Hol van olyan...
...szoc. munka, ami nem önkéntes jellegű, és megtanulható - viszont érdemi segítséget nyújt embereknek.
A szociális munkáról fogok most blablázni.
Mennék bárhova segíteni, nyilván ahol betanítanak, hogy mit kell csinálni. Akár még olyan helyre is mennék, ahol nem beszélnek magyarul, és lassan mehetek csak emberek közé. Viszont egyszerűen lebénulok attól a tudattól, hogy ezek a melók úgyszólván csak önkéntes alapon vannak.
Nálam sajna nem arról van szó, hogy minndenenem megvan, csak a rengeteg időmmel és a szabad vegyértékeimmel nem tudok mit kezdeni. Én dolgozni szeretnék.
Itt, káeurópában ne tessék azon meglepődni, hogy az önkéntesség csak módjával megy. Az ember, aki dolgozni akar, dolgozni akar. Nem Byronok és Angelina Jolie-k vagyunk, na.
Odamászol. És önkéntesen ott dolgozol. Önző köcsög vagyok, nekem is pénzért adják a boltban a kenyeret. Nem keresztényi szeretettel táplálkozom, bocsánat.
Megint utánanéztem a Tasuleasa Socialnak, és helyben toporzékolok. Velük ugyanis már beszéltem, egyértelműen önkéntes szervezetről van szó. Pedig mennék.
Az meg a másik, hogy én se itthon tervezek ilyeneket, pedig baj az van itt is szakmányba. Bezzeg azt kifejezetten furcsának találom, hogy a világ szmeében Afrika meg India kb azért van, hogy ott lehessen szociálkodni meg környezetvédeni, bár az érdemi segítséget egyáltalán nem sajnálom tőlük. Az nem érdemit sem, csak az hát, amyilen olyan.
Tehát a kérdés: hol lehet olyan melókat találni, ami értelmes, segítő tevékenység, dolgozol=>fizetést kapsz és felkészítenek arra, hogy mit kell csinálni? Alhangon Magyarország, Moldova, Románia nagyjából az, amire gondolok mint célterületre. Illetve Lengyelország ipari részei, ott is van dolog környezetvédelemmel is meg van egy-egy olyan rész, ahol szociálisan is hajmeresztő helyzetek vannak (gondolom, ezek azok a részek, amiket kihagytak a számításból vagy évtizedek óta tologatnak, hogy majd holnap/a kolléga/a következő kormány/a szakszervezet megoldja).
Na most ez jutott az eszembe sokadjára, remélem, nagyjából érthetően fogalmaztam.
Én pl kedvellek Zsivany. Kedvelem ahogy fogalmazol, de 5676-ot is kedvelem. Nem kell túl komolyan venni semmit, szerintem. Az élet úgy jó ha lazán vesszük. Mert ha túl komolyan vesszük akkor magunknak ásunk egy csapdát. A fogalmazásról: sokszor pl én is csavarosan fogalmazok, de ez azért rögzült belém, mert sokszor sokan félreértenek engem. Ez azért zavart, és ezért úgy éreztem hogy állandóan "magyarázkodnom" kell. Ezért sokszor pl mindent alaposan megfogalmazok, de van hogy nem érdekel túlzottan. Mostanában már, inkább úgy vagyok, hogy a lényeg én mit akarok mondani, aki nem érti az az ő baja. Mindenki úgysem értheti meg pont úgy ahogy én értettem. Na meg szeretek csak úgy is szabadon írni mindenről. Szóval Zsivany, hajrá! Írj úgy ahogy szoktál, ahogy szeretsz és ne törődj nagyon azzal megértik e. Én azt hiszem általában megértelek, s egyetértek. amikor meg nem akkor jelzem. :-) Az írás amugy is egy olyan dolog amibe eléggé bele lehet gabalyodni, vagy éppen félreérteni.... de ez ne zavarjon senkit.