...akkor elmondanám legalább az orvosomnak, hogy olyan erős suicid érzéseim és késztetéseim voltak ezen a hétvégén, mint már jópár hónapja nem.
De nem fogom megtenni. Nagyon félek, félek, mert egy dolog van, ami nálam nem jöhet szóba az a kórház. A dokim meg mindig szóba hozza ezt --sajnos akihez jártam pár hónapja beteg lett, most máshoz járok, aki szintén nagyon jó és szimpatikus is, el tudom őt fogadni szakmailag és emberileg is, de nem ismer rég óta, az előzményeket csak az előző két orvosom leírásából tudja-- és nem tudja, h nekem az a rettegés foka több okból is.
De akkor meg minek is megyek hozzá? Mert ő az egyetlen aki segíteni tud. (Igen tudom, hogy neki meg vannak kötelességei meg felelőssége és határai -> így aztán elég katyvasz a dolog). Na de ha félek is, meg segítséget is kérek az kissé ellentmondás. Ezt kéne tisztába tenni azt hiszem.
Egyébként melyik törvény szabályozza a _kórházasdit_?




Ma is.
Attól még, hogy baromi suicid vagyok nem akarok kórházba menni. Miért nem elég ezt egyszer, max. kétszer elmondani.
Szívem szerint nem is mennék hozzá többszőr. Teljesen leblokkol mindig ezzel a kórházasdival --tudom kompetenciák, meg felelősség, de csak van átmenet--. De arra meg nem tudom, hogy mit reagálna. A másik meg az, hogy nagyon nincs --vagyis egyáltalán nincs-- lehetőségem válogatni, hogy kihez/hová járjak.
Most legalább keddig van időm ezen rágódni és talán helyre tenni. Tudom, hogy jót akar és jó szakember, de...