Ábránd pszichológus válaszol
Köszönöm.
Elefánt vagy medvedisznóember (Al Gore legszörnyűbb rémálma a SP-ben.) a porcelánboltban érzésem van néha itt is.
Üdv.: Rakéta!
Idézet tőle: Rakéta"Nétem a hónapban kb. öt órát tévt is. ;-)"*
Ez a diszlexia nyoma:
Néztem a hónapban kb. öt órát tévét is. 😉 - mindha hallás károsodott lennék, írásban.
És igen sajnos már ismerem a helyzetem.
Csak azt nem, hogy terhelhetek-e mást magammal civilben., van-e jogom sé lehetőségem most, és van-e olyan aki kíváncsi így rám és én is ő rá. (Kisebbrendűségű komplexus, vagy erős társadalmi normák/elvárások?)
olvasgatlak ..hmmmm .. akkor kaptal mar valaszt a kerdesedre , es szerintem mas is kivancsi rad nem csupan en
K. Kiscsillag!
Mindig szívesen olvasom a hozzászólásaidat, mert úgy érzem nagyon jól használod fel a terápia során kapott tanácsokat és tiszteletre méltó amilyen módszeresen építed magad minden problémád és hullámvölgyed ellenére és ezzel másoknak is erőt és reményt adsz.
Csak ilyen konstruktívan tovább! Kívánok ehhez sok erőt és kitartást.
Üdv:Resdi
"Nétem a hónapban kb. öt órát tévt is. ;-)"*
Ez a diszlexia nyoma:
Néztem a hónapban kb. öt órát tévét is. 😉 - mindha hallás károsodott lennék, írásban.
És igen sajnos már ismerem a helyzetem.
Csak azt nem, hogy terhelhetek-e mást magammal civilben., van-e jogom sé lehetőségem most, és van-e olyan aki kíváncsi így rám és én is ő rá. (Kisebbrendűségű komplexus, vagy erős társadalmi normák/elvárások?)
Idézet tőle: Mobid2Kedves Ábránd!
Úgy néz ki, a társkeresési problémám megoldódott egy idöre: lett partnerem. Képes voltam nyitni, pedig nem tudtam más pszihológussal, pszihiáterrel beszélni, valahogy az Ön levele elég volt nekem. Megismerkedtünk és együtt vagyunk. Kicsit félek, mi lesz ha benne is csalódnom kell, de egyelöre minden pozitiv. Nem tervezi hogy elhagy, bár azt elözö alkalommal sem vettem észre. Az együttléteink meghittek és ö is a védekezés hive, amitöl nagyon megkönnyebbültem. Ö egészséges mint a makk és kicsit kételkedem, hogy skizofrénként mennyire tudok a társa lenni, de ezt majd eldönti ö. Kisebbségi érzésem van emiatt egy kicsit. Eddig minden rendben, 2hete tart a dolog. Én reménykedem, hogy vagyok annyira tünetmentes hogy átlagos legyek és a gyógyszeremet lelkiismeretesen szedem, nehogy visszaessek. Talán most sikerül egy hosszabb távú kapcsolatot kialakitani. Izgulok, mert a fiam lehet hogy jöhet januárban hozzánk élni és nem tudom hogy fogjuk tudni a találkozásokat megoldani, de valamit majd csak kitalálunk. Egyelöre elfogadta a kialakult helyzetet, söt, a szülei elöl titkoljuk is a betegséget, mert elsö látásra megkedveltek és ezek szerint szerethetö vagyok betegen is, ami miatt öszintén szólva aggódtam.
Üdv
Mobid2
Kedves Mobid2,
igazán örülök, hogy leírta sikeres társtalálását, evvel másoknak is reményt ad arra, hogy nem kell egyedül leélniük az életüket, ha lelki problémáik vannak. Bizonyára sokat segíthet a tünetmentes állapot fenntartásában egy jó kapcsolat is. Remélem a babájával kapcsolatban a lehető legjobban alakulnak a dolgok.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: RakétaKedves Ábrán!
Az összes barátom öcsémen kívül külföldön van, jó egyik csak havi ~20 nap, a többi kint él már.
Amúgy éppen főztem tegap először, nem egy levest, vagy cak valami kifőt tésztát + mák/dió etc. hanem egy egy finom zöldséges gombaragut ;-), és jól sikerült. 😉 Öcsének is ízlet (!), amúgy jól főz, én ("csak") sűtni tudok.
Amúgy: Túl sokat vagyok így is idegenek közt. (Szociális terhelés mértéke.) - ismerőseim elkpotak (,elkopnak szándékoltan (javarészt)). Újakat most így túl erősen.meg nem keresek, és főleg nem terhelek.
Csoport - Ha nem hoztuk ki az jó.
Sry! "tudatos jelenlét" - ez annyi mindet jelent, és ahány ember annyiféle értelmezés lehetséges. Mondjuk magamnál tudatosabbat az életben, nem ismerek, a tudatosság határa a kilincs tudatos eldöntése melyik kézzel és a villany kapcsolás ösztönös cselekvése közt van. Ilyen erős bipolaris zavarral más hogy nem lehet. Írni, beszélni és alkotni hagyom magam csak kontrol nélkül (de azt sem elégszer).
Van tervem jövő decemberre. Amúgy meg itt a gép, net+film és terápás gyakorlás, vásárlás, napi rutin és főleg a terápia és az öcsémel egymásra "vigyázni", vele beszélgetni, de a sok óra aggodás azért ürt hagy. Túl sok időm van, hál istennek! Nétem a hónapban kb. öt órát tévt is. 😉
Olyan kérdést tettem fel amire nem igazán lehet (nekem főleg nem) jó választ adni. Sry!
Üdv.: Rakéta!
Kedves Rakéta,
én nem is látok kérdést. Inkább megállapításokat, válaszokat előző beszélgetéseinre. Beszámol arról, hogyan is van Ön evvel.
Örülök, hogy lehetőség szerint karba és kordába tartja az életét. Remélem sokat kamatoztat majd a csoporton tanult technikákból és evvel könnyebbé tudja tenni az életét.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Úgy néz ki, a társkeresési problémám megoldódott egy idöre: lett partnerem. Képes voltam nyitni, pedig nem tudtam más pszihológussal, pszihiáterrel beszélni, valahogy az Ön levele elég volt nekem. Megismerkedtünk és együtt vagyunk. Kicsit félek, mi lesz ha benne is csalódnom kell, de egyelöre minden pozitiv. Nem tervezi hogy elhagy, bár azt elözö alkalommal sem vettem észre. Az együttléteink meghittek és ö is a védekezés hive, amitöl nagyon megkönnyebbültem. Ö egészséges mint a makk és kicsit kételkedem, hogy skizofrénként mennyire tudok a társa lenni, de ezt majd eldönti ö. Kisebbségi érzésem van emiatt egy kicsit. Eddig minden rendben, 2hete tart a dolog. Én reménykedem, hogy vagyok annyira tünetmentes hogy átlagos legyek és a gyógyszeremet lelkiismeretesen szedem, nehogy visszaessek. Talán most sikerül egy hosszabb távú kapcsolatot kialakitani. Izgulok, mert a fiam lehet hogy jöhet januárban hozzánk élni és nem tudom hogy fogjuk tudni a találkozásokat megoldani, de valamit majd csak kitalálunk. Egyelöre elfogadta a kialakult helyzetet, söt, a szülei elöl titkoljuk is a betegséget, mert elsö látásra megkedveltek és ezek szerint szerethetö vagyok betegen is, ami miatt öszintén szólva aggódtam.
Üdv
Mobid2
Kedves Ábrán!
Az összes barátom öcsémen kívül külföldön van, jó egyik csak havi ~20 nap, a többi kint él már.
Amúgy éppen főztem tegap először, nem egy levest, vagy cak valami kifőt tésztát + mák/dió etc. hanem egy egy finom zöldséges gombaragut ;-), és jól sikerült. 😉 Öcsének is ízlet (!), amúgy jól főz, én ("csak") sűtni tudok.
Amúgy: Túl sokat vagyok így is idegenek közt. (Szociális terhelés mértéke.) - ismerőseim elkpotak (,elkopnak szándékoltan (javarészt)). Újakat most így túl erősen.meg nem keresek, és főleg nem terhelek.
Csoport - Ha nem hoztuk ki az jó.
Sry! "tudatos jelenlét" - ez annyi mindet jelent, és ahány ember annyiféle értelmezés lehetséges. Mondjuk magamnál tudatosabbat az életben, nem ismerek, a tudatosság határa a kilincs tudatos eldöntése melyik kézzel és a villany kapcsolás ösztönös cselekvése közt van. Ilyen erős bipolaris zavarral más hogy nem lehet. Írni, beszélni és alkotni hagyom magam csak kontrol nélkül (de azt sem elégszer).
Van tervem jövő decemberre. Amúgy meg itt a gép, net+film és terápás gyakorlás, vásárlás, napi rutin és főleg a terápia és az öcsémel egymásra "vigyázni", vele beszélgetni, de a sok óra aggodás azért ürt hagy. Túl sok időm van, hál istennek! Nétem a hónapban kb. öt órát tévt is. 😉
Olyan kérdést tettem fel amire nem igazán lehet (nekem főleg nem) jó választ adni. Sry!
Üdv.: Rakéta!
Kedves Rakéta,
mi lenne, ha a jelenre koncentrálna? Ha szép idő van elmenne sétálni és megfigyelné az őszt? A tudatos jelenlét ebben is sokat segíthet. Lehet tervet készíteni, mivel foglalhatja le magát. Házi munka, segítés, barátok felkeresése, stb. Azt gondolom ha utána gondol talál sok olyan elfoglaltságot, amivel kitöltheti konstruktívan azt az időt, amit aggódással töltött.
Azt gondolom a csoportot nem hoztuk ki, csak a csoporton "tanultakat" próbáljuk a gyakorlatba ültetni.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: attiKedves Ábránd!Nagyon tisztelem azt a türelmet,amit itt néhány ember iránt tanusít.Ez nem fényezés ,tény.Kiscsillagnál tisztelem a legjobban.Nála érthető írást elkövetni akkor lehet,(tisztelet a kivételnek),ha az ember nem ír semmit. Még annyit jeleznék,bár az OFF-ban kifejtettem,nem terhelek másra felelőséget,a sajátomat én vállalom.Azt is értettem,hogy Kiscsillagnak,mint gondolati lehetőséget vetítette föl.Tisztelettel:atti
Kedves Atti,
én nem érzem úgy, hogy nagyobb türelmet kellene tanúsítanom Kiscsillag felé, mint bárki más felé. Azt gondolom, hogy ez a fórum tele van érzékeny emberekkel, akiknek valamiért "fáj" a lelkük. Kinek jobban, kinek kevésbé, de fáj. A fájdalom arra készteti az embert, hogy panaszkodjon. Ha enyhül a fájdalom az meg arra, hogy ennek örüljön.
