NEM HISZEK...NEM TUDOK..NEM AKAROK

Annyit olvastam már a bipoláris betegségről (ezalatt érts minden kapcsolódó, magyarul megjelent cikket, amit a NET-en felleltem.)

És ugyanott tartok, majdnem, mint olvasás előtt, leszámítva azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt,. .., hogy EGYÁLTALÁN NEM HISZEK A GYÓGYSZERES KEZELÉSBEN.

Ennek ellenére még betartom az utasításokat, de már NEM AKAROK TOVÁBB HÍZNI, ÁLLANDÓ FEJFÁJÁSSAL ÉLNI, NAPKÖZBEN KÓROS ÁLMOSSÁGOT PRODUKÁLNI.

Ebben a betegségben az a legrosszabb, hogy sohasem tudom, éppen milyen napom lesz- mármint hangulatilag. Ez egy folyamatos stressz, és nem bírok megküzdeni vele.

Nekem nincsenek barátaim, akikkel kikapcsolódhatnék, vagy csak egyszerűen beszélgethetnék.

És így nem is lesznek, mert alapvetően  elfelejtettem normálisan kommunikálni- max köszönni merek, nehogy lecsekkolják, hogy valami nincs rendben nálam (üldözési mánia?!)

Ezért nagyon magányos vagyok, iszonyúan nehéz lélekben egyedül nap mint nap megküzdenem a tudattal: HOGY LEHET, HOGY A BETEGSÉGEM ÁLLANDÓSUL EGY ELFOGADHATÓ SZINTEN, DE SOHASEM MÚLIK EL.

Annyi pozitívumot találtam a betegségemet illetően, hogy AKINÉL VALAMILYEN PSZICHÉS ZAVAR ALAKUL KI, ANNÁL NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL NEM ALAKULHAT KI A RÁK.

Mert VAGY EZ, VAGY AZ. Mindenkinek másképp reagál a szervezete a stresszre, ezért lehet ilyen éles kategóriát húzni a szignifikáns statisztikák alapján.

Persze, ez nem szentírás, de ha valaki egy kicsit boldogabb lett tőle, már megérte leírnom...