Máskor ilyenkor már rég, elmúlt a szülinapom miatti teher. Most akárhogy küzdök ellene, nem bírom elnyomni. Tavaly az év utolsó napján már éreztem, hogy most valami kivételesen nem lesz rendben, de akkor még arra gondoltam, biztos csak beképzelem, és mint máskor, úgy most is túl leszek rajta rövid időn belül, de az istennek nem tudok kijönni ebből a gyászos lehangoltságomból. Látványosan szenvedek, nagyon kivagyok. Arról nem is beszélve mennyit bőgök.
Ebben az évben nem volt olyan, hogy tűrhetően éreztem magam, még csak kicsit sem. Annyira szar. Kicsúszott a kezem közül az irányításom, érzem, hogy kezdem elengedni a dolgokat, olyan reményvesztett lettem. Viszont a vágy egy pasi iránt egyre nagyobb bennem, de tudom, hogy hiába, nekem nem lehet részem benne. Amúgy meg most nehezített helyzetben vagyok, mert melóhelyen van két helyes pasi, akikre rá sem merek nézni, csak néha pillantok feléjük, ha tudom, hogy nem figyelnek, de aztán egyből jön is az érzés, hogy nem szabad, nem szabad ezt csinálnom magammal. Úgy igyekszem, hogy el tudjam nyomni végre, mint máskor. Ha csak meglátok egy párt kézen fogva sikítani tudnék, nagyon lesúlytó érzéseim vannak ilyenkor. És nem értem, hogy ennek most mi az oka. Túl sokáig nyomtam el? Vagy mi?
Melóhelyen is észrevették, hogy valami nincs rendben, elkerültük egymást. Teljesen bezárkóztam és zombi lettem, egy mosolyra nem vagyok képes, jobban meg sem látszódhatna rajtam, milyen szarul vagyok. Mivel hosszú ideje feszültség van bennem a ki nem mondott dolgok miatt, nem bírtam és mikor elkezdett valaki dolgokat kérdezni rólam, pár dolog kijött belőlem, persze azért finomított formában. Érdekes volt, mert közben a többiek meg ott járkáltak körülöttünk, nem álltak meg, de láttam, hogy figyelnek, azonban én ugyanúgy folytattam. Aztán másnaptól azt vettem észre, hogy nyitottabbak lettek felém, van akin láttam, hogy sajnál, kicsit úgy bánnak azóta velem, akik hallgatóztak, mintha én is valami törékeny áru volnék.
A héten beszéltem barátnőmmel, K-val, aki messze lakik tőlem. Egy ideje nem beszéltünk, kicsit furcsálltam is, hogy eltűnt, de betudtam annak, hogy biztos elfoglalt, sok a meló meg minden. Aztán kiderült, hogy új pasija van, akivel dúl közöttük a love. Na, hogy én milyen irigy, féltékeny dög lettem! Mondom nem hiszem el, hogy már ő is kezdi. Nem elég, attól tartani, mikor látom meg facebookon I barátnőmet valami csávóval... Na mondom ha már ilyenekről beszélünk, akkor én meg elmondtam, hogy pszichológushoz járok. Bemásoltam neki részeket a blogjaimból, amikről ő nem tudja, hogy igazából innen való blogok. Ja és persze mindezt azért akkor hoztam fel, mert nehogy már jól érezze magát, elvettem a kedvét a további meséléstől, azóta nem is írt. Nem gondolta, hogy ekkora a baj nálam, de honnan is tudhatná? Soha senkinek nem beszélek róla, sőt egyáltalán magamról sem, hogy mi van velem. Semmi és kész, általában ez a válaszom. Ha vele beszélek, akkor is sokkal jobb színben tüntetem fel magam, nem akarom, hogy tudja, hogy eléggé a végemet járom.
Vagy itt van például szobatársam. Azért nem akartam beszélni vele, mert úgy éreztem nekem nincs jogom, hogy kiálljak magamért. Féltem nagyon szembeszállni vele, régebben ilyen elő nem fordulhatott, most meg a kisebbségi komplexus legyőz sokszor az ilyen helyzetekben. Jelentéktelennek érzem magam. Az megint más kérdés, hogy az utolsó idegszálamon táncolt a csaj, ami pár nappal ezelőtt este el is szakadt, és jelentem, nem kíméltem, kendőzetlenül a szemébe mondtam a véleményemet. Korrekt voltam és erélyes, rég volt ilyen. Azonban kicsit sem érzem jobban magam, hogy ki mertem állni magamért.
Egyfolytában az jár a fejemben, hogy titokban megkeresem I barátnőm ismerősét, aki olyan, mint én és megbeszélem vele, hogy alakítsunk ki álkapcsolatot, a látszat kedvéért. Barátnőm amúgy is emlegetett neki ugye, ha én kezdeményeznék és meg tudnánk egyezni egész jó kis alibit tudnánk szolgáltatni egymásnak. Annyi ötletem lenne, hogyan oldjuk meg, illetve tartsuk fent a látszatot, hogy biztos ellavíroznánk egy jó ideig vele. Mit gondoltok erről?
Mindig keresem a hézagokat, a rejtett jeleket arra, hogy most hol szóltak be nekem, hol hordtak le, kaptam egyéb negatív visszajelzést. De no para, tisztáztuk a dolgot. 
Ja és esélytelen h macskás legyek! A kutyák a minden!!!! 
). Szerintem ez csodás módszer. Ha lenne egy tépelődő lányom, én anyaként is befizetném a lányomat egy férfi prostihoz. Elég egy alkalom - a lényeg, hogy mindez a feszkó elszálljon.
Szóval akkor ő ezekkel a problémákkal tisztában van? Ki mered adni előtte? Én senki előtt se merném, mindig csendben sírok. Csak ha kiakaszt valaki akkor üvöltök és rá szóróm amit amúgy magamra szórnék legszívesebben.
Az miért lenne jó, mit oldana meg? Szerinted a barátnőd ismerőse mit szólna hozzá? Úgy gondolom, hogy ez megint az, hogy másoknak kifelé mit mutatsz, de belül ugyanúgy szenvednél, hiszen ez nem adna semmit és nem is oldana meg semmit, csak látszatmegoldás.
De azt hiszem, te nem vagy meleg sztar (bar igaz, h ezt nem tudhatom 