Még a topik megnyitása idején az volt a kérésem, hogy énközléseket használjunk, egymást ne minősítsük. Amit Kiscsillagról írt, az az önök vitáinak folytatása. Kérem ne tegye ezt. Bántó és új sebeket ejt egy olyan emberen, aki egyébként is sok problémával küzd, s ráadásul még igyekszik is tenni ellene.
Én nem kívántam bántani Kiscsillagot. Önt sem. Ha, pedig azt nézzük, hogy az egész vita egy lehetségesen fiktív dolgon robbant ki, még szomorú is, hogy így alakult. Gondolja át a történteket és ami nem inge, azt ne vegye magára, ami pedig az ön ruhadarabjaira emlékeztet próbálja fel és döntse el magtartja -e vagy kidobja.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Ha az ember hozzászokik, aktuálisan hogy egy(-egy) fontos
dolgon hosszan aggódik, vagyis itt inkább őrlődik rajta és a megoldáson, majd jön egy feloldás/megoldás, - és (most legalább hál Istenek) pozitív. ... - "ráadásul" 😉 , most három ilyen dolog is van
De igen, megszűnik az aggodalom forrása, és lefoglaltsága,
a tere üres marad. Lesz megoldás, de hogy lehet, a mára már múltbéli, és hátra hagyott aggodalom okozta hatalmas tért, a kiürült lelki teret újra feltölteni, de most lehetőleg valami, pozitív tartalommal?
Ráadásul nem vagyok aggódós típus.
"Nem tudom más, hogy van vele", én ilyenkor a semmin, vagy más még jóval később a jövőben aktuális kérdéseken kezdem feleslegesen őrölni magam (,más tudom, a múlt bélieken (/is)). Sőt még bűntudatom is van, hogy most nem aggódom, pedig lenne min, csak előre lépés azokban most nem várható (Más emberek, szaktanácsadók) lapozták el azokat a dolgokat, nem én).
Hogy tőltsem ki újabb problémától mentesen az ürt, ilyenkor?
Üdv.: Rakéta!
Ott és a villamosnál éppen, megfigyelve másokat (is eszembe jutott). ... Azt meséltem múltkor. - most mi kihoztam/kihoztuk ide a csoportot, majd odafigyelünk . . . (?)/. - Mindanyian csak egy óriási Tic-Tic szemek vagyunk, ott rázkodunk mint a cukorkák a dobozban, én is egy vagyok közülük. - ez volt legutóbb. 😉 (A legpozítivabb a heti ~15-20-ból.)
És igen pont elkezdtem újra kifelé figyelni, beszélgetni másokkal vadidegenekkel is, és odafigyelni (és akkár nem uralni a párbeszédet).
Köszönöm. Most ott tartok, hogy merjek-e hinni benne. (egy bipolar) De ... (???) ... majd még írok.
Mindenkitől mástól elnézést kérek, akihez itt most nem volt elég türelmem, vagy másként megbántotta volna az én szerény személyem bármely megnyílvánulása.
Idézet tőle: RakétaKedves Ábránd!
Kiválasztott/vállalt tegnap egy terapeuta, ma hívott, nagyon kedves, intelligens és szimpatikus hangja van, és ami érdekes nagyon jó időpontban, és nagyon jó helyen hívott.
Üdv.: Rakéta!
u.i.: "Mégis csak van Isten!" 😉 - igen, igen - "Isten nevét hiába szádra ne vedd!" - de ez most mélyen úgy hiszem nem az volt.
+ A terápiás közösség is nagyon jó. (Közhelytár: van sok minden, ami könnyű és van, ami nehéz. Bár nem hiszem, hogy ez az elején jót vagy rosszat jelente. (Legfeljebb az, hogy a helyemen vagyok.) Változó kinek mi a nehéz és mi a könnyű. Ami nehéz, azon kell többet dolgozni, nyílvánvaló.) +
Kedves Rakéta,
ennek nagyon örülök. Sok sikert kívánok a közös munkájukhoz!
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: RakétaJelenleg nő a nyomás. Sajnos. Családi okoból ... .
Amúgy 33+% esélyel meghaltam volna. 15-16 órás tramua kíséte, valami fél-egy órával később erősen érezhetően. "Átnéztem a túl oldalra" 20mp-2perc vagy kiduja mennyi időre, nem kívántam, de megtettem.
És életem harmadik kísérlete volt, mind ez az elmúl 13 hónapban és idén már 36 évesen.
De a kín is igaz ott van, mert boldogan is örömmel van aki öngyilkos lesz, de sokkal kevesebben.
A mi családunk egy szucid család, bennem ennek ellenére ez előtt mégis csak egyszer egy kósza gondoltként merült fel, mert többek közt irracionáls döntésnek tartom amig van (((ki)))út (számomra).
És hiszek benne, úgy tudom, hogy rosszabb karmám lesz, ha megteszem. - ez hit/tudat világnézeti kérdése.
Köszönöm kedves szavait, és kívánságát és legyen így! 😉
Gyakorolni amúgy jó, mennyi felfedezést tesz az ember az első meditációs gyakrolattal is, mik vannak az ember tudatalattiában (például egy villamoson, vagy esete a fotelban az nap, etc.) Más meditációkat probáltam már, de ilyent még nem. Csendben szobában sokat utaztam már a tudat alattimban, de ott a napi érzések helyet inkább a vágyak és általános félemek, és más fontos dolgok voltak "láthatók".
Bár a tudattalanba szám üzőtt hányingerig fokozótt önundort, végtleen szomorúságot nem jó érezni, de jobb tudni róla, mint sem ha nem tudd számolni vele az ember, hogy ez van a lekem mélyén. Persze voltak pozítv érzéseim is, sőt még mókásak is. Mikroszkop a tudattalanba? - a DBT első gyakorlata?
Igen ezt a terápián kell elmondani le is írtam jegyzetben, magamról szólt, nem csoport társról és terjengősen, nem lényegre töröen, mint amire ott idő lesz.
Kedves Rakéta,
az lehetséges, hogy a házi feladat az a gondolat és érzés leírása? Pl. Azt gondolom, hogy a tudattalanban utazom és a benne lévő rossz tartalom undort kelt bennem. Felkavarodik a gyomrom, hányingert érzek.
Ez a belső figyelem gyakorlat. Ha mélyre menne, akkor ezt lehet úgy folytatni, hoyg kifelé figyel és pl. ezt írja le: Egy villamoson utazom, hallom a kattogását, mellettem embereket látok. Itt áll egy férfi, hosszú szövetkabátban, táskával a kezében. A szagok kavarognak a tömegben. Stb. Ez a kifelé irányított figyelem, és a tudatos jelenlét.
Sajnos nem tudom hol tartanak, csak az írtakból következtetek. Tulajdonképpen azért fontos a házi feladat a DBT-ben, hogy begyakorolják ezeket és automatikusan tudják alkalmazni. Ez lelassítja a rohanó gondolatokat, illetve a kavargó érzéseket. A kifelé történő figyelem segít eltávolodni a túl mélyre irányított önmegfigyeléstől.
Sok sikert kívánok!
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Kiválasztott/vállalt tegnap egy terapeuta, ma hívott, nagyon kedves, intelligens és szimpatikus hangja van, és ami érdekes nagyon jó időpontban, és nagyon jó helyen hívott.
Üdv.: Rakéta!
u.i.: "Mégis csak van Isten!" 😉 - igen, igen - "Isten nevét hiába szádra ne vedd!" - de ez most mélyen úgy hiszem nem az volt.
+ A terápiás közösség is nagyon jó. (Közhelytár: van sok minden, ami könnyű és van, ami nehéz. Bár nem hiszem, hogy ez az elején jót vagy rosszat jelente. (Legfeljebb az, hogy a helyemen vagyok.) Változó kinek mi a nehéz és mi a könnyű. Ami nehéz, azon kell többet dolgozni, nyílvánvaló.) +
Nekem (meg szinte) mindig azt mondják, ne kérjek annyiszor elnézést! - hisz én is ember vagyok, így (én is) hibázok, vagy nem is minden hiba, amit annak elsőre gondol az ember.
Bár elnézést kérni amúgy jogos esetben, és mélyen átérezve csak tettben lehet igazán. 😉 - Remélem, nem tévedek!
Jelenleg nő a nyomás. Sajnos. Családi okoból ... .
Amúgy 33+% esélyel meghaltam volna. 15-16 órás tramua kíséte, valami fél-egy órával később erősen érezhetően. "Átnéztem a túl oldalra" 20mp-2perc vagy kiduja mennyi időre, nem kívántam, de megtettem.
És életem harmadik kísérlete volt, mind ez az elmúl 13 hónapban és idén már 36 évesen.
De a kín is igaz ott van, mert boldogan is örömmel van aki öngyilkos lesz, de sokkal kevesebben.
A mi családunk egy szucid család, bennem ennek ellenére ez előtt mégis csak egyszer egy kósza gondoltként merült fel, mert többek közt irracionáls döntésnek tartom amig van (((ki)))út (számomra).
És hiszek benne, úgy tudom, hogy rosszabb karmám lesz, ha megteszem. - ez hit/tudat világnézeti kérdése.
Köszönöm kedves szavait, és kívánságát és legyen így! 😉
Gyakorolni amúgy jó, mennyi felfedezést tesz az ember az első meditációs gyakrolattal is, mik vannak az ember tudatalattiában (például egy villamoson, vagy esete a fotelban az nap, etc.) Más meditációkat probáltam már, de ilyent még nem. Csendben szobában sokat utaztam már a tudat alattimban, de ott a napi érzések helyet inkább a vágyak és általános félemek, és más fontos dolgok voltak "láthatók".
Bár a tudattalanba szám üzőtt hányingerig fokozótt önundort, végtleen szomorúságot nem jó érezni, de jobb tudni róla, mint sem ha nem tudd számolni vele az ember, hogy ez van a lekem mélyén. Persze voltak pozítv érzéseim is, sőt még mókásak is. Mikroszkop a tudattalanba? - a DBT első gyakorlata?
Igen ezt a terápián kell elmondani le is írtam jegyzetben, magamról szólt, nem csoport társról és terjengősen, nem lényegre töröen, mint amire ott idő lesz.
Idézet tőle: RakétaKedves Ábránd!
Milyen buta vagyok. 😉 Amúgy úgy tartják, jellemzően kéttípusú ember kényes egy tulajdonságra. Az egyik, aki gyenge azon a téren; a másik, akinek meg az egyik vagy egyetlen széles körben elismert tulajdonsága. 😉
Amúgy már aktív DBT csoportos vagyok a Nap utcában, erősidegzetű idősebb támogató önkéntes terepurát még a főorvosnő keres nekem.
Kísérlet: És igen, nagyon oda kell figyelni, milyen állapotban van az ember, és ekkor mikre lehet képes. Mivel öngyilkossági kiséletből ez volt éltem harmadik esetem, nem tudtam még ellőre reálisan felmérni ez hová vezethet. De amíg él az ember addig tanul. Bármilyen durva ezt itt ezzel kapcsolatban írni.
Üdv.: Gábor!
