Antipszichotikumok ál-hatékonysága
Norika, en kosszonom az informaciot !
Most is ajaljak orvosok a rivotrilrt.....
en, biztos tavol tartom magamat a rivotrilrol kosszonet neked ! hogy leirtad
jo ejt !
ja és a rivotrilrol még...
6 éve vagyok a rabja, 2mg-osat szedek, egyre több kell, de csak így tudtam lejönni a drogokról! De ez is egy drog, szarul vagyok ha fél napig nem veszem be, és hangulatváltozásaim vannak! Doktori segitség nélkül nem tudok leszokni róla! Szemét egy nyugtató, ugyanúgy függőséget okoz mint a drog! Senkinek nem ajánlom, hogy rászokjon!!!
calabashhead írta...
Állítólag a felnőtt lakosság harmada szedi!!!
blablabla írta...
Az egyik pszichiátriai osztály nem javasolta a terápiás kezelésemet, mikor rivora pivoztam. Egyik nap rivo-tuladagolással a zártra kerültem, nem akartam öngyilkos lenni csak feszült voltam és megnött a tolerancia szintem. Miután kimosták a gyomromat 1 hónap kényszerkezelésre itéltek rivotrillal...
nem tudtam hova írjam de tanulságos:
Sokat gondolkoztam, mi lehetne igazán érdekes eset, amit feldolgozhatnék, hiszen a testületnél eltöltött időm alatt rengeteg problémás fogvatartottal találkoztam. A választásom egy, az intézetembe súlyos testi sértés miatt nemrég befogadott, előzetes fogvatartottra esett. Nevezett fogvatartott E. A. 32 éves jó családi körülmények közt élt, káros szenvedélyektől mentes, feleségével és egy kislányukkal boldogan, a következő gyermeket tervezgették. Az Édesapjával közösen irányított építőipari vállalkozásuk jó megélhetést biztosított számára. Lakóhelyén köztiszteletben álló család, hiszen minden évben gondoskodnak a helyi templom átfestéséről, az iskola évenkénti tisztasági festéséről ingyen, és a falujukban élő idős vagy rossz szociális helyzetben lévő családoktól sem szoktak pénzt elfogadni. Jelentős pénzösszeggel támogatják a helyi focicsapatot is. Vállalkozásuk jelentős számú embert foglalkoztatva biztosít munkát rengeteg embernek. A sok felelősség vagy a rengeteg munka miatt szorító mellkasi fájdalmak és görcsös fejfájás miatt pár éve felkereste a körzeti orvosát. Orvosa szerint, aki régi családi barát, stresszes életmód és a sok munka miatt van. A gyógyszertárban kiváltja majd elkezdi szedni a felírt nyugtatót, Xanaxot. Közben vállalkozásuk bajba került egy nem jól sikerült építkezés miatt, és tartva a következményektől, megszegve orvosa tanácsát az életmódján nem változtatva folyamatos hajtás közepette élt. A nagy hajrában már magával sem törődve először csak egy nap, majd több napig nem szedi a felírt gyógyszert. Természetesen a rosszullétei még gyakoribbá váltak és már nem csak múló rosszul létek voltak, hanem szinte egész nap tartottak. Családja unszolására megint felkereste a házi orvosukat. Félve az orvos szidalmaitól azt hazudja, hogy szedi az általa felírt gyógyszert és mérsékelt az életvitelén. Erre az orvos félrevezetve másik típusú nyugtatót ír fel számára, Rivotrilt. A gyógyszer kiváltása után félelmében el kezdi szedni a gyógyszert, amitől elmondása alapján könnyűnek, lazának és minden gondtól és problémától mentesnek érzi magát. Eleinte az orvosa tanácsa szerint szedi az amúgy is indokolatlanul erős gyógyszert, majd az általa nyújtott hamis világképet keresve, ha napközben valami sérelem éri vagy úgy érzi, lanyhul a hatása bevesz még egy szemet. Ezzel is hatalmas hibát követ el. Miután már idő előtt elfogy a Rivotril az előzőekben felírt nyugtatójához a Xanaxhoz nyúl. Abból is először tartva a felírt mennyiséget úgy gondolja, nem érzi a kellő hatást, és elkezd belőle is egyre több szemet fogyasztani. A családja mindebből semmit sem vesz észre, hiszen a kábaságát a rengeteg munkával és idegeskedéssel indokolja. Miután a második nyugtatót is felélve