névtelen üzenője
Megettem 3 napi gyógyszeremet. Csak egy kicsit nem akarok érezni semmit. Nem bírom.
Néha minden elszáll, hisz tudod. Nem halljuk meg, vagy nem tud bejutni a bátorítás. Ugyanakkor életmentő tud lenni.
Megfagytam...lefagytam...belső halál
hmmm. fogjuk az időjárásra.
csak hogy tudd: azért mert nem érzed embernek magad, még az vagy. emlékszel? jó és rossz tulajdonságokkal, erősségekkel és hiányokkal. EMBER.
és ahogy nem olyan régen mondtam itt... nem akármilyen ember! szerethető, és olyan, akot lehet becsülni. (persze... sokszor amit én mondok elszáll, nem tudom miért. talán a lényegtelenségem miatt, de azért csak leírom) és olyan is vagy ako tud haragudni, meg akire tudnak haragudni. mind ilyenek vagyunk. az, hogy vannak pszi problémáink... hát, na bumm! Csörcsillnek is voltak meg másoknak is. nagyon nagy embereknek és hajléktalanoknak. EZ NEM MÉRCE! NEM MÉRCE AZ EMBER LÉTRE!!!!!!! nehezíti az életünket, de nem határozza meg kik vagyunk. És még egy jó pont: jársz terápiára, ami azt jelenti tenni szeretnél ellene, akarod, hogy másképp legyen.
sokan ezt nem teszik... ezt sem teszik meg.
Én is szoktam rád gondolni M., jobban vagy már?
remélem lesz másképp, veled mi úság?
Sajnálom Névtelen.
Szorítok, hogy jobban legyél.
Gondolok rád.
Olyan jó volt a múltkor, annyira jól érezted magad, jó volt olvasni.
nagyon kivagyok...igazából úgy érzem, a búra most életet ment. Nem vagyok önmagam. Hihetetlenül fájok. Úgy igazán szeretnék meghalni. Zsu, igazad van. Nem vagyok gyerek, érzéseim szerint ember sem nagyon. Lehet, le kéne mennem a dokihoz, de csak be akarna fektetni. Vicces, nem érek rá. Senkit se akarok látni. A gyerekeket most üvltöttem be a szobába. Redőny lehúz...nem tudok aludni. Neki fogok állni rendet rakni, az legalább hasznos. Gyűlölöm magam, a gyógyszeripart, az egész világot. Miért van, hogy egy szimpla bébicsősz is leugatja a feem és beszólogat, hogy miért nem mentem ruhát turkálni, a mai világban 100 ft-ért kabátot, meg ilyenek...minden annyira fáj!
talán... mert a cél az önmagad megerősítése, bátorítás, elismerése, vígasztalása? amíg csak másokban látjuk magunkat, mások által vagyunk megtartatva, addig nagyon, nagyon, nagyon kiszolgáltatottak vagyunk.
persze, kellenek a mások is!!! csak valahogy más minőségben, kevesebb vagy semmi hatalommal felettünk. ha meg tudjuk határozni magunkat viszonylag stabilan, akkor a dolgok és a kapcsolatok, sőt az életérzés is változhat.
a gyermeki (és főleg az elveszett gyermeki) részünk gyakran kínoz... máskor meg sok jót is ad.
nem vagy gyerek. max annak érzed magad, olyan érzelmekkel vagy tele. máskor meg épp annak a pajkos játékos részével tudsz örömködni.
