondolkodasi menetek amiket egyszeruen nem tudok kovetni.
De az hogy en nem ertem, az nem azt jelenti, hogy en csak ugy elfogadok
barmilyen otletet, csak azert mert a masik ember azt mondja nekem, hogy ez a jo.
En probalkozok megint valamilyen eszmecseret kezdemenyezni.
Tisztelettel;
zsivany
Kedves zsivany, tényleg lehetnek a gyógyszereknek mellékhatásaik, de életmentőek is lehetnek, és megszabadíthatják az embert a felesleges és értelmetlen szenvedéstől vagy lényegesen enyhíthetik azt. Lehet, hogy vannak rossz tapasztalatai, de vannak jó, felelősségteljes orvosok is, akik nem akarnak "akármit tenni" a másik testével vagy lelkével, hanem legjobb tudásukkal és emberségükkel segíteni akarnak, és ebben egyenrangú társként, partnernak kezelik a beteget. A jog valóban védi, senki nem kényszerítheti rá semmilyen gyógymádra addig, amíg nem kerül önmagát vagy mást veszélyeztető állapotba. Tehát nyugodtan kivizsgálhatják, diagnosztizálhatják az embert, el is mondhatják neki, hogy mit javasolnak, annak mi lenne a hatása és mellékhatása, és aztán ő dönt. Tehát még ekkor is dönthet úgy, hogy nem szedi a javasolt gyógyszert, de valamivel többet tudna a bajáról és arról hogy mit is utasít el.
A Pszichológiai Intézetben lehet ingyen rövid pszichoterápiához jutni, többek között depresszióban is. Ott lelkiismeretesen meghallgatják és diagnosztizálják az esetleges betegségét, ha úgy gondolják, hogy gyógyszer is kell, megmondják, és akkor még gondolkodhat a továbbiakon. Ha úgy gondolják, hogy segít a pszichoterápia, akkor meg fogja kapni a náluk specifikus, és a depresszióban valóban igen hatékony kognitív terápiát.
Nem egészen a Basaglia féle megoldásra gondoltam, aminek következtében betegek tömegei váltak hajléktalanná, mivel nem építették ki ott sem kellőképpen a köztes megoldások, és mivel hamis illúzió, hogy az intézmények teljesen kiküszöbölhetőek; viszont minimalizálhatóak és humanizálhatóak, a segítő tevékenység döntő része pedig egészen más ellátási formák fele terelhető, sokkal olcsóbban, huménusabban és hatékonyabban.
Üdv., ÉvA