Elegem van abból, hogy az egész életem egy nagy szar…
A legjobb barátnőmnek széthullik az élete. Bajban van és lassan már csak én vagyok az egyetlen neki, akire számíthat. Magányos, egyedül van, át akart jönni, de az élettársam, az a hülye húgom már megint tönkretesz mindent. Ha rosszul sülnek el a dolgok, pénteken nagy botrány lesz és lehet, hogy kirakják otthonról. Én meg megígértem neki, hogy ha bajban van, hozzám mindig jöhet. Akár oda is költözhet. Mégis hova mehetne, ha kirakják?! Az utcára?! Rajtam kívül már senkije nincs, akire számíthat. Otthon, a családjával nem tud megbeszélni semmit. Úgyhogy csak abban reménykedem, hogy tényleg nem rakják ki. Mert hogy jöhetne hozzám, ha az a dilis annyit nem enged, hogy egy délutánt nálam töltsön mikor magányos.
És hogy mi a baja az eszelős húgomnak? Az, hogy szerelmes… szerelmes egy faszba, aki hetek óta szarik a fejére. Aki karácsony napján arra képes csak, hogy részegen felhívja és siránkozik neki. Ez a hülye meg felvette a telefont. És most? Vár a csodára… hogy hívja őt, hogy keresse, hogy találkozzanak. De psszt… a kapcsolatuk titokban van, nem tudhatja meg senki, mert abból baj lesz… én meg hónapok óta tartom a hátam, falazok neki… megőrülök a sok titoktól, amiről nem beszélhetek. És a legnagyobb vicc az egészben, hogy a srác nem is szereti… De azért én ne tervezzek semmit, mert ha hívja, akkor kocsiba be, vigyem az állomásra, hogy találkozni tudjanak, mert ugyebár jól jön egy drága, vezetni tudó tesó ilyenkor….
Tegnap apáéknál voltunk. Apánál és a másik tesómnál. Hogy hol volt anya? Ja igen, el is felejtettem, hogy MEGHALT. De kurvára mindegy is, mert az egész élet egy nagy szar azóta… Szóval otthon voltunk, a régi otthon. Ott akartam aludni. Na nem azért, mert olyan kurva jó ott, okkal költöztünk el. Inni akartam; piálni… De ha iszok, utána nem vezethetek haza. Persze, hogy nem aludtunk ott… a hugi haza akart menni… otthon aludni a kényelmes, pihe-puha ágyikójában… soha nem az van, amit én akarok…
Tudom hugi, hogy néha be szoktál lépni a búrára. (Nem regisztrált, szerintem csak nézelődik vagy engem akar csekkolni… kár volt neki beszélni erről az oldalról) Ha be is lépsz és ezt olvasva magadra ismersz, akkor próbáld megérteni, hogy elegem van a sok titokból, ami körülvesz és megfojt. Ki kell adjam, mert megőrülök…
És az egyetlen ember, akivel ilyenkor beszélnék, akire azt érzem a leginkább szükségem lenne most, nem beszél velem. Vagyis… én nem beszélek vele. Mert megkértem, hogy most pár napig hagyjuk egymást. Mert egy faszfej vagyok, aki minden szaron megsértődik, aki rúgdossa az embereket, akik szeretik. Pedig ha tudná, mennyire szükségem lenne most rá… bárcsak tudná, hogy mennyire hiányzik, mennyire szeretnék vele beszélni…
És hogy hol vagyok most? Miután a legjobb barátnőmmel elszúrtam a dolgokat és azt mondta, hagyjuk, ne találkozzunk, miután összevesztem a húgommal és kocsiba ülve elviharzottam, nem fogjátok elhinni hol vagyok… az apámnál. A hideg, piaszagú, koszos, régi lakásban, ahol már nincs meg a régi szobám se, mert átrendezték. Úgyhogy a konyhába ülve sírok kabátban, mert olyan kurva hideg van (mit vártam, nincs fűtés…) apám meg nem ért semmit, mi a faszt keresek itt.
Úgyhogy… boldog karácsonyt mindenkinek! 🙁
Szerző:
Sajnálom.
Hogy vagy most?
Sajnos nem hiszem, hogy a legjobb ötlet az volt, hogy apádhoz mentél. Ő nem a támaszod. Ennél még az is jobb, ha visszamész az albérletbe, és magadra zárod a szobád. Ugye, nem egy közös szobátok van a húgoddal, van külön szobád?
