Minden mi körbevesz

Nagyon meszze van az, mit el akarok érni, bár tudom, hogy elég lenne kinyújtani karom, hogy közelebb kerüljek hozzá. Mégis. Oly nehéz egyetlen karomat is mozdítani, mert elönt a düh, a rettegés, s a teljes kétségbeesés, hogy most vajon mi lesz ezután? Szembe kell szállnom mindennel, miben eddig hittem, s tudat alatt már érzem, kész vagyok. Rég sírtam már, de annál több tettem veszett oda. A semmibe tűnnek a napok minden további nélkül. Csak tehetetlenül ülök, fekszem, s várom, hogy történjen valami. Akár egy buta gyermek, ki arra vár, hogy hazaérjenek. De többé nem jönnek. Már rég nem. Már mind ott vannak, ahol nem érhetem el őket. S mégis szembe kell szállnom velük, hogy tovább tudjak lépni. Tovább, hogy erősebb legyek. Tovább, hogy átéljem azt a mérhetetlen fájdalmat, ami most még egyenlőre csak emészt, de ha kiengedem nincs megállás. Velem vagy ellenem, mit számít, a lényeg, hogy csak magamra számíthatok. Sohasem tudhatom mikor vesztem el az embereket, a bizalmukat, az erőt, az összetartozást. Tisztában vagyok most már ezekkel. Mégis magányos vagyok. Egy elhagyott gyermek, ki sírni akar, de nem tud. Várom a napját, hogy üvöltve kiadhassam magamból mindazt a borzalmat, mely most elérte a tűréshatárt. Nem tartom többé magamban. Rád zúdítom, mert meg kell könnyebbülnöm. Nem cipelem tovább, mert belehalok. De mégis. Félek. Rettegek. Megbénít az elérhetetlenség s az, hogy nem tudom mit gondolsz. Vajon visszaesek? Vajon újra előjönnek belső szörnyetegeim, hogy meggyőzzenek arról hamis vagyok? Félek. Eredményeim láthatatlanok, s környezetem is csak sulykol. Nem tudom hová léphetnék. Az egyetlen reményem saját magam vagyok. Ha nem nyújtom kezem, soha nem érem el a partot. Soha nem tekinthetek rá a világra ama csodás hegy tetejéről, csak merülnék egyre mélyebbre  és mélyebbre ebben a bűzös, rothadó mocsárban, míg végül teljesen felemészt. Kitartást barátom, s légy őszinte. Sírj, ha kell. Árassz folyót, hagyd hogy végigsöpörjön rajtad az édes szomorúság, s érezd arcodon könnyeid súlyát, amit mindeddig magadban cipeltél. Lángoljon arcod, szíved, szellemed, lelked, s éledj újjá, akár egy igazi főnix!

//