Annyira jólesne most, ha itt lenne valaki, akit szerethetek és aki szeret. Akivel csak átölelnénk egymást és egymáshoz bújnánk. Úgy érzem, most csak erre vágyom, semmi másra. Persze soha nem lenne elég. Még több és még több kell. Még közelebb és még közelebb. Annyira vele akarnék lenni, amennyire már nem lehet. És az is lehet, hogy ha itt lenne, akkor nem akarnék vele lenni, utálnám, menjen innen. Hülye borderline. Minek van. Na meg persze a testi közelség más irányba is elterelné a dolgokat. Nem lehetne ezt kizárni valahogy?
Szerző:
Blog kommentek: 416Blog bejegyzések: 8Regisztráció: 2016. 10. 20.
Radnóti Miklós: KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
En ezt sokszor úgy fogalmaztam még „legszívesebben bebujnek a borod alá”
Ez a vers annyira szép. 🙂
mocsok egy dolog ez a borderline, na. de valahogy mégis sokan élnek viszonylag „korrekt” párkapcsolatban ezzel együtt is, fogalmam sincsen, hogyan csinálják, de ezek szerint nem lehetetlen! na erről írja le valaki a személyes történetét, ha már itt tartunk!
Ez engem is izgat, mi a recept. 🙂
Ez engem is izgat, mi a recept. 🙂
ha recept konkrétan nincs is, azért érdekes volna olvasni, hogy azok akik borderline-ként hosszútávon működőképes, és (figyelem (!)) BOLDOG párkapcsolatban élnek, azok ezt, hogyan rakták össze. lehetne ezekről is tanulságos történeteket rittyenteni (hahó, illetékesek!), mélypontokkal, hullámvölgyekkel, konfliktusokkal, megoldásokkal, és minden más kellemes és kellemetlen összetevővel ami egy ilyen sztoriban előkerülhet! szerintem sokakat érdekelne, de persze az is lehet, hogy tévedek…
Köszönöm a verset, Málna! 🙂
Jaj, ezzel nagyon betaláltál, a volt barátnőm is mindig ezt mondta… 🙁
A borderline félnek meg kell tanulnia felelősséget vállalni a szavaiért és a tetteiért és meg kell tanulnia kezelni, hogy a saját gondjaival saját maga a legelső, akire számíthat. Nem a másikra terhelni a gondjait. Felfogni azt, hogy ha mégis ezt teszi és a partner kivonul a helyzetből, azt nem büntetésből teszi, vagy azért, mert nem szereti, hanem azért, mert ez jelenti az előrelépést és így motiválja, hogy ő maga oldja meg a prolémákat. A partnernek következetesnek kell lennie, meghúzni a határokat és nem engedni, hogy a másik átlépje. Amikor a borderline megtalálja és ráterhelné a gondjait, azzal segít, hogy nem vonódik bele a szituációba.
Szerintem ha mindkét fél így cselekszik, akkor van esély a normális kapcsolatra. Én úgy érzem, még nem vagyok képes rá, de fejlődöm és jó irányba tartok, hogy ezeket be tudjam tartani.
Én is mindig ezt érzem szeretném ha lenne valaki aki átölel hiányzik a fizikai közelsége aztán ha valaki meg akar ölelni meg irritál a dolog elhúzódom. Azt mondják olyan vagyok mint a kaktusz persze tüskékkel.
Vettem az üzenetet 🙂
Sajnos nem találtam olyan személyes sztorit, ami részletesen beszámol arról, hogyan működik egy jó BPD kapcsolat.
Amit rövid leírásokból (pl innen: https://www.bpdcentral.com/help-for-families/bpd-articles/?Stories-BPD-Experiences-3) és a Quora kérdéseiből össze tudtam szedni, a stabil, hosszú távú kapcsolatban:
1. A BPD fél tudja, hogy border, hogy ez mivel jár. Tudja, mit jelent a másik számára, amikor előtörnek egyes BPD vonások, főként a düh és az idealizálás/leértékelés, valamint az elhagyatástól való félelem. Tud empátiát érezni a másik iránt ezekben a helyzetekben (vagy legalább utólag.)