Kedves Rakéta,
öszintén remélem a DBT csoport segíteni fog Önnek, de tudnia kell ehhez is idő és sok gyakorlás szükséges. A Doktornő bizonyára talál olyan terapeutát, aki elég erős lesz.
A kísérlettel kapcsolatban tény, hogy akár sikerülhet is, és ez egy nagyon veszélyes dolog. A legtöbb öngyilkosság nem a halál valódi vágya miatt történik - bár mindenki azt gondolja, hogy meg akar halni -, hanem abból a szenvedéssel teli, kilátástalan helyzetből való mielőbbi szabadulási késztetésből. Ha sikerül késleltetni a késztetést, sikerülhet távolabbról szemlélni a helyzetet, vagy segítséget kérni, akkor csökkenhet a reménytelenség érzése, és el lehet kezdeni dolgozni a megoldásokon.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: attiKöszönöm válaszát.Annyit a tisztánlátáshoz,én fejeltem bele itt egy megnyíló bejegyzésbe.Érdekes módon a 24 órásak(éjjel nappal búráznak) valahogy vakoskodtak.Nem akarták,észrevenni a kommentet.Én válaszoltam a fiúnak,kértem ,írjon vissza.Sajnos nem tette.Azért kérdeztem Önt,mert szememre vetették a stílusomat.Szerintem,a szokásos(nekem) Szerintük lehettem volna nem tudom,nyájasabb,talán.Lényeg újabb kontakt nem jött,csak én találkoztam szóba a sráccal, más hallgatott. Rá kétnapra tudtuk meg a faterjától,vége.Ennyi.Hátha ír valaki szebbek is.atti
Kedves Atti,
szerintem igazán tiszteletre méltó a figyelmessége és az is, hogy meghallotta a segítség kérőt. Véleményem szerint senki nem vethet a szemére semmit evvel kapcsolatban. Ha Attila80 nem reagált Önre, lehet, hogy nem is tudott volna neki senki olyat mondani, ami a segítségére lehet.
Kérem azt is fontolja meg, hogy nem 100% a jelzett tragédia. Remélem mielőbb túl tud lépni ezen az afféron és elkönyveli azt a lehetőséget is, hogy azok védekezhetnek így, akik maguk meg sem szólaltak. Ráadásul semmilyen kontextusban nem létezik olyan, hogy valaki ne hibázhatna. Meggyőződésem, hogy innen senkinek nincs köze Attila80 tragédiájához,hisz édesapja is megköszönni jött a segítséget.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: help88rivotril 2 mg os tabira lehet antibiotikumot és fájdalomcsillapítót beszedni? Csak mert tüszős mandulagyuszim van.
Kedves Help88,
ebben a tekintetben egyedül az orvos illetékes válaszolni. A gyógyszerek kölcsönhatásai változatosak, minden bizonnyal akad olyan antibiotikum és fájdalomcsillapító, amit lehet kockázat nélkül együtt szedni Rivotrillal.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Milyen buta vagyok. 😉 Amúgy úgy tartják, jellemzően kéttípusú ember kényes egy tulajdonságra. Az egyik, aki gyenge azon a téren; a másik, akinek meg az egyik vagy egyetlen széles körben elismert tulajdonsága. 😉
Amúgy már aktív DBT csoportos vagyok a Nap utcában, erősidegzetű idősebb támogató önkéntes terepurát még a főorvosnő keres nekem.
Kísérlet: És igen, nagyon oda kell figyelni, milyen állapotban van az ember, és ekkor mikre lehet képes. Mivel öngyilkossági kiséletből ez volt éltem harmadik esetem, nem tudtam még ellőre reálisan felmérni ez hová vezethet. De amíg él az ember addig tanul. Bármilyen durva ezt itt ezzel kapcsolatban írni.
Üdv.: Gábor!
rivotril 2 mg os tabira lehet antibiotikumot és fájdalomcsillapítót beszedni? Csak mert tüszős mandulagyuszim van.
Idézet tőle: lolaVégre rajtam kívül valakiben felmerült ,hogy mennyire lehet elhinni ezt az esetet ...Attila80 haláláról..
Kedves Lola,
felmerült bennem a lehetőség, de természetesen, csak, mint lehetőség. Ha a hír igaz, akkor viszont tapintatlanság is lehet ez a gondolat.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: sorica123Kedves Ábránd!
Az valóban nem feltétlenül vigasztaló, hogy többek vagyunk ugyanabban a "dagonyában":) mindazonáltal persze, valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a szeparálódással pont egy lelkisegély-fórumon:)
Ide kétféleképpen szoktam kommentelni: néha direkt beszélgetési célzattal megyek be egy-egy topikra, mert például valaki témájáról eszembe jut valami, vagy csak például valaki megemlíti, hogy mit főzött ebédre. Van aztán a másik verzió, általában ez szokott a legjobban behalni: amikor lelki szemetesládának használom a topikot, mondván, ez egy ilyen fórum, senki meg ne lepődjön azon, hogy csak így idehányom a problémámat. nem is lepődnek meg, csak épp általában egy büdös kukkot nem szónak hozzá:) Vannak persze kivételek, talán amikor Emberrel készültem összejönni, akkor lett pont egy ilyen lelkiszemetesezésből egy beszélgetés. De általában azt veszem észre, hogy itt is ugyanúgy kell smalltalkolni meg csivitelni, mint bárhol máshol.
A másik meg az, hogy gyakran veszem észre, hogy amikor becsobbanok két komolyabb, rendszeresen gyógyszerszedő, szabályos tünetekkel bíró személyiségzavaros kolléga közé a magam bajával, akkor valahogy olyan piszlicsárnak tűnik az én bajom, és ennek fényében le is keverődik annak rendje és módja szerint. Ezt nem érzem igazságtalannak, csak ha már egyszer elmondom a bajomat, akkor az nekem baj. Minden picike kváziproblémával nem rohannék szirénázva a Burára (ezért járok tipikus kelet-európai módjára orvoshoz is: csak amikor tudok neki prezentálni valami bajt, amikor engem zavar valami, akkor megyek, kivizsgálásra nagyon ritkán).
Üdv
sorica123
Kedves Sorica123,
megértem, hogy nehéz Önnek, ha nem kap választ, reakciót a hozzászólásaira. Ha arra gondol, hogy ez nem az személyének szól, hanem általános jelenség, esetleg könnyebb lehet. Természetesen én nem tudhatom, hogyan magyarázza ezt a jelenséget magának, csak eszembe jutott, hogy lehet benne egy olyan is, hogy csak Önnel történik ilyesmi itt. Ha úgy érzi hogy itt is ugyan úgy van, mint a kinti életben, szerintem azért lehet, mert a kinti életből jövők beszélgetnek a Burán is, függetlenül attól, hogy ez egy lelki problémákkal küzdők és családtagjaik által használt oldal. Kialakulnak klikkek, olyanok, akik inkább egymással vannak elfoglalva. Valószínűnek tartom, hogy ezeket az okokat maga is átlátja, hiszen írásaiból úgy tűnik nagyon jó intellektussal rendelkezik.
Azzal is csak egyetérteni tudok, hogy Önnek a saját problémája az aktuális baj, mondják, mindenkinek a magáé fáj a legjobban. Ilyenkor még rosszabb érzéseket kelthet, ha nem kap reakciót. Az összehasonlítás más bajával akkor akár hasznos is lehet, ha ettől jobban tudja érezni magát. Van a DBT-ben egy ilyen technika, pont abból kifolyólag, hogy javítsa az aktuális állapotot.
Szerintem nyugodtan használja "lelki szemetesládának" a Burát, hiszen azért van. Talán előbb utóbb akad olyan, aki válaszol, akivel hosszabb távon tud kapcsolatot tartani.
Üdv
S.Zs.
Végre rajtam kívül valakiben felmerült ,hogy mennyire lehet elhinni ezt az esetet ...Attila80 haláláról..
Idézet tőle: attiKedves Ábránd!Kérem,nézze át az Attila80 anyagát.Kérem adjon egy megállapítást a történet helyes vagy helytelenségéről.Természetesen a meglévó írott anyagot feldolgozva.Kérdésem ,helyesen jártam el,vagy lett volna más,jobb konvenció.Csak ezt az oldalt vizsgáljuk,hisz a másik oldal,szinte ismeretlen.Lehet még egy rövid tanulmány is kijön a történetből.A kommentek 3 -4 topikra korlátozódnak,talán nem lesz nehéz összeolvasni.Kíváncsi vagyok az Ön véleményére. (nagyon) Tisztelettel:atti
Kedves Atti,
nehezen tudom követni a többi topik életét. Egyben találtam pár bejegyzést. Ha Attila80 meghalt, azt végtelenül sajnálom. Ha jól láttam édesapja regisztrált be és írta a sajnálatos hírt. Jelentkezett ő többször is, vagy csak az az egy bejegyzése volt?
Ha az a kérdése felelős-e bárki itt ilyen eseményekért, azt kell mondjam nem. Ha az a kérdése, hogy Ön felelős-e érte, arra szintén azt kell mondjam, nem.
A fórumnak nem áll módjában az életmentés, főleg mert nincsenek meg hozzá itt az eszközök. Nem is szabad arra számítania senkinek, hogy ha itt jelzi, hogy baj van, akkor konkrét segítséget kap, értem ez alatt mentő vagy rendőrség értesítését. Nincs rá "személyzet", nincsenek nevek és címek. Természetesen egy sorstársi beszélgetés segíthet, de amikor a baj már megtörténik abban is nagyon korlátozottá válnak a lehetőségek, éppen az előző okok miatt. Felmerült bennem egy gondolat arról is, hogy vajon mennyire lehet elhinni ezt a történetet. Van itt olyan valaki, aki le tudja ellenőrizni, hogy tényleg tragédia történt? Tapasztaltam már olyan esetet is, amikor hasonló bejelentés nem fedte a valóságot. Az lenne a kérésem, lehetőség szerint ne keressenek bűnbakot. Mindenki elsősorban a saját életéért felelős.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: RakétaKedves Ábránd!
Azt hiszem, butának nézz, nagyon jól tudtam, hogy nem csak nekem tette fel a cikket. Én kérek elnézést, ha viszont úgy tűnt kisajátítottam.
Két segélyből, és bátyám segítségből élünk, van egy nehezen eladó házunk. Egy éven belül nem élek mo-n, vagy így-vagy úgy.
A család terápia nehéz ügy, de nem a hajlandóság(om) miatt. Most már sajnos nem az miatt, anyám meghalt. Öcsém keretei teljesen máshol vannak. A két testvérem, mint két jó testvér és két nagyon jó barát. (Bátyám más országból segít embert próbálóan.)
