Az egész rohadt életem lemondásokról és állandó kompromisszum-keresésekről szól, folytonos meghasonulásról önmagammal.
Miért kellene most is megadnom magam a sorsnak?
Ezt most nem engedhetem el…
Az egész rohadt életem lemondásokról és állandó kompromisszum-keresésekről szól, folytonos meghasonulásról önmagammal.
Miért kellene most is megadnom magam a sorsnak?
Ezt most nem engedhetem el…
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Szia demdedem! Sajnálom, hogy rosszul érzed magad. Elmagyarázod a helyzetet, hogy mi is értsük? A posztod kicsit rejtélyes. Vagy csak magadnak írod?
Kedves Eszter,
Köszönöm, hogy reagáltál a bejegyzésemre, nagyon jól esnek a szavaid.
Önmagamnak nem tudok írni, szükségem van visszacsatolásokra, hogy ne fulladjak végképp bele a saját világomba, a saját önpusztító gondolataimba, önmarcangoló érzéseimbe.
Mostanában sajnos komoly belső vívódás kínoz (és valóban kínoz, ijesztő testi fájdalmakat is okozva) egy bizonyos dolog miatt, amelyet nem szeretnék konkrétan megfogalmazni, és amelynek nem elsősorban tőlem függ a megvalósulása.
Önmagában már az igényem jogossága is erősen megkérdőjelezhető józan emberi ésszel, de a vágy-szörnyeteg úgy tűnik mindennél erősebb marad, s mindent/mindenkit hajlandó elpusztítani bennem, ha nem kap enni…