2. A BPD és a másik fél találnak stratégiákat ezekre a helyzetekre. A stratégiák eltérőek — valakit például az nyugtatott meg dühroham közben, ha a férje azt mondta neki, hogy „tudom, hogy igazából most nagyon félsz”. Mást az, ha egyáltalán lehet beszélni ezekről az érzésekről.
3. A másik fél szereti a BPD felet — az embert –, és érti, ami történik. Tud támogató lenni, és tudja tartani a határait. Hisz benne, hogy a BPD fél nem azonos a problémáival, és szenved tőlük.
4. A BPD fél keményen dolgozik saját magán, terápiában, gyógyszerrel, önállóan.
A NEM sikeres kapcsolatban:
1. A másik felet elcsábítja a BPD fél intenzitása, idealizálása, stb, minden, ami hízelgő, de nem lát át rajta, majd utólag szörnyetegnek érzi.
2. A BPD fél nem tudja, hogy border, vagy nem gondolja, hogy ezen dolgoznia kéne, manipulálja a partnert, és ha nem kapja meg, amit akar, a másikat szörnyetegnek érzi.
Manuela Rösel Ha fáj szeretni – Hogyan kommunikáljunk borderline személyekkel? c. könyvében azt írja: „A borderline kommunikációnak van egy sajátos problémája. Az érintettek feszült helyzetekre sokszor irracionális dühkitörésekkel reagálnak, melyek általában masszív verbális agresszió formáját öltik, de testi erőszakba is átfordulhatnak. Végzetes tévedés, hogy ilyen helyzetekben empatikus odafordulással és speciális kommunikációs technikákkal segíthet a feszültség feloldásában. Ez sajnos nem igaz. A dührohamok semmi másról nem szólnak, csupán a feszültség levezetéséről. Ebben a helyzetben elsősorban a saját érdekeit kell szem előtt tartania, az ön biztonsága, sértetlensége mindennél előbbre való és mindenképpen meg kell próbálni a helyzetet még az erőszak megjelenése előtt elhagyni. Mondhatja például a társának: »Látom, hogy nagyon ideges vagy, de amikor kiabálsz, akkor én félek tőled és ezért most elmegyek. Ha megnyugodtál, beszélhetünk újra.« Tudatosítsa magában, hogy nincs esélye egy ilyen érzelmileg túlfokozott helyzetben elérni a párját. Ilyenkor semmi más nem számít a számára, csak az, hogy megszabaduljon végre a robbanásig felgyülemlett feszültségtől. Ilyen helyzetekben, túlzás nélkül állíthatjuk, még veszélyes is lehet, ha tettetett nyugalommal értelmes kommunikációt erőltet. Ezekben a felfokozott érzelmi helyzetekben a borderline személyek NEM képesek meghallgatni a másikat, NEM képesek érdemi kommunikációra. Ha megpróbálja ezt a rideg tényt a szőnyeg alá söpörni, és borderline párját megakadályozni a feszültsége levezetésében, akkor könnyen megeshet, hogy a verbális erőszak tettlegességbe fordul. Az irracionális, kontrollálhatatlan dührohamok esetén tehát csupán egy megoldás van, el kell hagyni a terepet.” És egyet kell, hogy értsek az írónővel. Amikor leértékelő fázisban vagyok, szorongok, könyörgök vagy szidom a másikat, akkor lehet, hogy van megfelelő stratégia, ami megnyugtat – nálam például sokszor használt, ha átölelt – de dühroham esetén nem lehet hozzámférni. Egyszer történt olyan, hogy nem vonult ki a helyzetből (este volt és már nem akart hazamenni, pedig a dührohamom ellenére volt annyi lélekjelenlétem, hogy kifejezetten kértem, hogy menjen el, mert tudtam, hogy csúnya vége lesz). Ez volt az egyetlen alkalom, amikor tettlegességbe fordult a dührohamom.
🙁
Természetesen az is lehet egy közös megegyezés, hogy a partner elmegy, ha a BPD-fél dührohamot kap.
Semmi nem segít neked, ha dühös vagy? Én ilyen heves dühöt nagyon ritkán éreztem, így nehezen tudom megítélni.