Több mint fél tucatszor különnőző terapeuta egyedüli végleges terápiás megoldákásként ezt látta, 2-3 év egyéni és heti 2-3 alkalom. Első perctől (Gondozó - Tündérhegy*3 - Thalassa Ház*2+ - magánterápia - Thalassa Ház*2+ - gondozó pszichiátere, de terapeuta végzettségű + első interjuk*3 +++ - jó Thalassa Házmál be lehet írva az gépbe, (ha így is van egy csoport teraputám bíztos nem nézzte anyagom, de lehet többet is elkerült az infó (amúgy tudom, hogy működik ott a rendszer), sőt saját ötéltkén vezeték fel (Ők magán parxis nélkül, meg hogy én keresek magamnak!) a mai napig, úgy hogy két eset kivételével kívételével még félszavas utalást sem tettem rá előre, hogy már mondták, hogy ezt javasolták, és volt nem egyszer kizárólag ez - bár a szuportív terápákat addig is támogatták. Mivel 2-3 év (1,5 év után várható először komoly javulás, mondjuk, akkor már lehet csekély jövedelmem), de 2-3 év terápia és megélhetést megfinanszírozni számomra reménytelen. ("36+2v.3=38v.39" (matematikai szabály szegések), hát igen 38-39 éves ember - ha most kezdem, de most is 36 vagyok. Na és? : 🙂 (mondás: Jobb később mint soha.) - csak pénz, idő, kitartás, élet és megélhetés hiányzik hozzá, még pont időm van, a meg talán elegenő kitartásom (sőt ha megy (a vidám-horror-megnyugvás ciklusú "hullámvasút" <- a működő terápia "állítólag"/amilyen) az is van (mert tudom van értelme)).
Lehetséges néha mániában is ilyen kontrol (sok év és visszajelzés után), bár nem írtam, 36 éves vagyok, és még felnőtt sem voltam, amikor ezzel már küszködtem. Anyám sem volt másmilyen, és (már) 5-6 évesen már kisgyerekként őt kellett kontrol alatt tartanom (hát volt, hogy nem sikerült, de "sikeres" voltam ebben). Rendkívül értelmes gyerek voltam (és ez nem ön ajnározás, hanem sanyarú kényszer (is) volt). Amúgy is kikérdeztem a felnőtteket rendre, hogy mint csinálnak, mik a vágyaik, és hogy elégedettek az életükkel. Kedvenc műsorom ötévesen a Tévémagiszter volt és tetszett, hogy értettem, amit ott mondnak.
Nap-Kör Alapítványnál (http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/tevekenyseg.html) Milyen lehetőségek vannak, és milyen anyagi vonzatai vannak, amit ön írt most ebben az állapotban nem találtam.
Ma volt éltem és az elmúlt egy év alatt (17 nap híján) a harmadik öngyilkossági kísérletem. Vége úgy érzem, vége a türelmemnek, nincs tovább, pedig élni akarok és, panaszkodni sem akarok. Ha megéltem a tavaszt lelépek az országból, ha addig nem történik semmi a házzal, ha igen, apám születés napjáig várok max. Szeptember 11, és akkor lépek le bármi esély van rá, hogy pénzel. Ha megélem. Remélem és teszek érte, hogy igen.
Reggel. Besötétült a világ (erős fény, fényes felületek és feketeség volt csak látható (a késsel a nyakamon álva rövididőre), de színek sehol vagy más), fél vagy pár percre és egy harmad esélyem volt, hogy a (...rész törölve bocs Rakéta, ide ilyet nem írhatunk le - Az Admin...) akkor 100% ott halok meg. Elnézést a durva öszínteségért!
Mely technikáim vannak? Számtalan. Mániarára. Szóban sokkal könnyebb lenne (, de mivel tudom az nem lehetséges). De sokszor a mánia nem egyik pillanatról a másikra jön, hanem sodródik felé az ember, és ezt érzi/megérzi a gyakrolott elme, ilyenkor magamra csukom az ajtót. De más esetben is intézkedéseket teszek. És mivel állítólag az öcsémet egyik évben (is) félévenát az őrületbe kergettem a mániás szófos@sommal, ezért inkább bezárkozok a szobámba a gépemhez, ha ennek (mánia) esélye van, és akár ha nem is jön elő, így jobb, mintsem őt terheljem. (Bár az elmúlt három hónapban is volt már, vagy egy tucat nap, hogy ráterhelődtem. De mégsem 30+ nap, vagy minden nap amikor mániás voltam)) internettel, filmel, ... vonom el a figyelmem, ott kommunikálok, vagy ... . Használom, és nem visszaélek a nyughatóval.
"Örülök, hogy a cikkben talált válaszokat, vagy legalább valami pozítivat a maga számára." - Én is örülők és köszönöm, sokat jelentet számomra (még ha véletlenül bukkantam volna rá, akkor is)!
A THáz és Thegy többé nem fogad, és nem azért amit ott tettem (sőt!), hanem mert nincs értelme, MÁR várható pozitív eredménye. Kifutottam a lehetőségeiket, mert futottam és akartam teljesíteni. (A legutolsó kezelés volt csak kudarc, egy új buta cél.)- bealudtam a nyugtatótól délután -
folyt. köv.
DIALEKTIKUS VISELKEDÉSTERÁPIÁS (DBT) CSOPORT - rákerestem - Jól hangzik és hasznosnak tünik. Várom válaszuk. Megadták jövőhéten kit hívjak.
Üdv.: R.
@Admin Tőkéletesen megértem. Sőt szégyenlem magam, ha rosszat/"nem ide valót" írtam.
Kedves Rakéta,
tiszteletre méltó a kitartása! Nem szándékoztam butának nézni, ettől még lehet, hogy úgy tűnt. Úgy látom nagy küzdő, tehát ne engedjen a kísértésnek, amikor önkezével akar véget vetni mindennek. Ön írta, érzi, mikor jön, akkor talán érzi a depressziós vagy kevert szakaszt is. Ha ki is merítette a lehetőségeket Tündérhegyen és a Thalassa Házban, azért még vannak mások is.
Ha van kedve adjon hírt magáról máskor is.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Az valóban nem feltétlenül vigasztaló, hogy többek vagyunk ugyanabban a "dagonyában":) mindazonáltal persze, valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a szeparálódással pont egy lelkisegély-fórumon:)
Ide kétféleképpen szoktam kommentelni: néha direkt beszélgetési célzattal megyek be egy-egy topikra, mert például valaki témájáról eszembe jut valami, vagy csak például valaki megemlíti, hogy mit főzött ebédre. Van aztán a másik verzió, általában ez szokott a legjobban behalni: amikor lelki szemetesládának használom a topikot, mondván, ez egy ilyen fórum, senki meg ne lepődjön azon, hogy csak így idehányom a problémámat. nem is lepődnek meg, csak épp általában egy büdös kukkot nem szónak hozzá:) Vannak persze kivételek, talán amikor Emberrel készültem összejönni, akkor lett pont egy ilyen lelkiszemetesezésből egy beszélgetés. De általában azt veszem észre, hogy itt is ugyanúgy kell smalltalkolni meg csivitelni, mint bárhol máshol.
A másik meg az, hogy gyakran veszem észre, hogy amikor becsobbanok két komolyabb, rendszeresen gyógyszerszedő, szabályos tünetekkel bíró személyiségzavaros kolléga közé a magam bajával, akkor valahogy olyan piszlicsárnak tűnik az én bajom, és ennek fényében le is keverődik annak rendje és módja szerint. Ezt nem érzem igazságtalannak, csak ha már egyszer elmondom a bajomat, akkor az nekem baj. Minden picike kváziproblémával nem rohannék szirénázva a Burára (ezért járok tipikus kelet-európai módjára orvoshoz is: csak amikor tudok neki prezentálni valami bajt, amikor engem zavar valami, akkor megyek, kivizsgálásra nagyon ritkán).
Üdv
sorica123
Kedves Ábránd!
Azt hiszem, butának nézz, nagyon jól tudtam, hogy nem csak nekem tette fel a cikket. Én kérek elnézést, ha viszont úgy tűnt kisajátítottam.
Két segélyből, és bátyám segítségből élünk, van egy nehezen eladó házunk. Egy éven belül nem élek mo-n, vagy így-vagy úgy.
A család terápia nehéz ügy, de nem a hajlandóság(om) miatt. Most már sajnos nem az miatt, anyám meghalt. Öcsém keretei teljesen máshol vannak. A két testvérem, mint két jó testvér és két nagyon jó barát. (Bátyám más országból segít embert próbálóan.)
Több mint fél tucatszor különnőző terapeuta egyedüli végleges terápiás megoldákásként ezt látta, 2-3 év egyéni és heti 2-3 alkalom. Első perctől (Gondozó - Tündérhegy*3 - Thalassa Ház*2+ - magánterápia - Thalassa Ház*2+ - gondozó pszichiátere, de terapeuta végzettségű + első interjuk*3 +++ - jó Thalassa Házmál be lehet írva az gépbe, (ha így is van egy csoport teraputám bíztos nem nézzte anyagom, de lehet többet is elkerült az infó (amúgy tudom, hogy működik ott a rendszer), sőt saját ötéltkén vezeték fel (Ők magán parxis nélkül, meg hogy én keresek magamnak!) a mai napig, úgy hogy két eset kivételével kívételével még félszavas utalást sem tettem rá előre, hogy már mondták, hogy ezt javasolták, és volt nem egyszer kizárólag ez - bár a szuportív terápákat addig is támogatták. Mivel 2-3 év (1,5 év után várható először komoly javulás, mondjuk, akkor már lehet csekély jövedelmem), de 2-3 év terápia és megélhetést megfinanszírozni számomra reménytelen. ("36+2v.3=38v.39" (matematikai szabály szegések), hát igen 38-39 éves ember - ha most kezdem, de most is 36 vagyok. Na és? : 🙂 (mondás: Jobb később mint soha.) - csak pénz, idő, kitartás, élet és megélhetés hiányzik hozzá, még pont időm van, a meg talán elegenő kitartásom (sőt ha megy (a vidám-horror-megnyugvás ciklusú "hullámvasút" <- a működő terápia "állítólag"/amilyen) az is van (mert tudom van értelme)).
Lehetséges néha mániában is ilyen kontrol (sok év és visszajelzés után), bár nem írtam, 36 éves vagyok, és még felnőtt sem voltam, amikor ezzel már küszködtem. Anyám sem volt másmilyen, és (már) 5-6 évesen már kisgyerekként őt kellett kontrol alatt tartanom (hát volt, hogy nem sikerült, de "sikeres" voltam ebben). Rendkívül értelmes gyerek voltam (és ez nem ön ajnározás, hanem sanyarú kényszer (is) volt). Amúgy is kikérdeztem a felnőtteket rendre, hogy mint csinálnak, mik a vágyaik, és hogy elégedettek az életükkel. Kedvenc műsorom ötévesen a Tévémagiszter volt és tetszett, hogy értettem, amit ott mondnak.
Nap-Kör Alapítványnál (http://www.nap-kor.hu/ujhonlap/tevekenyseg.html) Milyen lehetőségek vannak, és milyen anyagi vonzatai vannak, amit ön írt most ebben az állapotban nem találtam.
Ma volt éltem és az elmúlt egy év alatt (17 nap híján) a harmadik öngyilkossági kísérletem. Vége úgy érzem, vége a türelmemnek, nincs tovább, pedig élni akarok és, panaszkodni sem akarok. Ha megéltem a tavaszt lelépek az országból, ha addig nem történik semmi a házzal, ha igen, apám születés napjáig várok max. Szeptember 11, és akkor lépek le bármi esély van rá, hogy pénzel. Ha megélem. Remélem és teszek érte, hogy igen.
