.

a saját hangom kísért, az az ordító artikulálatlan bömbölés, amit talán több órán keresztül is műveltem. ennyire még sosem engedtem el magam lelkileg. most segített, hogy késő este volt és jó nagy vihar is, így remélhetőleg nem nagyon voltak az utakon, és senkit nem sokkoltam különösebben a kis haláltusámmal. meg is akartam ám halni, csak tudtam, hogy nem sikerülne. nem akarom, hogy kiderüljön az önkezűség, így a vízbefulladás az egyetlen opció, ami rohadt kézen fekvő is volt, csak hát többszáz métert gázolni a vízben kicsit nehezebb, mint egy biciklin kapaszkodni. nem tudtam volna annyi utat megtenni, hogy ne érjen le a lábam, pedig onnantól is úsznom kellett volna kifulladásig. az öngyilkosság persze szar, az önzőség legmagasabb foka, és örülök, hogy nem tettem meg. meg akarok halni, de nem tehetem. köcsög dolog és kész.

12 éves korom körül éreztem először azt, mint most. el akarom felejteni, hogy ki vagyok. kukába vele, az se baj, ha nincs helyette semmi, csak ez ne legyen. nem bírom elviselni. meg akarok halni, vagy csak kiölni magamból mindent. ha az kevésbé rossz, hogy kidobom magamból a reménytelenül deffektes lelkem, akkor azt csinálom. nem akarok fájdalmat érezni. ne érezzek inkább semmit.

csak sikerüljön kiölni, mert ha nem fog menni, én megőrülök, tényleg el fog menni az eszem. nincs ötletem, mit kéne tennem, nem tudom, hogy kell ezt, én már ígyis azt hittem, hogy egy szörnyeteg vagyok, de ezt is csak megjátszom. sosem tudtam még igazán érzéketlen lenni, pedig még magamat is becsaptam.

Sad Tarts ki, Zsé! 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
//