Én is elhúznék a picsbe dührohamnál, betegség(saját tapasztalat) ide vagy oda. A saját mentális épség a legfontosabb, nem boxzsáknak lenni.
Viszont aki kérésre nem hagyja el a terepet(mint hozzátartozó), sztem magára vessen…velem is előfordult többször, hogy 3X kértem valamit szépen, negyedszerre repült az odacsapott tárgy…
A feszültség levezetése segítene, pl. ha elmennék egyet futni vagy valahogy máshogy ki tudnám adni. De akkor nem gondolkozom, hanem úgy vezetem le, ahogy épp tudom, pl. tárgyakat vágok a földhöz, ordítok, vagy ha a másik kerül az utamba akkor sajnos… Nem tudom, hogy más borderline hogy van ezzel.
meglehet, hogy az esetek többségében ez így van, ahogyan az író leírta, de azért nekem ez így mégis kicsit erősnek tűnt ahogy olvastam. persze mindenki magából indul ki, én nem hiszem, hogy ilyen szinten veszélyt tudnék jelenteni bárkire, hogy kvázi menekülni kellene előlem. voltak persze nekem is durva kiborulásaim, volt, hogy valamit a földhöz vágtam meg kiabáltam, de olyan túlságosan sokáig ez sem tartott, megnyugodtam, megbeszéltük. de azthiszem én nem igazán vagyok az a „tipikus borderline”, már ha van ilyen persze, mindenesetre én sosem vagdostam magam meg hasonlók, sosem ütöttem meg senkit, meg semmi ilyesmi. viszont a feszültséggel sok mindent én sem tudok kezdeni, nekem a testmozgás például az esetek kilencven százalékában szart sem ér, sőt, előfordul, hogy csak még rosszabb lesz tőle…
Borderekről rémes dolgokat írnak le. Én csak arról tudok beszámolni, hogyan éltünk együtt tigerlilyvel (nem szerelmi kapcsolatban, hanem inkább olyan pótmama-féle voltam) öt évig, aki itt van a Búrán is, és border. Ha tigerlily egyszer is üvöltött volna velem, biztosan kiutasítom a házból… De nem tette. Azt tőle érdemes megkérdezni, hogyan oldja meg, hogy ne üvöltsön/dühöngjön. Azt mondja, hogy én folyamatos krízismenedzsmentet végeztem vele, tehát biztonságos voltam, mindig elérhető, komolyan vettem, visszajeleztem, hogy milyennek látom, de a problémák azonosítása és megoldása felé tereltem, a parttalan panaszkodástól ugyanis elfáradok és értelmét sem látom.
Szerintem csak annyi, hogy következetes voltál. Ha meghúzod a határaid és a border ezt érzi, akkor nem fogja próbálgatni kitolni őket, mert tudja, hogy nem ér el vele semmit, esetleg koppan egy nagyot és megszívja. Nálunk az volt a gond, hogy nem volt következetes én megéreztem, hogy bármeddig ki tudom tolni a határait.
Írhatnánk egy kis útmutatót borderline-ok hozzátartozóinak a segédleteddel. És beszállhatnának a többiek is. Biztos sok hasznát vennénk a hozzátartozók.
Mit gondolsz?
Jó ötlet!
Sztem ez a baj is „tól-ig” kategória. 🙂
nem tolonganak a beszámolókkal…
Remek! Krisz csinál egy wiki oldalt, ahová mindenki tud majd írni. Én koordinálom a dolgot, és felteszem a kérdéseket, ti pedig beleírjátok a mondandótokat 🙂
Régóta szeretnénk ilyen közös tapasztalat-könyveket csinálni, és ez jó témának tűnik… Tigerlily is benne van.
Remek! Krisz csinál egy wiki oldalt, ahová mindenki tud majd írni. Én koordinálom a dolgot, és felteszem a kérdéseket, ti pedig beleírjátok a mondandótokat 🙂
Régóta szeretnénk ilyen közös tapasztalat-könyveket csinálni, és ez jó témának tűnik… Tigerlily is benne van.
szuper, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle! de reméles sikerül valamiféle konszenzus mentén hasznos dolgot alkotni, mert az internet és sokszor a különböző könyvek is tele vannak orbitális marhaságokkal ezzel kapcsolatban! most elsősorban párkapcsolatokról beszéltünk, de hozzátartozóknak is hasznos lehetne, mert az a tapasztalatom, hogy a borderline-ok többségének a családja totális sötétségben van tartva azzal kapcsolatban, hogy mi ez és mit lehet vele kezdeni, és ez főként a még nagyon fiatalok számára egy külön tragédia!
