Elkezdtem gyűjteni az ezekért a pillanatokért érdemes élni élményeket. Nem akarom megfogni őket, inkább várom a következőt.

Feladnám a téveszméimet postán, ha ez ilyen egyszerű lenne. Foglalkozhatnék valami mással, ami sokkal szórakoztatóbb és nyugisabb.

Foszlányok maradnak a gondolataimból, mire leírom őket. Azt tudtad, hogy az angyalok is versekben beszélnek?

Nehéz úgy élni, ha rajtam van a múlt, a születésemtől fogva, a képzelt előző életeim súlya. Ehhez hozzá adódik a képzelt jövő összes terhe, az örök élet gondolatával.

Hagyom elveszni magam, hogy újra magamra találhassak. Ami lelkemben egy villanás, az kint fényév távolságra van. Rólad és Rólam szól és senki más.

Pszichés betegségek, de mi a fő törésvonal, ami mentén oda jutunk ahova? Jehova? …hmm, nem hinném. A részletek? ….hmm, mindjárt összedobok egy répalevet.

…hogy ne csak egy közhely, egy üres lapon, hogy ne találjam magam egy üveglapon. Meghúzódom egy domboldalon. Álmából ébred, ha élni hagyom, ez lesz az utolsó fogadalom. Meglepődő szülinapi torta.

Ha ki akarsz szállni, akkor ne szállj be! Egy út létezik, és az nem csak a Tiéd. Felfogom a jeleket, amiket jelentenek, bár nem vagyok egy oknyomozó.

A szél is fújhat, de süssön a Nap, süss már fel, hegyezd ki azt a színes ceruzát! Talpal az ég felé, felér, majd visszatér. Miért mondtad azt a múltkor? Miért beszélünk a múltról?

Amit szavakkal nem lehet. Akiket a szavaikért követek. Ahol nyugalomra lelek, mire felelek, ha megkapom a jelet. Kő kövön nem marad, ha egyszer felkelek. Sovány vigasz, az egyetlen mit kérhetek.