Ábránd

Belépett: 9 év
Rólam:

Elsősorban Személyközpontú terápiás gyakorlatom van, de elkeztem a hipnoterapeuta és a dinamikus irányzatokat is. Másfél évig voltam megfigyelő a Nap utcában (Nap-Kör mentálhigiénés Alapítvány) működő DBT (Dialektikus Viselkedésterápia) csoportban, ahol annak technikáját igyekeztem megtanulni, hogyan lehet impulzivitás problémákkal küzdő embereken a Linehann-féle csoportterápiával segíteni. M.M. Linehan elsősorban borderline páciensek számára kifejlesztett, készségjavító technikák elsajátítását lehetővé tevő struktúrált (inkább kötött utat követő) csoportterápiás eljárása ez, melyet minden esetben egyéni terápia is ki kell egészítsen. Az eljárás nem csak borderline problémákkal küzdőknek hasznos.
Leginkább azt gondolom, senkit sem lehet beletuszkolni egy konkrét elmélet keretei közé, minden ember más, más a problémája - még azonos diagnózis esetén is - ezért inkább ötvöztem eddigi ismereteimet.
Több éve játok "önismeretbe". Mivel magamnak is akadtak problémáim, így voltam felhasználója a Bura.hu-nak, ahol nagyon sokat kaptam, jót és rosszat is, tapasztalatokat nyertem, mintákat tanultam. AZ évek alatt láttam felemelkedni ezt a forumot és szétesni is. Ez idő alatt láttam annyi fájdalmat, szenvedést, küzdést,  ami indíttatást adott, hogy lehetőség szerint segítsek másokat, tovább lépni, megoldani gondjaikat. Munkámban az önállóvá válás, a felelősség vállalás és az önismeret elsajátításának segítése a fő irányvonal.
Idővel tovább léptem önmagam ismeretében, problémáim kezelésében. Számomra ez azt jelenti van értelme terápiába járni, lehet változásokat elérni, de ez  hosszú idő, ahol pici lépésekkel történik a haladás. Saját megküzdött nehézségeim is segíthetnek abban, hogy az embereket jobban megértsem, problémáikat átérezzem.
Elsősorban személyiségzavaros kliensekkel foglalkozom. 

“Létének törvénye határozza meg minden embernek, hogy hol tart életútján: a gondolatai, amelyeket jellemébe épített, juttatták oda, és életének rendszerében nincs egyetlen véletlen rész sem, hanem minden egy tévedhetetlen törvény működésének eredménye. Egészen addig, amíg egy ember magát külső körülmények teremtményének tartja, sodródni fog a körülményekkel; de amint ráeszmél, hogy ő teremtő erő, és képes rendelkezni lényének rejtett talaja és magjai felett, amelyekből a körülmények kifejlődnek, saját maga irányítója lesz.” (James Allen: As a Man Thinketh)

Miért vagyok itt a Búrán:: Segíteni
Kedvenc dolgaim: : Családom, állataink, pszichológia