Szomorú vagyok. Nem tudom, mitől. Minden perc egy szenvedés. Azt hiszem, a legjobb az lenne ha befejezném. Ha befejeznék mindent. De nem merem mert félek a végtől. Attól, hogy akkor sosem próbálhatnék semmit sem újra. Elveszteném azt a fantáziát, hogy lehet jobb. Szoktam nézni az embereket, különösen a vidámakat és az öntudatosakat...és gyakran merengek. Hogyan csinálják? Irigy is szoktam rájuk lenni, ugyanakkor hitet kapok tőlük. Ha nekik megy...befejezni sem tudom a mondatot. Az jönne, hogy talán nekem is, de nem tudom, igazán hiszem-e ezt. Fáj a depresszióm, a pesszimizmusom és a cinizmusom. Hú, két izmus...egy megriadt gyerek vagyok, akit félholtra vertek és már a karmozdulat látványára rettegek. Pedig lehet, csak simogatni akarnak. Az igazság az, inkább olyan gyerek vagyok, aki láthatatlanná vált. Hiába a nyüszögés és sóvárgás, úgysem lát senki....nem válaszolnak és nem kérdeznek. Hagynak élve meghalni
Kitartás Névtelen!!!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Rohadtul elegem van. Meg akarok halni4 annyira szeretném hogy vége legyen. Nem teszek semmit, csak jó lenne. sírnék, de nem jön könny, üvöltenék, de csak nyöszörgök. Szánalmas! ELÉÉÉÉG
pedig néha olyan mintha öröké tartana. Időnként szinte agonizálok. A munkahelyemen sem stimmelnek a dolgok, itthon zombi vagyok, viszont tudok aludni. Ez is valami. Fáj belül, hogy nem tudom szeretni magam. Azt hiszem, ez az önsajnálat. Szeretném, ha szeretnének. Ha mindenki szeretne. Nehéz ügy, nem birom a konfrontációt. Azt hiszem, lefekszem, ha nem is alszom, csöndben szenvedek
Jaj Névtelen, annyira sajnálom:(
Jobbulást neked, fel a fejjel, tudod, nem tart örökké a depi.
Erre gondolj!
Sziasztok. Nagyon vacakul vagyok. Depi. Remélem veletek minden oké. M., sajnálom hogy kibuktál. Legyetek jók. Írni sem tudok csak sírni...
Szerintem beutalóval igen. Végre itthon. magamba vagyok egy kicsit fordulva. Nem tudom miért
Fáradt vagyok és depis. Azt hiszem, jobban teszem ha ma nem gondolkodom
Szia Névtelen!
Bocs,most olvastam tanácsodat a régi burán.Kicsit szétestem,és ha őszinte akarok lenni nem emlékeztem arra,hogy itt jártamaznap.Köszi a tippet.Csak egy kérdésem lenne.Vajon hajléktalanokat is fogadnAK?Tudod ciki lenne odamenni a tündérre,hogy utánna elküldjenek.Ugye érted?
Végre készen vagyok a melóval, állhatok neki takarítani
Sziasztok, egész nap adminisztrálok, dögunalom. Ma még aludtam is délután, borzasztó ez az időjárás. Dolgozni jó volt, most olvasok egy érdekes könyvet az autizmusról. Muszáj vagyok utána nézni, mert a csoportomban a 9 emberből 6 autista. A gyerekek mesét néznek és nem gondolkodom arról, hogy hogyan vagyok
KICSI LÉLEK
Figyelj drága kicsi lélek,
Elmondom most mi az élet.
A semmiből nagyra nőni,
S a furcsa világra jönni.
Lassan járni óvakodva,
Anya kézbe kapaszkodva.
Az ABC könyvet bújni
Sok-sok mindent megtanulni.
Aztán halálosan szeretni,
S végleg elfeledni.
Újra lassan járni óvakodva,
De már botra támaszkodva.
Csipkés szemfödelet várni,
S egy szép őszi estén meghalni.
Ne sírj drága kicsi lélek,
Hidd el nekem ez az élet.
Kontroll Csoport: Anyád
http://www.youtube.com/watch?v=stD0AorZtDg&feature=related
Anyád az ítéletvégrehajtó
megszült és halálra ítélt
Anyád és hóhérod
megszült, mert megszülték
A bűntény fô részese apád
alantas tervüket a kormány támogatta
gyilkosaid névsora elôtted áll
Te mégis ölni, ölni ölelve készülsz
ölni ölelve készülsz
Nehéz napom volt.
