Én azt vettem észre, hogy régen biztonsági szelepként használtam az alkoholt, aminek hatása alatt (mikor már jószerével eszméletlen voltam:) lehullottak rólam azok a gátlások, és szerepek, amik miatt a hétköznapokban "illedelmes, megértő és megbocsátó" voltam, szóval olyan igazi jól pakolható érzelmi málhás szamár... És ha jól berúgtam, akkor aztán mindent kiokádtam magamból egyszerre, ami a bögyömet nyomta. Veszekedtem, kiabáltam, dühöngtem, vagy csak rengeteget sírtam, szóval mindent megtettem, amire józanul képtelen lettem volna, de ami valójában bennem dolgozott és feszített legbelül. És a legérdekesebb az volt, hogy ebben a színjátékban tökéletes partner volt a környezetem, mert ráfoghatták a piára az egészet! Nem kellett meghallani amit a fejükhöz vágok, vagy észrevenni a fájdalmamat, a kétségbeesésemet, hanem én voltam a gyógyítani való alkoholista. Pedig nevetségesen átlátszó volta az egész, mert mindig ugyan azokat mondtam, csináltam, stb.
És a legfeltűnőbb az volt, hogy másnap, bár jól leharcolva, és nagyon másnaposan, de mindig boldogan ébredtem:))) Persze utána elmesélték, hogy mit műveltem, és jött a szégyen, a megbánás, meg a bűntudat. Könnyű volt hát elhinnem, hogy minden rendben, én egy szelíd, kedves, csupa báj "jó kislány" vagyok, csak éppen a csúnya alkohol megkaparintotta a lelkem:) Egészen addig tartott mindez, míg rá nem jöttem, hogy mi történik. Hogy nem kell nekem mindig tökéletesnek lennem, nyugodtan mondhatom azt bárkinek, "mekkora paraszt vagy már, most ezzel jól megbántottál", vagy kerülhetem nyugodtan azokat, akik szemétül bánnak velem, sőt, még akár gyűlölhetem is őket.
Mindezzel csak arra akarok célozni, hogy nem elég nem inni, de azokat a dolgokat, amik miatt régen az italhoz nyúltál, azokat rendezni kell, mert még ugyan úgy dolgozik benned, feszít, lehangol és fáj. De ha rendezni, vagy kikerülni nem tudod, legalább azt találd meg, hogy miben segített neked az alkohol, és csináld ugyan azokat józanul. Kell egy biztonságos, és balhémentes levezetést találni az indulatoknak, érzelmeknek, különben vagy felrobbansz, vagy megint inni fogsz. Lehet, hogy egyszerűen meg kell tanulnod néha kiabálni, vagy sírni, vagy mit tudom én, egyáltalán rájönni arra, hogy az a rossz érzés benned az harag. Viccesen hangzik, de én például sokáig nem tudtam, hogy mikor annyira ideges vagyok, hogy szinte remegek, és azt érzem, hogy muszály valamit innom, az nem "csak úgy jön", mert rám jött az ötperc, hanem mert baromira tele van a ...:) és irtó dühös vagyok, vagy nagyon szomorú, és nincs hová lepakolnom, nincs rá viselkedési mintám, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Vagy tudom, hogy mit csinálnék legszívesebben, de nem merem megtenni, mert akkor nem tűnnék jólneveltnek.
Szóval szerintem simán előfordulhat, hogy tényleg pszichoszomatikus tüneteid vannak, amik aztán szépen átmennek majd idővel komolyabb kórképekbe, ha nem adod meg a lelkednek azt a levezető szelepet, ami régen az alkohol volt. Mondjuk ez csak az én tapasztalatom, és véleményem. Előfordulhat, hogy tévedek. Vagy rám igaz, de rád nem:) |
