A. Bocs, hogy már megint itt nyígok. B. Annyira dühös vagyok, hogy már kulcsszó is alig jutott eszembe. A bejegyzés!: Röviden és tömören: még annak idején, amikor nem kerültem ki - a káros környezetből, ahol voltam, hogy burkoltan fogalmazzak -, akkor lett nekem egy ellenségem. Visszaolvasgattam a régi üzeneteit, és olykor nagyon pozitív hatást tett rám az a stílus -, márpedig szivatott rendesen, túl is lőtt a célon, mert bosszút állt, természetesen - amit használt velem szemben. Márpedig ez az egyik leggyűlöletesebb ember a számomra, és dühít, hogy mégis bejön az a stílusa, ami szinte a cseszegetésem egyik alapja volt! Egyébként ez a pozitív hatás, amit érzek ezzel kapcsolatban, sajnos ahhoz a személyiségtorzuláshoz kapcsolódik, amit később, hetedik-nyolcadik osztályos koromban szenvedtem el. Ez a személyiségtorzulás szó lehet, hogy pontatlan, de nincs más szavam ehhez, azt hiszem, nem is igazán tudnám kifejezni, úgy gondolom. Hogyha ezt a személyiségtorzulást elfogadnám elkerülhetetlennek, akkor valószínűleg mindenféle mérgező emberek, elnyomó és megfélemlítő légkört támogató emberek társaságát keresném, sőt, még jól is érezném ott magam. Szóval, ha már ilyen erkölcstelen vagyok, hogy még saját régi gondolataim se szentek többé hetedik-nyolcadik után -, nem véletlenül egyébként, és nem volt tudatos az, hogy "elvetem" azokat - akkor beszámolhatnék arról is, hogy az új helyen is olykor megy a cseszegetés, bár a mostani illető egy agyhalott (bocsi a sértő jelzőért!), és a gyűlölködésre, a diszkriminációra építő taktikája eléggé hatásosnak bizonyul itt, meg kihasználja a fogyatékosságomat, mivel ő nem az, és - állítása szerint - ezzel semmi probléma nincs! De ez az ember nem is nevezhető semminek se, mert a taktikái annyira egyszerűek, annyira nincs bennük semmi OKé-ság, annyira csak a fogyatékosoknak árt, de még nekik is sunyiban, hogy az már szégyen.