Sziasztok, mindjárt megyek dolgozni, csak akartam írni, hogy mindenkinek szép napot!
nekem az az érzésem, hogy inkább mikor nem az???? akkor, amikor csak storyzunk... heh (akkor meg esetleg utána az)
jó munkát holnapra!!! 😉
Voltamma terapon...nehéz volt. Tudom, szokott az lenni. Na, megyek, mert holnap 5-kor kelek, mindenkinek jó éjt!
ez klassz! ne is hagyd magad!
ehhez már csak asszertivitást kell tanulnunk... és akkor már jobb is lehet (tudod a mondókánk csomagolása baromira nem mindegy 🙁 )
Azt én is szoktam mostanában...beszólni. Elegem van az örökös áldozat szerepből. Valahogy önérzetes lettem. Mostanában vele sem vagyok valami jóban
Névtelen,
a hozzászólásodhoz a blogban:
izééé... persze, hogy az lenne a legjobb. de akkor is gáz így elsöpörni engem (és evvel együtt mindenki mást is, aki így küzd). de, mindegy. ahogy írtam is, nem tőle függ, csak tőle nagyon rosszul esik. 🙁
aztán leszarom az egészet. én is beszóltam viszonzásul... evvan. örültem, hogy léphetek (majd fel robbantam)
az viszont jó, hogy te jól vagy! 🙂
Jaj M., nagyon sajnálom! Remélem az emelt gyógyszer segíteni fog. Nagyon nehéz lehet. Drukkolok érted.
Szörnyike, mi újság?
Beszéltem tegnap a dokival.
Azt mondta, + 100 este.
sajnálom M! 🙁
láttam tegnap is gáz volt. :(((
Szia Névtelen!
Hát jó, akkor nyavajgok.
Ingyenmozi újratöltve.
Fél éjszaka egy nem létező ellenségtől féltem, mert azt hittem, meg akar ölni.
De, M., nyavajogj, én is szoktam. Tényleg megváltozott az életem. A nem alvás teljesen leszívott. holnaptól dolgozom, izgulok, mert elég nehéz lesz hazudozni arról, miért nem mentem eddig
Szia Névtelen!
Örülök, hogy jól vagy.
Én ezt nem mondhatom el 🙁
Na mindegy, nem nyavajgok.
örülök, hogy jól érezted magad, éreztétek magatokat 😉
Sziasztok, szuper volt!!!
Még nincs szezon a hotelben, úgyhogy a teljes élményfürdőt mi birtokoltuk, isteni finomakat kajáltunk és még szaunáztunk is. Most értem haza. Ja és úgy alszok mint a bunda. Még napközben is elszunyókáltam, igaz, éhes is vagyok rendesen.
Veletek mizu? Hogy telt a hétvége?
Köszi!
Nagyon rendes vagy!
Lehet hogy igazad van. De én nem ismerek jó pszichológust, a másik dolog meg hogy rengeteg pénzbe kerülne. Nem tudom hogy tudnék e bárkiben is bízni, ilyen téren. Nem értem ti hogy tudtok megbízni olyan emberben aki elszedi a pénzeteket csak azért mert mond valamit ami vagy segít vagy nem.
A nap utcában már elnéztem ,még akkor mikor a thalassában laktam és tényleg jó fejnek tűntek, mikor beszélgettem velük, segítőkészek voltak csak oda is fel kellene járnom. Meggondolandó.
Viszont utoljára hagytam ami igazából felkeltette az érdeklődésem, mi az a pszichiátriai klinika ? Erről még nem hallottam. CSak nem a SOTE. Milyen elérhetőségen találom meg?
azt hiszem hasznos lehet, ha az ember beleadja a magáét. kérdés mit szeretnél elérni? csodaszert ők sem tudnak, de sokat segíthetnek. ahogy elnéztem a történbeted, én azt gondolom, hogy neked is valójában egy jó szakival (nem kell áter, egy jó lógus éppúgy megteszi... lehet, hogy jobban) hosszú terápia (évek ugyan avval) segíthetne. ehhez két ember kell. a TH inkább egy jó kezdés lehet. és akár szükséges is.
ezen kívül van a pszichiátriai klinikán a kognitív terápiás osztály (B földszint), ahol most, ha jól tudom 4 hetes csoportok vannak (sokaknak az is segít), és úgy tudom a nap u-ban (VIII. ker BP) a Nap-kör mentálhigiénés alapítványnál a Linehan féle BDP csoport is működik, ami készségeket tanít, nagyon hasznos és eredményes szokott lenni (nem bentlakás, heti egyszer kb 3 óra).
Én ezeket a lehetőségeket ismerem.
Köszönöm szörnyi!
Nekem a háziorvosom azt mondta hogy ő nem írhat beutalót, ezt csakis a pszichiátrián lehet, tehát oda mindenképpen mennem kell.
Azért hétfőn valószínű hogy felhívom és megkérdezem mi a helyzet.