Reggel. Besötétült a világ (erős fény, fényes felületek és feketeség volt csak látható (a késsel a nyakamon álva rövididőre), de színek sehol vagy más), fél vagy pár percre és egy harmad esélyem volt, hogy a (...rész törölve bocs Rakéta, ide ilyet nem írhatunk le - Az Admin...) akkor 100% ott halok meg. Elnézést a durva öszínteségért!
Mely technikáim vannak? Számtalan. Mániarára. Szóban sokkal könnyebb lenne (, de mivel tudom az nem lehetséges). De sokszor a mánia nem egyik pillanatról a másikra jön, hanem sodródik felé az ember, és ezt érzi/megérzi a gyakrolott elme, ilyenkor magamra csukom az ajtót. De más esetben is intézkedéseket teszek. És mivel állítólag az öcsémet egyik évben (is) félévenát az őrületbe kergettem a mániás szófos@sommal, ezért inkább bezárkozok a szobámba a gépemhez, ha ennek (mánia) esélye van, és akár ha nem is jön elő, így jobb, mintsem őt terheljem. (Bár az elmúlt három hónapban is volt már, vagy egy tucat nap, hogy ráterhelődtem. De mégsem 30+ nap, vagy minden nap amikor mániás voltam)) internettel, filmel, ... vonom el a figyelmem, ott kommunikálok, vagy ... . Használom, és nem visszaélek a nyughatóval.
"Örülök, hogy a cikkben talált válaszokat, vagy legalább valami pozítivat a maga számára." - Én is örülők és köszönöm, sokat jelentet számomra (még ha véletlenül bukkantam volna rá, akkor is)!
A THáz és Thegy többé nem fogad, és nem azért amit ott tettem (sőt!), hanem mert nincs értelme, MÁR várható pozitív eredménye. Kifutottam a lehetőségeiket, mert futottam és akartam teljesíteni. (A legutolsó kezelés volt csak kudarc, egy új buta cél.)
- bealudtam a nyugtatótól délután -
folyt. köv.
DIALEKTIKUS VISELKEDÉSTERÁPIÁS (DBT) CSOPORT - rákerestem - Jól hangzik és hasznosnak tünik. Várom válaszuk. Megadták jövőhéten kit hívjak.
Üdv.: R.
@Admin Tőkéletesen megértem. Sőt szégyenlem magam, ha rosszat/"nem ide valót" írtam.
Kedves Rakéta,
a pszichoterápia szerintem szükséges lehet, és nem biztos, hogy 2-3 év alatt rendeződik minden. A családtagokon az is segíthet, ha megértik mi történik Önnel. Tulajdonképpen az jutott eszembe, hogy talán egy családterápia segíthet.
A Linehan-ról szóló cikket nem csak Önnek válaszul tettem fel ide, hanem azért is, hogy láthassa mindenki, akit érdekel, hogy igen súlyos problémákból is lehet kiút, lehet tartalmas életet élni, még akkor is, ha vannak maradványok az eredeti problémákból. Ilyen DBT terápiát csinálnak a Nap-Kör Alapítványnál Budapesten a VIII. kerületben és hallottam, hogy csinálják Tündérhegyen is. Egyenlőre más híreim nincsenek erről. A DBT valóban ad stratégiákat a tünetek enyhítésére, szép eredményeket érnek el vele a csoporttagok. Emellett szükséges az egyéni terápia is, módszertől függetlenül.
Felmerült bennem a kérdés, hogy amikor mániás, akkor mit is csinál? Azt írta, emaien kommunikál házon belül. Vajon a valódi mániában lehetséges ilyen kontrollt tartani? És, ha igen, akkor hogyan? Írna erről valamit?
Örülök, hogy a cikkben talált válaszokat, vagy legalább valami pozitívat a maga számára.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: Mobid2Kedves Ábránd!
Azért irok most Önnek, mert a társkereséssel nagyon komoly problémáim vannak. Nem merek nyitni senki felé, ha van jelentkezö akkor is elutasitó vagyok. A szexualitást is egy az egyben elutasitom, mert rettegek attól hogy ismét teherbe esek, még akkor is ha védekeznénk. A fogamzás gátlót nem szedhetem, mert a nögyógyász azt mondta, túl sok a hormon a gyógyszerrel együtt már és mikor szedtem menstruációm sem volt. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet oldani ezt a rettegést? Ráadásul akik próbálkoznak nálam rendszerint szeretnének gyereket nekem pedig már van egy akit nem vállalt fel az apja. Nem szeretnék még egyszer ebben a helyzetben lenni és nem tudnák még egy gyereket felnevelni biztonságban, azt pedig el sem tudom képzelni, hogy a gyermek apja esetleg velünk lenne. Nem megy. Nem látom magam párkapcsolatban és ismét terhesen sem.
A félelem olyan erös, hogy inkább nem adok esélyt senkinek, nehogy újból végig kelljen járnom a terhesség és a magára hagyatottság útját, mint azt a fiammal kellett. Ráadásul mivel már van egy gyermekem, öt sem akarnám az új kapcsolatnak kitenni, ha lenne. Olyan kapcsolatot szeretnék, amiböl ki van hagyva a fiam és a szüleim (velük élek) és ketten vagyunk benne, jól érezzük magunkat de semmi több. Nem tudok, hogy ezt hogyan értessem meg a férfiakkal illetve hogyan kezeljem. Jelenleg még egyedül is jobb, mint olyanokkal, akiktöl esetleg a nagy gyerek iránti vágyukban teherbe eshetek (mert manipulálják mondjuk az óvszert, már ilyenre is gondoltam). Szóval nem bizom senkiben. Az általam elképzelt partner pedig úgy tünik, nem is létezik.
Elöre is köszönöm válaszát!
Mobid
Kedves Mobid,
nehéz kérdést tesz fel, amit egy fórumon aligha lehet teljességgel megválaszolni. Láthatóan nehéz helyzetben van. A fogamzásgátlásnak más formái is vannak, nem csak a tabletta vagy a gumi óvszer. Nekem úgy tűnik, mintha Ön sem tudná eldönteni szeretne-e kapcsolatot igazán, mi abban a fontos, tudná-e vállalni a másik személyt. Ugyanakkor vágyik magányossága enyhítésére, de mintha probléma lenne az elköteleződés. Ezt abból gondolom, hogy előre vetíti a kapcsolat végét, amikor a gyermekét nem akarja kitenni ennek.
A probléma, amit felvet leginkább pszichológussal többször átbeszélve lenne megérthető, mivel elég összetett és sok félelem, szorongás vágy összpontosul benne. Ezek egy néhány alkalmas konzultáció alatt is megérthetővé válhatnak, talán a helyi családsegítő pszichológusa is tudna segíteni. Érdemes lehet felkeresni őt, hogy jobban el tudja dönteni, mit és miért is szeretne.
Üdv
S.Zs.
Kedves Kiscsillag,
#602
annyira jó, hogy megosztja velünk a sikereit! Reményt ad a többieknek és mintát is arra, hogyan kezelhetőek a problémák.
Azt gondolom a szorongás foka függ a mindenkori pszichés/mentális állapotától is. Ha a pozitív visszajelzéseket hosszabban tudja őrizgetni és beépíteni önmagába, minden bizonnyal tartós javulást érhet el a szorongás csökkenésében.
#609
úgy látom ez a posztja éppen a rugalmasan kezelt helyzetekről is szól. A kitűzött célja felé tudatosan közelít és beépíti a hallottakat, tapasztaltakat. Tiszteletre méltó az elszántsága.
#612
kicsit megint a szélsőség felé billen. Azt javasolnám, hogy próbálja meg nem bejósolni, hogy munka esetén felbomlik az eddig tartott egyensúly. A dolgok akár jól is alakulhatnának, ám, ha azt várja, hogy rosszabb lesz, minden valószínűség szerint úgy is lesz. Sajnos, minden dolgozó/tanuló pszichés problémával küzdőnek nehezebb az alkalmazkodás, de nem lehetetlen! Ha sikerül megtalálni a megfelelő kompromisszumot, még élvezhető is lehet egy munka. Abban lehet valami, hogy amikor nem olyan fontos egy interjú, akkor nincs tétje az Ön számára és így fesztelenebbül tud viselkedni.
#617
a rémálmok valóban lehetnek a gyógyszer mellékhatásai is. Ám nekem inkább erősödő szorongásról árulkodónak tűnik. Előzőekben írt posztjairól azt gondolom a részmunkaidő jó megoldásnak látszik. Sajnálom, hogy megint egy nehezebb időszakba került, ami a hozzászólások hangulatából átjött.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: sorica123Kedves Ábránd!
Annak örülök, hogy nem beszólásnak vette a megjegyzéseimet, vagy olyannak, hogy "na, megtanítom Beethovent zenélni",.Csak végigolvastam a kommentet és ezek a részek szemet szúrtak. Legalábbis én nem szeretem, ha valaki így közelít hozzám, mert így nekem nehezebb értelmesen beszélgetni, pláne lelki folyamatokról.
Amúgy régebb volt egy topik, ahol egy-két emberrel beszélgettem aránylag rendszersen (Pottom volt az egyik, ha jól emlékszem), de az utóbb időben megint az van, hogy ha nem vagyok "ismerősük", akkor nem beszélgetnek velem. Ismerősség lehet az, hogy ketten spéci szavakat vagy megfogalmazásokat használnak, vagy beengedik a másikat az életükbe, hogy mit főznek, van-e gyerekük stb - mint a való életben. Azaz ha problémaorientáltan akarok fogalmazni, akkor az van, hogy nagyjából ugyanabban esik pofára a szociálisan épp inept, fáradt ember, jelen esetben én, mintha egy kocsmában menne oda "nyavalyogni" egy idegen haveri körhöz.
A terápia tényleg jó ötlet, ez az asszertív-dolog is foglalkoztat, bár én még leragadtam azon a szinten, hogy egyáltalán arról tájékozódjak, hogy ki mit ért az alatt, hogy asszertív.
Kedves Sorica123,
talán kevés vigasz, hogy vannak itt mások is, akik szeparálódnak a fórumon belül. Előfordul, hogy kapcsolatokat úgy lehet itt kialakítani - talán, ahogy sokszor a kinti világban is -, hogy érdeklődünk mások iránt. Ön hogyan próbált kapcsolatba kerülni itt? Ráadásul, amig egy oda-vissza kapcsolat kialakul, az idő. Én úgy vettem észre, nincs itt olyan, hogy le tudna bárki akasztani a szögről hirtelen egy másik embert. Néha azt látom az is időbe telik, amíg egy-egy újonan érkezett felhasználó kap választ a posztjára. Ha van kedve, írja le, hogyan gondolja és hogyan csinálja itt a fórumon?
Üdv
S.Zs.
Értem és köszönöm.
Nem nagyképűsgnek mondom, de akkor azt hiszem jó úton járok. Csak fényévekkel lemaradva.