az orvosát ismételten felkeresve azt hazudja, hogy a gyógyszer kiesett a zsebéből a festékbe és használhatatlanná vált, újabb adagot írat fel, majd vált ki és keresve a gyógyszer által közvetített érzéseket számolatlanul szedi be. A gyógyszere idő előtti elfogyása után rendszeresen visszatér orvosához és különböző hazugságokkal irat fel újabb adagokat. Úgy érzi, nem tudja orvosát sokáig átverni, ezért egy alkalmi ismerőse útján kezd hozzájutni az addigra már teljesen rabjául ejtő Rivotrilhoz. Sajátmagát azzal nyugtatja, hogy Ő nem drogos csak gyógyszert szed. Sajnos kb. 2 évig tart, mire az orvos és a családja észreveszi, hogy valami nincs rendben. Nem is a kábasága, inkább a gyakori indokolatlan düh kitörései és az alkalmankénti alkoholfogyasztás, amit eddig nem volt rá jellemző, hiszen előtte megvetette az alkoholt és egyszerűen soha nem fogyasztott. Közben meg, ha nem volt kellő Rivotril vagy elfogyott alkoholfogyasztással turbózta fel a hatást. A család tagjai egy közös szombat esti vacsora során megpróbálják kiszedni belőle, mi történt vele és miért viselkedik ilyen furcsán és tudatni szeretnék vele, hogy aggódnak érte. Eleinte leplezni próbálja magát, majd miután észreveszi, nem tudja meggyőzni az aggódó családját felkapja a kabátját és távozik otthonából. Nem törődik az utána induló apjával sem és senkivel, eleinte egyedül feldúltan sétál az utcán és folyamatosan az jár az eszében, hogy miért akarnak az ő életébe beleszólni, mi közük hozzá. Közben szórakozni induló fiatalokat pillant meg. Belenyúl a kabátja zsebébe és a szeretett gyógyszeres üvege mellett a másnapi munkásoknak kiosztásra váró pénzt találja. Beszed pár szemet a gyógyszerből és ő is elindul egy szórakozóhely irányába. Oda érkezve még belépés előtt ismét beszed egy pár szemet és úgy indul be a helységbe, ahová belépve találkozik egy ismerősével. Ez volt az utolsó emlékképe arról az éjszakáról. Reggel egy rendőrségi fogdán ébred és hiába a sorozatos kihallgatás csak az ügyvédjétől tudja meg, hogy aznap este állítólag bántalmazott egy embert, aki az óta is kómában van. Az ismerőse, akivel előző este ivott, arról tanúskodott, hogy ő követte el.
Nem érti a történteket, nem hiszi el, hogy ő bántott volna valakit is. Szerinte csak a bódult állapotát akarják kihasználni és ráverni a bűncselekményt és bízik abban, hogy kiderül az igazság.
Nevezett fogvatartott befogadása után erős elvonási tünetek voltak tapasztalhatók, a családja által beküldött orvosi papírjai alapján az intézet orvosa továbbra is engedélyezte a Rivotril adását számára. Sem az egészségügyi személyzet se a nevelő hatására, továbbra sem érti milyen veszélyes, amit szed…
Robert Whitaker: Érvek az antipszichotikus gyógyszerek ellen: 50 év beszámolója arról, hogy több kárt, mint hasznot hoztak.
Eredeti megjelenés:Robert Whitaker: The case against antipsychotic drugs: a 50-year record of doing more harm than good. Medical Hypotheses (2004) 62, 5-13)
Fordítás, kivonat: Szendi Gábor
Összefoglaló: Bár a standard kezelés módja a fejlett országokban az, hogy a schizofrén betegeket neuroleptikumokon tartják, ezt a gyakorlatot 50 év gyógyszerkutatása nem támasztja alá. Egy kritikus áttekintés feltárja, hogy ez a kezelési eljárás rontja a hosszú távú betegségkimenetet, legalábbis összességében, és hogy az összes schizofrén betegek 40% vagy még nagyobb százaléka sokkal jobban lehetne, ha nem így kezelnék. A bizonyítékokon alapuló kezelés az antipszichotikumok szelektív alkalmazását igényli, amely két elven alapul:
A, az első epizódú schizofrén betegeket nem azonnal neuroleptikumokkal kezelni
B, minden neuroleptikummal stabilizált betegnek meg kéne adni a lehetőséget, hogy fokozatosan leálljanak a gyógyszerrel.
