Szorongás

PhilC képe

Valami egészen furcsa dolog történik most velem: érzem, ahogy lassanként egyre inkább elborít a szorongás... és gőzöm sincs, hogy miért érzem most ezt. Persze, sorolhatnék fel érveket, minthogy visszajöttem a szabadságról utálatos-kedves kis munkahelyemre, meg hogy reggel láttam húgom vőlegényét, és talán ő is látott engem, de szó nélkül mentem el mellette, meg hogy újra és újra előjön páromból a vállaljunkgyereket-téma... 

De az az igazság, hogy nem érzékelem, hogy bármelyik is most ott lenne a fejemben. Foglalkoztatnak ezek a kérdések, de nem érzem, hogy felkavarnának. Jelen pillanatban legalábbis nem nagyon izgat egyik sem. És mégis lassanként átcsúszom ebbe a szorongásos állapotba...

Kezdem nagyon nem jól érezni magamat.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Ha így lenne, akkor már egy lépéssel beljebb lennék. De sajnos nem vagyok. Inkább azt mondanám, hogy több válaszom is van egy még ki nem talált kérdésre, és ezek közül a válaszok közül sem tudom, hogy melyiket válasszam, mert akármelyik lehetséges állapotban vagyok, abban mindig rosszul érzem magamat. (Valami ilyesmit hívnak örök elégedetlenségnek, nem?)

(Amúgy útkeresőnek egy kicsit öreg vagyok már, nem?)


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

nincs olyan érzésed néha, hogy nem válaszokat keresel (hiszen azok már rég megvannak), hanem ezekhez a válaszokhoz tartozó kérdéseket?


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

még keresed önmagad


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Amúgy nem is értem. Sokszor olyan, mintha két különböző életem, sőt két különböző véleményem lenne. Néha jó érzés, hogy biztos megélhetésem van, felelősséget érzek az általam végzett munkával kapcsolatosan, elköteleződést, és úgy érzem, hogy valami nagyon klassz dolog részese vagyok. Néha meg azt érzem, hogy a picsába kívánom az egészet, nulla közöm van az egészhez, totál rossz, totál téves helyen vagyok.

És az az igazság, hogy ugyanilyen kettősen állok hozzá más dolgokhoz is. Egyik pillanatban élvezettel habzsolom az elém rakott dolgokat, a másik pillanatban kifordul a falat a számból, és undorodva tolom el magamtól az egészet.

És ilyenkor én magam sem tudom eldönteni, hogy akkor mit is akarok. Merthogy mindkettő pillanatban önazonosnak éreztem magamat, mind a két pillanatban komolyan gondoltam, amit. És a vége az lesz, hogy már mozdulni sem merek, nem merek megtenni semmilyen radikális lépést, nehogy kiderüljön, hogy csak az volt az idegroham, mikor pl. eltoltam magamtól a tányért, és nem az, amikor ízlett a dolog.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

El sem jutok odáig, hogy a környezetem azt mondja, hogy miért akarom most az ellenkezőjét csinálni mindannak, amit eddig csináltam, mert én vagyok az első, aki keresztbe teszek saját magamnak. Tehát nincs min csodálkozni, mert minden marad változatlanul.

Illetve hát: a környezetem azt éli meg, hogy haladok a ranglétrán felfelé, én meg azt érzem, mintha egész életemben arra vágytam volna, hogy virágokat ültessek, és felébrednék a gyártósoron. Jobban fizet a gyárban gürizni, mint csak fütyörészve virágokat ültetni, a magam kedvére, és ezért mindig elhiszem, hogy milyen jó is nekem, hogy itt vagyok a falak és a gépek között - de közben a lelkem úgy bőg a virágokért, akár egy elhanyagolt csecsemő.


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

hát jó, így is lehet fogalmazni Laughing out loud


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Tudod, nem. Azt hiszem, inkább rájöttem, hogy a halál retkes faszába kívánom azt, amit most csinálok, és már ezer éve oda kívánom, és nem értem, hogy miért kötöttem megint csak egy újabb megállapodást arra vonatkozóan, hogy hogyan vagyok hajlandó továbbcsinálni, mikor egyáltalán nem vagyok hajlandó továbbcsinálni.

Miafasztkeresekénitt. Azt nem értem.


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

én is ezt éltem meg.

amikor végre az ember a sarkára áll, úgy néznek rá zavarodottan pislogva:

"Na de hát, kérlek, ez nem te vagy!"


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

amikor felismerjük, hogy min kell változtatni, amikor kellően elszántakká tudunk végre válni a megvalósításban, a(z általunk korábban akkurátusan megválasztott) környezetünk húz vissza.


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

szerintem csak az aggaszt, hogy most még kevésbé érzed magad a helyzet urának, mint korábban.

pedig a dolgok végre rendeződnek, csak nem tudnak olyan ütemben, mint szeretnénk.

én legalábbis ezt éltem meg nem olyan régen.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Bár azt nem érzékelem, hogy kibillinnék a megszokott kerékvágásból. Inkább bebetonozódok belé.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Remélem, igazad van. Mert egyelőre retek szarul vagyok.


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

nagyon ijesztő állapot, de idővel átfordul egy önbizalommal, magabiztossággal teli szituba


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 17

szerintem csak kezdesz kibillenni a régi "jól mexokott" kerékvágásból, és ez az állapot tölt el efféle megmagyarázhatatlan bizonytalansággal, abból fakadóan pedig szorongással


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Egyébként valami olyan szinten szórakozott is vagyok ma, hogy az valami elképesztő. Reggel vettem magamnak kaját a napra, és az önkiszolgáló pénztárnál odahívtam magamhoz az egyik dolgozót, hogy rosszul adott vissza a gép. Kiderült aztán, hogy a kezemben lévő 4 db huszast + 1 db tizest 4 db tizesnek + 1 db huszasnak néztem. Tehát nem egyszerűen rosszul számoltam, hanem benéztem, hogy milyen érmék is vannak a kezemben. Nem is igazán értem, nem szoktam ilyeneket produkálni. Általában inkább pont, hogy még túlzottan is koncentrálok mindenre, nemhogy így benézzek valamit.

Aztán még csináltam egy-két ilyen dolgot ma, pl. nem kattintottam rá egy dologra, ami a netre csatlakozáshoz kellett volna, és minden egyes nap rákattintok, és elkezdtem panaszkodni, hogy miért nem megy már a csatlakozás...

Valami van. Nem tudom, mi, de nagyon zavar.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen