Egerek és emberek

Red képe

"– Mi az ördögöt kiáltozol? – kérdezte George.

Lennie föltérdelt.

– Ugye, nem hagysz el, George? Tudom, hogy nem.

George mereven közelebb jött, s leült mellé.

– Nem.

– Tudtam! – kiáltotta Lennie. – Te nem vagy olyan.

George hallgatott.

– George – szólalt meg újra Lennie.

– Mi az?

– Megint valami rosszat tettem.

– Már mindegy – mondta George, s újra elhallgatott.

Már csak a legmagasabb csúcsokat érte a nap. A völgyre lágy kék árnyék telepedett. A messzeségből egymásnak kiáltozó férfiak hangja hallatszott. George arra fordította fejét, s figyelt a kiáltásokra.

– George – mondta Lennie.

– Mi az?

– Nem szidsz meg?

– Hogy nem szidlak-e meg?

– Úgy, ahogy máskor szoktál. Hogy azt mondtad: „Ha te nem volnál, fognám az ötven dolláromat, és…”

– Uramisten, Lennie! Semmire sem emlékszel, ami történik, de emlékszel minden szavamra.

– Hát nem mondod?

George megrázkódott. Merev arccal mondta:

– Milyen könnyen élnék, ha egyedül lennék. – Egyhangúan, hangsúlytalanul beszélt. – Munkát kapnék, s nem keveredném bajba. – Elhallgatott. – Mondd tovább! – mondta Lennie. – És a hónap végén…

– És a hónap végén fognám az ötven dolláromat, s elmennék egy… szalonba… – újra elhallgatott.

Lennie mohón nézett rá.

– Mondd tovább, George! Többet nem szidsz meg?

– Nem – mondta George.

– Mert én el is mehetek – mondta Lennie. – Kimegyek a hegyek közé, s keresek egy barlangot, ha nem kellek neked.

George újra megrázkódott.

– Nem – mondotta. – Azt akarom, hogy maradj itt velem.

Lennie ravaszul mondta:

– Beszélj nekem úgy, mint régen.

– Miről beszéljek?

– Hát a többiekről, meg mirólunk.

George beszélni kezdett:

– A magunkfajta embernek nincs családja. Keres egy kis pénzt, aztán elveri. Senkije nincs a kerek világon, aki törődik vele…

George hallgatott egy pillanatig.

– De bezzeg mi! – kiáltott fel boldogan Lennie. Most beszélj rólunk!

– De bezzeg mi – szólalt meg –, mi nem vagyunk ilyenek.

– Mert…

– Mert nekem itt vagy te…

– Nekem meg te. Mi bizony törődünk egymással – kiáltotta diadalmasan Lennie.

Gyönge esti szellő suhant végig a tisztáson, a levelek megzörrentek, s a hullámok fodrozódtak a zöld tavon. Újra hallatszott a férfiak kiáltozása, de most már sokkal közelebbről, mint előbb.

George levette kalapját. Remegő hangon mondta:

– Tedd le a kalapodat, Lennie. Jó ez a friss levegő.

Lennie engedelmesen letette kalapját maga elé. A völgyben kékebb lett az árnyék, gyorsan közeledett az este. A szél csörtetést hozott feléjük a bozótból.

– Meséld el, hogy is lesz majd később – mondta Lennie.

George közben a távoli hangokra figyelt. Most józan, száraz hangon szólalt meg:

– Nézz a folyó másik partjára, Lennie, s én úgy elmesélem neked, hogy szinte látni fogod.

Lennie megfordította fejét, s átnézett a tó másik oldalára, a Gabilan sötétülő hágóira.

– Lesz egy kis tanyánk – kezdte rá George.

Oldalzsebébe nyúlt, s elővette Carlson Lugerjét; fecsattantotta a biztosítózárat, s keze és a pisztoly a földön hevert Lennie háta mögött. Lennie tarkóját nézte, azt a helyet, ahol a gerinc és a koponya összekapcsolódik.

Férfihang kiáltott a folyó felől, s egy másik válaszolt neki.

– Mesélj tovább! – mondta Lennie. – Hogy is lesz az? Lesz egy kis tanyánk…

– Lesz tehenünk – mondta George. – És talán disznónk és tyúkunk is… és a ház körül lesz egy… kis lucernás…

– A nyulaknak! – kiáltotta Lennie.

– A nyulaknak – ismételte George.

– És én ápolni fogom a nyulakat.

Lennie boldogan kuncogott.

– És a föld zsírjából élünk.

– Az ám.

Lennie megfordította fejét.

– Nem, Lennie. Nézz csak arra, a víz túlsó partjára, mintha látnád azt a tanyát.

Lennie engedelmeskedett. George lenézett a pisztolyra.

A bozótból most lépések reccsenése hallatszott. George megfordult, s arrafelé nézett.

– Mesélj tovább, George! Mikor lesz az?

– Hamarosan megszerezzük.

– Én meg te.

– Te… meg én. Ott aztán mindenki jól bánik majd veled. Többször nem keveredünk bajba. Senki se bánt senkit, senki se lop senkitől.

– Azt hittem – mondta Lennie –, haragszol rám, George.

– Nem – mondta George. – Nem, Lennie. Nem haragszom. Sohase haragudtam, most se haragszom. Akarom is, hogy tudjad ezt.

A hangok egészen közel értek már. George fölemelte a pisztolyt, s a hangokra figyelt..

Lennie könyörgött neki:

– Menjünk oda most mindjárt! Szerezzük meg most mindjárt azt a tanyát!

– Hát persze, most mindjárt. Megszerzem. Megszerezzük.

Azzal George fölemelte a pisztolyt, megtámasztotta, s a cső száját egészen közel illesztette Lennie tarkójához. Keze irtózatosan remegett, de megfeszítette az arcát, s megszilárdította a kezét. Elhúzta a ravaszt. A lövés dörrenése végighömpölygött a hegyek között, és visszhangot vert. Lennie felsikoltott, aztán lassan előredőlt a fövénybe, s mozdulatlanul hevert.

George összerázkódott, a pisztolyra nézett, aztán elhajította magától, föl a partra, a régi hamurakás mellé. "

John Steinbeck - Egerek és emberek


Red
Offline
Csatlakozott: 2016 jún 30

Napok óta ez jár a fejemben...


Red
Offline
Csatlakozott: 2016 jún 30

Napok óta ez jár a fejemben...


Red
Offline
Csatlakozott: 2016 jún 30

Köszönöm.


3
Online
Csatlakozott: 2010 okt 12

Nagyon örülök neked, Red! Köszönet, hogy jelentkeztél!

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen