A Búráról
Szervusztok, kedves Látogatók és Búralakók!
A BÚRA lelki zavarokkal, problémákkal küzdő sorstársak, valamint hozzátartozóik közösségi segítő oldala. A Búra nem kínál terápiát vagy diagnosztikát -- feltétlenül forduljatok szakemberhez, ha szükség van erre. A Búra team ebben tud nektek segíteni.
A honlapot a közösség tartja életben, a közösség a szíve-lelke. Az admin feladatokat Babarczy Eszter látja el, aki 2000-ben, sorstársként, megalapította az első Búrát. A közösség azóta töretlenül működik, és örömmel látjuk, hogy aki meggyógyult és már nem érzi szükségét, hogy itt öntse ki a szívét, még most is gyakran a közösség tagjának érzi magát. A Búra, tapasztalataink szerint, fontos periódus, fontos segítő hely lehet az életetekben, de ne feledjétek, hogy nem helyettesítheti az életeteket. Gyertek, ha vigaszra, tanácsra, információra van szükségeket, vagy szeretnétek egy csoportban dolgozni egy-egy probléma megoldásán. De ne váljatok függővé -- gondoljatok arra, hogy az IRL (való életbeli) kapcsolataitok fontosak, és nem biztos, hogy jó néven veszik, ha mindig itt töltitek az időtöket.
A legfontosabb feladatunknak azt látjuk, hogy segítsünk egymásnak, miközben a szakmai információkat is igyekszünk napra készen tartani. Fontos az is, hogy aki a Búrára látogat, azon túl, hogy sorstársakat talál, és válaszokat kap a kérdéseire, érezze, hogy érdemes küzdenie, "dolgoznia magán", mert mindannyian felelősek vagyunk az életünkért, és minden problémánk ellenére meg kell próbálnunk a lehető legboldogabbá, legélhetőbbé tenni ezt az életet.
A Búra időről időre szakemberi tanácsadást is nyújt, 2010-2011-ben dr. Ratkóczi Éva segítette a munkákat. A fóruma jelenleg is olvasható. A Búra közösség most önerőből keres új segítőt.
Alapvető elvek
1. a netikett szabályai érvényesek. A nagyon durva, destruktív, másokra ártalmas hozzászólásokat kimoderáljuk, aki a rombolás szándékával érkezik, kitiltjuk a rendszerből. A közösségnek módja van a saját belső szabályait módosítani, és minden csoport adminisztrátora saját szabályokat fogalmazhat meg a csoportja számára. Ezeket az adminisztrátorok -- ha ellenkeznek a személyes adatok védelmével, más alapjoggal, vagy a Btk-val -- felülbírálhatják.
2. különleges figyelmet kell fordítanotok a személyes adataitok védelmére. Amit egy fórumban vagy blogban leírtok, mindenki számára látható lesz. A hozzászólásaitokat törölhetitek, de tudnotok kell, hogy esetlegesen keresők (pl a Google) egy ideig archiválja őket.
3. bárki szabadon regisztrálhat, amíg a fenti szabályokat elfogadja. A fenti szabályok megszegése, vagy a Búra alapvető céljának veszélyeztetése, végleges letiltással jár. Ugyancsak tiltjuk azokat a felhasználókat, akik nem valós, hanem spammelésre használt email címmel lépnek be (olyan szolgáltatás használatával, ahol egyszerre több száz, egyszeri használatra szánt email címet lehet létrehozni).
4. a Búra, a küldetéséből eredően, tartalmazhat bántó, erőteljes kifejezéseket, szexuális problémákkal kapcsolatos bejegyzéseket, laikus számára ijesztő tartalmakat. Ha nem érzitek magatokat készen arra, hogy az ilyen bejegyzéseket a helyükön tudjátok kezelni, azt javasoljuk, ne regisztráljatok.
Ez az új Búra kísérleti rendszere, amely mostantól éles üzemben működik. Ha bármi hibát, bugot találtok, vagy túl lassú a rendszer, kérlek, jelezzétek- még mindig küzdünk ezzel a problémával...
Írhattok a "bajaink az új rendszerrel' topikba vagy nekem üzenetben.
Az új rendszerben csinálhattok:
- képes profilt; érdemes használni a kucsszavakat, hogy könnyebben egymásra találjanak, akiknek hasonló problémájuk van. A rendszer teljesen anoním, a levélcímeteket csak arra használjuk, hogy jelszóértesítést küldjünk, illetve a csoportvezetők a rendszeren keresztül mindenkivel kapcsolatba tudjanak lépni. Az anonimitásotokra vigyázzatok, amikor a profiladataitokat megadjátok -- ne adjatok saját nevet, munkahelyet, stb. (a Segítőkre ez persze nem vonatkozik).
- csoportot, ahol meghatározzátok, ki lehet tag, ki lehet admin, fórumot csinálhattok a csoportnak, és üzenetet küldhettek mindenkinek. Egy csoport lehet zárt (az admin hív meg embereket, illetve bírálja el a csatlakozási kérelmeket), lehet teljesen titkos (egyáltalán nem látszik a csoportok között) és lehet nyitott, ahová bárki csatlakozhat.
