nyomi

nem tudok emberi lenni na. nem megy. még blogbejegyzésben sem. az egyedüli "lelki" élményeim általában állatokkal vannak, főleg amikor nap végén búcsúzkodok a kutyáktól. megszeretgetem őket, jó éjszakát kívánok, be nem áll a szám, persze nem mondok semmilyen nyelven semmi különöset. sőt, semmi értelmeset, de ezt ők ugyebár leszarják. ők is azt akarják, hogy maradjak, és lehetőleg sose érjen véget ez a boldogság, én is azt akarom. micsoda érzelmek. olyan vagyok, mint egy igazi fogyatékos. de ők legalább értékelik. ebben élem ki magam. van pár ember a földön, akiket szeretek, de velük nem megy egyáltalán. és ami még ijesztőbb, hogy új kapcsolataim egyáltalán nincsenek. még felszínesek sem. még köszönés szinten sem, még írásban sem, még ismeretlen ismerősként sem. a lelki életem egyre reménytelenebb. persze nem pont szexoldalon kéne próbálkozni tudomtudom. nem nagyon próbálkozok ott sem. haha öngól. már megint azt várom, hogy a számba repüljön a sültgalamb. de őszintén fogalmam sincs, hogy nulla társasági élettel hogy kéne bárminek is nekifutnom. ábrándozni jó dolog, de annyira nincs köze a valósághoz, hogy nem is konkrétan magamat képzelem az agymenéseimbe. nem is menne. egy ilyen katasztrófa nem nagyon illik emberi szituációkba.

hogy ne menjek túl messzire az önmarcangolásban, a mélyen és régesrégóta rothadó belsőmet most nem is állok neki fejtegetni. maradjunk csak a külsőnél, mondjuk most épp a hajam a legaktuálisabb ellenségem. undorító esküszöm. ahogy a fodrász beállította, még nézett ki valahogy, de az első hajmosás óta olyan az amúgy is gusztustalan fejem, hogy arra nincsenek szavak. pedig milyen kis boldog volt, még képet is csinált, meg is osztotta az oldalán, tényleg büszke volt magára. lehet, hogy nem lenne olyan rossz, ha törődnék vele, de sajnos még ahhoz is lusta vagyok, hogy időközönként beletúrjak, pedig ez a "módszer" az előző "frizurámnál" még segített. ide viszont csoda kéne, az meg sosincs. csak balszerencse, az minden napra jut. ha lenne "rosszul jöjjön ki a lépés" verseny, nagy esélyekkel indulhatnék. olyan piti dolgok adnak néha hatalmas gyomrost, hogy csak pislogok, hogy mivan? ezt most miért? nemá. komoly? igen. persze ennek a depressszív maszlagnak rég nincs köze egy elbaszott frizurához, nem is volt. próbálom mindig jelentéktelen dolgokra irányítani a figyelmem, de nem megy. leszarom a hajam. majd megnől.

annyira szeretnék jó lenni, de sosem sikerül. mindig én vagyok az ügyetlen, az érzéketlen, a figyelmetlen, a feledékeny, az értetlen, a makacsul magának való, a reménytelen. szeretném például nem ilyen pesszimistán lezárni ezt a bejegyzést, de max úgy fog menni, ha ezt a gondolatot inkább a levegőben hagyom, és elkezdek írni valami másról.

például, hogy olvasok, már eljutottam egy könyv több, mint a feléig, és nagyon tetszik. most is inkább azt kéne olvasnom, és nem egy szar bejegyzést írni a szar életemről, aminek semmi értelme. ugyeugye.

Offline

Szia Zse remeltem hogy nem bantottalak meg azzal hogy leirtam a benyomasaimat es orulok hogy igy is van hat tevedni emberi dolog es emiatt lelkiismeretfurdalasom van hogy mas szenvedesebol es elkeseredettsegebol erot tudok meriteni de tudok hozza kapcsolodni tanulni belole es tudod miert?egyszeruen mert szamomra as eletrol irsz tapasztalatokrol erzesekrol emberi onzoseg de jo erezni hogy nem vagyunk egyedul es szerintem a Bura pont errol szol sokan irnak itt blogot nagy tudassal elmeleti es lexikalis dolgokrol de semmi olyanrol nem olvastam amit as interneten nem talaltam volna meg mielott buralako lettem volna ezt a kozosseget husver emberek alkotjak igaz tortenetekkel szamomra egy ilyen tortenet tobbet er mint ezer elmeleti oldal en IGYmukodom☺

Online

sajnálom, hogy ennyi akadályt kell leküzdened, de láthatóan nyerésre állsz, és ennek örülök. nagyon jó, hogy tudsz ilyen pozitívan gonzolkozni, ez már több, mint félsiker. :) 

Offline

Szia Zse tudod valasztanom kellett vagy elem ugy as eletemet mind idaig hogy valami oriasi dolgot varok as elettol vagy megprobalok orulni as apro dolgoknak is ez annak a hozomanya hogy eletben maradtam es tenyleg MARADNI szeretnek sajnos minden idekot egy idegen orszagba hat ev as hosszu ido szval a gyerekeim az egy ket megmaradt regi baratom Mar ok is ittkinnt vannak haza csak a szuleim kotnek voltak itt is nehez pillanatok volt hogy a fonokom a pszichiatrian mondott fel es tobbe nem volt hova "hazamennem "nem volt szallasom a koribol gyakorlatilag as utcara kerultem igy is rendesek voltak adtak extra par napot as orvosok hogy maradhassak igy begyogyszerezve kellett bentrol szallast talalnom de sikerult aztan munkat is majd egy eve itt vagyok eleg stresszes es fizikailag megterhelo munka ki is jottek a derekproblemaim megint olyannyira hogy jelenleg santikalok a jobb labamra ezert el mentem el betegszabira es ezutan a fonokom meg ala AKART iratni egy munkavallaloi felmondast azonnali hatallyal hogy ne kelljen nekem fizetnie ezzel buktam volna a szallast is igy maradt meg itt tiz napom a kezelest itt mar nem tudom befejezni a haverok szereztek mar szallast Becsben itt egy ilyen megmozdulas utan ugysem kapnek munkat mert hire megy de nem is akarnek csak faj hogy tavol leszek a gyerekeimtol szoval kemeny vilag ez is ittkint....es hogy miert irtam mindezt le Neked?hogy lassd hogy az en eletem sem egyszeru de en ugy gondolom hogy minden egyes megoldott problema tovabb visz a gyogyulas utjan probalom a dolgokban a jot latni en EZERT latom igy az irasaidat en tudok beloluk meriteni es sajnalom hogy tevedtem Veled kapcsolatban semmikepp nem akartalak megbantani maradok hu olvasod Poisonkid 

Online

szia, köszi. nem hiszem, hogy életigenlés van benne. inkább önirónia, némi keserű humor. talán. elég hihetetlennek tűnik, de nagyon örülök, ha segít a hangulatodon. az enyémen nem segít

Offline

Szia Zse hadd fenyezzelek egy kicsit tovabb de valamit lefelejtettem a multkor nemtom nekem ugy Jon le hogy barmirol irsz a lelki nyomorodrol a kutyusaidrol a hajadrol abba akkor is vegyul egy jo nagyadag eletigenles sot vidamsag ami NAGYON ritka errefele megint legepeltel egy gyongyszemet nem tehetek rola tetszik azEN hangulatomon mindig javitasz csinalj egy sajat blogot baszki en eskuszom Veled tartok ☺

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
//