Kész, ma kiborultam.
Nem sok kellett hozzá, csak annyi, hogy a mh.emre pont beértem biciklivel, de már nem volt időm letusolni, tehát a kabátom alatt izzadtan kellett kimennem a gyerekekkel az udvarra.
amikor már kinn volt mindenki, megkérdeztem a kolleganőmet, hogy esetleg elmehetnék-e most tusolni, merthogy nem volt időm, és félek, hogy megfázom. (kimondottan hideg volt ma).
azt mondta, hogy hát nagyon sajnálja, de most ő fog menni mindjárt szünetre, és nekem előbb kellett volna beérnem.
na, erre elbőgtem magam. erre meg ő mégis elengedett tusolni, feltéve, hogy 15 perc alatt megvagyok.
megvoltam. csak a bőgést nem bírtam abbahagyni.
2kor hazaküldött.
hát enniy.
azt hittem, kibírom valahogy februárig, hogy teljes állást kaphassak.
de már nem is akarom.
megyek az előző sulimba vissza, ahol a pályázatíró tanárnőm várt szerető karokkal, hogy most egy kicsit nagyobb állást pályázzak meg, mert elkészült a diplomám hivatalos elismerése.
tehát most kereshetek már óvodapedagógusi munkát is.
és keresek is.
persze, a kiborulásnak biztosan része az is, hogy tegnap nagy vállveregetve ,hogy ők milyen rugalmasak, és mennyire szertenek engem, nemet mondtak arra, ohgy elmehessek szabadságra 3 napra továbbképzésre. Ami egy EU-s projekt lenne.
nem engedetk el.
a fejemmel elfogadtam. Persze, meg lehet érteni, hogy az ovinak akkor vagyok fontos, ha ott vagyok, és őket nem érdeklik a hosszú távú terveim, és úgyis tudják, hogy nem fogok megmaradni náluk, nem is akarnak belém feccölni energiát.
ez is fáj. hogy rabszolgának néznek.
leszaerom őket. azt hiszem, elmegyek most betegállományba, és mégis elmegyek a képzésre, hátha attól feldobódom.
jót tenne a lelkemnek, az biztos.
igaz, most már megtudtam, hogy engem Norvégiából nem támogatnak anyagilag, és ezt meg is értem. Ki tudom fizetni a tandíjat, ami még így is nevetségesen kicsi - 50ezer forint kb. 3 napra. nem tudom, mi a helyzet a szállással, kajával. ha még azt is fizetni kell, akkor már kicsit más a helyzet.
na mindegy, most elindulok a gyerekmért.
vettem neki kis biciklilámpát a kis biciklijére, mert itt már nagyon sötét van ilyenkor.
mindenkit ölelek, kitartás mindenkinek ,az élet egy kanyarokkal teli szép erdei út, néha tisztásokkal, néha kapaszkodókkal, néha meredélyekkel.
aztán mégis szép visszanézni és megérkezni valahova.