A rendszer -- a kulcsszavaitok alapján -- ajánl majd nektek csoportokat. A regisztrációkor mindeni automatikusan tagja lesz az "Általános csoportnak" -- ez pusztán arra szolgál, hogy tudjak veletek kommunikálni.(Ezt látni fogjátok a "csoportjaim" blokkban.)
- a "szakmai" fül alatt találátok a szakmai anyagokat, betegségleírásokat, gyóyszerekkel kapcsolatos információkat, a terápiák összefoglaló ismertetéseit, és hozzájuk kapcsolódó érdekes híreket.
Ezeket az anyagokat is kommentálhatjátok, sőt, örülünk, ha kommentáljátok, hiszen a cél az, hogy a sorstársak tapasztalatai is megjelenjennek egy hivatalos szakmai szöveg mellett.
DE tartsátok tiszteletben, hogy a Búrán sorstársak, sorstársi segítők vagyunk, nem az a cél, hogy a pszichiátriai szakma konszenzusos megállapításait felülírjuk -- az a fontos, hogy kiegészítsük őket a saját tapasztalatainkkal. Talán ez segíthet a legtöbbet azoknak a látogatóknak, akik információt keresnek.
- blogot; a blogbejegyéseket a menüfülön keresztül találjátok meg, de a "friss" tartalomban is megjelenzik. A blogokban lehet keresni is. A blog egyéni sztori, bármit tehettek bele, képet, szavazást, linket, ami csak hozzáférhető a szerkesztő ablakban. Azért a copyrightra figyeljetek.
- a "szakemberek" fül alatt intézményeket, terapeutákat, offline csoportokat gyűjtünk. Egyrészt megismerhetitek egy-egy intézmény profilját, másrészt értesülhettek hírekről (például ha valahol segítő csoport indul).
- a "beszélgetések" fül arra való, hogy követhessétek, hol folyik éppen beszélgetés -- kommentekben, fórumokban, a legfrissebbek és a legaktívabbak szerint rendezve.
Tehát például ha egy gyógyszeres lapon valaki kérdez valamit, látni fogjátok, és válaszolhattok.
Minden oldalon látni fogjátok, hogy ki van bejelentkezve és mindenkinek tudtok privát üzenetet küldeni.Láthatjátok azt is, kik a legfrissebben regisztrált látogatók vagy Búralakók. Ahogy eddig is, kérem a régi Búralakókat, hogy segítsenek az újaknak eligazodni, a kérdéseikre válaszolni.
A Búra filozófiája az, hogy nemcsak panaszkodni szeretnénk, hanem szeretnénk megoldani a problémáinkat, amennyire erőnkből telik. Ezért a csoportokat önsegítő csoportként képzeltük el és alkottuk meg. Persze másféle csoportot is lehet csinálni, de fontosnak tartjuk, hogy a nyafogás ne uralkodjék el rajtunk, ne váljunk még öndestruktívabbá a Búra használatával.
Az önsegítő csoportokban olyan tüneteket, problémákat szeretnénk megoldani, amelyek a mindennapi életünket zavarják. Természetesen csak azok tartoznak egy csoporthoz, akiknek hasoonló problémájuk van -- legyen ez időnkénti késztetés az öngyilkosságra, extrém fáradtság, dühroham, pánik, képtelenség arra, hogy más emberekkel érintkezzünk, munkahelyi nehézségek és így tovább.
Mindenki problémája egyedi, de a csoport segít lépésről lépésre megszelidíteni -- ha másképp nem, hát azzal, hogy drukkol. Ezért a csoportokon belül vannak "feladatok", amelyeket a csoporttag vagy az aktuális csoportvezető javasol - mint egy naplóban, láthatjuk, hogy sikerült-e néhány lépést tenni egy elviselhetőbb élet felé. Nem kötelező egy ilyen csoportba belépni -- de gondoljátok meg, vajon mi is a célotok a Búra használatával. Ha elszántátok magatokat, hogy egy-két problémát megpróbáltok megoldani, akkor tudtok úrrá lenni az életetek kínjain. Az önsegítés és a sorstársak segítése akkor működhet, ha tényleg segítünk egymásnak előrelépni, és ennek a legjobb formája nem egy fórum, hanem egy csoport.
A csoportok első lépéseit Ratkóczi Éva doktornő fogja felügyelni, mihelyt sikerült a számunkra is váratlan rendszerhibákat orvosolni (főként a rendszer elképesztő lassúságát) -- ezért ismételten elnézést kérek mindenkitől.
Ratkóczi Éva egy "a pszichiáter válaszol" fórumot is vezet majd a 2011 augusztus végéig.
Tudjátok persze, hogy sok intézménnyel, szakértővel tartjuk a kapcsolatot, vész esetére, vagy ha valaki szeretne terápiába menni. A "pszichiáter válaszol" NEM terápia -- a célja az, hogy információkat adjon nektek.
A Búra, ahogy mindig is, most is az önsegítés erejére támaszkodik, ennyiben a 12 lépéses programokhoz szeretne hasonlítani. A közösség tagjai vezetik, segítik egymást, akár csoportban, akár azzal, hogy válaszolnak mások kérdéseire, vagy anyagot gyűjtenek.
Itt szeretném megköszönni azoknak a tagoknak a heroikus erőfeszítéseit, akik rengeteg hasznos anyagot összeszedtek. Különösen memphisnek :-)
Babarczy Eszter
