Újra itt .... kicsit félve .... a legtöbben nem is értenétek miért félve .... egy valaki értheti, ha ezt olvassa .... teljes sokk, és még mindig visszaépülő fázis ...

a legutóbbit kitöröltem .... megvolt az okom ... 

aztán meg elkezdődött, vagyis folytatódott a hét és én minden este ültem az ágyamon teljes sötétségben, mellettem egy mécses égett és szorongva belesírtam a plüssmackóba, hosszú percekig szorítva őt sírtam, az a mackó mindent tud, egész héten szegény taknyom-könnyem nyelte ..... a hetek a történtek után összemosódnak, a napokat egyszerűen túlélem ... lebegek, érzéstelen napról napra vonszolom magam, haza érek és késő este az ágyban ülve ... fogom a mackót .... összepréselődik a gyomrom és csak zokogok és beveszem a gyógyszert, kicsit olvasok, lefekszek és átzuhanok egy újabb napba.

Ez van, ezt kell bírni. A szó pedig annyira felesleges, verset is képtelen vagyok .... egyszerűen képtelen.

A dr nő büszke volt , hogy közel tudtam magamhoz engedni, tudja, ez tőlem nagy dolog, meg a többi ... és hogy még inkább az életigenlés, ha az egész egy nagy szívás. akkor is. S igen, egyetértek, az életigenléssel kevésbé, csak a muszáj miatt maradok, mert sajna nincs lehetőségem meglépni a saját baszott életemből. Sírok éjjel majd átzuhanok a reggelbe, ez kb így normális.

Közel ... igen ...de ennek ára volt. Ahogy mondta a dr.nő, az Élet Szívás. Alattomosan kúszik bennem mindenfele a félelem és időnként a késő éjszakában a mécses fénye mellett szinte üvölteni lenne kedvem: LEBEGNI, MOST, NEM AKAROK ÉREZNI SEMMIT! DE A LEBEGÉS SE MEGY PARANCS SZÓRA. AHOGY SEMMI SEM.

VAN HOGY A SÚLY, MINT EGYFÉLE GRAVITÁCIÓ HÚZ A FÖLDRE ÉREZNI .... ÉS ÜVÖLTENÉK HOGY NE, DE MIUTÁN TELJES NAPOKAT LEBEGÉSBEN TÖLTÖK, HOGY ELVISELJEK MINDENT MAGAM KÖRÜL, PERSZE HOGY KIKATTANOK.

FÉLEK .... MERT SIMÁN LETÖRLÖK A KÖVETKEZŐ KÖRBEN MINDENT EGYETLEN KOMMENT HATÁSÁRA.