Ez a modell drámaian megnövelné a felgyógyulási arányt és csökkentené a krónikussá váló betegek arányát.
Bevezetés
A schizofrén betegek standard kezelési módja a betegek korlátlan ideig antipszichotikus (másként: neuroleptikus) kezelésben való tartása. E gyakorlat bizonyítéka abból a kutatásból származik, amely azt mutatja, hogy az antipszichoti8kumok hatásosak az akut tünetek kezelésében, és megelőzik a visszaesést. Tudománytörténészek azt is állítják, hogy az antipszichotikumok 50-es évekbeli megjelenése tette lehetővé, hogy kiürüljenek az állami elmegyógyintézetek, s ez további bizonyítéka volna az antipszichotikumok hasznosságának. Ám a schizofrénia hosszútávú kimenete az elmúlt száz évben nem javult, ugyanolyan, mint amikor vízkúrával és friss levegővel kezelték a betegeket. A kutatási anyagokban egy nyilvánvaló paradoxon tapasztalható. Tény, hogy az akut tünetek kezelésében az antipszichotikumok hatásosak, de nem bizonyított, hogy hosszútávon is javítana a betegek életének minőségén. Ez a paradoxon szülte az European Psychiatry szerkesztői cikkében a következő kérdést: "A neuroleptikus kezelés ötven éve után képesek vagyunk megválaszolni a következő egyszerű kérdést: Hatásosak-e a neuroleptikumok a schizofrénia kezelésében?" E rövid összefoglaló meglepő választ ad erre a kérdésre.
A tények döntő többsége azt mutatja, hogy a jelen kezelési módszer, miszerint a beteget élethossziglan antipszichotikummal kezelik, több ártalommal jár, mint amennyi haszonnal.
A neuroleptikumok ürítették ki az intézeteket?
Az a hit, hogy az állami elmegyógyintézetek "kiürülését" a klorpromazin (Hibernal) 50-es évekbeli bevezetése idézte elő, Brill és Patton kutatásaiból származik. 1955-ben 558,600 beteg volt az állami elmegyógyintézetekben, míg 1966-ban 528,800. E kisarányú csökkenés sem tulajdonítható azonban az első antipszichotikum bevezetésének, mert a korai ötvenes években hozott költségcsökkentő kormányintézkedések hatására csökkent a bent fekvő betegek száma. Ráadásul, ha összevetették a kórházból elbocsájtottak számát a placebóval ill. antipszichotikummal kezelt betegek számával, az derült ki, hogy az antipszichotikummal kezeltek tovább maradtak kórházban, ill. nagyobb volt körükben a visszaesési arány.
A 70-es években egy újabb gazdasági megszorítási hullám következtében az állami elmegyógyintézetekben ápoltak száma drasztikusan lecsökkent, ám ezek átkerültek a magánintézményekbe. (Vagyis a neuroleptikumok bevezetése nem csökkentette le a schizofrén betegek számát, hanem költségvetési okokból átcsoportosultak a betegek a magánintézményekbe és az ambuláns ellátásba. Sz.G.)
A hatásosság megalapozása: a kulcsfontosságú NIMH (National Institute of Mental Health) vizsgálat
A korai hatvanas években a NIMH máig idézett vizsgálatot folytatott le kilenc kórházban. A hathetes kezelés után a betegek 75%-a "jelentősen javult" vagy "nagyon javult", míg a placebo csoportban 23% volt az ennyire javuló betegek aránya. A NIMH kutató kimondták tehát, hogy az antipszichotikum bizonyítottan hatásos schizofréniában.
Azonban a NIMH kutatók három évvel később nyilvánosságra hozták az egyéves követéses vizsgálat eredményét, amelyből - legnagyobb meglepetésükre - az derült ki, hogy a placebóval kezelt betegek -szemben az antipszichotikummal kezelt betegekkel- kevésbé valószínűen kerültek ismét kórházba. Ez az eredmény egy riasztó lehetőséget vetett fel: bár az antipszichotikumok hatásosak rövidtávon, a velük folytatott hosszú távú kezelés az embereket biológiailag sérülékenyebbé teszi a pszichózisra, ezért a betegeket gyakrabban kell újra kórházba felvenni.
A NIMH megvonásos vizsgálata
Megriadva a felkavaró jelentésektől, a NIMH két gyógyszermegvonásos vizsgálatot végzett. Az eredmények szerint a gyógyszerelhagyás utáni visszaesések száma egyenes arányos volt a kezelés alatt alkalmazott antipszichotikum mennyiségével. A placebóval kezelt betegek mindössze 7%-a esett vissza hat hónap alatt. Ezzel szemben a legalább 300 mg. Antipszichotikumot kapó betegek 23%-a, a 300-500 mg antipszichotikumot kapó betegek 54%-a, és a több mint 500 mg-ot kapó betegek 65%-a esett vissza hat hónap után. A kutatók következtetése: minél nagyobb adag antipszichotikumot kaptak a betegek, annál valószínűbben estek vissza a pszichózisba a gyógyszer elhagyása után. A súlyos gyanút más kutatások is megerősítették, kiderült, hogy a visszaesés valószínűbb, ha a betegek antipszichotikummal kezelték, mintha gyógyszerrel nem kezelték.
Bockoven vizsgálata is azt igazolta, hogy az antipszichotikus kezelés krónikus beteggé teszi a schizofréneket. Adatai szerint a gyógyszermentesen kezelt betegek 45%-a nem esett vissza 5 év alatt, és 76%-uk tudott visszailleszkedni az életbe, míg a gyógyszeresen kezelt betegek 31%-a nem esett vissza öt év alatt, és sokkal rosszabbul illeszkedtek vissza ez életbe.
Gyógyszeres kezelés szemben a kísérleti ellátással
Az antipszichotikumokkal szemben megjelent kételyek miatt a NIMH vizsgálni kezdte, vajon az első epizódú schizofrén betegek (a betegség először jelenik meg életükben - Sz.G.) kezelhetők-e antipszichotikum nélkül. Az 1970-es években lefolytatott három NIMH vizsgálat lényege, hogy a gyógyszerrel nem kezelt betegek jobban jöttek ki a betegségből, mint az antipszichotikummal kezeltek. Carpenter 1977-ben azt jelentette, hogy a nem gyógyszeresen kezelt betegek 35%-a esett vissza az elbocsájtást követő egy éven belül, míg az antipszichotikummal kezeltek 45%-a. A nem gyógyszerrel kezelt betegek ritkábban szenvedtek depressziótól, kiégett emócióktól, mozgászavaroktól. Egy évvel később Rappaport és mtsi. azt jelentették, hogy a nem gyógyszerrel kezelt betegek 27%-a, az antipszichotikummal kezeltek 62%-a esett vissza a kórházból való elbocsájtást követő három évben. A harmadik vizsgálat hasonló eredményekről számolt be.
Carpenterék kommentárja: "Felvetjük azt a lehetőséget, hogy az antipszichotikus kezelés némely schizofrén beteget sokkal sérülékenyebbé tesz a jövőbeni visszaesésre, mint ami veszély fennállna a betegség természetes (nem gyógyszerelt) lefolyása esetén."
A 70-es évek vége felé, két kutató, Guy Chouinard és Barry Jones megmagyarázták, miért is jelenti a pszichózis fokozott kockázatát az antipszichotikus kezelés. Az antipszichotikum blokkolja az agyban a D2 receptorok 70-90%-át, s mivel a dopamin nevű transzmitternek meghatározó szerepe van a pszichotikus tünetek kialakulásában, akutan jól hatnak e szerek. Ám az agy kompenzálni igyekszik az átmenetileg működésképtelenné váló receptorokat, és újakat "növeszt, vagy 30%-al többet. Amikor később elhagyják az antipszichotikumot, akkor a betegnek több D2 receptora lesz, mint kezelés előtt volt!
A két kutató konklúziója:
"A neuroleptikumok dopamin szuperérzékenységet idéznek elő, amely elvezet a mozgászavarokhoz és a pszichotikus tünetekhez. Ebből következik, hogy a visszaesésre való hajlamot nem a betegség természetes lefolyása eredményezi, hanem maga a kezelés ...és így a folytonos neuroleptikus kezelést is maga a neuroleptikus kezelés teszi szükségessé."
