Újra itt , mert mondandóm van. Életemben elöször voltam úgy boldog, hogy nem az örömtől , hanem attól, hogy úgy álltalánosságban  minden rendben körülöttem. Átjárta az életemet a hála, a nyugalom, a kiegyensúlyozottság és biztonság érzet. (mind anyagi, mind lelki téren) Pár nap múlva lassan 40 leszek, épp időben. Röpke fél évig  "normális" lehettem, nem kattogtam, el is felejtettem hogy border vagyok, nem is voltam az. Ha gondoltam volna rá, azt gondoltam volna meggyógyultam, de nem gondoltam, nem is lehet. Dokihoz se jártam, bár az idő miatt, most mehetek... HAHA

Úgy gondolom bejöttek a kis életvezetési szabályaim, jó úton járok vagy már öregszek ? Folytatnom kell, de elakadtam. Most a munkehelyemnél ment el a story. És nem nagyon tudom feldolgozni, megoldani. Félek hogy borít mindent. Abba meg belehalnék megint.

Decemberben teljesen random az ölembe hullott álmaim melója. Már régóta pályáztam ide de mindíg volt egy furcsa érzésem a hellyel, és az érzéseim mindíg bejönnek. Ismerős is van a cégnél, de nem éltem vele, fura volt már ez is, meg hogy sűrűn van meghírdetve a pozició.  De minden adott volt ami nekem egy munkahelynél szempont, és ami a legjobb, h végre szakmában dolgozhatok. Nem is volt kérdés már másnap kezdtem. A munka jó, bár sok , de nem para, közel van, a lóvé is jó, kollégák is jó fejek, bár utólag kiderült, csicskák, Mi kell még? AHHHA... A főnök...

THE BOSS- a gázlángozó

Még egy ilyen embert, nem hord a hátán a Föld, az egyszer biztos, ne is tudom szavakkal leírni.

Az aurája konkrétan fekete, ha belép az irodába megfagy a levegő, jó szava nincsen, csak dől a szar ki a száján. A legújabb lábtörlőjének vett fel, mert a többi már rongy.

Nyeltem , nyeltem, mantráztam, hogy jó itt nekem, kell ez nekem, ettől kerek az életem, DE! mindennap sírva mentem haza, gyomorgörcs, stressz , fusztráltság, később önbizalomhiány és már kezdtem elhinni hogy tényleg hülye vagyok, pedig nem. Aztán átjárt a félelem, hogy ez a F@SZ visszataszít engem abba a depresszióba ahonnan kín-keservel másztam ki. Ennyit nem ér semmilyen meló, meg semmi. Mert eldöntöttem ÉN NEM! Én nem leszek a 10-4!

Szóval eljöttem. Kollégáimban csalódtam, mert nem álltak ki mellettem, bár megértem miért.. ők már évek óta a terror áldozatai, ja meg a többség családtag, túl sok választásuk nincs, mindenki mentette a maga bőrét.

Hiányzik a munka, most kereshetek megint, beilleszkedés stb. faszkivan, utálom, de mindegy . Folytatnom kell , mert megint belragadok a saját világomba, főleg úgy hogy a való világ egyre undorítóbb számomra. 

Azért annak örülök, hogy egy kicsit jó volt.