Triciklikus antidepresszánsok (TCA-k)

a TCA-kat az  1950-es és '60-as években fejleszették ki a depresszió kezelésére. Azért hívják őket triciklikusnak, mert a kémiai szerkezetük három gyűrűből áll. A TCA-k elsősorban a noradrenalin szintjét emelik a szinapszisokban, de hatással vannak a szerotonin szintre is. A triciklikus szerek közé tartozik az amitriptylin (Teperin), a klomipramin (Anafranil), a dibenzepin (Noveril), a mianserin (Tolvon), a trimipramin (Sapilent).

A tetraciklikus antidepresszánsok hatása a triciklikusokéhoz hasonló, de négy kémiai gyűrű alkotja őket. Tetraciklikus antidepresszáns például a maprotilin (Ludiomil), illetve a mirtazapin (Remeron), amiről már volt szó a kettős hatású antidepresszánsoknál.

A TCA-k biztonságosak, és általában jól reagálnak rá a betegek, ha körültekintően írják fel és adagolják őket. Túladagolás esetén azonban életveszélyes szívritmuszavarokat is okozhatnak. Néhány TCA-nak antikolinerg mellékhatása lehet, mivel gátolja az acetilkolin nevű anyag termelődését és hatásait: a szívrimus szabályozását, a bélmozgást, a látási fókuszt és a nyáltermelődést. Így ezek a TCA-k szájszárazságot, homályos látást, székrekedést és felállásnál szédülést (ortosztatikus hipotóniát) okozhatnak. Az antikolinerg mellékhatások súlyosbíthatják továbbá a szűk zugú glaukómát, a jóindulatú prosztatatúltengés okozta vizeletelakadást, és az időseknél delíriumot is okozhatnak. Ugyancsak kerülni kell TCA-k alkalmazását rohamokban jelentkező betegségektől (pl.epilepszia) szenvedőknél és azoknál, akiknek agyvérzésük volt.

Serkentő szereket, például metilfenidátot (Ritalin) vagy dextroamfetamint olyan depressziós esetekben használnak, amikor más kezelésekre nem reagál a beteg. A stimulánsokat általában más antidepresszánsokkal vagy egyéb gyógyszerekkel (hangulatkiegyenlítőkkel, antipszichotikumaokkal vagy akár tiroid hormonnal) együtt adják. Önmagukban nagyon ritkán alkalmazzák őket, mert a többi gyógyszertől eltérően euforizáló hatásuk lehet, tehát függőséget is okzhatnak.