Szia,
igen, ez alapvetően egy neurológiai betegség, ami együtt jár depresszióval. Nálam az volt a baj, hogy a depressziót kezelték (volna) sikertelenül, mert nem jötttek rá az orvosok kb. 10 évig azneurológiai aapbetegségre (dystonia).
Szia: Cickom
Cickom
2012. 02.20.
Már nagyon régen fontolgatom, hogy "kiírom magamból" a betegségemet, a betegségemmel kapcsolatos történéseket, hátha segít, hátha megkönnyebbülök egy kicsit. Ma megszületett bennem a döntés, hozzáfogok. Ma már késő vanhozzá (19:47), de nagyon örülök, hogy ezt a kezdő lépést is megtettem.
Nekik tetszik:
delia0
- Cickom blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
2012. március 05. - 20:18
#10
2012. március 04. - 22:30
#9
Szia,
távol voltam a fórumrol sokáig.
benéztem.
Kiváncsi vagyok a történetre.
Ez valami neurológiai probléma?
2012. március 04. - 21:04
#8
Nahát, milyen gyorsan telnek a napok! Szinte hihetetlen, hogy eltelt egy hét, és nem írtam. Tudom, hogy nem szerencsés -főleg saját magam előtt- mentegetőzni, képtelen vagyok jól beosztani a napjaimat. Sajnos átalvási nehézségeim vannak, amiket nappal pótolok, így alig marad hasznos időm. szerencsére a múlt héten "berágtam", és elvitt a férjem a pszichiátriára, és egyrészt megpróbálunk új gyógyszert, másrészt megpróbálom a nappali alvásrohamaimat valahogy fékezni.
Na szóval, most sem írok többet, mert nemrég érkeztünk haza Pestről (220 km), ami azért megviselt. Megpróbálok pihenni.
Holnap folytatom a "nagy sztorimat".
Jó éjt mindenkinek!
2012. február 24. - 18:20
#7
2012. 02. 23.
Akkoriban tanárként Budapesten dolgoztam, sokszor vittem haza kijavítandó, illetve vittem az iskolába kijavított tanulói munkákat vállra akasztható táskában. Egy idő után azt vettem észre, hogy a hobb vállamon jobban bírom a válltáskát hordani az utcán, a balról lecsúszik. Az iskolában pedig a naplót mindig az akaratlanul is behajlított jobb kezemben tartottam. A gyerekekkel egyre türelmetlenebb lettem, amit nehéz volt visszafogni, mert enyhe fokban fogyatékos gyerkekkel foglalkoztunk, és az egészséges tanárnak is megterhelő lehet. Félreértés ne esék, akkor még eszembe se jutott, hogy valami komolyabb baj készülődik benne, csak próbálom leírni a betegségem kialakulásának folyamatát.
Elég későn, 44 évesen mentem férjhez. Anyukám ia akkor már a fővárosban élt.Nehéz volt az életem vele, mert (akkor még nem vettem észre, mert mindig nagyon nehéz természete volt), utálta a férjemet. Most már tudom, az egész világgal harcban állt. Most már azt is tudom, hogy akkor már komoly pszichés problémái voltak. Velem abszolút bizalmatlan volt, hajmeresztő dolgokat művelt, de nem engedett segíteni, teljesen elzárkózott tőlem. Bizony nagyon sok álmatlan éjszakát okozott.
Folyt. köv. holnap
2012. február 22. - 10:37
#6
2012. 02. 22.
Na, nálam ez is nagy dolog, délelőtt "magánügyben" géphez ülni. az ígéret azonban szép szó, ha megtartják úgy jó.
Tehát: az elgondolásom az volt, hogy kiírom magamból betegségem. Hozzá is fogok.
Kb. 1994-95-ben vettem először észre, hogy (mindig kart karba öltve sétáltunk, vagy ha siettünk, azt is kézenfogva tettük) nem tudom követni a férjemet, mindig lemaradok tőle. Nem sokkal később vettünk nekem a kínai piacon egy udvari papucsot. Ennek a jobb felét pedig állandóan szdtam, földhöz vágtam, hogy mindig leeesik a kábamrók. Én naív, azt hittem, a "jó" kínai technológia keseríti at életem. Ez így ment évról évre aljas mónon mindig egy kicsit rosszabbodva, csak nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget neki.akkor még Két háznyira laktunk a férjem szüleitől, és minden nap munkába sietve előttük mentem el. Apósom mondogatta csak úgy csöndesen a férjemnek, hogy mintha valami betegségem volna, mert ő látja az ablakból, hogy mindig ferte tartással járok: lóg a bal , és magas a jobb vállam. És így visszagondolva, valóban így lehetett, mert mindig a jobb vállamon hordtam a táskámat, a balról mindig lecsúszott
. Szóval így kezdődött. Holnap folytatom.