Köszi a tel. számokat.
Nem tudom, de ha jól emlékszem azt írtátok hogy feküdtetek ott.
SZerintetek jó hely? Hasznos?
háziorvosi beutalóval is lehet menni, szombat délelőttönként. A Tündérhegyre. Nem tudom a doki miért mondta, de a helyedben azért bepróbálkoznék. vagy felhívnám őket, hogy mi a helyzet: telefon
(36-1)200-8719 (közvetlen szám), (36-1)200-8720 (közvetlen szám), (36-1)391-1900 (központi szám)
tehetsz magadért, az biztos! elsősorban TE vagy aki tehet
(ja és nem biztos, hogy a betegét a káosz miatt küldték haza. annak sok más oka is lehet. pl. esetleg szerintük valamiért (pia, drog, pszichozis) nem alkalmas a kezelésre)
Még annyit hogy, a héten kedden voltam a körzeti pszichiáternél és ő mondta azt, hogy nem tud beutalót adni a tündérhegyre, mert egy betegét így is hazaküldték, akkora káosz van. Ha ez nem igaz, akkor hazudott.
Eazy,
remélem majd mégis megtalálod az utad!
Szia Eazy !
Elolvastam a törétnetedet, de sajnos semmi értelmeset nem tudok hozzászólni.
Szeretném, ha jobban lennél, de nem tudom, neked mi lenne a megoldás.
Rajtam pl.csak a gyogyik segítenek.
SZiasztok mindenkinek!
Megpróbálom összeszedni a gondolataimat és leírni a problémámat. Egy viszonylag átlagos számú városban élek(tem) nem túl messze Pesttől.
Talán a gyermekkoromtól indulnék ki. Apám terrorba tartott és bántott is minket, engem és a 3 évvel időebb bátyámat és édesanyámat is, úgy 17 éves koromig elég keményen. Mindennek úgy kellett lenni, ahogy ő akarta, ráadásul engem anyám el akart vetetni, vagyis feleslegesen jöttem a világra. Én ezeken a dolgokon már régóta próbálok túllépni, az életem elején még nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek, aztán hibáztattam magamban, most meg már ott tartok hogy nem akarok vele foglalkozni mert elmúlt, túl kell rajta lépni.
14 éves koromban felkerültem Pestre kollégiumba, mert oda vettek fel az Szakközép Iskolába. Nehezen illeszkedtem be, aztán első hónapban kiütések jöttek rajtam, először a térdemen aztán az egész testemen, ezzel cikiztek is sokat és mire kiderült hogy lisztérzékeny vagyok már majdnem 18 voltam. Egyébként már az általánosban is egy félénk gátlásos fiú voltam, amire csak rátett hogy a betegségem miatt még arcom is tele volt kiütésekkel. Ettől függetlenül volt sok haverom a kollégiumban és otthon is, amikor hazajártam hétvégente eljárogattam bulizni is, de sohasem volt olyan egyén akivel az érzéseimről tudtam volna beszélni. Mivel tele voltam frusztrációval ezért sokszor bántottam meg embereket és zavart hogy nem értenek meg. A két lépés távolságot mindenki megtartotta velem szemben. 20 éves koromig jártam iskolába de közben egyre jobban fordultam el az emberektől ezért még magányosabb lettem, mivel nem tudtam mit kezdeni azzal hogy mások milyen lazán és boldogan élnek, rám meg senki sem kíváncsi, mert azért ekkor még próbáltam közeledni a lányok felé is, sikertelenül. Persze ekkor még eszembe sem jutott hogy segítséget keressek, mert igazából fel sem fogtam mi ez az egész, haragudtam a világra és a társadalomra egyaránt. Amikor végeztem az iskolával (érettségi+technikusi), akkor otthon elmentem dolgozni, először eladóként, majd később több gyában is megfordultam, a legutóbbi 7,5 év volt, ott nagyrészt gépkezelőként dolgoztam. Nem szerettem azt a munkahelyem sem, de jól fizettek, ezért bírtam ki annyi időt. Igazándiból sehol sem találtam sohasem a helyem, ezért 24 évesen (2004), úgy döntöttem hogy albérletbe költözök, igaz közel a szüleimhez, de úgy gondoltam hogy legalább egyedül fogok élni és ez segíthet a boldogulásomban, ám hamar kidrült hogy nem ért semmit, csak egyre jobban elszigetelődtem mindenkitől. 1 évre rá már senkivel nem tartottam a kapcsolatot, a szüleimhez átjártam, de még feszültebb és boldogtalanabb lettem. Nem éreztem magam sehol sem otthon.