Hát igen, az öszínteség és ez által a megismerése mások sorsának bízonyos esetekben csodákra képes.
És igen, én is tapasztaltam, még hazánkban is, igen sok, egykor az orvosok által "beteg és reménytelen státuszú" emberből lett valaki. (((Ilyen is, olyan is. - mint ember)))
Mások megmentésének ereje: A mentális betegségek szakértője felfedi saját harcát
Marsha Linehan terapeuta és a Washingtoni Egyetem kutatója, aki borderline (határeseti) személyiségzavarban szenvedett, feleleveníti a vallási élményt, mely fiatal nőként megváltoztatta.
"Te is közülünk való vagy?"
A beteg tudni akarta, és kezelőorvosának - Marsha M. Linehannak, a Washingtoni Egyetem dolgozójának, az öngyilkos hajlamú emberek kezelésére világszerte használt kezelés megalkotójának - kész válasza volt. Mindig ezt használta a kérdés rövidre zárására, ha egy beteg reménykedve, vádlón vagy tudatosan megkérdezte, megpillantva Dr. Linehan kezén lévő halvány égések, vágások, varratok makraméját:
„Mármint, hogy szenvedtem-e?”
„Nem, Marsha”- válaszolta a beteg egy találkozásuk alkalmával tavaly tavasszal. „Úgy értem, hogy közülünk való. Mint mi. Mert ha igen, az mindannyiunknak annyi reményt nyújtana!”
„Ez hatott.” - mondta Dr. Linehan, aki múlt héten először mondta el nyilvánosan egy barátokból, családtagokból, orvosokból álló közönségnek a Hartford Klinika Élet Intézetében, ahol először kezelték radikális szociális visszavonulással, 17 évesen. „Annyian könyörögtek, hogy álljak elő, és gondoltam — rajta, meg kell tennem. Ennyivel tartozom nekik. Nem halhatok meg gyáván.”
Nem tudni hány komoly mentális beteg él normális, sikeresnek tűnő életet, mivel ezeknek az embereknek nem szokásuk felfedni magukat. Túlságosan elfoglaltak azzal, hogy teljesítsék kötelezettségeiket, fizessék a számláikat, tanuljanak, gyerekeket neveljenek - mindezt sötét érzelmek és téveszmék gyötrelme alatt, melyek hamar kiborítanának bárki mást is.
Jelenleg egyre többet kockáztatnak, akik titkuk felfedése mellett döntenek. A hazai mentális egészségügyi rendszer a vágóhíddal egyenlő, mondják. Sok beteget bűnösnek állítanak be és a legsúlyosabb eseteket szanatóriumokba és csoportos otthonokba dugják, ahol alacsony képzettségű munkások ápolják őket.
Ezenkívül, a mentális betegség tartós megbélyegzése arra tanítja az ilyen diagnózisú embereket, hogy önmagukra, áldozatként gondoljanak; elvéve tőlük az egyetlen dolgot, mely motiválni tudná őket az orvosi kezelés során.
„Óiási szükség van a mentális betegség mítoszának leleplezésére, arcot kell adni neki, megmutatni az embereknek, hogy a diagnózis nem feltétlenül vezet fájdalmas, deviáns élethez,”- mondta Elyn R. Saks, a Dél-Kaliforniai Egyetem Jogi Iskolájának professzora, aki skizofréniájával való küzdelmeit a „The Center Cannot Hold: My Journey Through Madness” írásában krónikaszerűen jegyzi fel.
„Mi, akik ilyen rendellenességgel küzdünk, teljes, boldog, sikeres életet élhetünk, amennyiben rendelkezünk a megfelelő forrásokkal.”
Ez magában foglalja a gyógyszeres kezelést (általában), terápiát (gyakran), egy bizonyos mértékű szerencsét (mindig) - és leginkább a belső erőt a démonok kezelésére, sőt száműzésére. Ez az erő sokféle helyről származhat, korábbi páciensek elmondása szerint ezek lehetnek: szerelem, megbocsátás, Istenben való hit, vagy az életre szóló barátság.
Ugyanakkor Dr. Linehan esete azt mutatja, hogy erre nincsen recept. Őt az a küldetés hajtotta, hogy megmentse a krónikus szuicid hajlamú embereket, mely gyakran a borderline személyiségzavar eredményeként alakul ki; egy rejtélyes állapot miatt, melyet részben önpusztító késztetés jellemez.
„Abban az időben tényleg nem voltam tisztában azzal, hogy magamat kezelem”- mondta. „De feltételezem igaz, hogy egy olyan terápiát fejlesztettem ki, amely biztosítja azokat a dolgokat, melyekre oly sok éven át szükségem volt, de amiket soha nem kaptam meg.”
„Megjártam a poklot”
A saját bőrén tapasztalta meg a komoly mentális betegségek központi tragédiáját, a bezárt szoba falába verve fejét.
Marsha Linehan 1961. március 9-én, 17 évesen érkezett az Élet Intézetbe, és hamar az elkülönítő egyetlen lakójává vált a legsúlyosabb betegeknek szánt Thompson Kettőként ismert részlegen. A személyzet nem látott más alternatívát: a lány rendszeresen bántotta önmagát, csuklóját cigarettával égette meg, megvágta karját, lábát, középrészét, bármilyen éles tárgyat felhasználva, melyet sikerült megkaparintania.
Az elkülönítőben - kis cella egy ággyal, székkel és egy kicsiny rácsos ablakkal - nem volt ilyen fegyver. Mégis, halálvágya csak elmélyült. Így azt tette, amiben akkoriban egyedül értelmet látott: a fejét verte a falba, majd később a földbe. Erősen.
„A teljes élményem ezekről az epizódokról, olyan mintha valaki más csinálta volna őket; olyan volt, hogy ’tudom hogy jön, elvesztettem az irányítást, valaki segítsen; merre vagy Istenem?’”-mondta. „Teljesen üresnek éreztem magam, mint Bádogember; nem volt módom kifejezni, mi folyik bennem, nem volt módom megérteni sem.”
Az oklahomai Tulsa-ban töltött gyermekkora kevés kapaszkodót adott. Kezdetektől kezdve kitűnő tanuló volt, jó zongoratehetséggel megáldva; egy olajkereskedőnek és egy olyan társaságkedvelő asszonynak hat gyermeke közül a harmadik, aki a gyermeknevelés, a Junior Liga és a tulsai társadalmi események között táncolt.
Linehan-ékat akkoriban ismerő emberek emlékeznek arra, hogy a koránérő harmadik gyermek gyakran került bajba otthon, és Dr. Linehan felidézi, hogy rendkívül kevésnek érezte magát a vonzó és képzett testvéreihez képest.
De bármilyen szorongás-áradat is rejlett a felszín alatt, egészen addig senki nem vette észre, míg a középiskola legfelsőbb évében fejfájása ágyhoz nem kötötte.
Húga, Aline Haynes elmondta: „Az 1960-as évek Tulsa-járól van szó, és nem hiszem, hogy a szüleimnek bármi ötletük lett volna arra, hogy mit kezdjenek Marsha-val. Senki sem tudta igazán, hogy mi az a mentális betegség.”
Nemsokára, egy helyi orvos javasolta az Élet Intézményben való elhelyezést, hogy a probléma végére járjanak. Ott az orvosok skizofréniával diagnosztizálták; leszíjazták és elektrosokkos kezelést alkalmaztak, 14 sokk az első alkalommal, 16 másodjára, az orvosi leletek szerint. Nem volt változás, és a beteg késedelem nélkül került az elkülönítőbe, a zárt osztályra.
„Mindenki rettegett, hogy ott végzi,”- mondta Sebern Fisher, Dr. Linehan betegtársa, aki később közeli barátja lett. Ms. Fisher hozzátette, „Marsha képes volt egy másik személyről odaadóan gondoskodni; épp olyan szenvedélyes volt, mint amilyen magányos.”
Egy 1963. május 31-i zárójelentés megjegyzi, hogy „26 hónap kórházi ápolása során Miss Linehan jelentős ideig a legjobban zavarodott beteg volt a kórházban.”
A zaklatott lány akkoriban így írt egy versében:
Négyfalú szobába tettek
De valójában kinn felejtettek
Lelkem félredobva valahova
Lábam idedobva a cellába.
Bárhova verhette fejét, a tragédia maradt: senki sem tudta mi történik vele, az orvosi ellátás csak rontott a helyzeten. Bármilyen igazi kezelésnek nem holmi elméleten kellett volna alapulnia, összegezte később, hanem tényeken: melyik érzelem mely gondolatokhoz, ijesztő cselekedetekhez vezetett. Ki kellett törnöm ebből a láncból — és egy új viselkedést megtanítanom.
„Megjártam a poklot”- mondta. „Fogadalmat tettem: ha kikeveredek belőle, visszajövök és kimenekítek másokat is.”
Radikális elfogadás
Egy chicago-i kis kápolnában imádkozott, mikor megérezte egy másik eszme erejét.
1967-et írtak, több évre rá, hogy reménytelen húszévesként, akinél az orvosok kevés esélyt láttak a kórházon kívüli túlélésre, elhagyta az intézményt. Túlélni túlélte, éppen hogy: legalább egyszer, első hazatérésekor öngyilkosságot kísérelt meg Tulsa-ban; majd egy másik alkalommal, miután a chicagói Y.M.C.A.-hez (Fiatalok Keresztény Egyesülete, a ford.) költözött, hogy új életet kezdjen.
Újra bekerült a kórházba és felszínre került zavartsága, magánya, de katolikus hite minden korábbinál jobban megerősödött.
Egy másik központba költözött, irodai munkásként dolgozott egy biztosító társaságnál, esti órákat vett a Loyola Egyetemen és gyakran imádkozott a Cenacle Menedékhelyen.
„ Egyik este ott térdeltem, felnézve a keresztre, és az egész helyiség arannyá változott — és hirtelen úgy éreztem, valami közeledik felém”- mondta. „Fényes élmény volt, visszaszaladtam a szobámba és azt mondtam: ’szeretem magamat.’ Ez volt az első alkalom, amikor első személyben beszéltem magamhoz. Úgy éreztem, átváltoztam.”
Ez a hullámhegy nagyjából egy évig tartott, míg a pusztító érzelmek egy véget ért szerelmet követően visszatértek. De valami megváltozott. Érzelmi viharait már anélkül átvészelte, hogy megvágta vagy bántotta volna magát.
Mi változott?
A válaszra több év pszichológiai tanulmányokat követően jött rá— 1971-ben szerezte meg a Ph.D-t a Loyola-n. Látszólag kézenfekvő: elfogadta magát olyannak, amilyen. Annyiszor próbálta megölni magát amiatt, mert a szakadék aközött az ember között, aki lenni akart, és aki volt, kétségbeesésbe és reménytelenségbe hajtotta, egy olyan életért sóvárogva, amilyet soha nem ismert. A szakadék valós volt, és áthidalhatatlan.
