A festéket egy másik irányba

Az esti fények, a ma esti zene, csak szétkeni a festéket a falon. Ugrálunk a kötélen, mintha nem is száz méter magasan lennénk. Elképzelem, ami most van, és kedvezően hat rám ez a hangulat. Mást gondol mindenki erről a napról, valamiért megfelel, elfogadom. Tényleg nem sok az a száz méter. Belefolynak a gondolataim a festékbe, kicsit alakítok rajta, kicsit elmondom, amit gondolok. A mélység a sötét színek, a félelmem, hogy elragadtatom magam, több van benne, ha hagyom, mint festék a falon. Olajzöld alakok, mind élni akarnak valahol, de az a keret alkotja a teret. Ordítva nyüszít, ha felhangosítom, lüktet, dobol, és visít, szétfeszít, szétrepedve hasad az élet dala, csak mert megszoktuk, egy fejessel az aszfaltba. Ha lenne kutyám, most levinném sétálni. Követném a fényeket az úton, és nem tévednék el, mint annyiszor. Ha nem szóltál volna, akkor most sem tudnám…és mondjuk a felhők, amiből az eső ered, felettem rekedt, de ha valaki szereti az őszi hangulatot, most hálás lenne, és nem kételkedne benne. Csak intek és eljön a tavasz, majd lapozok megint és nyár van. Mitől jobb, mint egy őszi hangulat, amiről már jön le a vakolat, mert már annyiszor volt, pedig csak intenem kell, és gondolok valami másra, a festéket elkenem egy másik irányba. Suttogok, hogy meg ne hallja a művész, de szerintem neki így is jó, az alkotásban ez a jó. Képmására, de milyen a kép, mert szerintem nem hasonlít az eredetire. Valami kereszt féle, pár vonal, és ebből már értenem kellene.

Offline

Szép Smile

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
//