Na ekkor fogalmazódott meg bennem hogy ez így nem mehet tovább, ezért felkeresem a körzeti pszichiátert, ő depresszióként diagnosztizálta ezt a (betegséget). Kb 1,5 éven keresztül kipróbáltam rengeteg antidepresszánst, de nekem egyik sem hatott, ráadásul nem is hittem benne, de gondoltam magamban hátha valamelyik segít. Végül jobb híján beutalt a megyei pszichiátriára. Ott azon kívül hogy az erős gyógyszerek és a társaság miatt jól érztem magam semmit sem segített, ráadásul csak 3 hetet lehettem bent. Ekkor úgy döntöttem hogy abbahagyom a gyógyszereket és felkeresek magán pszichiátereket. Összesen 4 dokinál voltam, váltakozó időtartamban, de egyikben sem tudtam megbízni ezért nyilván egyik sem használhatott, pedig ott hagytam úgy 100000 forintot biztos. Tudjátok úgy vagyok ezzel eleve, ha valakinek fizetnem kell, vagyis megveszem a gyógyulásom, az már eleve nem segíthet nekem önzetlenül, ezért innentől kezdve felesleges erőltetni, én mégis kipróbáltam, mint mégegy lehetőséget. Az utolsó pszichiáter már 2008-ban volt, mivel a 4 pszichiáterhez nem folyamatosan, hanem kisebb nagyobb szünetekkel jártam, tehát úgy 2 és fél évet ölel magába ez az időszak.
2009 nyarán elküldtek a munkahelyemről, na ekkor kerestem olyan lehetőségeket, ahol bent lakásos pszichoterápia folyik, ekkor találtam rá a Thalassa házra. Ott 4 hónapot töltöttem. Tudnék sokat mesélni róla, elég érdekes az a módszer amivel ott dolgoznak, bár nyilván közületek sokan ismerik a helyet. (itt jöttem össze a már régebben említett lánnyal) A lényeg hogy nekem nem használt, akármennyire is erőltettem magamra. Tavaly októberében elküldtek, bár ekkorra már tényleg én is nagyon ott akartam hagyni az egészet. Egy ideig még feljártam egyéni csoportos terápiára, de az utazási költség miatt ezt is abbahagytam, pedig ez lehet hogy hasznos lett volna.
Ezt a terápiát utolsó lehetőségként aposztrofáltam ezért még nagyobb elkeseredettség és életúntság lett rajtam urrá, ezért novemberben a drogokhoz nyúltam, mivel úgy gondoltam hogyha tönkreteszem magam még az is jobb mintha csak szenvedek a kiüresedett semmitmondó életemben. Így legalább történik valami. Egy műtét miatt decemberben volt egy szünet, de idén januárban nagyon durván folytattam egészen márciusig. Részleteket szerintem felesleges írni, de az utolsó héten azaz március elején már annyira túlzásba vittem hogy az utolsó utazástól (bad trip) hatalmas pánikrohamot kaptam( légszomj, nagyon erős hányinger, erős szívverés és gyengeség érzése, stb), igaz eddigre már eleve fájt a hasam, izomrángások, étvágytalanság volt, stb. szóval tipikus kábszer okozta tüneteim voltak. Na mivel nem hittem el hogy ezek a tünetek lehetnek pszichés eredetűek és kiválthatnak ilyen pánikohamokat, ami több óráig is eltartott nálam, felkerestem egy rakás orvost (belgyógyász, tüdőgondozó, háziorvos stb.)de végül mégiscsak a körzeti pzichiáter segített úgy 2 hét szenvedés után amikor elmondtam neki hogy mi a helyzet. Ő azonnal felirta a rivotrilt. Ahogy beszedtem az első 0,5 grammosat ettől egyből jobb lett egy kicsit. Ezt egy hétig szedtem napi 3*0,5-öset. Én nem tudom ti hogy bírtok olyan nagy mennyiséget beszedni, mint itt is, meg más oldalakon is olvastam, meg beszéltem olyannal aki már szedte, mert nekem ettől már akadozott a nyelvem beszéd közben és imbolyogtam tőle vagyis egy gyermeknyi adag mondhatni leszedált.