Az alapötlet — radikális elfogadás, ahogy most hívja — egyre fontosabbá vált, ahogy elkezdett betegekkel dolgozni, először egy öngyilkossági klinikán Buffalo-ban, később kutatóként. Csakugyan lehetséges volt az igazi változás. A viselkedés-lélektan (behaviorizmus) fejlődő tudományág tanítása szerint az emberek képesek új magatartásmódok megtanulására — és ez az eljárás idővel eltérően módosíthatja a mögöttes érzelmeket.
Ugyanakkor az erősen szuicid emberek milliószor próbáltak már megváltozni, sikertelenül. Az egyetlen út, ami hozzájuk vezet, annak felismerése, hogy viselkedésüknek oka van: a halál gondolata egy édes megkönnyebbülést nyújtott szenvedésükre.
„Nagyon kreatív volt az emberekkel. Egyből láttam.”- mondta Gerald C. Davison, aki 1972-ben vette fel Dr. Linehant egy viselkedés-terápiával foglalkozó posztdoktori programba, a Stony Brook Egyetemre. (Jelenleg pszichológusként dolgozik a Dél-Kaliforniai Egyetemen.) „Ki tudta zökkenteni az embereket, olyan dolgokkal tudta őket próbára tenni, anélkül, hogy fájdalmat okozott volna, amiket nem akartak hallani.”
Egy kezelőorvos sem tud gyors változást, vagy hirtelen „bepillantást” ígérni, még kevésbé egy fényes vallási látomás. Mégis, Dr. Linehan most összefogott két látszólag ellentétes eszmét, mely a kezelés alapját adhatják: az élet elfogadása úgy, amilyen, nem amilyennek lennie kellene; és a változás szükségessége, a valóság ellenére. Az egyetlen mód, hogy megbizonyosodjon arról, hogy többről van szó egy elméletnél, annak a való világban való tesztelése — és nem volt számára kérdés, mindezt hol kezdje.
Átvészelni egy napot
„Úgy döntöttem, hogy erősen szuicid hajlamú embereket szerzek, a legrosszabb eseteket, mert rájöttem, hogy ők a legnyomorúságosabb emberek a világon — gonosznak hiszik magukat, azt hiszik, hogy ők rosszak, rosszak és rosszak — és én megértettem, hogy nem azok”- mondta. „Megértettem a szenvedésüket, mert én is megéltem, megéltem a poklot, és semmi ötletem nem volt, hogy jussak ki belőle.”
Főleg olyan betegeket választott, akiknek olyan diagnózisuk volt, mint amelyet magának adott volna: borderline személyiségzavar, egy rosszul megértett állapot, melyet szűkölködés, kitörések és önpusztító kényszer jellemez, és gyakran önpusztító vágásokhoz és égetéshez vezet. A terápia során a borderline betegek rémületesek lehetnek —manipulatívok, ellenségesek, néha baljóslatúan némák és közismerten öngyilkossággal fenyegetőzők.
Dr. Linehan rájött, hogy az elfogadás vonzereje legalább benntartja az embereket a szobában: a páciensek elfogadják, hogy kik ők, hogy dührohamaik vannak, ürességet és idegességet éreznek, a legtöbb embernél messze intenzívebben. Cserébe a kezelőorvos elfogadja, hogy a vágásoknak, égetésnek és öngyilkossági kísérleteknek oka van.
Végezetül a kezelőorvos eléri, hogy a beteg egy kötelezettséget vállaljon, ami megváltoztatja a viselkedését; egy szóbeli ígéret egy új élet esélyéért cserébe: „a terápia nem használ azoknak, akik halottak” ahogy ő fogalmaz.
Akármilyen egyenesen is tartott felfelé az akadémiai ranglétrán, 1997-ben az Amerikai Katolikus Egyetemről a Washingtoni Egyetemre átkerülve, a saját tapasztalataiból értette meg, hogy az elfogadás és a változás aligha elég. Az első Seattle-ben töltött évek alatt, munkába menet olykor öngyilkos vágyat érzett; még ma is vannak néha pánikrohamai, legújabban az alagutakon való áthajtáskor. Ő maga is terapeutákra támaszkodik, néha jobban, néha kevésbé az elmúlt években, támogatásért és útmutatásért (nem emlékszik arra, hogy az intézmény elhagyása után gyógyszert is szedett volna).
Dr. Linehan kezeléshez való kialakuló hozzáállásának — mai nevén dialektikus viselkedésterápia, vagy D.V.T.—mindennapi készségeket is tartalmaznia kellett. Elvégre az elkötelezettség nagyon keveset jelent, ha az embernek nincsenek meg az eszközei, hogy azt végrehajtsa. Néhányat ezek közül más viselkedésterápiákból kölcsönzött, és hozzáadott olyan elemeket, mint az ellentétes cselekedet, amiben a beteg egy nem megfelelő érzés esetén ellentétes módon cselekszik, mint ahogyan érez; vagy a Mindfulness (figyelmesség) meditáció, egy ZEN módszer, melyben az ember a lélegzetére koncentrál és megfigyeli az érzéseket,melyek maguktól ébrednek vagy múlnak el benne. (A Mindfulness ma mintául szolgál számos más pszichoterápiás módszerhez is.)
Az 1980-as és ’90-es évek vizsgálataiban a Washingtoni egyetemi és más kutatók olyan borderline betegek százainak fejlődését követték nyomon, akiknél magas az öngyilkosság kockázata és hetente dialektikus terápiára jártak. Szemben más szakértők kezelése alatt álló betegekkel, azok, akik Dr. Linehan megközelítését alkalmazták, sokkal kevesebbszer kíséreltek meg öngyilkosságot, kevésbé gyakran kerültek kórházba és nagyobb eséllyel folytatták a kezelést. A D.V.T . ma egy széles körben használt módszer ellenszegülő betegek kezelésére, ideértve a fiatalkorú bűnözőket, étkezési zavarokkal küzdőket, vagy kábítószerfüggőket.
„Úgy gondolom, hogy az ok, amiért a D.B.T. ekkora szenzációt keltett, abban áll, hogy egy eddig kezelhetetlen dolgot célzott meg; az emberek zavarban lettek, ha szóba került a borderline”- mondta Lisa Onken, a Nemzeti Egészségügyi Intézetek viselkedés- és integráló kezelési szakágának vezetője. „Ugyanakkor abban, hogy ez ekkora visszhangra talált a közösségi terapeuták körében, nagyban közrejátszik Marsha Linehan személyes varázsa, és kiváló képessége, hogy a klinikai dolgozókkal és a tudományos közönséggel egyaránt kapcsolatot teremtsen.
Dr. Linehan elérte, hogy kiállhat és elmondhatja a történetét, jöjjön, aminek jönnie kell. „Nagyon boldog ember vagyok most”- mondta egy az egyetem közeli lakásán készült interjúban, ahol fogadott lányával, Geraldine-nal, és Geraldine férjével, Nate-tel él. „Még mindig vannak hullámvölgyek, hullámhegyek természetesen, de úgy gondolom, nem több mint bárki másnak.”
Múlt heti bevalló beszéde után meglátogatta az elkülönítőt, amit azóta egy kis irodává alakítottak. „No nézd csak, kicserélték az ablakokat”- mondta, kezét feltartva. „Mennyivel több a fény!”
Eredeti írás: New York Times - http://www.nytimes.com/2011/06/23/health/23lives.html?pagewanted=1&;_r=2&
Fordította: Németh Barbara
Foto: Damon Winter/The New York Times
Mániás Depreszió
"A segítő pszichoterápia ... lehetőséget nyújt olyan stratégiák elsajátítására, melyek megkönnyítik a betegséggel való együttélést."
És erre ötlettár nélküle? Ötletek. Mondjuk van nekem is már több technikám.
Egy másiás állapotban email-en kommunkálok házon belül ha csak lehetséges, és a megbírom állni. ...
Itt a lényeg, hogy a családom (testvérem) és más hozzátartozóim és környezetem ne szendvedjen tőle!
Annyit dolgozok rajta, erre nagyobb hangsúlyt kellene fordítani.
Van Terápiás intézeti múltam, gyógyszerzésem, és egy általános vélemény.
2-3 év pszichioterápia (és 98+% szerint a nyugatokon túl, semmilyen gyógyszeres lehetőség - sajnálatos modon genetikusan erős intoleránciát mutat a szervezetem ezen szerek elen, mint a testvéremnél is (ő másra szedte őket), de vakteszten is úgyan azok asúlyos mellék hatások jöttek elő), igaz apai nagyanyámnak idegrendeszeri betegsége volt, az mellett, hogy pszichés is, ott az előbbi volt az utóbbi kíváltója később.
Kedves Ábránd!
Azért irok most Önnek, mert a társkereséssel nagyon komoly problémáim vannak. Nem merek nyitni senki felé, ha van jelentkezö akkor is elutasitó vagyok. A szexualitást is egy az egyben elutasitom, mert rettegek attól hogy ismét teherbe esek, még akkor is ha védekeznénk. A fogamzás gátlót nem szedhetem, mert a nögyógyász azt mondta, túl sok a hormon a gyógyszerrel együtt már és mikor szedtem menstruációm sem volt. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet oldani ezt a rettegést? Ráadásul akik próbálkoznak nálam rendszerint szeretnének gyereket nekem pedig már van egy akit nem vállalt fel az apja. Nem szeretnék még egyszer ebben a helyzetben lenni és nem tudnák még egy gyereket felnevelni biztonságban, azt pedig el sem tudom képzelni, hogy a gyermek apja esetleg velünk lenne. Nem megy. Nem látom magam párkapcsolatban és ismét terhesen sem.
A félelem olyan erös, hogy inkább nem adok esélyt senkinek, nehogy újból végig kelljen járnom a terhesség és a magára hagyatottság útját, mint azt a fiammal kellett. Ráadásul mivel már van egy gyermekem, öt sem akarnám az új kapcsolatnak kitenni, ha lenne. Olyan kapcsolatot szeretnék, amiböl ki van hagyva a fiam és a szüleim (velük élek) és ketten vagyunk benne, jól érezzük magunkat de semmi több. Nem tudok, hogy ezt hogyan értessem meg a férfiakkal illetve hogyan kezeljem. Jelenleg még egyedül is jobb, mint olyanokkal, akiktöl esetleg a nagy gyerek iránti vágyukban teherbe eshetek (mert manipulálják mondjuk az óvszert, már ilyenre is gondoltam). Szóval nem bizom senkiben. Az általam elképzelt partner pedig úgy tünik, nem is létezik.
Elöre is köszönöm válaszát!
Mobid
Kiscsillag!
És ha részmunkaidős állást próbálnál először ? Amúgy milyen állásról van szó ha szabad kérdeznem ?
Kiscsillag, szinte félelmetes olvasni téged, úgy beindultál.
Örülök hogy az épitkezésbe és nem a rombolásba forditod ezt a hatalmas energiát!
Le a kalappal, Kiscsillag, tök jó:))
Amúgy hova jársz terápiára?
Kiscsillag, nagyon örülök! 🙂 És gratulálok! 🙂
Was ist das pfffff...? Régebbi párbeszéd folytatása, vagy csak úgy most főttél le mint kávé?
pffff....