Vagyis a gyógyszerrel nem kezelt betegek nagy része nem esik vissza, míg az antipszichotikummal kezelteknek jó esélyük van arra, hogy sorozatos visszaeséssel krónikus beteggé váljanak.
A WHO vizsgálatok
-ben a WHO vizsgálatot tervezett a fejlett és a fejletlen országokban kezelt schizofrén betegek kezelési kimenetének összehasonlítására. Az eredmények ismét meglepőek voltak. A szegény országokban - Indiában, Nigériában és Kolumbiában- a betegek drámaian jobban gyógyultak 2-3 éves követés során, mint a fejlett országokban. Sokkal valószínűbben teljesen felépültek és visszaintegrálódtak a társadalomba, s egy csekély kisebbség vált krónikus beteggé. Öt éves követés során a szegény országokban a betegek 64% volt tünetmentessé és szociálisan jól funkcionálóvá, míg a fejlett országokban ez az arány 18% volt. A kutatók következtetése az volt, hogy a krónikus betegség legerősebb előrejelzője az volt, hogy a beteg fejlett országban él!
Az eredmények a pszichiátereket minden fejlett országban mellbe verte, és azt állították, hogy a WHO vizsgálatban szereplő szegény országbeli betegek bizonyára nem is voltak schizofrének, csak enyhébb esetek. A WHO válaszként a kritikákra 10 országban ismét lefolytatott egy kétéves követéses vizsgálatot, amelyben a nyugati diagnosztikus kritériumokat alkalmazták és csak első epizódú (először megbetegedett) schizofrén betegeket vizsgáltak. Az eredmények ugyanazt mutatták! A szegény országokban a betegek 63%-ban gyógyult, és harmada lett krónikus beteg, míg a fejlett országokban 37% gyógyult, és kétharmad lett krónikus beteg.
A WHO kutatói a különbség okait nem vizsgálták, de ezek tudhatók. A szegény országokban a betegek 16%-a kap rendszeresen antipszichotikus kezelést, míg a fejlett országokban 61%!
MRI (mágneses rezonanciás képalkotó eljárással végzett) vizsgálatok
Bár az MRI-t leginkább a schizofrénia okának kutatására használják a schizofrénia kutatásban, vannak, akik a neuroleptikumok hatására kíváncsiak. Kiderült, hogy az antipszichotikus kezelés agykérgi sorvadást és a kéreg alatti magvak megnövekedését idézi elő, amely viszont kapcsolatot mutat a súlyosabb schizofrén tünetekkel. Vagyis az MRI megmutatja, miért ront a betegek állapotán és betegség lefolyásán az antipszichotikus kezelés.
Visszaesés vizsgálatok
Mint említettük, az antipszichotikus kezelés mellett két érvet szoktak felhozni: hatásos az akut tünetek kezelésében és meggátolja a visszaesést. 1995-ben Gilbert 66 visszaesést vizsgáló elemzést vett metaanalízis alá. Megállapította, hogy a neuroleptikumot elhagyó betegek 53%-a 10 hónapon belül visszaesik, míg a gyógyszert továbbszedőknek csak 16%. Gilbert látszólag tehát igazolta az antipszichotikumok hatásosságát és szükségességét, és látszólag cáfolta azt, hogy a neuroleptikumok felelősek a betegség krónikussá alakulásáért. Azonban Gilbert elemzésében minden vizsgálat gyógyszermegvonásos vizsgálat volt, tehát a gyógyszert továbbszedőket hasonlították össze a gyógyszert abbahagyókkal. Az eredményeket összevetve azonban a következő kép rajzolódik ki: legkevesebb a visszaeső a gyógyszert soha nem szedők körében, gyakoribb a gyógyszert folyamatosan szedők körében, és leggyakoribb a gyógyszert elhagyók közt.
De még ez is megtévesztő.
A gyógyszermegvonásos vizsgálatokat azokon végzik, akik eredetileg jól reagáltak, de a betegek 30%-a nem is reagál. Akiket gyógyszerre állítanak és elbocsátanak, azoknak egyharmada 12 hónapon belül akkor is visszaesik, ha rendesen szedi a gyógyszert. Az adatok újraelemzése azt mutatja, hogy a gyógyszeren maradt betegek 40%-a esik vissza, nem pedig 16%!