2012. február 21. - 21:16
#5
2012. 02. 21.
Ma sajnos megint későn (20:04) kerültem géphez, mert szinte egész nap reszketett a jobb kezem, lábam, és ilyenkor csak feküdni van kedvem. Ráadásul, ha a reszketős szakaszban szeretnék csinálni valamit, akkor tolószék v. rolátor kellene, de ezeket utálom. És ha fekszem, akkor nem fájnak annyira a feszülő izmaim sem, de a legtöbbször elalszom. Aztán jön az éjszaka, amikor vagy bámulom a mennyezetet (ez csak felhergel) vagy felkelek a szgéphez, és kezdődik minden előlről. Most elhatároztam, hogy holnaptól délelőttre osztom be a blogolást.
2012. február 21. - 14:40
#4
Szia!
Kellemes meglepetés volt a hozzászólásod, köszönöm!
2012. február 21. - 14:39
#3
2012. 02. 21.
Szeretnék leszokni a "halogatósdi"-ról, ezért bármennyire reszket is a kobb kezem, ballal akkor is pötyögök néhány sort.
Most egy kicsit pihennem kell, hogy elmúljon a reszketés, utána az udvaron kell egy kicsit dolgoznom, s ezt követően tudom elkezdeni a betegségem történetét.
2012. február 21. - 11:46
#2
Kedves Cickom!
Örülök én is, hogy megtetted ezt a kezdő lépést. Ha kiírod magadból a dolgokat, az egészen biztosan jót fog tenni.
Szerző
Friss szakmai, friss történetek
Szakmai könyvoldal
Minden fórum
vagdosás (763)
Öngyilkosság (1,678)
Léleksegítő idézetek (60)
H. üzenője (1,185)
DÜHÖNGŐ (95)
Beszélgessünk? (1,237)
Barátkozás.. (61)
Filmek a témában (102)
- 1 / 17
- ››
Nem tudom, mi volt az oka, hogy ma is felébredtem 04 órakor, napközben bezzeg tudtam aludni sokat, és ez így nem jó, de ez van. Így már megint kevés időm maradt a blogomra, de írok, amennyit tudok. Lehet, hogy nen lesz sok, mert megint reszket a jobb lábam, a jobb kezemet edig alig tudom használni, gyakorlatilag bal kézzel pötyögök. Azt hiszem, az a baj, hogy a hétvégén az örökségem * utolsó darabját (egy lepukkant garzont) mutattuk meg a vevőjelölteknek, azt követően pedig a sógoroméknál töltöttük az estét . Reggel indultunk haza. Nagyon jól érzem magam náluk, de mikor hazaérünk, ** mindig az agyamba vág életem három rossz döntése és egy rossz tulajdnságom. Ezek: a szerelemtől elvakulva hozzámentem egy -igaz, hogy engem őszintén szerető de de általam elég jól meg nem ismert fickóhoz-, egyszer elveszítetttem egy jó állást a saját hibámból, így elég kevés a nyugdíjam, és végül a párom agitálálsára Budapestről elköltöztünk egy isten háta mögötti, zalai faluba, ahol falusi túrizmust akartunk elkezdeni. Ketten felépítettünk az alapásától kezdve egy kétlakásos, kétszintes házat (az ácsmunka kivételével), és ekkor már járni is alíg tudtam a betegségtől, a férjem pedig részeges lett (bár korábban is ivott - sajnos elnéztem neki) a betegségem miatti bánattól.
*Az örökségemről majd később írok.
** És hogy miért vágnak az agyamba mindig ezek a dlgok? Azért, mert a sógoromék kényelmes, kellemes, "puha" minden komforttal ellátott lakásából hazaérünk a mi -igaz, sok profi technikával ellátott házunkba-, de sajnos noncs pénzünk teljesen befejezni, és minden hiányzik, ami az életet itt komfortossá tehetné a számomra.
Holnap folytatom.