Kedves Ábránd!
Annak örülök, hogy nem beszólásnak vette a megjegyzéseimet, vagy olyannak, hogy "na, megtanítom Beethovent zenélni",.Csak végigolvastam a kommentet és ezek a részek szemet szúrtak. Legalábbis én nem szeretem, ha valaki így közelít hozzám, mert így nekem nehezebb értelmesen beszélgetni, pláne lelki folyamatokról.
Amúgy régebb volt egy topik, ahol egy-két emberrel beszélgettem aránylag rendszersen (Pottom volt az egyik, ha jól emlékszem), de az utóbb időben megint az van, hogy ha nem vagyok "ismerősük", akkor nem beszélgetnek velem. Ismerősség lehet az, hogy ketten spéci szavakat vagy megfogalmazásokat használnak, vagy beengedik a másikat az életükbe, hogy mit főznek, van-e gyerekük stb - mint a való életben. Azaz ha problémaorientáltan akarok fogalmazni, akkor az van, hogy nagyjából ugyanabban esik pofára a szociálisan épp inept, fáradt ember, jelen esetben én, mintha egy kocsmában menne oda "nyavalyogni" egy idegen haveri körhöz.
A terápia tényleg jó ötlet, ez az asszertív-dolog is foglalkoztat, bár én még leragadtam azon a szinten, hogy egyáltalán arról tájékozódjak, hogy ki mit ért az alatt, hogy asszertív.
Kedves Sorica123,
nagyon örülök, hogy ilyen őszintén kifejtette a véleményét.
Igaza van, hogy nem fogalmaztam elég világosan az elkerüléssel kapcsolatban. Jól esett, hogy ilyen részletesen taglalta, mi miért és hogyan van Önnel és arról is adott jól érthető visszajelzést, hogy hol csúszott mellé az Önnek szóló válaszom. Remélem a jövőben a fórumon lévők kommunikatívabbak lesznek Önnel.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Köszönöm a választ. Igazából azt hiszem, hogy nem teljesen érthetően fogalmaztam, mert csak arról volt szó, hogy miután egy-egy topikban négyen beszélgetnek, adott esetben gyógyszernevek stb szálldosnak alacsonyan, az én kommentjeim az esetek 80%-ában a kutyát nem érdeklik. Mivel itt személyesen egy embernek lehet írni, ezért ide is írtam. Hátha.
Na most a többiről ami eszembe jut hirtelen: egyfelől a terápia lehet, hogy jó lenne, viszont nem tudom, hogy Hegyen vannak-e változások, kihez kerülnék stb. Anno mikor bent voltam, egy nagyon jó egyénim volt, és akaratlanul is hozzá mérnék mindenkit. Ettől még meg lehet próbálni. Asszertív akármire egy dologért nem gondolom hogy jó lenne menni: egy amúgy sem egyszerű családi hátterű és lelkivilágú ismerősömből ott csináltak egy igazi képmutató menedzserdroidot, aki nekem négyszemközt elmondta, hogy minél jobban mosolyog valakire, annál szélesebb ívben okádná fejen az illetőt amúgy (ha csak nem család/barát az illető, mer' az szencség, azt aki bántani meri, halott). És neki pl ez volt az össz, amit felfogott az asszertivitásból. Tudom, hogy az asszertivitás egyáltalán nem erről szól, viszont ő ezt a totális félreértést egy tréningen gyűjtötte be és alkalmazta, a nélkül, hogy bárki észrevette volna.
Az önbizalomhiány stb meg megint egy olyan dolog, hogy eleve mitől legyek úgy oda magamtól, mikor nem tudok egy munkát találni. Jóistenke szeret, az ember érték, de hát Egyéniség vagy, hogyne. Csak merjem bárkinek megemlíteni, hogy valaki nem oké.
Nem szabad hiányosságot elárulni. Ha egyet tüsszentesz, a környezeted máris feljegyzi, hogy te egy gyenge, fázós valaki vagy, aki mindig. Ha nincs munkád, az azért van, mert rosszul csinálsz valamit. Egy kicsit ez jut eszembe erről az "elkerülő" gondolatmenetről is, tudniillik arról egy szót nem írtam, hogy mennyire járok emberek közé, Ön meg rögtön továbbgondolta, hogy nyilván egy ilyen szoba sarkában darvadozó penészkóró vagyok, aki állandóan csak sírdogál, hogy miért nem szupergörl. Tenni meg semmit nem tesz, mert az nem szériatartozék ennél a típusnál. Na és ez az, ami azért rossz, mert egyfelől tök jó, hogy valaki segíteni akar meg két jó szót szól hozzám, másfelől meg sokkal megnyugtatóbb számomra, ha valaki kérdez, bármekkora kvázi-hülyeséget, de nem találgat, nem ír kisregényt egy olyan kitalált személyről, akinek nagyjából egy-két tulajdonsága egyezik az enyémmel. És nekem erre nem kell bólogatni ha igaz-ha nem, hogy "igen, én ilyen vagyok, nahát, de jó, hogy megmondták nekem, milyen vagyok".
Szóval egyfelől a terápia egy jó ötlet, az asszertív tréninget meg érdemes legalább olyan értelemben megnézni, hogy egyáltalán milyen, mert ahány ember, annyifélén működik. Másfelől meg köszönöm szépen, megyek emberek közé, megyek állásinterjúra és így tovább, ha ez ilyen egyszerű lenne, le lenne a gond a vállamról.
Üdvözlettel:
sorica123
Kedves Kiscsillag,
a sikereihez gratulálok és örülök neki, annak is, hogy megosztja. Leginkább a hangulat ingadozása látszik ezeken a leveleken, de úgy érzem a kitartása töretlen, aminek szintén örülök. A diagnózisával kapcsolatban az a véleményem, hogy a depresszió lehet járulékos tünet, ahogy a hanghallás is. Amennyiben a borderline-ból indulunk ki, akor egyszerűen ezek csak tünetei, manifesztációi a személyiségzavarnak. Azt gondolom, Ön nagyon intenzíven dolgozik a személyisége építésén, én pedig csak támogatni tudom ezt.
Megértem, hogy a munkával kapcsolatban vannak szorongásai, a nagyobb terhelés kifárasztja és ekkor erősödhetnek a tünetek. Ha talál elég önmegnyugtató, önvígasztaló stratégiát, ha megajándékozza magát kellemes dolgokkal munka mellett, csökkentheti a negatív következményeket.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: sorica123Kedves Ábránd!
A legtöbb topikon el szokott veszni, amit írok, mert inkább egymással beszélgetnek, és így nem igazán érdekli őket, ha én odatolom a kis kommentemet. Viszont jó lenne valakivel beszélgetni a problémáimról, olyannal, aki nem veszi úgy hogy fejenborítom negatívumokkal... Van egy anyukám meg egy Emberem, akikkel gyakrabban találkozunk, előbbi akar velem komoly dolgokról beszélgetni, de nem egyszerű, utóbbival amennyit én úgy gondolok, hogy nem akaszkodás, beszélgetek (negyedik hónapja vagyunk együtt kb). Haverjaimmal nyilván nem beszélgetek ilyeneket.
Ma huszadjára rájöttem, hogy nem szabad negatívan hozzáállni, mert akkor még sokkal szarabb lesz. Csak abban azért benne van a viccfaktor, amikor Anyukám jószándékkal mondja, hogy ne legyek ilyen idegroncs. Köszi, csak ez nem on-off jelleggel működik...
Komolyan nem tudom, hogy milyen módszereket használjak, persze azon kívül, hogy most pl elkezdtem már foglalkozni a html-es tananyaggal, megyek a munkaügyibe stb. De utóbbival is meg vagyok áldva, ha egyszer azon izgulok, hogy biztos látszik rajtam, hogy huszadik "és akkor ideteccik menni, meg amoda, és talánesetleg" mondatnál a fejébe húznám a hivatalnok palinak a szemetesvödröt... Főleg, hogy küldtek már át A pontból B-be a nagy büdös semmiért, többször is (eklatáns példa: hapsinak egy perc lett volna az iroda másik végében kapirgáló kolléganőt megkérdezni, hogy "bocs, van képzés?" "nincs", ehelyett beállított a sorba, tíz perc semmitörténés, sora kerülök, és mit ád Isten, nincs képzés. Nesze semmi, szó szerint. Persze, örvendek, hogy van egy ilyen szervezet, de egyelőre a kavirnyálás megy, és még én érzem magam hálátlan pöcsnek, ha megjegyzem, hogy ez vagy az kicsit ereszt a rendszerben... (Csináld jobban stb)
Szóval nagyjából az a kérdésem, hogy ezt a kisebbrendűségi érzést, és az ebből fakadó baromi idegességet hogyan szereljem le? Nem akarom, hogy ez irányítson, mert ha ez eluralkodik, akkor egy széteső, idegbeteg, megbízhatatlan valaki leszek valószínűleg.
Köszönöm a figyelmet:)
Kedves Sorica123,
nehéz helyzet lehet az, amikor nem tudja megosztani a gondjait, vagy nem kap olyan reakciót, amilyet várt. Igaza van, nem off-on jellegű. Az ésszerűtlen történések miatti dühét megértem, és az pedig nagy dolog, ha elkezdett foglalkozni a tananyaggal és intézi az ügyeit.
A kissebrendűségi érzése nagy valószínűséggel önbizalom hiányból és szorongásból adódik. Egyrészt ezt terápiában lehet jól kezelni, másrészt a helyzetekkel szembe menve, azaz nem elkerülő módon. Ilyenkor idővel megtapasztaljuk, hogy lehetünk sikeresek, nem vagyunk kevesebbek másoknál és nem veszik le a fejünket, akor sem, ha hibázunk. Ez kitartó munkát igényel. Mondanám, hogy például írja le a sikereit, a tapasztalatait és készítsen tervet, hogyan tudná esetleg a maga számára kielégítőbben tenni legközelebb. Érdemes lehet az asszertiv viselkedésnek és kommunikációnak utána nézni, illetve egy asszertív tanfolyamra/tréningre elmenni.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: help88Az mitől van hogy gyakran változik a véleményem ?A hangulataim irányítanak ....betegesen már anyukámék is mondták h forduljak orvoshoz mert olyen mintha dilis lennék.Közrejátszik h éveken át éltem drogokkal és ittam ? De már több éve nem....Lehet h ennyi idő után hat ki?Úgy érzem valami gond van az agyamban.:(
Kedves Help88,
én azt gondolom, hogy már a drogfogyasztás is valaminek a következménye lehetett. Nagy erőre vall, hogy abbahagyta. Azt gondolomilyen problémákkal pszichoterápiába lenne érdemes mennie. A leírt panaszait sok minden okozhatja, - akár a "gond van az agyamban" - is, de szerintem valószínűbb, hogy a probléma lelki eredetű. Interneten keresztül óvakodnék bármilyen ötleteléssel, pszichológiai vizsgálat tudna választ adni a kérdésére.
Üdv
S.Zs.