fájdalom vs fájdalom

Elsősorban arra lennék kiváncsi, hogy akit gyermekként bántalmaztak, az most hogy van a fájdalommal?

Én gyerekként, 9 évesen már rezzenéstelenül tűrtem a veréseket. Akkor sem jajdultam felm, amikor a kés állt a vállamba, nem tiltakoztam, amikor fojtogattak. Ezt így kellett tegyem, mert ellenkező esetben mégtöbbet kaptam. 

Felnőttként viszont nebáncs virággá lettem. Az agresszió gondolatától is kikészülök. Pár hete iszonyatosan fájt a hasam és éreztem, hogy nem bírom, bepánikoltam..szerencsére gyorsan hatott a fájdalomcsillapító. A gyerekem apja egyszer meg akart ütni és akkor is teljesen kiborultam. 

Hogyan lehet ez a nagy váltás? Pedig azt gondolnám, hogy annyi verés után már nem lehet ártani nekem, pedig most lehet csak igazán. Ti hogy vagytok ezzel?

Szerző:

Belépett: 12 hónap

Árvalányka

Blog kommentek: 875Blog bejegyzések: 15Regisztráció: 16-01-2015

6 gondolat erről: “fájdalom vs fájdalom”

  1. Szia, Árvalányka!

    13 évesen szüleim válásakor történt bennem egy változás, és elkezdett az erőszakos közeg maga felé húzni.Próbáltam a legextrémebb helyzetekben is helytállni, és élveztem, járt vele egyfajta szabadságérzet.Mostanra a legkisebb erőszakosságot,agresszivitást sem tolerálom,legyen az csak egy egyszerű testbeszédből eredő,vagy verbális.Támadásnak élem meg,és nincs helye a világomban. Persze ezt sokan nem értik, sokaknak ez természetes.smiley

  2. Engem is vertek otthon öcsémmel, de nevelési szándékkal, poroszos nevelés, de sokszor dühből történt, a tesóm sem tudott rajta túljutni soha, én viszont senkitől nem tűrök most már el semmiféle bántalmazást, mert akkor az isten haragja bújik belőlem elő, engem soha többé nem üthet meg senki! És maximálisan erőszak ellenes vagyok, lettem, mint ti

    Volt, hogy dühömben mondtam az apámnak, hogy Üssél! Gyerekként, és ő ütött!.

    Mondjuk pasijaim nem is voltak agresszívak, biztos így választottam ki őket, mert csak egyszer emelné rám bármelyik a kezét, csomagolnék szó nélkül.

    Öcsém viszont nagyon agresszív ember lett, és a verések csak rontottak rajta!

  3. Szia Árvalányka!

    Valószínű, hogy gyerekként elfojtottad a normális érzéseidet, mert tehetetlen voltál. Az, hogy nem bírod a fájdalmat most, talán inkább normális, mint az ellenkezője…

    Az agresszióra ugyanez áll: amikor az ember tehetetlen, „természetesnek” veszi, nincs más. Viszont érettebb fejjel már védekezik ellene, és nyilván ilyenkor jön elő az a félelem is, amit átéltél, de nem tudtál átérezni. 

    Én is nagyon rosszul bírom az agressziót, családi okokból adódóan. 

    Meséld majd el, kérlek, mi történt a családi találkozón! Ha nem túl fájdalmas.

  4. Sziasztok

     

    köszönöm, hogy leírtátok..nem lehetett könnyű…azért az valamelyest „megnyugtat”, hogy nem csak én vagyok így ezzel…tudom, hogy gyerekként is fájt…emlékszem, hogy volt olyan, hogy nem tudtam sírni, csak valami torz hangokat adtam ki és anyám ütés közben még üvöltött is, hogy egy csepp könny sem jön ki a szememből..

Írj megjegyzést