De visszatérve, tehát ezt 1 hétig így szedtem majd mivel túl ingerlékeny lettem tőle szép lassan abbahagytam és csak akkor nyúltam hozzá, ha rámjött a pánik, ami mára már szinte teljesen megszűnt, mivel kb 2 hónapja teljesen drogmentes vagyok. Viszont miközben szedtem a hasam még mindig fájt ezért elmentem urológiára és egy testi tünet mégiscsak kiderült vagyis hogy be van gyulladva a prosztatám, erre felírt a doki gyógyszereket, amiket azóta is szedek. Na gyakorlatilag elérkeztünk a jelenbe.
Most ott tartok hogy testileg sokkal jobban vagyok, de lelkileg egy cseppet sem, mert azokat a negatív érzéseket, amiket elnyomtak a drogok, mégha rosszul is voltam tőle, azok most ugyanúgy felszínre kerültek. Járok beszélgetős terápiára egy szociális munkáshoz, ami ingyenes. Vele keresgéltünk különböző helyeket, de a Tündérhegynél jobbat nem találtam, mivel drog rehabilitációra nem akarok menni, mivel elmentem megnézni egy ilyen helyet és úgy érzem hogy nem nekem való, ráadásul nem is érzem magam szenvedélybetegnek, mivel nem érzek késztetést a szer iránt.
Összegezve. Az egész életem egy csőd. Nem értem el semmit, még barátnőm sem volt, pedig mára már nem tartanak olyan csúnyának(a kiütések már rég elmúltak), hiába ismertem jó pár lányt eddig. Pedig én nagyon tudnék szeretni, úgy érzem őszintén, feltétel nélkül, de valahol megértem hogy egy kiegyensúlyozatlan, céltalan ember nem kell senkinek. Barátom sem volt pedig mint említettem már, régen volt olyan hogy egyszerre 20-an mentünk diszkóba, tehát lehetőségem volt rá, valamiért mégsem barátkozott velem senki. Egyszerűen egy másik dimenzióban érzem magam, nem tudom a személyiségem összeegyeztetni ezzel a világgal, társadalommal. Én sohasem akartam követni azokat a normákat amiket elvárnak.
Tulajdonképpen nem hiszem hogy magasztalásnak tűnik, de legkönnyebben Feldmár András munkásságával tudok azonosulni, még úgy is hogy egyébként már csalódtam benne valami miatt. Nem találom és nem is hiszem hogy valaha megtalálom az életem célját.
Nagyjából ennyi. köszönöm ha végigolvassátok.
remélem baromi jó a hétvégéd!!! annyira jó lenne!
Névtalan: Nem gondd,vagyis nem akkora...csak így nem ugrik be ki vagy:(
Emeleten nem nagyon voltam,csak az utolsó fordulóba ,de akkor is csak 2 napot,mert bevoltak parázva hogy kiugrok,hozzáteszem nem tettem volna meg. de nem gond:D
Már nem tudom hányas szobában, az emeleten az erkélyes szobával szemben
Sok olyan könyvvel rohangáltam,az alkimistára emlékszek is.Viszont sok mindenkinek adtam kölcsön (is)sok mindent.
A keresztneved vagy hogy hanyas szobába voltál megszabad tudni??
Tényleg régen volt ,és ha a többit nem is számolom,Thegyen akkor is 4x voltam
Asszem én 2008-ban voltam thegyen, te adtad kölcsön az Alkimista c. könyvet.
Névtelen:
Nagyon őszintén meg vallom ,a régi burára se mentem sokáig...ott sok mindenkit ismertem pont azért mert itt voltam ott voltam...csak utána leléptem .Ezért mivel sokáig nagyon nem voltam ,és T.hegyen se mostanában ,de amnó egymás után 4 x...nem tudom meikbe voltál hányadik bentfekvésemnél...De azt igen hogy ismerlek ... a név miatt(nick).Segíthetnél kicsit
pusz
Neked is örülök Cica. Én láttalak thegyen, tényleg nem semi amit végig csináltál. Mindjárt takarítok, előtte lazítok egy kicsit