Nem hiszem, hogy igazán beleszólása lehetne húgodnak abba, kit fogadsz vendégedként, és kit nem. Szerintem mind a ketten fizettek bérleti díjat. A szavatok ugyanannyit ér. Tégy róla, hogy tényleg ugyanannyit érjen, ne hagyd magad!
Sajnálom, hogy így alakultak az eddigi napok, most pihenésre lett volna szükséged. A munkahelyeden rengeteget dolgoztál. Az a nagy helyzet viszont, hogy ha nem osztasz ki legalább egy-két verbális pofont, akkor a maradék napokban sem tudsz majd pihenni. Ne hagyd, hogy szétcincálják mások az életedet.
A srácot meg hívd fel nyugodtan. Nekem a szavaidból úgy jön le, abszolút csak te kergetted el. Hidd el, kérlek, hogy te ennél sokkal szerethetőbb vagy, megérdemled, hogy téged is szeressenek. Engedd, hogy szeressen!
Légy erős! Gondolok rád!
Valamivel jobban…
Apámhoz csak azért mentem, mert fogalmam sem volt, hová mehetnék. De tényleg nem a legjobb ötlet volt…
Igen, külön szobánk van. Talán tényleg jobb lett volna otthon maradni, de nem akartam. Azt akartam, hogy a húgom érezze, hogy elegem van és, hogy nem rángathat, mint egy bábut.
Megint bejön az, hogy mindig mindenki érzései fontosabbak az enyémnél. A barátnőmnek is kedvezni akartam, hogy jobban legyen és a depis húgomnak is. Megértem, hogy ki van készülve attól a fafejű sráctól. Jobban vágyik most a magányra. Csak… mindenkinek nem tudok kedvezni + az én érzéseim megint el vannak felejtve.
Szorítok neked én is! Kitartás! 🙂
Szorítok neked én is! Kitartás! 🙂
Köszönöm, jól esik. 🙂 Csak abban reménykedem, hogy a maradék pár nap a következő munkanapig kicsit nyugisabb és jobb lesz.
Szomorú történet! Kitartást és reményt kívánok!
Tegnap apától úgy jöttem el, hogy onnan is szinte elviharzottam, mert kaptam hugitól egy „kedves” sms-t, hogy szegényt hogy magára hagytam, haza se megyek, őt senki nem szereti. Úgyhogy a következő mondattal hagytam ott az apámat: „Megyek, mert a hisztis picsog, otthon kell lennem, bár jobb lenne ha hazafelé felcsavarodnék az egyik fára…” Láttam apám aggódó tekintetét, mire csak ennyit mondtam: „Nyugi… óvatos leszek, óvatosan fogok vezetni. Ne parázz!”
Persze nem volt könnyű a hazaút, 20 perc lett volna alapból, de rámjött a kényszeres halálvágy és a bőgés. Félre is húzódtam, mert megijedtem saját magamtól. A 20 perces út végül 1 órába telt és az is csak azért sikerült, mert mint oly sokszor már, most is volt valaki, ami tartotta bennem a lelket, hogy igenis élnem kell. Még ha ő maga nem is hiszi el. Szegényt, bárcsak ne húznám le annyira folyton.
Na de a lényeg, a váratlan fordulat az egészben, hogy ma kaptam egy üzenetet apámtól a tegnapi nála bőgés, hisztizés, ordítva káromkodás az egész világ ellen majd az alábbi módon való elviharzás után:
„Szia kicsim, jól vagytok? Minden rendben van veletek? Megnyugodtál már kicsit? Már nem vagy bánatos? Nyugodjál meg, majd csak rendbe jönnek a dolgok…”
Néha utálom az apámat, mert soha nem kaptam tőle semmit. Gyakorlatilag egész gyermekkoromban anya volt a támaszom és amióta ő nincs, azóta magam vagyok a támasz magamnak. De ez most kurvára jól esett tőle. Szerintem életemben nem kaptam még tőle semmit, ami ilyen jól esett volna. Ráadásként pont kezdődik lassan a szokásos, délutáni/kora esti depressziós, bőgős, szomorú zene hallgatós nyüglődésem, de lehet, hogy ez most elejét vette a dolgoknak. Talán ma este ez elmarad hála az apámnak. 🙂
Hát ez szuper! Nagyon kedves ez az üzenet apukádtól.
Bár én is kapnék egyszer egy ilyet 🙂
Hát ez szuper! Nagyon kedves ez az üzenet apukádtól.
Bár én is kapnék egyszer egy ilyet 🙂
Én sem számítottam rá… ez egyáltalán nem rá vall. 😀
De jól esett. 🙂