Ráadásul a Gilbert által elemzett vizsgálatok szándékosan úgy tervezték, hogy fokozzák a visszaesési különbséget a gyógyszert továbbszedők és a gyógyszert elhagyok közt.
Amikor ugyanis Baldessarini a gyógyszert abbahagyókat "fokozatosan elhagyók"-ra és "hirtelen elhagyókra" osztotta, akkor kiderült, hogy akiktől hirtelen vonták meg a gyógyszert, azok háromszor valószínűbben estek vissza, mint azok, akik fokozatosan hagyták el a szert. (Ismert gyógyszeripari trükk illusztrálni, hogy a gyógyszer nélkül visszaesik a beteg, s ez igazolja az élethossziglani gyógyszerszedés szükségességét: a megvonás módja ugyanis önmagában háromszorosára növeli a visszaesés valószínűségét. Sz.G.). A lassan elhagyott gyógyszer esetén csak a betegek harmada esett vissza hat hónapon belül, s aki ezen túljutott, annál már a későbbi visszaesés kockázata jelentősen csökkent. A visszaeséses-megvonásos vizsgálatok látszólag azt igazolták, hogy a folyamatos gyógyszerelés a megfelelő védelem a visszaeséssel szemben. Ám tüzetesebb vizsgálat azt mutatja, hogy a gyógyszert folyamatosan szedő betegek 40%-a esik vissza, dacára a gyógyszernek, míg a gyógyszert fokozatosan elhagyóknak csak 33%-a!, Vagyis míg a gyógyszerszedés alatt vissza nem eső betegek 60%-a állítólag a szedett gyógyszer miatt nem esik vissza, addig a gyógyszer elhagyók 67%-a gyógyszermentesen sem esik vissza!
Nagyobb kár, mint haszon
Ez az áttekintés meglepő lehet, a kutatási adatok azonban egyértelműek. A kulcsfontosságú 1960-as évekbeli NIMH vizsgálat bizonyította, hogy az antipszichotikumok hatásosak az akut tünetek kezelésében, de tartós szedésük fokozza a visszaesés esélyét. Bockoven vizsgálata is azt igazolta, hogy a neuroleptikumokkal kezelt betegek sokkal valószínűben válnak krónikus beteggé. Carpenter, Mosher, és Rappaport vizsgálatai ugyanezt bizonyították. 1979-ben megszületett a magyarázata is e jelenségnek. A WHO két vizsgálatban is kimutatta, hogy a gyógyszert jóval ritkábban alkalmazó szegény országokban a betegség krónikussá válása jóval ritkább, a betegek gyógyulására sokkal nagyobb esély van. Az MRI vizsgálatok pedig bizonyították, hogy e szerek károsítják az agyat, fokozzák a pszichózishajlamot.
Így ezek az adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a neuroleptikumok tartós alkalmazása megnöveli a krónikus beteggé válás valószínűségét. Ez a kimeneti lehetőség különösen problematikus, amikor figyelembe vesszük e gyógyszerek veszélyes mellékhatásainak széles skáláját: neuroleptikus malignus szindróma (lázzal, önkívülettel járó, halálhoz is vezethető súlyos mérgezéses állapot), Parkinson-szerű tünetek, tardiv diszkinézia (súlyos akaratlan és kezelhetetlen állandósult mozgászavarok). A neuroleptikumon tartott betegek ugyancsak joggal aggódhatnak a megvakulástól, a trombózistól, hőgutától, mellduzzadástól, nedvedző melltől, impotenciától, elhízástól, szexuális zavaroktól, vérképzőrendszeri betegségektől, kínzó bőrkiütésektől, epilepsziás rohamoktól, cukorbetegségtől és korai haláltól.
Összességében tehát a neuroleptikumok az 50 év alatt kárt okoztak.
Egy jobb modell: a neuroleptikumok szelektív alkalmazása
Az eddigiek alapján a cél a neuroleptikumok alkalmazásának csökkentése. Számos országban kifejlesztettek erre programokat. Svájcban Ciompi fejlesztette ki a Mosher Soteria Projektet, és 1992-ben demonstrálták, hogy a nagyon alacsony gyógyszeradaggal, vagy gyógyszer nélkül kezelt betegek messze jobban gyógyultak, mint a hagyományos kezelésben részesültek.
