12 éves korom óta bipolásis( mániás depresszió) és BPD vagyok. Mindenk eltávolodik tőlem, mert nem vagyok jó társ, anya , kolléga, barát. Vannak akik csak gyengének tartanak, akadnak olyanok is, akik azt mondták, könnyű a nemlétező betegségem mögé bújni. Iszonyatosan szenvedek a betegségemtől, mert teljesen elszigetel.Jelenleg van úgyan társam, és neki is vannak gondjai , de még ő is soknak tart.Nincs olyan nap, hogy ne gondoljak arra mennyivel könnyebb lenne, ha már nem lennék, hiszen senkinek sem hiányoznék, és a ,, környezetem ,, végre fellélegezhetne. Nekem van betegség tudatom, de azt is tudom, ezt már nem lehet gyógyítani.Komolyan így éljem le a további életem?