En is kivancsi lennek ra es szivesen megosztanak elmenyt, tapasztalatot. Borderlinekent jonnek a rohamok de mint Eszter irta Tigerlillyrol en sem kifele tolom, bar van aki el tudja pattintani a lasztit..
https://bura.hu/node/16209
Itt a közösen szerkeszthető wiki, beleírtam a saját tapasztalataim. Nem írtam tele egészen konkrét példákkal, pedig az is hasznos volna — de kezdetnek talán jó.
Nyugodtan egészítsétek ki, írjátok meg az ellenvéleményeteket, stb.
lehet, írnék bele, két bökkenő van:
1. nekem kevert szemzavarom van, borderes jegyekkel. 🙂
2. Az a baj(és pont ez a baj), hogy hosszabb lélegzetű, működő párkapcsolat kevésbé sikerült..max egy éves vagy extrább kapcsolati formák…
Úgyhogy lehet, olvasom inkább. 🙂
Szia Avana! Szerintem nagyon érdekes volna, hogy mivel küzdesz egy párkapcsolatban — szerinted miért nem volt eddig hosszabb. Ezekkel tudunk segíteni egymásnak.
Majd én is megírnám a borderes húzásaim, csak mivel a saját nevemen szerepelek, nagyon könnyű rájönni, kikről van szó, és ettől megkímélném a partnereim. Gondolkodom, hogy oldhatom meg.
Engem nagyon megnyugtat, amit itt leírtál. Egyrészt azért, mert nem a szokásos „menekülni kell a bordertől” című kezelési módot látom benne (ami csak erősíti szerintem az elhagyatástól való félelmet), másrészt mert úgy érzem, hogy ez az a stratégia, ami engem is segít, csak még nem láttam így kifejtve. 😀 Most például a terapomtól is (Márton utca, nagyon jó) ezt a hozzáállást kapom, és sokat segít. Köszi, hogy leírtad, és hogy ilyen érzően, okos fejjel viszonyulsz ehhez a kérdéskörhöz is!
Elszomorít, hogy a border düh ilyen pusztító, és az ezt elszenvedőkre ilyen hatással van. Az ilyen leírásokat olvasva viszont úgy érzem, hogy felesleges minden, mert a borderektől valóban menekülni kell. Mégis az a tapasztalatom, hogy nem mindenkivel jön elő a düh. Amit Eszter alább leírt, az nagyon is működik. Bennem például az ilyen hozzáállás nem aktiválja a dühöt, és ha éppen dühöngök is, nem vonom bele azt, aki így áll hozzám. Az ő tapasztalata inkább segít emberként, nem egy pusztító dühös lényként tekinteni önmagamra.
Persze, nem mindenkinél jön elő, minden border más, mindenkinél más tünetek jönnek elő és azt se feledjük, hogy elsősorban emberek vagyunk, nem borderek. Nem felesleges minden, nem feltétlenül az egyetlen megoldás a menekülés: nagyon fontos, hogy a bordernek magának kell rájönnie (vagy valakinek rávezetnie őt) arra, hogy saját magának kell megoldania vagy kezelnie a problémát. Más legfeljebb csak segíthet neki. Nagyon jó megoldások lehetnek a rendszeres testmozgás vagy a meditáció, én mindkettőt gyakorlom és azt kell, hogy mondjam, használnak. Viszont ezt először el kellett hinnem, magamévá kellett, hogy tegyem a gondolatot, hogy ez tényleg jó nekem és érezni a belső késztetést, hogy csináljam. Az olyan border elől viszont, aki nem fogad el semmilyen segítséget, nem hajlandó változni, esetleg még be sem ismeri, hogy gond van és meggyőzhetetlen – na előle tényleg menekülni kell, mert soha nem fogja megoldani a saját problémáit.