Svéd országban Cullberg arról számolt be, hogy az első epizódon átesett schizofrén betegek 55%-a jól van az első három év végéig követve, és a maradék is kompenzált állapotban van nagyon alacsony gyógyszeradag mellett.
Finnországban Lehtinen és mtsi. öt éven át folytatták azt a kísérleti modellt, amelyben az első három hétben nem alkalmaztak a betegeknél neuroleptikumot, csak azután, de csak akkor, ha elkerülhetetlen volt. A kísérleti csoport 37%-a így soha nem kapott gyógyszert, és a betegek 88%-a kettő-öt éves követés során egyszer sem került újra kórházba.
Ezek az eredmények messze felülmúlják a hagyományos gyógyszerelés eredményeit.
Az atipikus szerek: egy új kor hajnala?
Kétségtelen, ezek az eredmények a régi típusú antipszichotikumokra (Haloperidol, Hibernal) vonatkoznak. Az újakkal kapcsolatos hosszú távú eredmények még megírásra várnak.
Elvileg remélhetnénk, hogy az új szerek (Zyprexa, Seroquel, Risperdal, Geodon, Abilify, stb.) jobb eredményekre vezetnek.
Egyrészt széles körben ismert, hogy az új szerek klinikai vizsgálatait úgy tervezik, hogy az jöjjön ki, jobbak a régi szereknél. Ennek következtében nincs meggyőző adat arról, hogy e szerek tényleg jobbak volnának. Míg a tardiv diszkinézia veszélye valóban lecsökkent, új problémacsoport jelentkezett: az elhízás fokozott kockázata, hiperglikémia, cukorbetegség és hasnyálmirigy gyulladás. Így az új szerekkel kapcsolatban az az aggodalom, hogy e szerek anyagcserezavart okoznak és korai halálhoz vezetnek. Az új szerek ugyanúgy megnövelik a D2 receptorok számát, vagyis a pszichózishajlam itt is növekszik tartós szedésre.
Összefoglaló
Az adatok azt mutatják, hogy a schizofrén betegek tartós antipszichotikus kezelése rosszabb betegséglefolyást és kimenetet eredményez. A betegek 40%-a jobban lenne, ha soha nem kapott volna antipszichotikumot, vagy fokozatosan ideje korán elhagyták volna. Az enyhébb schizoaffektiv betegek és az enyhébb pszichozisban szenvedők körében ez az arány még magasabb.
Ez a következtetés azonban nem új. Jonathan Cole, a pszichofarmakológia egyik megalapítója, 25 évvel ezelőtt egy cikket közölt az American Journal of Psychiaty-ban a következő címmel: "A tartós antipszichotikus terápia: a kezelés rosszabb, mint a betegség?". Az adatok áttekintése után azt javasolta, minden betegnél meg kéne fontolni a gyógyszer leépítését és elhagyását.
Harding vizsgálata igazolta, hogy a fokozatos gyógyszerelhagyás a teljes felépülés útja. Vizsgálata szerint a betegek harmada harminc évvel később is teljesen egészséges volt. Egy közös volt bennük: mind már régen fokozatosan elhagyták a gyógyszert. Harding arra következtetett, hogy az egy mítosz csupán, hogy a betegeket élethossziglan gyógyszeren kell tartani, ez egy egészen kis számú betegre érvényes szabály csupán. Mindezek ellenére, a pszichiátriában ma nem folyik vita arról, hogy be kéne vezetni ezt a szelektív és korlátozott alkalmazást, éppen ellenkezőleg. A pszichiátria abba az irányba halad, hogy soha nem látott méretű betegtömegnek írják fel a gyógyszert, sőt, most már nem csak a betegeknek, hanem azoknak is, akiknél csak a "kockázata" áll fenn, hogy schizofrénia alakul ki.
Míg az antipszichotikumok alkalmazásnak kiterjesztése nyilvánvaló anyagi érdekeket szolgál, ez a kezelés bizonyosan sokaknak árt.
a sok kávétól arrogáns bunkóvá válhat az ember
ha Csernus beszól a drogok miatt, nyugodtan meg lehet mondani neki, hogy ő meg ne igyon kávét
egy fokkal se jobb pukkasztónak lenni, mint pukkasztottnak
A sok kávé ivás is okozhat instabil idegállapotot.