Sziasztok!

Ismeritek azt az érzést, amikor annyira rosszul vagytok, hogy… bármi jobb, mint ami most van? Amikor a lelketek szinte lángol, a szívetek pedig darabokra szakad? Amikor nem értitek a miérteket… amikor csak simán fáj?

Tegnap éjjel egy kisebb pánikrohamom volt, és az éjszaka egy részét kint töltöttem a kertben. A hűvös sötétség segített. Lassan megszűntek a gondolatok, érzések, érzetek. Ahogy ott ültem kint a teraszon lévő asztalnál - ahol napközben mindig hatalmas az élet, vidámság van és fény - észrevettem, hogy a szomszédom (kollégám, ismerősöm) szintén ébren van, megy nála a tv. Persze nem volt kedvem benézni hozzá, hiszen a saját pokol mindig felülírja a másét… De miért van ez így?

Ma reggel azért írtam neki, és említettem, hogy éjjel csodálkoztam, hogy ébren van még valaki rajtam kívül. Azt hiszem örült neki - persze, nála ez csak eseti nem tudott aludni volt - de azt gondolom minden eset számít.

Egy barátom szintén elég rossz éjszakán van túl - gondolom ez egy ilyen időszak… - és ahogy tartottuk egymásban a lelket éjjel azt mondtam (amiben hiszek is), hogy a holnap jobb lesz, egy pillangószárnynyit könnyebb lesz.

Ezért most hoztam egy pillangószárnyat mindannyiunknak, akinek most pont szüksége van rá…